Egy új tanulmány szerint, a folsav alacsony szérumszintje összefügg az időskori halláscsökkenéssel, amely főleg a magas frekvenciájú hangok esetében jelentkezik.
Először fordult elő a Megasztárban, hogy a szokásos üdvrivalgás helyett néma csend követte Liptai Claudia bejelentését, amely ezúttal úgy szólt, Kökény Attila mellett Szíj Melinda a továbbjutó.
Az eddig Magyarországon töltött leghosszabb, összesen 205 méteres kolbászt készítették el szombaton a Tolna megyei Tengelicen, ahol ötödször rendeznek kolbásztöltő fesztivált. A hatalmas kolbász hivatalos magyar rekordnak számít.
Azt már jó ideje tudjuk, hogy a Gyorsasági Motoros Világbajnokságon jövőre rendezik az utolsó 125cc-s idényt. A kétütemű gépek helyét négyütemű 250cc-s motorok veszik át. Lássunk néhány részletet.
A címvédő FC Barcelona szombaton a két gólt és egy gólpasszt is jegyző Lionel Messi vezetésével magabiztosan nyert a Vadócz Krisztiánt ezúttal nélkülöző Osasuna vendégeként.
KISTELEK — Hétfőn megy először új iskolájába és egyben kollégiumba az a kisteleki nyolcadikos diák, akit azért csaptak ki az előző sulijából, mert az órán megütötte pedagógusát.