Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője szerint a negyven évnél többet dolgozó "hölgyek" megérdemlik, hogy az állam a nyugdíjjárulék-emelésből fedezze visszavonulásukat. A nőknek szóló ígéret a kampányban is elhangzott, de akkor még a finanszírozás forrásáról nem beszéltek. Az ellenzéki pártok szerint sunyi és gyáva lépés a 39 oldalas dokumentum mélyére rejtett járulékemelési javaslat.
Lefújta a játékvezető a szombat délutáni Szabadkígyós - Jánoshida NB III-as bajnoki labdarúgó-mérkőzést, miután a nézők összeverekedtek a játékosokkal.
Továbbra is nagy erőkkel keresik azt a 13 éves szerb kisfiút, aki július 22-én, azaz több mint száz napja tűnt el nyomtalanul. Az első hírek szerint - mint arról korábban beszámoltunk – az anyja verte fejbe egy kapával, majd elásta, de a holtteste nem került elő.
Németországban 50 ezren tüntetnek a Franciaországból érkező atomvonat ellen. Az éjjel 2 tüntető egy hídról lelógva próbálta megállásra kényszeríteni a szerelvényt, de túl rövid volt a kötelük. Angela Merkel szerint nem békés tüntetőkről, hanem bűncselekményt elkövető randalírozókról van szó. A kancellár azzal vádolja a baloldali ellenzéket, hogy politikai céljaikra próbálják használni az…
Londonba küldte két lányát Jurij Luzskov, Moszkva szeptember végén menesztett polgármestere, aki egy vasárnapi brit lapnak azt mondta, hogy komolyan aggódik gyermekei biztonságáért.
Összecsaptak egy izraeli beduin város lakói a rendőrökkel vasárnap, amikor az izraeli hatóságok lebontottak egy engedély nélkül épített mecsetet. A mecsetbontásra válaszul Rahat város önkormányzata általános sztrájkot hirdetett, és az épületet a rombolás utáni órákban már el is kezdték újra felépíteni.
A svéd rendőrség vasárnap bejelentette, hogy letartóztattak egy 38 éves férfit, aki gyanújuk szerint felelős a Malmö városában történt lövöldözésekért - jelentette a CNN amerikai hírtelevízió. A lövöldöző egy embert megölt és nyolcat megsebesített az elmúlt egy évben.
A rock fenegyereke, Joe Satriani holnap a magyar közönség előtt is megcsillogtatja legendás gitártudását: a Budapest Sportarénában ad koncertet november 8-án.
Velence – Székesfehérvár – Siófok – Igazi magyaros – fokhagymás és fűszeres az a busafilé, amely a legjobbnak ítéltetett a halételek legnagyobb hazai megmérettetésén: a Halra Magyar! Halra Bor! versenysorozat negyedik fordulójában.
Londonba küldte két lányát Jurij Luzskov, Moszkva szeptember végén menesztett polgármestere, aki egy vasárnapi brit lapnak azt mondta, hogy komolyan aggódik gyermekei biztonságáért.
A gázárról is tárgyal vasárnapi ülésén a kormány – mondta el a miniszterelnök a Hír Televíziónak az egyeztetés előtt. Orbán Viktor szerint lehet, hogy csak ebben az évben tudják befagyasztva tartani az energiaárat, jövőre már nem.
Az olajár jövő heti további emelkedésére számít a Bloomberg által megkérdezett elemzők többsége. Az optimista kilátásokat a Fed újabb likviditásnövelésének hatására fogalmazták meg a szakértők. A...
A kormány bővíteni kívánja a Magyar Fejlesztési Bank Zrt. (MFB) finanszírozási eszközeit, továbbá visszaállítja az állami fejlesztési bankra vonatkozóan az osztalék elvonás tilalmát - egyebek közt ezt tartalmazza az a törvénymódosító javaslat, amelyet a nemzeti fejlesztési miniszter nyújtott be pénteken az Országgyűlésnek.
A kormány bővíteni kívánja a Magyar Fejlesztési Bank Zrt. (MFB) finanszírozási eszközeit, továbbá visszaállítja az állami fejlesztési bankra vonatkozóan az osztalék elvonás tilalmát - egyebek közt ezt...
Egy félidőn át vezetett, majd két pontot vesztett a Debrecen II hazai pályán az MTK II ellen. A hazaiak ráadásul több mint egy félidőnyit emberelőnyben játszottak.
Az Újpest a rendes játékidő letelte után szerezte meg a győztes gólt a Makó ellen az NB II Keleti csoportjában. A 91. percben Lázár Bence volt eredményes.
A Puerto Ricó-i Juan Manuel López K. O.-val győzött a mexikói Rafael Márquez ellen Las Vegasban. A Bokszvilágszervezet (WBO) vb-övének birtokosaként kétségkívül bizonyította, hogy súlycsoportja legjobbja.
A Gyirmót nagy csatában legyőzte az FTC II csapatát és továbbra is vezeti az NB II Nyugati csoportját. A nagy öregek csatájából ezúttal Kiprich József jött ki győztesen.
Zach Parise ügynökei szerint a játékos megérdemelne egy új szerződést jelenlegi a New Jersey Devilstől. A játékossal napokon belül leülhetnek tárgyalni a klub vezetői.
Nem fog Szerbia határaira vonatkozó, és ezzel Koszovó jogállására utaló kérdést tartalmazni az Európai Bizottságnak a szerb EU-csatlakozással kapcsolatos kérdőíve - mondta el a brüsszeli végrehajtó testület belgrádi képviselője a Dnevnik című szerbiai újságnak.
Könnyedén nyert a Győr a horvát Koprivnica otthonában a női kézilabda Bajnokok Ligája 4. fordulójában, és így közelebb került a legjobb nyolc közé jutáshoz.
Csatlakozik a Facebookhoz a brit uralkodó. A 84 esztendős II. Erzsébet királynő profilja hétfőtől lesz elérhető a világ legnépszerűbb, több mint félmilliárd felhasználót számláló közösségi portálján
Könnyedén nyert a Győr a horvát Koprivnica otthonában a női kézilabda Bajnokok Ligája vasárnapi, 4.fordulójában, és így közelebb került a legjobb nyolc közé jutáshoz.
Újabb csatát nyert a Fashion Street elnevezésű fejlesztésével hírnevett szerzett, Csipak Péter és Elekes András nevével fémjelzett, Immobilia Ingatlanfejlesztő Zrt. az építész szakma egy nagy és...
Tragikus baleset történt Nemesbikken: egy 23 éves férfi autójával elsodort egy hatvan éves biciklist, és egy 35 éves nőt. Mindketten meghaltak, egy kislányt mentőhelikopter vitt Miskolcra.
Valencia – A tizedik helyen zárta a gyorsasági motoros világbajnokság idei utolsó futamát Talmácsi Gábor (29). A Moto2 kategóriában szereplő magyar versenyző szépen búcsúzotta szezontól, és mivel vasárnap délután öt órakor lejárt a szerződése a Fimmco Speed Up-istállóval, az is előfordulhat, hogy utoljára láthattuk a sorozatban.
Két nő meghalt, egy kislány súlyosan megsérült a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Nemesbikk belterületén közlekedési balesetben vasárnap délután - erősítette meg az MTI értesülését a rendőrség
Hétfőtől ismét tanítanak a devecseri iskolában. Mivel a munkagépek nem járhatnak az épület előtti útszakaszon, a kisváros utcáit még vasárnap estig teljesen ki kell takarítani és le kell mosni.
"Karácsony előtt" bejelenti eljegyzését Vilmos brit trónörökös és kedvese, Kate Middleton, az esküvő pedig jövő júliusban lesz - legalábbis a brit bulvársajtó legfrissebb értesülései szerint.
Könnyedén nyert a Győr a horvát Koprivnica otthonában a női kézilabda Bajnokok Ligája vasárnapi, 4. fordulójában, és így közelebb került a legjobb nyolc közé jutáshoz.
A Budapest-Kelenföld-Székesfehérvár vasúti szakasz bruttó 119 milliárd forintos, azon belül 85 százalékos európai uniós, s 15 százalékos hazai támogatással újulna meg
Erőszakos összecsapásokra is sor került az atomellenes tüntetők és a rendőrség között vasárnap Németország északi részén, ahol a tiltakozók kisebb csoportjai támadást intéztek a vasúti pálya ellen, hogy megpróbálják megakadályozni egy nukleáris hulladékot szállító szerelvény áthaladását.
Harmati László és nagynénje, Szabóné Szabó Piroska a minőség és a hagyomány elkötelezett hívei. Ők ketten vezetik a szigetszentmiklósi családi malmot, amelynek története az 1900-as évek elejére nyúlik vissza. Abba az időbe, amikor a bánkúti búza és a magyar liszt nagy érték volt, a molnárok munkáját pedig megbecsülték. Akkoriban még mindenki tudta, amit ma már sokszor elfelejtünk; jó…