Nem az MSZP helyett, hanem az MSZP-ből akar új pártot építeni Gyurcsány Ferenc. A volt pártelnök-miniszterelnök egy zártkörű kismarosi fórum előtt tartott sajtótájékoztatóján azt mondta: szeretné, ha egy erősebb és egységesebb ellenzéke alakulna a Fidesznek, és ebben a szocialista pártnak kellene kulcsszerepet játszania.
A közel-keleti békemegállapodásnak teljes mértékben figyelembe kell vennie Izrael biztonsági igényeit - ebben állapodott meg csütörtöki New York-i tárgyalásán Hillary Clinton amerikai külügyminiszter és Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök
A leendő közel-keleti békemegállapodás teljes mértékben figyelembe fogja venni Izrael biztonsági igényeit, Washington "rendületlenül elkötelezett" emellett
A várakozásokat minden profit szinten jelentős mértékben meghaladó számokat tett közzé a tegnapi piaczárást követően az Állami Nyomda. Az üzemi eredmény 32, a nettó profit pedig 25%-kal haladja meg a...
Kedvezményes nyugdíjba vonulhat minden olyan nő, aki 40 év munkaviszonnyal rendelkezik - jelentette be a kabinet döntését a kormányszóvivő. A rendelkezés 2011-től érvényes.
A pettyeslevél (Hypoestes phyllostachya) egy Madagaszkárból származó, kis méretű levéldísznövény, melyet meglepően könnyű magról nevelni. Egy kis odafigyeléssel irigylésre méltó cserjét faraghatunk belőle.
Megállapodtak a szakszervezetek és a munkaadó képviselői a Rail Cargo Hungária Zrt.-nél, a munkáltató vállalta, hogy enyhíti a létszámleépítés mértékét, így a szakszervezetek által kilátásba helyezett sztrájk elmarad - közölték a tárgyalófelek csütörtökön az MTI-vel.
Habár egy év alatt kis mértékben nőtt a bejelentett állások száma, október végén még mindig 545,5 ezer nyilvántartott álláskereső volt Magyarországon. Ez a szám az előző hónaphoz képest 2 500 fős emelkedést, míg az előző év azonos időszakához képest 4,2 százalékos 24,1 ezer fős csökkenést jelent.
Lezuhant a magasból és életveszélyesen megsérült egy munkás csütörtökön egy II. kerületi építkezésen - közölte az Országos Mentőszolgálat sajtóügyeletese az MTI-vel.
Újabb rekordot döntött a munkanélküliség Görögországban augusztusban, mert a kormány kiadáscsökkentő intézkedései egyre jobban megbénítják az ország gazdaságát.
Sorban hívják be állampolgársági eskütételre a polgármesteri hivatalok a már évek óta Magyarországon élő határon túli magyarokat. Ők azt sérelmezték, hogy a január elsejétől startoló kedvezményes honosítás rájuk nem vonatkozik, holott régóta az ország adófizető polgárai. Nyáron Répás Zsuzsanna államtitkár az InfoRádióban ígérte meg, hogy felgyorsítják ennek a mintegy kétezer embernek a…
Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) által eltiltott két debreceni futballista, Mészáros Norbert és Vukasin Poleksic benyújtotta fellebbezését a lausanne-i székhelyű nemzetközi Sportdöntőbírósághoz.
Egy román férfi halt meg éjszaka az M5-ös autópályán. Három külföldi kocsi ment Szeged irányába, amikor Csengele közelében az egyik az előtte haladóba rohant, amely ettől megpördült, és így a harmadik kocsi is belehajtott.
Rajongók több ezres tömege üdvözölte örömrivalgások közepette a Harry Potter-regényfolyam utolsó kötetéből készült film első részének főszereplőit a csütörtök esti londoni világpremieren
Az olasz élvonal 11. fordulójának zárómérkőzésén a Parma a Sampdoriát fogadta. Koman Vladimir a genovai csapat kezdőjében kapott helyet, de a 72. percben, 0-0-s állásnál lecserélték.
Kérdés, hogy szükség van-e a válság elmúlta után a Költségvetési Tanácsra - mondta a Magyar Nemzet pénteki számában megjelent interjújában Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke
A várakozások szerint pénteken is csökkenéssel indulhat a kereskedés a vezető nyugat-európai piacokon, az amerikai és az ázsiai piacokon mutatkozó veszteségek után.
Az RFV a Vezetői Részvényopciós Program biztosítása céljából saját részvényeket vásárolt. A vállalat 1500 darab részvényt vásárolt 7633,3 forintos átlagáron. A kibocsátó által tulajdonolt...
Bizonyára jó néhányan nem hallottak még az amerikai, ám Európában – és hazánkban - is komoly erőkkel jelen lévő Federal Mogulról, amely az autós iparban csak szép csendben, a háttérben húzódik meg, de beszállítóként és alkatrész-utánpótolóként a gyártók (illetve a szervizesek és felhasználók) számára komoly jelentőséggel bír.
Hétfőig lehet jelentkezni a 2011. évi keresztféléves felsőoktatási felvételi eljárásra, a diákok több mint 1100 féle képzésből választhatnak 94 intézményben
Kissé gyengült a forint az euróhoz és a svájci frankhoz képest péntek reggel: az eurót 8 óra előtt 277,18 forinton, a svájci frankot pedig 208,12 forinton jegyezték.
2015-ig 25,000 elektromos hajtású autót vásárol a General Electric, jelentette be tegnap a társaság vezérigazgatója. Az első 12,000 darabos megrendelést a másik amerikai mamutvállalathoz, a General...
Tovább csökkentek a részvényárfolyamok a Budapesti Értéktőzsdén csütörtökön, de nem olyan kirívó mértékben, mint szerdán. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 517,52 pontos, 2,33 százalékos csökkenéssel, 21.707,90 ponton zárt csütörtökön. Az újabb eladói nyomás jelentősen levitte az OTP árfolyamát. Az OTP részvények ára 220 forinttal, 4,00 százalékkal 5.280 forintra esett, forgalmuk 21,2…
Az észak-amerikai profi jégkorong-liga mai játéknapján a Philadelphia Flyers nyolcat ütött a Carolina Hurricans csapatának. Nyert a Washington, a Detroit és a Montreal.
Az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság mai játéknapján a Boston Celtics idegenben nyert a Miami Heat ellen. A Chicago harminc ponttal verte meg a Golden State csapatát.
A munkaerőpiac változása új munkavállalói magatartást, képességeket és hozzáállást igényel – élethosszig tartó tanulást, rugalmasságot, folyamatos fejlődést. A megnövekedett elvárásoknak megfelelő jelentkezőkért komoly versengés folyik, már a felsőoktatásban is
A Harry Potter női főszereplője egy igazi vadmacska. Legalábbis ezt állítja Daniel Radcliffe, aki a varázslótanonc életéről szóló filmsorozat befejező részének forgatásán végre megvalósíthatta azt, amiről a rajongók többsége csak álmodik: szájon csókolhatta a Hermionét alakító Emma Watsont.
Konkrét eredményként mindössze a Nemzetközi Valutaalap (IMF) már korábban elfogadott reformja, valamint a Bázel-III néven ismert, ugyancsak korábban elfogadott szigorúbb bankszabályozás jóváhagyásával ért véget pénteken a G20-ak szöuli csúcsértekezlete. A kétnapos tanácskozás aktuális érdemi kérdéseiben csupán az elvárható minimum teljesült: általános megállapodás olyan "irányelvek" későbbi…
Új engedélyezési eljárással mégis az Alstom szállíthatja a budapesti metrókocsikat - írja a Magyar Nemzet. A lap úgy tudja: előfordulhat, hogy bizonyos szabályokat átszabnak vagy átértelmeznek a négyes metró bukásának megakadályozására.