A hidegebbre fordult időjárás, a megváltozott útviszonyok miatt összesen 178 közúti baleset történt az elmúlt 24 órában az országban, de halálos áldozatot egy sem követelt – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK).
Szakértői apparátus nélkül a Költségvetési Tanács munkája értelmetlenné válik – nyilatkozta a héten napvilágot látott elképzelésekről a Vasárnapi Híreknek Oblath Gábor, a Költségvetési Tanács tagja, hangsúlyozva: a 30-40 fős csapat nem csak saját előrejelzést készít a magyar gazdaság lehetséges pályájáról; szavai szerint a szakma szolidáris a tanáccsal, és minden lehetséges fórumon jelzik,…
A Szuper hatok keretein belül, Helsinkiben megrendezett profi ökölvívó meccsen a brit Carl Froch (27–1) pontozással legyőzte az örmény származású német Arthur Abrahamot (31–2).
Szimpátia-tömegtüntetésekre kérte híveit Silvio Berlusconi szombaton. Az olasz kormányfő azt üzente támogatóinak, hogy "nagy-nagy demonstrációkat tartsanak december 11-én és 12-én Rómában, és írjanak alá petíciókat", kifejezve ragaszkodásukat hozzá.
Az osztrák közigazgatási bíróság döntésére vár a magyar állam, és erre várnak a szentgotthárdi civilek is a Heiligenkreuzba tervezett szemétégetővel kapcsolatosan. Az időzített bűzbomba ellen további lépésekre is kész Magyarország – közölte az MNO-val a környezetvédelmi államtitkárság. A ProNatura St.Gotthard minél későbbi döntést és egy új engedélyezési eljárást szeretne.
Nagyszabású PR-kampányra készül Európában az izraeli külügyminisztérium az országimázs javítása céljából. Diplomáciai források szerint ilyen értelmű utasításokat kapott az ország londoni, berlini, római, madridi, párizsi, hágai, oslói és koppenhágai nagykövetsége.
Hozzávalók: 10 dkg zsír 15 dkg füstölt szalonna 1 kg vöröshagyma 1 kg paprika 1 kg paradicsom 1,5 kg csirkecomb és -szárny, esetleg csontos mell 1,5-2 kg fehér édeskáposzta só bors
Jelentős veszteségeket szenvedtek el a részvények az elmúlt héten a Budapesti Értéktőzsdén, az esésben - a kedvezőtlen nemzetközi hangulat mellett - elsősorban a nyugdíjrendszer átalakításával, a kötelező magánnyugdíjpénztárak megszüntetésével kapcsolatos kormányzati döntések játszották a főszerepet.
Közép-európai idő szerint vasárnap 13 órakor kezdődik Brüsszelben az euróövezet pénzügyminisztereinek rendkívüli tanácskozása, amelyen a várakozások szerint döntenek az Írországnak nyújtandó 85 milliárd eurós támogatásról. A megbeszélések később kiegészülnek mind a 27 uniós tagország pénzügyminisztereivel.
BUDAPEST – Soha nem kíséri el Keresztes Ildikót a férje az X-Faktor előadásaira. A szóbeszéd szerint Kicska László, az Edda basszusgitárosa azért nincs jelen a forgatásokon, mert zavarja, hogy a mentorként dolgozó felesége fiatal fiúk körül legyeskedik.
Négy hét nem nagy idő az életmódváltásra, ennyi időre el tudok vállalni dolgokat – fogalmaz Szabon Gábor, akinek a karácsonyra felkészítő adventi gondolatait mostantól az ünnepig vasárnaponként vihetjük magunkkal a Magyar Nemzet Online oldaláról. A Bakáts téri plébános szerint el kell felejtenünk klisékben gondolkodni, és meg kell találni, ami ilyenkor megmozdul bennünk egyénileg és közösség...
Peking javaslatot tett a Koreai-félsziget nukleáris leszerelését célzó hatoldalú tárgyalások delegációvezetőinek rendkívüli konzultációjára, december elejére - közölte a külügyminisztérium vasárnapra összehívott sajtótájékoztatóján a Koreai-félsziget ügyeinek kínai kormánymegbízottja
A ma hajnali Las Vegasban megrendezett gála főmérkőzésén a WBA és a WBO könnyűsúlyú vb-címeiért küzdött meg egymással Juan Manuel Márquez és Michael Katsidis. A mérkőzést a mexikói bunyós nyerte meg.
Felszólították a Rio de Janeiró-i hatóságok szombaton a brazil nagyváros egyik dombvidéki nyomornegyedében elrejtőzött fegyveres drogbandákat, hogy adják meg magukat, különben rohamot indítanak. A brazil rendfenntartók múlt vasárnap óta harcolnak a bűnözőkkel több nyomornegyedben, és az összecsapásoknak már legkevesebb harminc halálos áldozata van.
Amerikai kutatók több mint kétezer, 18 és 25 év közötti nőt vizsgáltak meg. Míg a normál súlyú vagy sovány nők 16 százaléka gondolta magát túlsúlyosnak, addig az elhízottak egynegyede azt gondolta, hogy súlya normális vagy inkább alacsony.
Ma kezdődik Brüsszelben az euróövezet pénzügyminisztereinek rendkívüli tanácskozása, amelyen a várakozások szerint döntenek az Írországnak nyújtandó 85 milliárd eurós támogatásról. A megbeszélésekhez később csatlakozik mind a 27 uniós tagország pénzügyminisztere.
BUDAPEST – Széttépik a rajongók a tehetségkutatók szereplőit: nem csupán szavazataikkal segítik őket, de elhalmozzák ajándékokkal, vagy éppen valóságos kampányokat indítanak azért, hogy végül ők győzzenek. Ráadásul nem csak a csitrik, de meglett hölgyek vére is felforr, ha a fiúk a színpadra lépnek.
Az öngondoskodás erősítésében számít a megmaradó magánnyugdíjpénztárakra a nemzetgazdasági miniszter. Matolcsy György a nol.hu-nak elmondta: aki racionálisan mérlegel, az nem juthat olyan döntésre, hogy pénztártag marad, és hozzátette, őt meggyőzte a kormány nyugdíjmentő csomagja, így biztos átlép az állami rendszerbe.
A dél-koreai elnöki hivatal vasárnapi közlése szerint nincs itt az ideje a hatoldalú nukleáris tárgyalások újrakezdésének - jelentette a Yonhap hírügynökség
Hat Fülöp-szigeteki vendégmunkás vesztette életét Japánban, 22-en pedig megsebesültek, amikor összeütközött az őket szállító autóbusz egy teherautóval - közölte a japán rendőrség vasárnap, hozzátéve, hogy a húszas-harmincas éveikben járó áldozatok között három nő és három férfi volt.
A Frankfurter Allgemeine Zeitung rovatvezetője cikkében a Heinrich Böll Alapítványt teszi felelőssé azért az "afférért, amely a magyartól a francia sajtóig hullámokat ver"
Miközben budapesti elemzők szerint továbbra is változatlanul, 5,25 százalékon tartja az alapkamatot hétfőn a Magyar Nemezti Bank Monetáris Tanácsa, addig Londonban már több elemzői ház is felveti a 0,25 százalékos kamatemelés lehetőségét.
Előfordul, hogy többet gondolkodunk egy néhány napos nyaraláson, mint a több tízmillió forintba kerülő otthonuk kiválasztásán - pedig a nem kellően előkészített döntés hosszú távon pénzügyi veszteséget jelenthet. Az is könnyen előfordulhat, hogy egyáltalán nem fogja jól érezni magát otthonában, vagy befektetése haszon nélkül zárul. Melyek a leggyakoribb döntési hibák ingatlanvásárláskor?...
Az Európai Unióhoz vagy pedig Oroszországhoz közeledik-e Moldova a vasárnapi parlamenti választást követően, amely tavaly április óta már a harmadik törvényhozási voksolás lesz az „öreg” kontinens legszegényebb országában? Az előzetes felmérések szerint bár a kommunisták fogják a legtöbb szavazatot szerezni, de helyén maradhat a nyugatbarát kormány, azonban vélhetően most sem tudnak új...
Legkevesebb négy ember életét vesztette, amikor pár perccel felszállás után lezuhant egy teherszállító repülőgép Karacsi egyik lakónegyedének közelében - közölték vasárnap a pakisztáni hatóságok. Az orosz gyártmányú IL-76-os repülő a szudáni Kartúmba indult, nyolc emberrel a fedélzetén.
A voksolás nagy favoritnak a középjobb Konvergencia és Unió (CiU) erős nacionalista koalícióját tartják, amely akár a 135 képviselői hely abszolút többségét is megszerezheti
Ma, azaz vasárnap kora délután találkoznak Brüsszelben az eurózóna pénzügyminiszterei, majd csatlakozik hozzájuk a többi uniós pénzügyi vezető, a találkozó célja pedig az, hogy még a piacok hétfői...
Elkészült a megállapodás-tervezet a nemzetközi tárgyalóküldöttség és az ír kormány képviselői között Írország mintegy 85 milliárd euróval történő támogatásáról - közölte vasárnap késő délelőtt egy diplomáciai forrás.
Közleményben határolódott el színészei politikai szerepvállalásától a Kabaré 24 Mikroszkóp Színpad igazgatósága, miután Sas József szombaton az MSZP nagygyűlésén lépett fel egy kollégájával.