A magánszemélyek az idén is választhatják az adóhatóság közreműködésével elkészített egyszerűsített szja-bevallást, erről február 15-ig kell eljuttatniuk nyilatkozatukat az adóhivatalhoz.
Januárban élénkült a Budapesti Értéktőzsde forgalma, kétszeres árfolyamértéken számolva 924 milliárd forint értékben születtek üzletek a részvénypiacon
BUDAPEST – Hamarosan kistestvérrel ajándékozza meg Noncsi lányukat a Hajdú-Sarka házaspár. A Blikk megtudta Kata ismét gyermeket vár, és ugyan még nagyon korai a terhessége, de ha valaki oda figyel, már láthatja a gömbölyödő pocakját.
A magyar gazdaság 2010-ben stagnálás körüli állapotban lesz, az államháztartás GDP-arányos hiánya pedig a következő kormány gazdaságpolitikájától függően valószínűleg 4-5 százalék között alakul...
Magukat csatornamunkásnak kiadó csalók csaltak ki pénzt Budapest több kerületében is különböző intézményektől és magánemberektől. A csalók arra hivatkoztak, hogy a Fővárosi Csatornázási Művektől (FCSM) jöttek, kisebb tisztítási munkákat végeztek. Az FCSM közlése szerint csalókról van szó, minden érintett tegyen feljelentést a rendőrségen.
Az Exxon Mobil a vártnál nagyobb, de éves szinten 23 százalékkal csökkenő negyedéves adózott eredményről számolt be hétfőn. A nyereségcsökkenés oka, hogy a globális recesszió miatt hanyatlott az üzem...
Száztíz ember halála hozható összefüggésbe az új típusú influenzavírussal, közülük öt volt várandós - közölte Falus Ferenc országos tiszti főorvos hétfőn budapesti sajtótájékoztatóján. Jelenleg...
A hét elején gyengült az EUR/CZK. A cseh korona profitál a prágai tőzsde nyereségeiből. Ha továbbra is pozitív marad a részvénypiaci hangulat, az EUR/CZK tesztelheti a 26-os értéket. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
A magyar gazdaság 2010-ben stagnálás körüli állapotban lesz, az államháztartás GDP-arányos hiánya pedig a következő kormány gazdaságpolitikájától függően valószínűleg 4-5 százalék között alakul majd - áll a GKI Gazdaságkutató Zrt.-nek az Erste Bank együttműködésével készült hétfőn közzétett előrejelzésében.
Szlovákiában június 12-én, szombaton lesz a parlamenti választás - jelentette be Pavol Paska, a szlovák parlament elnöke hétfőn. A legutóbbi, 2006 júniusában lezajlott választást a Robert Fico...
Több tízezer darab, ma már értéktelen cseh fémpénzből, régi hellerből építette meg egy gyűjtő a Titanic kicsinyített mását. A 28 éves Marek Satka tizenhat hónapon keresztül dolgozott a hullámsírba...
Miért érdemes az idén ellátogatni Törökország legnagyobb városába, Isztambulba, a mediterrán hangulatú nyüzsgő egyetemvárosba, Pécsre vagy a német Ruhr-vidék fővárosába, Essenbe? Milyen programok várják az érdeklődőket? Kérdések a városokat jól ismerő európai parlamenti képviselőknek.
A vártnál nagyobb mértékben nőttek az amerikai személyi jövedelmek, és a becsültnél szerényebben a személyi kiadások decemberben az előző hónaphoz képest az Egyesült Államokban. A lakossági kiadás ...
A miniszterelnök szerint a válságkezeléssel megalapozott növekedés hasznát nem a demokrácia kiüresítésére, hanem megerősítésére kell használni. Bajnai Gordon a Köztársaság napja alkalmából...
„Nehézsúlyú kreatívok” bírálják el idén a Chip Shop Awards-ra érkező az el nem fogadott, letiltott, vagy kitalált reklámokat. Dave Trott tavalyi zsűrielnök ismét bírál, a jelentkezéseket pedig március 12-ig várják.
Egy távolsági autóbusz utasai mentették meg egy férfi életét Dunaföldvár és Paks között a 6-os főút mellett – mondta Heisler Judit, a paksi rendőrkapitányság sajtóreferense.
Kocsis Ágnes filmrendező, a háromfős kisjátékfilmes zsűri egyik tagja a filmek előzetes szelektálása után a Népszavának elmondta, számban és minőségben is rendkívül erős idén a mezőny. 134 filmet neveztek idén a kisjátékfilmes mezőnybe, ezek közül 33 lesz látható a Filmszemle versenyében.
Az állítólagos német adócsalókat leleplező, lopott svájci banki adatok megvásárlása mellett foglalt közvetve állást hétfőn a német kancellár. Angela Merkel berlini nyilatkozatában azt mondta,...
Miután az USD/CAD 2 hete tartó emelkedő trendjében délelőtt új 6 hetes csúcsot ért el 1,0719-nél, viaszesett, megközelítve 1,0665-ös napi minimumát, mely alatt szabaddá válhat az út 1,06-ig. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
Őrizetbe vették a rendőrök azt a két férfit, akiket akkor értek tetten, amikor éppen egy lopott bankkártyával próbáltak pénzt felvenni Pesten – értesült a HavariaPress.
A fideszes Balsai István véleménye szerint korábban Gyurcsány Ferenc határozta meg, mi történjen a BKV-nál, és ezt a volt kormányfő Hagyó Miklós akkori szocialista főpolgármester-helyettesen keresztül intézte.
Megkezdődött hétfőn több brit repülőtéren az emberi testről képet mutató biztonsági szűrőberendezések alkalmazása, egyelőre kísérleti, de kötelező jelleggel. A brit közlekedési minisztérium...
Hófehér sajtótájékoztatóval, az eredeti fehér csomagoláshoz való visszatéréssel és vízzel teli kancsós kreatívokkal indult a héten az Unilever Dove márkájának idei első kampánya.
A fideszes Balsai István véleménye szerint korábban Gyurcsány Ferenc határozta meg, mi történjen a BKV-nál, és ezt a volt kormányfő Hagyó Miklós akkori szocialista főpolgármester-helyettesen...
A tavalyi év közepe óta a legmagasabb szintre nőtt az izlandi szuverén adósságtörlesztési kockázat fedezetére szolgáló határidős biztosítási csereügyletek (credit default swaps, CDS) árazása - a legnagyobb londoni adósságpiaci adatszolgáltató cég, a CMA DataVision adatai szerint: hétfőn délelőtt az árazás 720 bázispont körül járt. (MTI)
Egyes nyugati biztosítók és nyugdíjalapok felismerték: túl nagy ügyfélállományuk várható élettartamára vonatkozó becsléseik kockázata, ezért úgy döntöttek, külön szervezetet hoznak létre e kockázatok...
Vasárnap kilenc angol kocsmában közvetítették 3D-ben a Premier League egyik hétvégi mérkőzését. Az Arsenal - Manchester United rangadót -mely így igazi sporttörténelmi lépésnek számít- több száz szerencsés nézhette különleges szemüvegekkel....
Tóthfalusi György, a BKV igazgatóságának korábbi SZDSZ-es elnöke nem írt alá sem tanácsadói, sem végkielégítéssel kapcsolatos szerződéseket - közölte a BKV. Tóthfalusi György 2007 nyarától 2009...
A vártnál nagyobb mértékben nőttek az amerikai személyi jövedelmek, és a becsültnél szerényebben a személyi kiadások decemberben az előző hónaphoz képest az Egyesült Államokban. (MTI)
Egyre bizakodóbbak az amerikai feldolgozóipari vállalatok - derül ki az ISM Intézet januári felmérésének eredményei alapján. A megkérdezettek az értékesítési és a munkaerőpiaci kilátásokat is...
Az arany a hét elején nyereségeket könyvelt el 1.088,90-ig. A múlt hét végén nem törték át az 1.074,25-ös támogatást, és vételekre került sor. Az EUR/USD nyereségei is jól jönnek a nemesfémnek. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
Őri András negyedrendű vádlott írásban beadott és felolvasott vallomásában elismerte, hogy részt vállalt egyes, a vádban szereplő egyesületek pályázatainak elkészítésében, valamint az egyesületek...
A várakozásokat felülmúló mértékben emelkedett az amerikai feldolgozóipari aktivitás januárban az ISM felmérése alapján. Az ISM feldolgozóipari beszerzőmenedzser index értéke 58,4 százalékra emelkedett a decemberi felülvizsgált és lefelé módosított 54,9 százalékról, ilyen magas szinten 2004 augusztusa óta nem volt, akkor 58,5 százalékot mértek.
A negatív irányú nyitást követően szinte azonnal felfelé tudták venni az irányt a főbb európai részvényindexek, így a német DAX mostanra 0.3, a francia CAC 40 0.1, az angol FTSE 100 0.5%-os pluszban...
Csúcsot döntött Beyoncé Knowles a vasárnap esti Grammy-gálán: az 52 éve alapított díj történetében eddig egyetlen énekesnőt sem jutalmazott egyszerre hat gramofont ábrázoló szobrocskával a zenei szakma - írja az inforadio.hu.
Érdemes nagy szobában tartani, ahol gyorsan növő szárainak és sárga foltos leveleinek tág terük nyílik a terjeszkedésre. Harang alakú virágai piros, bíbor, narancsszínű, sárga vagy fehér színűek lehetnek.