2010. november 12. péntek

nov. 12
9:12
Zuhan a BUX, masszívan gyengül a forint (Infostart)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 289,37 pontos csökkenéssel, 21.418,53 ponton nyitott pénteken. A csütörtöki záró értékhez képest ez 1,33 százalékos gyengülést jelent, és az index nyitás után is romlott. Eséssel nyitott Nyugat-Európa is, a kínai Shanghai Composite 5,2 százalékot zuhant, a többi piac közül a japán Nikkei 1,4, az ausztrál S&P ASX 200 0,8 százalékkal került lejjebb.
nov. 12
9:12
Ömlenek az autók Magyarországról (Portfolio)
Az ipari termelés volumene az előző év azonos időszakához viszonyítva 2010 szeptemberében 10,9%-kal nőtt, a munkanaphatástól megtisztított index megegyezik a kiigazítatlannal. A KSH ma részletes...
nov. 12
9:14
A GDP 1,6 százalékkal nőtt a harmadik negyedévben (Infostart)
A bruttó hazai termék (GDP) éves bázison az idén a harmadik negyedévben 1,6 százalékkal nőtt, csakúgy, mint a naptárhatás kiszűrésével, 2010 második negyedévéhez képest 0,8 százalékkal bővült - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) az Ecostattal készített közös gyorsbecslése alapján pénteken. Az elemzők 1,0-1,3 százalékos GDP növekedést vártak év/éves alapon.
nov. 12
9:15
Spekulánsok is vinnék a magyar földeket (Privátbankár)
A szakmai mellett a pénzügyi befektetők is egyre jobb lehetőségeket látnak a földvásárlásban
nov. 12
9:17
Csak látszólag lépett a fékre az ipar (Privátbankár)
10,9 százalékkal nőtt az ipari termelés volumene szeptemberben az előző év azonos hónapjához viszonyítva - közölte a KSH
nov. 12
9:18
Jelentősen lassult a német gazdaság bővülése (ProfitLine)
A német bruttó hazai termék (GDP) 0,7 százalékkal nőtt az idei harmadik negyedévben az előző három hónaphoz képest a hazai kereslet és az export bővülésére - közölte az ország statisztikai hivatala pénteken előzetes adatként.
nov. 12
9:19
Lendületet vesztett Németország (Privátbankár)
A német bruttó hazai termék (GDP) 0,7 százalékkal nőtt az idei harmadik negyedévben az előző három hónaphoz képest a hazai kereslet és az export bővülésére - közölte az ország statisztikai hivatala pé...
nov. 12
9:20
Ez történt tegnap az USA piacain (ProfitLine)
Veszteséget könyvelhettek el az amerikai részvényindexek a tegnapi kereskedés során. A három vezető index közül a Nasdaq 100 volt az alulteljesítő, többek között a gyenge eredményt közlő Cisco (-16%) miatt. A pénzügyi szektor, mint ahogy az mostanában eséskor lenni szokott teljesített a leggyengébben, ebben közrejátszik az EU néhány tagállamával kapcsolatos problémák ismételt előtérbe kerülése.…
nov. 12
9:21
Attila miatt jár a Megaházba Tóth Vera (BorsOnline)
Feltűnően sokat fordul meg a Megaházban Tóth Vera. A tehetségkutató első szériájának nyertese Kökény Attila miatt jár be gyakran, kiderült, hogy régi jó barátok.
nov. 12
9:21
Kijevben tárgyal Orbán Viktor (HírTV)
Az ukrán elnökkel és miniszterelnökkel tárgyal Orbán Viktor Kijevben.
nov. 12
9:21
Esztergomban lekapcsolhatják a villanyt (Blikk)
nov. 12
9:22
Hoppá! A vártnál gyorsabban bővült a magyar gazdaság (ProfitLine)
A KSH és az Ecostat gyorsbecslése alapján Magyarország bruttó hazai terméke 1,6 százalékkal nőtt 2010. III. negyedévében az előző év azonos időszakához viszonyítva, kiigazítás nélkül és a naptári hatás kiszűrésével egyaránt. A szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok szerint az előző negyedévhez viszonyítva 0,8 százalékkal növekedett a bruttó hazai termék. A becslés korlátozott…
nov. 12
9:23
Teljes útzár a 83-ason (HírTV)
Teljes az útzár a 83-as úton Ménfőcsanak és Nagyszentpál között, ahol két autó ütközött péntek reggel, eddig ismeretlen okokból.
nov. 12
9:24
Nőtt az ipari termelés szeptemberben (ProfitLine)
Az ipari termelés volumene az előző év azonos időszakához viszonyítva 2010 szeptemberében 10,9 százalékkal nőtt, a munkanaphatástól megtisztított index megegyezik a kiigazítatlannal. A termelés az év első kilenc hónapjában 10,2 százalékkal magasabb volt, mint 2009 azonos időszakában. A szezonálisan és munkanaptényezővel is kiigazított ipari termelési index szeptemberben az előző hónaphoz képest…
nov. 12
9:24
Megjelent Koncz Zsuzsa leghosszabb lemeze (hirado.hu)
Az énekesnő a Ma Reggelben azt is elárulta, hogy legújabb albumán mindent megengedhetett magának
nov. 12
9:24
ING: legyen kiegyensúlyozottabb az MTelekom és a kormány kapcsolata (Portfolio)
Az ING beépítette modelljébe a különadó negatív hatásait, csökkentette az osztalék-várakozását, viszont némileg megemelte a Magyar Telekomra vonatkozó célárát és az ajánlást eladásról tartásra...
nov. 12
9:24
Vége a parkolási trükközéseknek! (Pénzcentrum)
Fél évig lehet még visszaélni a hamisított vagy csalás úján szerzett mozgáskorlátozott parkolási igazolványokkal. A kormány a jövő év első felére módosítani fogja a jogszabályt, ezzel akadályoznák meg a további törvénybe ütköző magatartást....
nov. 12
9:24
Így kereshet negyed óra alatt tízezreket: felborult a biztosítási piac (ATV)
Egyetlen kampány sem okozott ekkora földindulást a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási piacon, mint az idei.
nov. 12
9:24
Ketten harcolnak a New York Mets vezetőedzői posztjáért (Sport365)
Az amerikai profi baseball-bajnokságban szereplő New York Mets vezérigazgatója elmondta, hogy a Don Wakamatsu, Clint Hurdle kettőséből nevezik ki a csapat új vezetőedzője.
nov. 12
9:24
Ha Audi lesz a Volkswagenből, akkor mi lesz az Audiból? (Auto Pult)
Miután Martin Winterkorn átvette a Volkswagen konszern irányítását egyre inkább kezdenek elmosódni az egyes típusok közötti határok. Azt már korábban is megszoktuk, hogy a modellfrissítések méretbeli növekedést hoznak magukkal, ám ez mára olyan méreteket öltött, hogy a Polo átveszi a Golf szerepét, a Golf a Passatét, és így tovább.
nov. 12
9:26
A gyors melegedés fellendítette az ősi esőerdőket (hirado.hu)
A kutatók azt vizsgálták, az esőerdők sokféleségét hogyan érintheti az emelkedő atmoszferikus CO2 és az ehhez járuló magas hőmérséklet
nov. 12
9:26
Egész jól pörgött a gazdaság a 3. negyedévben (GDP: 0,8% q/q) (Portfolio)
A harmadik negyedévben a GDP 0,8 százalékkal haladta meg az előző negyedévi szintet (szezonálisan és munkanap-tényezővel kiigazítva). Az éves változás 1,6 százalék volt, kissé jobb, mint a...
nov. 12
9:28
Lendületben a gazdaság: 1,6 százlékkal nőtt a GDP a III. negyedévben (hirado.hu)
Pénteken adta közre közös gyorsbecslését a KSH és az Ecostat
nov. 12
9:30
Szeptemberben nőtt az ipari termelés (Infostart)
Az ipari termelés volumene szeptemberben az előző év azonos időszakához képest 10,9 százalékkal nőtt (a munkanaphatástól megtisztított index megegyezik a kiigazítatlannal), az év első kilenc hónapjában pedig 10,2 százalékkal volt nagyobb, mint 2009 azonos időszakában - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a részletes adatokat.
nov. 12
9:32
Bankadónyit spórolhatunk a kötelező biztosításon (Infostart)
Több mint 26 milliárd forinttal fizethetnek kevesebbet jövőre a hazai autósok kötelező biztosításukra, ha a várakozásoknak megfelelően idén túllépi a két milliót a váltók száma. A Netrisk.hu elemzése alapján ennél jóval több, legalább három millió járműtulajdonos járna jól az átszerződéssel - az elérhető megtakarítás így országosan meghaladja a biztosítókat terhelő bankadó mintegy 39 milliárd…
nov. 12
9:33
Térnyerésben a takarékszövetkezetek (Privátbankár)
Jelentősen növelték súlyukat a pénzügyi közvetítő rendszerben a szövetkezeti hitelintézetek, hitelállományuk 15,1 százalékkal nőtt, míg a bankoké 6,5-del csökkent
nov. 12
9:35
Bankadónyit spórolhatunk a kötelezőn (Privátbankár)
Legalább hárommillió autós járna jól kötelező biztosítása lecserélésével a Netrisk.hu szerint. Ha ők mind váltanak, a biztosítókat terhelő különadó mértékét is meghaladhatja a megtakarítás
nov. 12
9:36
Ekkora végkielégítésekkel távoztak (HR Portál)
Jelentős summa folyhat be a végkielégítések különadójából, mert a mindenkori hatalom rendkívül bőkezűen bánt saját kádereivel. E tekintetben az egymással szembenálló erők semmit nem vethetnek egymás szemére - írja a Népszabadság.
nov. 12
9:38
Csalók bankszámlájára került a fizetésük (HR Portál)
A komáromi ipari falu egyik cégének dolgozói hiába várták a fizetésüket, csalók kaparintották meg adataikat és pénzüket a saját számlájukra utaltatták - tájékoztatta a rendőrség csütörtökön az MTI-t.
nov. 12
9:39
BUX: -1,33 százalék a nyitáskor (Gondola)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 289,37 pontos csökkenéssel, 21
nov. 12
9:39
Anglia: angol Nationwide fogyasztói hangulat 52 pont (HírTV)
Az angol Nationwide fogyasztói hangulat 52 pontos értéket hozott (előrejelzés: 55, előző érték: 53). (OT-GFX)
nov. 12
9:41
KSH: a GDP 1,6 százalékkal nőtt a III. negyedévben (Gondola)
A bruttó hazai termék(GDP) az idén a harmadik negyedévben 1,6 százalékkal nőtt éves bázison, kiigazítás nélkül és a naptárhatás kiszűrésével egyaránt, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok szerint a GDP 0,8 százalékkal nőtt 2010 második negyedévéhez képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) az Ecostattal készített közös gyorsbecslése alapján pénteken
nov. 12
9:41
Lezuhant egy kémrepülő (HírTV)
Gyakorlórepülés közben lezuhant egy dél-koreai kémrepülő - jelentette be a szöuli védelmi minisztérium szóvivője pénteken.
nov. 12
9:42
Hopp! A szépségkirálynők csak nevettek a pukis videón (hirado.hu)
Az anyagot Villám Géza azért készítette, hogy a versenyzők érzelmein keresztül bemutassa, mennyire extrém túráról is van szó
nov. 12
9:42
A tovább fejlesztett súlyozással Kína részaránya harmadára esik (Portfolio)
Új módszert használ a világ második legnagyobb tőzsdén kereskedett alap szolgáltatója, a State Street Global Advisors a kötvényalap portfóliójának meghatározásához. Hagyományosan ugyanis a piac...
nov. 12
9:42
Nyugdíjasok figyelem! Ma jön a nagy pénz! (Pénzcentrum)
A bankszámlával rendelkező nyugdíjasok a november havi nyugdíjjal együtt ma kapják meg a jogszabályban előírt, idén 7,2%-os mértékű egyösszegű kifizetést is. A 250/2010. (X. 19.) kormányrendeletében foglaltak szerint egyösszegű kifizetést kell folyósítani a 2010. január 1-je előtt megállapított öregségi nyugdíjban*, rehabilitációs járadékban, rokkantsági nyugdíjban, baleseti rokkantsági…
nov. 12
9:42
TBC - Mennyire veszélyes? (WebBeteg)
Minden húsz másodpercben meghal egy ember tuberkulózisban (tbc) a világon, a betegség elleni harc mégis sikeresnek mondható - olvasható az Egészségügyi Világszervezet (WHO) csütörtökön kiadott éves jelentésében.
nov. 12
9:43
Visszaszerezné az MNV a kidobott pénzt (HírTV)
Visszaszerezné a Gyurcsány-kormány idején az állami vagyonnyilvántartás kiépítésével megbízott cégnek kifizetett több száz millió forintot a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő.
nov. 12
9:44
Csökkenéssel nyitottak az európai tőzsdék (hirado.hu)
A meghatározó nyugat-európai mutatók lefelé mozogtak, a BUX 1,33 százalékkal gyengült a tegnapi záró értékhez képest
nov. 12
9:44
Írországról is tárgyalnak a G20-ak (Portfolio)
A G20-ak nem csak a devizapiaci rendellenességek megszűntetésének és az egyensúlyi problémák megoldásának lehetőségeiről tárgyalnak a dél-koreai Szöulban, hanem arról is, hogy az ír gazdaság...
nov. 12
9:44
Kevesebb a termés, drágább lesz a bor! (Pénzcentrum)
Drágulhat a bor, mivel ebben az évben előreláthatólag 800 ezer hektoliterrel kevesebb nedű kerülhet a szüretet követően a hordókba Magyarországon, mint 2009-ben - tájékoztatta Horváth Csaba, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) főtitkára csütörtökön az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának szőlészeti és borászati albizottságát....
nov. 12
9:46
Bizarr akt! Tilla levetkőzött, de most tényleg! (hirado.hu)
Az akt kép a "Népszavazás a nőkért!" című kampány részeként készült
nov. 12
9:48
Tarlós furcsálja a BKV vasúthatósági engedélyeinek megvonását (hirado.hu)
A főpolgármester szerint érthetetlen, hogy eddig miért nem született hasonló döntés a MÁV-nál
nov. 12
9:51
Egyre gyorsabban nő a gazdaság (Privátbankár)
1,6 százalékkal nőtt a magyar GDP az előzetes adatok szerint a harmadik negyedévben az előző év azonos időszakához viszonyítva
nov. 12
9:51
1,36 dollár alá verték az eurót (ProfitLine)
Az euró szeptember vége óta legalacsonyabb szintre, 1,36 dollár alá került pénteken reggel részben az euróövezet egyes országainak, különösen pedig Írország adóssággondjaival kapcsolatos egyre nagyobb befektetői borúlátásra.
nov. 12
9:53
Behalt a Dow Jones kitörése - fordulat jöhet (ProfitLine)
Mai elemzésünkben a Mini Dow Jones index várható alakulását tekintjük át. (Solar Capital)
nov. 12
9:57
Állást kap Andy Vajna a kormánytól? (BorsOnline)
Amerikai lapértesülések szerint Andy Vajnát bízza meg a magyar kormány a hazai filmgyártás fellendítésével. A Variety című magazin szerint magyar források is megerősítették, hogy a világhírű filmproducer felügyeli majd a filmgyártást.
nov. 12
9:57
Recept: Hajtogatott sajtos pogácsa III. (Mindmegette)
Hozzávalók: 1 kg liszt 50 dkg margarin 10 dkg élesztő 2 kis pohár tejföl 1 evőkanál só 4 tojássárgája 1 dl tej 1 teáskanál cukor A tetejére: 2 tojássárgája 25 dkg trappista sajt
nov. 12
9:57
Franciaország: előzetes GDP Q3 +0,4 % (HírTV)
Az előzetes francia GDP a harmadik negyedévben +0,4 %-os érétket hozott a várt 0,5 % helyett. Az előző érték 0,7 % volt. (OT-GFX)
nov. 12
9:57
Tarlós: "különös" az NKH határozata (Gondola)
Tarlós István főpolgármester szerint "különös", hogy a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) most hozott határozatot a BKV vasúthatósági engedélyeinek megvonásáról a cég pénzügyi helyzete miatt

Keresés