Az a vicc, hogy még csak nem is szeretem a fehérbort, most mégis minden egyes fogást, amit a hétvégén készítettem, alaposan meglocsoltam az ősz-illatú nedűvel, és mire kész lettem, kifogyott az üveg. :-)))
Kanada növekvő nyitottságot mutat azzal a magyar állásponttal kapcsolatban, amely nem a vízumkényszer visszaállításában, hanem a két ország hatóságainak szoros együttműködésében látja a Magyarországról érkező bevándorlási hullám megoldását - jelentette ki vasárnap Vancouverből telefonon az MTI-nek Balog Zoltán, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkára
Levélben kértek segítséget az egészségügyi döntéshozóktól a műszívvel életben tartott hat éves kisfiú szülei - hangzott el az RTL Híradóban vasárnap. Mivel Magyarországon kevés szervet ajánlanak fel, és egyetlen országgal sincs megállapodás szervcseréről, Máténak egyre rosszabbak az esélyei a sikeres szívátültetésre.
Nagy lehetőséget lát az elektromos járművek piacán a Siemens, így töltőállomásokkal, illetve a járművekben használatos alkatrészekkel, mint például akkumulátorokkal próbálja kivenni a részét az...
Az, hogy a vezetékes földgázról működő kazánokat, konvektorokat egy-két évente szakemberrel kell ellenőriztetni, már mindenki számára ismert. A szakértők nem értik, a PB-gázpalackról működtetett eszközöket miért nem ugyanígy ellenőrizteti a lakosság.
Megfigyelők szerint rendben zajlott le vasárnap az azerbajdzsáni parlamenti választás, amelyen közel 700 jelölt versengett az egykamarás törvényhozás, a Milli Medzslisz 125 képviselői mandátumáért; az ellenzék vezetői viszont csalásokról beszéltek az urnazárás utáni első nyilatkozataikban
A Szolnok hazai pályán nagyon könnyedén, 48 ponttal legyőzte a Debrecent vasárnap a férfi kosárlabda NB I-ben. A Kaposvár a Zalaegerszeg ellen diadalmaskodott.
Irak elhagyására szólította fel a keresztényeket egy magas rangú iraki keresztény vezető a bagdadi templomban történt, legalább 46 áldozatot követelő túszdráma után - írta vasárnap a brit BBC.
Az Osasuna többek között Vadócz Krisztián találatával magabiztosan, 3-0-ra legyőzte a vendég Herculest a spanyol labdarúgó-bajnokság 10. fordulójának vasárnapi mérkőzésén.
A világranglista nyolcadik helyén álló David Ferrer nyerte a valenciai ATP tornát honfitársa, a spanyol Marcel Granollers ellen. Ferrer két szettben kerekedett felül ellenfelén.
Az FC Barcelona magabiztosan nyert a Getafe otthonában a spanyol labdarúgó bajnokság 10. fordulójában. Az elmúlt években a hasonló siker katalán bajnoki címet jelentett.
Ikreket szült egy 57 éves nő Ausztráliában - közölte vasárnap az ausztrál sajtó. Az indiai származású nő mesterséges megtermékenyítéssel esett teherbe Indiában, és császármetszéssel szülte meg ikreit Perth egyik kórházában.
A kormány bővíteni kívánja a Magyar Fejlesztési Bank Zrt. (MFB) finanszírozási eszközeit, továbbá visszaállítja az állami fejlesztési bankra vonatkozóan az osztalék elvonás tilalmát - egyebek közt...
Kalózok vasárnap Szomália déli részén lelőttek egy férfit, aki nem akarta elhagyni múlt héten "foglyul ejtett" jachtját - jelentették helyi lakosok és maguk a kalózok is
Az Osasuna többek között Vadócz Krisztián találatával magabiztosan, 3-0-ra legyőzte a vendég Herculest a spanyol labdarúgó-bajnokság 10. fordulójának vasárnapi mérkőzésén.
A világ legapróbb békája Kubában él, és mérete ellenére csöppet sem védtelen a külvilággal szemben: német és kubai kutatók az alkaloidok csoportjába tartozó mérgeket azonosítottak bőrében.
Elkészült a megrongálódott vörösiszap-tározót körülvevő védőgát. Az adatvédelmi biztos állásfoglalását kéri a népszámlálási törvény tervezett módosítása ügyében az MSZP. A Bánk bán ősváltozatának bemutatásával emlékeztek az Operaházban a 200 éve született Erkel Ferencre.
Predator típusú, pilóta nélküli repülőgépeket telepített Jemenbe az Egyesült Államok, az országban rejtőzködő al-Kaida militánsok "levadászására" - jelentette vasárnap a The Washington Post
A DVSC 4-0-ra verte a Szolnokot az NB I 13. fordulójának zárómérkőzésén. A DVSC pénteken érkezett haza Eindhovenből a sereghajtó Szolnoknál a komplett védelem kidőlt.
A vasárnapi ING New York City Marathonon a férfiaknál etióp, a nőknél kenyai győzelem született. Haile Gebreselassie térdsérülése miatt feladta a versenyt.