2010. november 22. hétfő

nov. 22
9:00
A Tienanmen téren tüntetett egy 13 éves amerikai (Metropol)
A két Koreát elválasztó fegyvermentes övezet békeparkká alakításáért tüntetett hétfőn a pekingi Tienanmen téren egy 13 éves amerikai fiú. Még egy perc sem telt el azonban, civil ruhás rendőrök elvezették.
nov. 22
9:00
A test hűtése újraélesztés után – kevésbé károsodik az agy (WebBeteg)
A szívhalál miatti újraélesztés után célszerű a test lehűtése, mert ezzel megelőzhető az agysejtek károsodása – közölték a John Hopkins Orvosegyetem kutatói.
nov. 22
9:01
MOL részvény elemzés - pozitív jelentés, szép emelkedés (ProfitLine)
A Mol 92,1 milliárd forint nettó nyereséget ért el a július-szeptemberi időszakban, szemben az előző negyedévi 43,2 milliárd forint veszteséggel, és az egy évvel korábbi 12,9 milliárd forint nyereséggel. Az első háromnegyed évben a csoport bevételei 3.096 milliárd forintot tettek ki, ez 37 százalékos emelkedés az egy évvel korábbihoz képest, a 67,9 milliárd forintos kilenc havi profit pedig 11…
nov. 22
9:03
Emelkedést okozhat Európában az ír mentőcsomag híre (ProfitLine)
Emelkedéssel kezdődhet hétfőn a kereskedés a fontosabb nyugat-európai tőzsdéken, miután az Európai Unió pénzügyminiszterei megállapodtak Írország támogatásában.
nov. 22
9:03
A Skoda még sokáig ott lesz a motorsportban (Sport365)
A csapat elnöke, Winfried Vahland kijelentette, a márka idén remek eredményeket ért el és még sokáig jelen lesz a motorsportban
nov. 22
9:05
Stagnáló MNB-kamatszinttel számolnak a londoni elemzők (ProfitLine)
Erre a hónapra is még változatlan magyar jegybanki kamatot jósolnak londoni felzárkózó piaci elemzők az MNB monetáris tanácsának november végi kamatdöntő ülése előtt adott első előrejelzéseikben, a további kilátásokról azonban már eltérnek a vélemények: vannak olyan citybeli elemzők, akik már decemberre sem zárják ki a szigorítást, mások ezt csak a jövő év közepétől valószínűsítik.
nov. 22
9:05
Sorozatban 13. mérkőzésén kapott ki a New York Islanders (Sport365)
A Szigetlakók a vasárnapi játéknapon az Atlanta Thrashers otthonában szenvedtek vereséget hosszabbítás után. A gárda utoljára csaknem húsz éve, 1990 márciusában produkált ilyen katasztrofális szériát.
nov. 22
9:07
Videó: A Videoton 1-0-ra győzte le az Újpestet (Sport365)
A szerb Nemanja Nikolics 77. percben megszerzett góljával a Videoton 1-0-s győzelmet aratott az Újpest ellen a Monicomp Liga 15. fordulójának utolsó összecsapásán.
nov. 22
9:09
Felszentelték a világ legmagasabb Jézus-szobrát (Kripto Akadémia)
Több száz hívő jelenlétében felszentelték vasárnap a nyugat-lengyelországi Swiebodzin városánál emelt Krisztus-szobrot, amely készítői szerint a legmagasabb ilyen alkotás a világon. Az öt éven át készített Jézus-szobor felállítását november elején fejezték be Swiebodzin közelében. A vallási énekeket daloló hívők transzparensekkel érkeztek a szertartásra. Az egyiken az a szöveg volt olvasható, hogy…
nov. 22
9:09
Szörnyű buszbaleset - 17 halott, több mint harminc sebesült (hirado.hu)
Kolumbiában egy szakadékba zuhant a busz, a buszon bennszülött indiánok utaztak
nov. 22
9:09
Indul az influenzaszezon: ki kap ingyen védőoltást? (Pénzcentrum)
Az biztos, hogy idén is lesz influenzajárvány, de a várakozások szerint nem olyan mértékű, mint tavaly. Az előrejelzések szerint decemberben nőhet a megbetegedések száma, de a napokban beköszöntött hideg időjárás már most is kedvez a vírusoknak....
nov. 22
9:09
Az USA is támogatja az íreknek szánt IMF-EU segélycsomagot (ATV)
Az ír bankszektor problémái továbbterjedhetnek.
nov. 22
9:09
A Mercedes megmutatja, hogy mit nézünk meg a női testen (Auto Pult)
A korábbi évtizedekben talán nem fért volna bele a Mercedesről kialakított képbe, hogy az egyik termékvideóját izgalmasan mozgó női csípővel és popsival kezdje, azonban az új, könnyedebb irányvonal – melynek legfrissebb képviselője az új CLS – berkeibe ez belefér.
nov. 22
9:11
Bakondi: Illés nem lett kegyvesztett (hirado.hu)
Nem vonják össze az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságot a környezetvédelmi államtitkársággal - szögezte le Bakondi György, akit a megaszervezet élére valószínűsítettek
nov. 22
9:12
Elérhetőnek tartja a jövő évi egyenlegcélt a Költségvetési Tanács elnöke (Infostart)
Elérhetőnek tartja a jövő évi egyenlegcélt a Költségvetési Tanács elnöke, aki ugyanakkor úgy vélte, hogy tartós intézkedések nélkül a következő években ismét 3 százalék fölé kúszhat az államháztartás deficitje.
nov. 22
9:12
Mennyit keresnek az új köztévés vezetők? (HR Portál)
A közmédiumok (az MTV, a Duna Televízió , a Magyar Rádió és az MTI) új vezérigazgatói bruttó 1,7 millió forint fizetést kapnak, a korábbi vezetők bére 2 millió forint felett volt ugyan, de az új adószabályok miatt a nettóban annyival kevesebb nem lesz a borítékukban - írja a Napi Gazdaság.
nov. 22
9:18
Házba rohant a Volánbusz (BorsOnline)
Rejtélyes körülmények között sodródott le az útról egy busz szombaton éjjel Pomáz belterületén, majd a hatalmas jármű egy, az út szélén álló épületbe rohant.
nov. 22
9:18
Coca-Cola: pohárviszahívás kadmiumszennyezés miatt (Infostart)
A Coca-Cola 22 ezer pohárkészletet hív vissza az Egyesült Államokban, mert a poharak színezőanyaga az egészségre veszélyes kadmiumot tartalmaz.
nov. 22
9:18
Recept: Kacsasült narancsszósszal, almakompóttal és hagymás krumplival (Mindmegette)
Hozzávalók: 1 egész kacsa 3 dl száraz bor 2 db alma 1 fej hagyma 3 gerezd fokhagyma 1/2 citrom kakukkfű majoranna, 1 dl szójaszósz só 1 ujjnyi reszelt gyömbér 1 darabka egész fahéj 5 szem egész szegfűszeg 0,5 dl olívaolaj A hagymás krumplihoz: 2 kg krumpli só 2 dl tejföl 1 fej hagyma A narancsszószhoz: 3 narancs leve pecsenyelé és 0,5 dl bor 1 evőkanál cukor 1 kávéskanál őrölt fahéj 1/2 kávéskanál…
nov. 22
9:18
Polgár Judit Topalovot legyőzve nyert tornát (Infostart)
Polgár Judit nyerte a Mexikóvárosban rendezett meghívásos négyes sakktornát, a döntőben a volt világbajnok Veszelin Topalovot legyőzve.
nov. 22
9:18
Ítéletet hirdetnek ma a kiskunlacházi gyermekgyilkosság ügyében (Gondola)
Ítéletet hirdet ma a kiskunlacházi gyermekgyilkosság ügyében a Pest Megyei Bíróság
nov. 22
9:20
Recept: Gombás-kolbászos kelbimbóleves (Mindmegette)
Hozzávalók: 45 dkg kelbimbó cikkekre vágva maroknyi kockázott sárgarépa és zeller 6 db közepes krumpli kockázva 1 db csiperke gombakonzerv (400 g) csíkozva, levével együtt 10-15 cm-es csípős vastagkolbász darabolva 10-12 fokhagymagerezd aprózva vagy áttörve 1 kisebb fej vöröshagyma keresztben bevágva 1 kisebb paradicsom 1 kisebb egész paprika behasítva 1 csapott evőkanál liszt 2-3 evőkanál étolaj…
nov. 22
9:20
Februárra halasztották a kémkedéssel vádolt három amerikai perét Iránban (Gondola)
Február 6-ára halasztották Iránban a kémkedéssel vádolt három amerikai fiatal perét - közölte hétfőn ügyvédjük
nov. 22
9:22
Recept: Tepsis nyúlcomb fűszeres krumplival (Mindmegette)
Hozzávalók: 4-6 db nyúlcomb 75-80 dkg burgonya 3 evőkanál liszt 1 evőkanál ételízesítő 1 teáskanál pirospaprika 1 teáskanál őrölt bors 2 nagyobb fej vöröshagyma 20 dkg zöldpaprika 3 dl tejföl 3 gerezd fokhagyma só olaj 20 dkg füstölt sajt reszelve
nov. 22
9:24
Recept: Cappuccino likőrrel (Mindmegette)
Hozzávalók 1 adaghoz: 1 tasak cappuccino por cukormentes tejszínhab csokoládés tejszínkészítmény likőr, pálinka, konyak, egyéb párlat őrölt fahéj tortadara vagy apró csokitallér sütiszóró
nov. 22
9:27
Az Ipoly menti vasút visszaépítését szorgalmazzák (Alternatív Energia)
Az Ipoly menti vasút teljes kiépítését szorgalmazza az Ipoly-hidak Újjáépítéséért Társulás. A Drégelypalánk-Ipolyság közti hat kilométeres szakaszon 1963-ban szedték fel a síneket, a határ menti régió gazdasági életét ennek a visszaépítésével lehetne élénkíteni - írja a Nógrád Megyei Hírlap.
nov. 22
9:27
Továbbra is venné az OTP-t a Goldman (Portfolio)
Valamelyest csökkentette az OTP papírjaira vonatkozó célárát a Goldman Sachs, ajánlásuk a magyar bankpapírokra továbbra is vétel. Az elemzőház OTP-re vonatkozó legfrissebb célára 7341 forint, az...
nov. 22
9:27
Kontrát államtitkár lánya hozhatta kínos helyzetbe Schmitt Pált (ATV)
Állítólag ő írta a gyenge alkotmányjavaslatot.
nov. 22
9:29
Lendületet adhat a GM a részvénykibocsátásoknak? (Portfolio)
Annak ellenére, hogy nagy sikerrel zárult a General Motors elsődleges részvénykibocsátása, a vélemények meglehetősen megoszlanak azzal kapcsolatban, hogy ez lendületet ad-e az év utolsó heteiben az...
nov. 22
9:29
Tarantino magyar kitüntetést kapott (ATV)
Tizedszer rendezték meg a Los Angeles-i Magyar Filmfesztivált.
nov. 22
9:30
Szűk sávban várja a Hálaadást az S&P; 500 (ProfitLine)
ól látszik az S&P 500 heti bontású grafikonján, hogy az év eleji csúcs komoly gondot okozott az indexnek. Sikerült ugyan kicsivel föléje emelkedni, de a kitörés nem sikerült és az index visszacsúszott a szint alá. (Solar Capital)
nov. 22
9:31
Fokozódó spekuláció a jüan felértékelődésére (Portfolio)
Miután lehetővé vált a külföldi befektetők számára, hogy jüan alapú termékeket vásároljanak Hongkongban, az egyik legnagyobb amerikai bankház meg is teremtette a lehetőségét annak, hogy hedge fundok...
nov. 22
9:32
Ez történt a múlt héten.. (ProfitLine)
Az elmúlt héten az amerikai részvényindexek nem mutattak nagy elmozdulást, ezzel ellentétben a DAX viszont továbbra is jól teljesít és két százalék körüli emelkedéssel zárta a hetet. Mérsékeltebb, egy százalékos emelkedést tudott produkálni a magyar részvényindex a BUX is, illetve a forint is erősödni tudott az euróhoz és főként a svájci frankhoz képest. (Solar Capital)
nov. 22
9:34
Lendületes emelkedéssel indult az európai kereskedés (ProfitLine)
Az ír problémák átmeneti megoldása lendületet adott a részvénypiacoknak, vasárnap ugyanis megegyezett az ír kormány az EU-IMF küldöttekkel egy 3 éves hitelkeret felállításában, előzetes információk szerint 80-90 milliárd eurós összegben. Ez már felfelé hajtotta reggel az ázsiai piacokat, így várható volt, hogy a vezető nyugat-európai piacok is emelkedéssel indulnak.
nov. 22
9:36
Bevállalós magyarok: kis pénz, nagy kockázat (Privátbankár)
Az elmúlt 20 év viszonylag kevés volt a kelet-európai lakosság pénzügyi kultúrájának nagymértékű növeléséhez. A válság azonban sokat segített a takarékoskodás előremozdításában, így ma már csökken a túlzott kockázatot vállaló ügyfelek száma
nov. 22
9:36
Felszentelték a gigantikus méretű szobrot (+kép) (HírTV)
Több száz hívő jelenlétében felszentelték vasárnap a nyugat-lengyelországi Swiebodzin városánál emelt Krisztus-szobrot, amely készítői szerint a legmagasabb ilyen alkotás a világon. Az öt éven át készített Jézus-szobor felállítását november elején fejezték be Swiebodzin közelében. A vallási énekeket daloló hívők transzparensekkel érkeztek a szertartásra. Az egyiken az a szöveg volt olvasható,…
nov. 22
9:36
BUX: +0,56 százalék a nyitáskor (Gondola)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 126,06 pontos emelkedéssel, 22
nov. 22
9:36
Leülné a bírságot a kisnyugdíjas (Blikk)
nov. 22
9:38
Kadmiumos poharakat hív vissza a Coca Cola (Privátbankár)
A Coca-Cola 22 ezer pohárkészletet hív vissza az Egyesült Államokban, mert a poharak színezőanyaga az egészségre veszélyes kadmiumot tartalmaz. Bár a társaság közleménye szerint a nehézfém-tartalom...
nov. 22
9:38
Wu Xiaoling véleménye (HírTV)
A PBoC egykori alelnöke, Wu Xiaoling szerint nagyobb esély van a kötelezö jegybanki tartalék mértékének további emelésére, és kisebb az alapkamat emelésére. A bank tanácsadója, Li Daokui mát hétvégén is ez elöbbi emelését sürgette. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
nov. 22
9:38
Új-zélandi bányarobbanás: elakadt a mentés, csökken a túlélés esélye (Gondola)
A rendőrség először beszélt arról hétfőn, hogy az új-zélandi bányarobbanás következtében már harmadik napja a föld alatt lévő bányászok esetleg nem élték túl a balesetet, miközben a mérgező gáz miatt még mindig nem ereszkedhetnek a mélybe a mentőalakulatok
nov. 22
9:40
NABE- Különvélemény (HírTV)
A NABE (National Association for Business Economics) szerint a Fed közvetlen kötvényvásárlásai fokozhatják az inflációt, miközben a növekedés 2011 egészében alacsony maradhat. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
nov. 22
9:42
Li Daokui javaslata (HírTV)
A PBoC egyik tanácsadója, Li Daokui a QE2-böl adódó árfolyamveszteségek kompenzálására amerikai állampapírok vásárlását javasolta. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
nov. 22
9:44
Máltai helyzet (HírTV)
Az EKB-tag, Bonello felhívta a figyelmet a máltai adóssághelyzetre. A máltai kormánynak csökkentenie kell kiadásait, hogy rendbe hozhassa pénzügyeit. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
nov. 22
9:45
Minden bányászt élve kimentettek a mélyből Szecsuanban (hirado.hu)
Összesen negyvenegyen dolgoztak a föld alatt, amikor a baleset történt
nov. 22
9:45
Válságban a harmincasok: mi okozza a munkahelyi krízist? (HR Portál)
A kiégés, a munkahelyi krízis már nem a negyvenes-ötvenes korosztályt veszélyezteti, hanem egyre inkább a 30-as munkavállalóknál jelentkezik, éppen akkor, amikor minden adott lenne ahhoz, hogy élvezhessék eddigi befektetéseik gyümölcsét. Vajon mi okozhatja a krízis előretolódását? És mindenekelőtt, hogyan előzhetjük meg?
nov. 22
9:45
Kéri a mentőcsomagot Írország! - Visszafogottan örül a piac (Portfolio)
Az ír kormány vasárnapi ülésén a pénzügyminiszter javaslatára eldöntötte, hogy az ország hivatalosan is kéri a nemzetközi közösség pénzügyi segítségét a súlyos bankrendszeri problémák, illetve az...
nov. 22
9:45
A pénztárak nem számítanak tömeges visszalépésre (Pénzcentrum)
Egyelőre kevesen érdeklődnek az állami nyugdíjba való visszalépés iránt, nagyon sok az érdektelen és a bizonytalan ügyfél. A magán-nyugdíjpénztárak éppen ezért hirdetési kampányba kezdenek, amely során részletesen tájékoztatnák a pénztári tagokat az átlépés kockázatairól....
nov. 22
9:45
Románia: cigány lehet a romákból (ATV)
Vizsgálják a lehetőségét.
nov. 22
9:46
Rájárt a rúd a bűnözökre (HírTV)
Az elmúlt három napban négy ember halt meg az ország útjain. Pénteken, szombaton és vasárnap összesen 422 közlekedési baleset történt: négyen meghaltak, 41-en súlyosan, 87-en pedig könnyebben sérültek meg. Ezeken kívül 290 személyi sérülés nélküli, anyagi káros baleset is történt.

Keresés