Ügyfél-azonosítók megszerzésére irányuló adathalász (más néven phishing) támadáskísérlet érte az MKB Bankot, amelyet a pénzintézet sikeresen kezelt. Így az incidensből sem az ügyfeleknek, sem a...
A korábbi negyedévekhez képest ugyan némileg mérséklődött a tőkebeáramlás a befektetési alapokba, ám az elmúlt három hónap során is 125,9 milliárd forintnyi tőkét vonzottak az alapok....
Valenciában kedden megrendezték az első MotoGP teszteket. A kőrözgetést mind a szakma, mind pedig a rajongók nagy érdeklődéssel figyelték, ugyanis többen is új csapathoz igazoltak.
A brit kisváltósúlyú világelső Amir Khan szerint hamis vád, hogy a WBA nehézsúlyú világbajnoka, David Haye elfut a Klicskó-testvérek elől. Szerinte egyszerűen mindkét fél keményen képviseli a saját érdekeit.
A férfit a nyírségi főkapitányság migrációs ügyek osztálya azzal gyanúsítja, hogy anyagi ellenszolgáltatásért három moldáviai állampolgárnak nyújtott segítséget illegális határátlépéshez
A Fenerbahce meglepetésre kikapott a szintén élvonalbeli, de a középmezőnyhöz tartozó Ankaragücü csapatától Ankarában, a labdarúgó Török Kupa csoportmérkőzésén.
A felnőttek versenyében a legnagyobb és legerősebb mezőny a No-Gi-ben gyűlt össze a budakalászi sportcsarnokban a II. Magyar FILA-Grappling, Pankration & Combat Grappling Nyílt Bajnokságon.
Ügyfél-azonosítók megszerzésére irányuló adathalász (phishing) támadáskísérlet érte az MKB Bankot, amelyet a pénzintézet sikeresen kezelt. Az incidensből sem az ügyfeleknek, sem a banknak nem származott kára - közölte az MKB Bank szerdán. A kísérletet gyakorlatilag percekkel a támadás kezdete, azaz az első elektronikus levelek beérkezése után észlelték. A bank időben és részletesen tájékoztatta…
Felmondási védelem alatt áll, mégis csoportos létszámleépítéssel szeretnék eltávolítani munkahelyéről a gyeden lévő anyukát. Egy másik kismama gyeden volt 6 évig és amikor ki szeretett volna lépni a cégétől, kiderült, azt azóta többször eladták. Mit tehetnek, kihez fordulhatnak? Olvasóink kérdéseire Horváth Linda, az Adózóna munkajogásza válaszol.
Füstölni kezdett egy szerelvény a Kossuth téri állomásnál a 2—es metró vonalán, ezért egy órán át szünetelt a közlekedés a Deák tér és a Déli pályaudvar között.
Elfogadta a Ház a Lázár-féle alkotmánymódosításhoz érkezett alkotmányügyi bizottsági módosító indítványt, amelynek szavazása körül vita bontakozott ki a parlament szerdai, rendkívüli ülésén - döntött a házbizottság. A testületet az után hívták össze, hogy a gép hibája miatt nem volt meg a kétharmados többség a módosításhoz.
Az amerikai elnök szerint országának többet kell tennie, hogy javuljon kapcsolata a muzulmánokkal. Barack Obama az indonéz főváros egyetemén, a világ muszlimjainak címzett beszédében ismét kijelentette, hogy az Egyesült Államok nincs háborúban az iszlámmal, de elismerte, hogy továbbra is fennállnak olyan tényezők, amely miatt megmaradt a feszültség Washington és a muzulmán országok között.
Kismértékű korrekció tapasztalható a Dow Jones index határidős termékében. A határozott kitörést követően megtorpant az emelkedés és kisebb visszaesés észlelhető. Elképzelhető, hogy a kitörési szint, 11206 tesztelésére kerül sor. Ez önmagában nem jelent rosszat, főleg úgy nem ha a visszaereszkedés a most jellemző alacsony forgalom mellett megy végbe. Mindenesetre a fent említett szint jelentős…
Közzétette gyorsjelentését a német közszolgáltató óriás, az E.On, a társaság bevétele 20%-kal nőtt az idei harmadik negyedévben, nettó soron azonban a tavalyi közel 2 milliárd eurós profit után 389...
A magas adók miatt csökkent az Allianz SE nyeresége a harmadik negyedévben, az üzletmenet azonban jól alakult, a legnagyobb európai biztosító így arra számít, hogy a bevétel öt év után az idén ismét meghaladja a 100 milliárd eurót.
Verbálisan támadták a szurkolók Szima Gábort, a Debrecen tulajdonosát a múlt hétvégi Szolnok elleni bajnokin, amire a főnök annyira begurult, hogy vizsgálatot kezdeményezett a renitensek ellen.
Bombariadó miatt kiürítették a Vám- és Pénzügyőrség III. kerületi székházát. A Huszti utcai épület elé fél 10 kor terelték ki a dolgozókat, és elmondásuk szerint várhatóan dél körül térhetnek vissza a munkahelyükre.
Az MSZP javaslatára összeült a házbizottság azután, hogy az Országgyűlésben a gépi szavazás szerint mindössze 257 szavazatot kapott az a módosító javaslat, amellyel a Ház Lázár János fideszes frakcióvezető alkotmánymódosítási indítványát változtatta volna meg
Még 2014-ben is kivetnék a válságadók, ez derül ki a jövő évi költségvetés apróbetűs részéből. Erre Kopits György, a Költségvetési Tanács elnöke hívta fel a figyelmet a köztévé reggeli műsorában. Orbán Viktor korábban azt ígérte, hogy 2-3 évig maradnak a válságadók.
A fél százalékos nyugdíjjárulék-emelés hatására az átlagjövedelem körül kereső, egy gyermeket nevelő családok rosszul járnak a jövő évi adószabályokkal. A Portfolio.hu számításai szerint a családok...
Az autós újságírók élete nem csupa játék és mese. A tesztautók vezetése ugyan örömteli feladat, azonban a háttérben a járművekhez felelősségvállalás is társul, ami bizony számos esetben árnyalja a haladás felhőtlen élvezetét. Az elmúlt hónapokban egy szempontból mindenképp szélsőséges tesztalanyok jártak szerkesztőségünkben, s ez a tényező nem más, mint a kilátás kérdésköre. Néhány évvel ezelőtt a…
Az Országgyűlés megszavazta a 98 százalékos különadóról, valamint az Alkotmánybíróság hatáskörének változásáról szóló törvényjavaslatok módosító indítványait. Előzőleg megszakadt a szavazás és a Házbizottság döntésére volt szükség, mert zavar támadt a módosító javaslatok voksolása során.
Összeült a házbizottság rendkívüli ülése, mert többen is vitatták annak a voksolásnak az eredményét, amelyet Lázár János fideszes frakcióvezető alkotmánymódosító javaslatához érkezett módosító indítványokról tartottak
Összeült a házbizottság azután, hogy a gépi szavazás szerint mindössze 257 szavazatot kapott az a módosító javaslat, amellyel a Ház Lázár János alkotmánymódosítási indítványát változtatta volna meg
Ritka ügyben hozott ítéletet egy londoni bíróság. Mivel egy férfi két esetben szexuálisan zaklatott nőket az angol főváros metrószerelvényein, tizennyolc hónapra börtönbe dugják.