Az Egyesült Államok történetének legsikeresebb programja, ami megmentette a bankszektort és jelentős hasznot hozott az adófizetők számára is, annak ellenére, hogy a média gyakran negatívan állítja be...
A Belügyminisztérium hétfőn ismerteti az új illetmény- és nyugdíjrendszer koncepcióját az egyenruhások szakszervezeteivel az ágazati érdekegyeztető fórumon. A Belügyi és Rendvédelmi Dolgozók Szakszervezetének előzetes tájékoztatója szerint a pótlékok megszűnnének, de a rangfokozatok újraszabályozása 30 százalékos béremeléssel érne fel. A szaktárca a béren kívüli juttatásokat egységesítené, és az…
Az amerikai profi labdarúgó bajnokságban már megvan a kelti bajnok, viszont a nyugati főcsoport győztesének kilétét még homály fedi egészen hétfő hajnalig.
Holtan találták meg azt a brit nőt Cape Townban, aki nászútra utazott Dél-Afrikába, ám férjével együtt elrabolta egy fegyveres csoport - közölte a helyi rendőrség vasárnap. A 28 éves nőt és férjét szombat este támadták meg, amikor egy taxiban utaztak a dél-afrikai városban.
A stria nem más, mint a bőr olyan területe, mely kinyúlt. Általában jelentős testsúlygyarapodás, vagy testsúlyvesztés okozza, s a bőr rugalmasságától függ, hogy mindez a folyamat milyen nyomot hagy.
Letartóztattak négy magyar férfit - hármat az Egyesült Államokban és egyet Ausztriában -, akiket azzal vádol az FBI, hogy bűnszövetkezetben egy helyi üzletember elrablására készültek.
Budapest — Másodvirágzását éli Kelemen Anna (30) a pornózásban. Legalábbis ő így gondolja – még úgy is, hogy szemlátomást meghízott. Annácska óriási megdöbbenést váltott ki az internetes fórumozók körében, amikor pár napja felkerült a világhálóra legújabb pornófilmje.
A svájci jegybank (SNB) 8,5 milliárd svájci frank veszteséggel zárta az idei első három negyedévet, elsősorban a nemzeti valuta jelentős felértékelődése miatt. Az első félévi deficit még 2,8 milliárd svájci frank volt.
Ironikus demonstrációt tartottak vasárnap Velence lakói, tiltakozva az egyre nagyobb méreteket öltő turizmus ellen, ami állításuk szerint oda vezet, hogy Disneyland mintájára látványpark, azaz "Veniceland" lesz a városukból.
Ironikus demonstrációt tartottak vasárnap Velence lakói, tiltakozva az egyre nagyobb méreteket öltő turizmus ellen, ami állításuk szerint oda vezet, hogy Disneyland mintájára látványpark, azaz „Veniceland” lesz a városukból.
A magyar labdarúgó élvonal 14. fordulójának zárómérkőzésén a Ferencváros Marek Heinz és Maróti Béla góljaival 2-1-re győzött hazai környezetben a Szombathelyi Haladás ellen.
Holtan találták meg azt a brit nőt Cape Townban, aki nászútra utazott Dél-Afrikába, ám férjével együtt elrabolta egy fegyveres csoport – közölte a helyi rendőrség vasárnap. A 28 éves nőt és férjét szombat este támadták meg, amikor egy taxiban utaztak a dél-afrikai városban.
Verrasztó Evelyn hét, Cseh László pedig hat aranyéremmel lett a legeredményesebb versenyzője az úszók vasárnap zárult, százhalombattai rövidpályás országos bajnokságának.
Igazságos volt-e a zsűri döntése? Mit kellett volna másképp tenniük? Kinek a vállán sírták ki a bánatukat? Folytatják-e az éneklést? Ezekre és olvasóink egyéb kérdéseire is válaszolnak ma délelőtt 10.30-tól 11.30-ig az X-Faktor kiesett versenyzői.
Különös ajánlatot tett Christian Wulff német elnöknek egy írónő. Charlotte Roche egy lapinterjúban úgy nyilatkozott, hogy hajlandó egy éjszakát az államfővel tölteni, ha Wulff nem támogatja a németországi nukleáris létesítmények élettartamának meghosszabbítását célzó kormányzati javaslatot.
A haiti kolerajárvány halálos áldozatainak száma túllépte a 900-at, és már az ország tíz tartományából hatban van jelen a betegség - közölte vasárnap a port-au-prince-i egészségügyi minisztérium.
Budapest — Még a felesége se tudja elérni már napok óta Magyar Attilát (45), a férfi ugyanis mély hallgatásba burkolózott a napokban kirobbant botrányos félrelépése óta.
Gyanúsítottként hallgatta ki az ügyészség vasárnap azt a lengyel férfit, aki szombaton délután okozott közúti balesetet Ajkarendeknél. A balesetben egy rendőr sérült meg. A lengyel férfi behúzta a rendőrauó kézifékjét, amely elsodort egy parkoló autót és egy villanyoszlopnak csapódott. A férfi azért ült a rendőrautóban, mert a rendőrök segíteni akartak rajta.
Megtört az augusztus óta tartó menetelés, és a múlt hét a lejtmenetről szólt. Pánikra semmi ok, ez egyelőre csupán a hosszú emelkedő hullám korrekciója, és igen, van még további tér lefelé. A hetet...
A magyar labdarúgó élvonal 14. fordulójának zárómérkőzésén a Ferencváros Marek Heinz és Maróti Béla góljaival 2-1-re győzött hazai környezetben a Szombathelyi Haladás ellen.
Komoly tétje volt a torinói Stadio Olimpicóban megrendezett összecsapásnak, ahol a tabella ötödik helyén álló Juventus a hatodik helyezett fővárosiakat fogadta.
Pár napja kijött az aranyerem. Használtam krémet, de azóta olyan tüneteim jelentkeztek, mint az állandó késztetés székletre, valamint kevesebb széklet. Mitöl lehet? - Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.
A Veszprém Megyei Védelmi Bizottság döntése alapján a használtcikk piac bezártával a könnyített bejutási lehetőség megszűnt és ismételten csak fokozott rendőri felügyelet mellett lehet bejutni Devecserbe - tudatta vasárnap a védelmi bizottság.
Az F1 legfiatalabb világbajnoka lett a 23 éves Sebastian Vettel, miután győzött Abu-Dzabiban, míg Fernando Alonso csak a hetedik lett. A német sírva fakadt örömében.
Amitől a britek egészségesebbek, attól a brazilok munkanélküliek lesznek - állítja egy új brit tanulmány, amely szerint az egészségesebb táplálkozásra vonatkozó globális irányelveknek olyan nem szándékolt következményei is vannak, amelyek károsítják a fejlődő országok gazdaságait.
Hétfőtől a BKV a Combino villamosokon korábban sikeresen bevezetett ajtózáródási rendszert újabb járataira terjeszti ki. A jövő héttől a 3-as, a 42-es, az 50-es, az 52-es, az 59-es, az 59A, a 62-es, a 62A, és a 69-es viszonylatokon találkozhatnak az utasok az új, környezettudatosabb ajtózáródási rendszerrel. Ezzel egy időben a 19-es és a 41-es járatok kisebb forgalmú szakaszain "áthaladásos"…
Komoly gondokkal kell megküzdenie a New England Patriots és a Minnesota Vikings csapatának, ugyanis mind a két alakulat fontos játékosokat veszített el sérülés miatt.