2010. február 1. hétfő

febr. 1
14:29
Kardjukba dőlnek majd az emelkedésre játszók is (Cashline) (Portfolio)
A Cashline elemzői által ma publikált globális stratégiai kitekintő szerint a világtörténelem legnagyobb pénz- és tőkepiaci emelkedésének vagyunk szemtanúi az elmúlt 10 hónapban, ami csak egy 30 éves...
febr. 1
14:33
Hogyan lett Hagyó Miklós az MSZP egyik legbefolyásosabb embere? (Infostart)
A fővárosi MSZP legbefolyásosabb embere - így jellemezték sokan az egykori főpolgármester-helyettest, Hagyó Miklóst. A szocialista politikus karrierje meredeken ívelt felfelé, és rövid idő alatt komoly támogatói kört épített ki, amellyel megkerülhetetlen tényező lett a szocialista pártvezetésben.
febr. 1
14:33
Gyurcsányt összezavarta az MDF (ATV)
"Mintha Bokros neve mögött egy fura antibokrosista szerveződés formálódna"
febr. 1
14:36
Stagnálhatott a lengyel infláció januárban (ProfitLine)
Lengyelországban a várakozások szerint január folyamán változatlanul 3,5 százalékon maradhatott az infláció éves szinten, mely augusztus óta a legmagasabb szint - közölte a lengyel pénzügyminisztérium.
febr. 1
14:38
40 milliárd forintból gazdálkodott tavaly az MgSzH (ProfitLine)
A Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal (MgSzH) a múlt évben mintegy 40 milliárd forintból gazdálkodott, ebből 16 milliárd forintot tett ki az állami támogatás - mondta Lukács László, az MgSzH elnöke hétfőn Budapesten a szervezet tavalyi tevékenységét értékelő sajtótájékoztatón. (MTI)
febr. 1
14:40
Már idén talpra áll a litván gazdaság (ProfitLine)
A korábban várt zsugorodás helyett az idén növekedési pályára áll a litván gazdaság - közölte hétfőn a pénzügyminisztérium. (MTI)
febr. 1
14:42
Hisztiznek a pártok az ingatlanadó miatt (Privátbankár)
A pénzügyminiszter szerint hisztérikus kampánytémává vált az ingatlanadó, ami borzasztóan káros. A Fidesz közölte: megvédi az embereket az ingatlanadótól
febr. 1
14:42
USA - Várt alatt alakult a személyes fogyasztás bővülése (ProfitLine)
Az Egyesült Államokban december folyamán a személyes jövedelmek 44,5 milliárd dollárral, 0,4 százalékkal, míg a személyes fogyasztás 22,6 milliárd dollárral 0,2 százalékkal emelkedett.
febr. 1
14:42
Beyoncé tarolt a Grammy-gálán (Infostart)
Csúcsot döntött Beyoncé Knowles a vasárnap esti Grammy-gálán: az 52 éve alapított díj történetében eddig egyetlen énekesnőt sem jutalmazott egyszerre hat gramofont ábrázoló szobrocskával a zenei szakma. Egy másik rekord is született a díjkiosztón: a húszéves Taylor Swift a valaha volt legfiatalabb előadó, aki Grammy-díjat vihetett haza.
febr. 1
14:42
Amerikai egyéni kiadások: 0,2%- elörejelzés: 0,3% (HírTV)
Decemberi amerikai egyéni kiadások: 0,2%- előrejelzés: 0,3%- előző havi érték: 0,5%. Részletek következnek
febr. 1
14:42
Még két járhatatlan út Borsod-Abaúj-Zemplénben (Gondola)
Újra járható a Felsődobsza és Abaújszántó közötti útszakasz, amelyet korábban a hóakadályok miatt zártak le a forgalom elől, így már csak két út járhatatlan Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. Az...
febr. 1
14:42
Az utóbbi 20 év legnagyobb orosz tüntetése (Kripto Akadémia)
Kalinyingrádban az utóbbi 20 év legnagyobb oroszországi tüntetése zajlott le szombaton: eredetileg a közlekedési adók és illetékek megemelése ellen szerveződött, de a mintegy tízezer résztvevő végül Georgij Boosz helyi kormányzó, Vlagyimir Putyin miniszterelnök és az egész kalinyingrádi kormány lemondását követelte - írta hétfőn a Kommerszant című moszkvai lap.
febr. 1
14:44
A MOL nyerte az újabb benzintendert (Privátbankár)
Egyetlen ajánlattevőként a MOL Nyrt. nyerte a Központi Szolgáltatási Főigazgatóság 112 millió forint keretösszegű hirdetmény nélküli tárgyalásos közbeszerzését - az eredmény a hétfői Közbeszerzési Ért...
febr. 1
14:44
Amerikai egyéni bevételek: 0,4%- elörejelzés: 0,4% (HírTV)
Decemberi amerikai egyéni bevételek: 0,4%- előrejelzés: 0,4%- előző havi érték: 0,4%. Részletek következnek
febr. 1
14:44
Harry herceg leesett a lóról (Gondola)
Harry herceg leesett a lóról, de szerencsére nem lett semmi baja. A brit trón harmadik számú várományosa - Károly trónörökös és a néhai Diana hercegnő másodszülött fia - Barbadoson, egy...
febr. 1
14:45
Az ünnepek sem hozták lázba az amerikaiakat (Portfolio)
Annak ellenére, hogy az üzletláncok óriási akciókkal bombázták decemberben az amerikai vásárlókat, a háztartások a vártnál kevesebbet költöttek. Novemberhez képest mnindössze 0.2 százalékkal...
febr. 1
14:46
Megúszhatjuk az adóbevallással járó őrületet (Privátbankár)
A magánszemélyek az idén is választhatják az állami adóhatóság közreműködésével elkészített egyszerűsített szja-bevallást, erről február 15-ig kell eljuttatniuk nyilatkozatukat az adóhivatalhoz
febr. 1
14:46
Több száz kiló kokaint vetett partra a víz (HírTV)
Már több mint 200 kilogramm kokain sodródott partra a Fülöp-szigeten. A hatóságok óva intették a helyieket attól, hogy összeszedjék a kábítószert.
febr. 1
14:46
Nagy Zsírégetés – Elindult a fogyókúra mozgalom (Gondola)
A Zsírégető Klub iránt három hónap alatt több mint 160 ezren érdeklődtek, és 15 ezren regisztráltak, hogy egy közösséget alkotva 2010. február 1-jén elinduljanak a sikeres fogyás útján. Nem csak kompromisszumokat kötve, feszülten, koplalással lehet fogyni!
febr. 1
14:47
370 millió eurós erőműberuházás Csepelen (Portfolio)
Az évtized közepére mintegy 370 millió euró költséggel 400 megawatt új áramtermelő kapacitás kiépítését tervezi az Alpiq Csepel (volt Atel Csepel) - közölte az MTI tudósítása szerint Briglovics...
febr. 1
14:48
Hagyó agyő! - Bukás a cél előtt? (Gondola)
Hagyó Miklós nem lesz a szocialisták országgyűlési képviselőjelöltje, és az MSZP budapesti elnöksége azt akarja, hogy fővárosi képviselőségéről is mondjon le - adta hírül az Index. Egyelőre védi a mentelmi jog.
febr. 1
14:57
Az MDF beáraztatná a kampányígéreteket (Privátbankár)
Az MDF a Költségvetési Tanács elnökéhez fordul, hogy "árazza be" a pártok kampányígéreteit
febr. 1
15:00
Folyékony, permetezhető üveget fejlesztettek ki (Gondola)
Forradalmian új anyagot, permetezhető folyékony üveget fejlesztettek ki, amely védőréteget képez a vele beszórt felületeken - adta hírül hétfőn a brit The Telegraph. A környezetre ártalmatlan...
febr. 1
15:00
Fidesz: ne a választások előtt ötleteljen a kormány (HírTV)
Nyolc éve lett volna az MSZP-kormánynak arra, hogy valódi segítséget adjon a nehéz helyzetbe került családoknak. Így reagált Soltész Miklós, a Fidesz-KDNP frakciószövetség népjóléti kabinetjének vezetője arra, hogy a kormány elrendelte, április közepéig nem árverezhetők el lakottan lakások.
febr. 1
15:00
Villogás a Ferling Pr partiján (Kreatív Online)
Budapesti képviseletének megnyitásával, webes divíziójának elindításával és új ügyfelével is villogott a Ferling Pr péntek délután az Infoparkban. A rendezvény ugyanis a fények játékára épült.
febr. 1
15:00
A fűtési szezon végéig nem árverezhetőek el a lakott ingatlanok (Alternatív Energia)
Április 15-ig, a fűtési szezon végéig nem árverezhetőek el a lakott ingatlanok; a kormány a törlesztőrészleteket fizetni nem tudó adósokon segítene - jelentette be a kormány döntését Kiss Péter. A társadalompolitikai miniszter a hétfői kormányszóvivői tájékoztatón azt is elmondta, hogy a tilalom keddtől lép életbe.
febr. 1
15:02
Az idén is választani lehet az egyszerűsített bevallást (Gondola)
A magánszemélyek az idén is választhatják az állami adóhatóság közreműködésével elkészített egyszerűsített bevallást személyi jövedelemadó bevallási kötelezettségük teljesítéséhez, erről február...
febr. 1
15:03
A kínaiakkal közösen emelnek tőkét a tulajdonosok a BorsodChemben (Portfolio)
Elkötelezettséget vállalnak - a jelenleg kialakult egyezség szerint - a BorsodChem fő tulajdonosai - a Permira és a Vienna Capital Partners (VCP) - illetve a stratégia befektetői szerepre törekvő...
febr. 1
15:04
MDF: a Költségvetési Tanács árazza be a pártok kampányígéreteit! (Gondola)
Az MDF a Költségvetési Tanács elnökéhez fordul, hogy "árazza be" a pártok kampányígéreteit. Herényi Károly, az MDF elnökhelyettese elmondta: az MDF szerint minden politikai kampányt...
febr. 1
15:05
USA: megvan az alaphangulat, de mire lesz elég? (Portfolio)
Mérsékelt pluszban állnak az amerikai határidők a nyitást megelőzően, a Dow futures 60 pontos emelkedést mutat. Mindez persze a pénteki jelentősebb esés után egyfajta természetes korrekciónak is...
febr. 1
15:09
GKI: az államháztartási hiány 4-5 százalék is lehet (Infostart)
A magyar gazdaság 2010-ben stagnálás körüli állapotban lesz, az államháztartás GDP-arányos hiánya pedig a következő kormány gazdaságpolitikájától függően valószínűleg 4-5 százalék között alakul majd - olvasható a GKI Gazdaságkutató Zrt.-nek az Erste Bank együttműködésével készült előrejelzésében.
febr. 1
15:09
PannonFlax - Eladott az igazgatósági tag (ProfitLine)
PANNON-FLAX NyRt. tájékoztatása szerint, Hajdú Attila, mint a Társaság Igazgatóságának tagja a mai napon bejelentette, hogy a birtokában lévő 105 000 db (4,7 %) Pannon-Flax részvényt tőzsdén kívüli ügylettel értékesítette - olvasható a BÉT honlapján.
febr. 1
15:11
7,9 százalékkal zsugorodott tavaly az orosz gazdaság (ProfitLine)
Oroszországban tizenöt éve a legmeredekebben csökkent a hazai össztermék tavaly az ipari termelés erőteljes visszaesése és amiatt, hogy egy év leforgása alatt 77 százalékkal zuhant az ország legfőbb exporttermékének, a kőolajnak az ára - jelentette be hétfőn az orosz statisztikai hivatal. 2008-ban még 5,6 százalékkal gyarapodott a gazdaság. (MTI)
febr. 1
15:13
Szja-bevallás - Idén is segítséget nyújt az APEH (ProfitLine)
A magánszemélyek az idén is választhatják az állami adóhatóság közreműködésével elkészített egyszerűsített bevallást személyi jövedelemadó bevallási kötelezettségük teljesítéséhez, erről február 15-ig kell eljuttatniuk nyilatkozatukat az adóhivatalhoz. (MTI)
febr. 1
15:16
Finom koktélok: menta és mojito (Édenkert)
Ha egy italban friss mentalevél és lime van, az már nagyon rossz nem lehet. Lássuk, mit gondol minderről fűszerkertészünk!
febr. 1
15:18
Így néz ki a hetvenéves Tina Turner (Blikk)
Visszatér a színpadra az extravagáns rocknagyi. A hetvenes éveiben járva is trendi Tina Turner a Párizsi Divathéten jelentette be, hogy koncertturnéra indul.
febr. 1
15:18
Hogyan permetezzünk biztonságosan? (Édenkert)
A permetezés megmentheti a növényeket, a védőruha pedig megmentheti a kertészt. Lássuk, mi lesz az idei évben a növényvédős divat!
febr. 1
15:18
EUR/USD Emelkedő kiadások (HírTV)
Miután összeszedte magát 6 hónapos minimuma után (1,3851), az EUR/USD 1,3921-ig emelkedett. Vegyesen alakultak az amerikai adatok: miközben az egyéni bevételek decemberben 0,4%-kal emelkedtek (előrejelzés: +0,4%, előző: +0,5%), a kiadások 0,2%-os pluszt hoztak a várt +0,3% helyett. Az előző havi értéket +0,5%-ról +0,7%-ra felfelé módosították. A PCE-deflátor havi szinten 2,1%-kal emelkedett (el...
febr. 1
15:18
Polanski versenyez, de nem küld videoüzenetet a Berlinaléra (Gondola)
Roman Polanski, akinek legújabb produkcióját a versenyprogramban vetítik a Berlinalén, nem vesz részt személyesen a filmfesztiválon és videoüzenetet sem küld - közölte Dieter Kosslick, a...
febr. 1
15:18
Molnár Csaba: a Fidesz politikai alapon távolítaná el a közszolgákat (Alternatív Energia)
A kancelláriaminiszter szerint a Fidesz program helyett pártkatonák neveit tartalmazó listával készül a választásokra, így az ellenzéki párt kormányra kerülése esetén a jelenlegi jól képzett közszolgák helyét fel nem készült, ám Orbán Viktorhoz kötődő fiatalok vehetik át a központi államigazgatásban.
febr. 1
15:18
Apró orosz gesztus Dél-Oszétiának (Kripto Akadémia)
Oroszország és Dél-Oszétia hétfőn megállapodást kötött arról, hogy polgáraik vízummentesen utazhatnak egymáshoz.
febr. 1
15:20
Milyen növények alkalmasak a házunk befuttatására? (Édenkert)
Milyen szép tud lenni egy futószőlővel befuttatott homlokzat! Az esztétikai értékén kívül azonban sok szempont szól mellette, sőt ellene is.
febr. 1
15:20
Zuschlag-ügy: Katus az államot és a bíróságot okolta (HírTV)
A Zuschlag-per harmadrendű vádlottja, az előzetes letartóztatásban lévő Katus Ferenc tette meg észrevételeit a hétfői tárgyaláson Kecskeméten. A vádirat állításait alaptalannak nevezte, és kijelentette: politikai hovatartozása miatt lett vádlott az ügyben.
febr. 1
15:20
Fidesz-KDNP: az MSZP-nek nyolc éve lett volna, hogy segítsen a családokon (Gondola)
A Fidesz és a KDNP szerint az MSZP-kormánynak nyolc éve lett volna arra, hogy valódi segítséget adjon a nehéz helyzetbe került családoknak. Soltész Miklós, a Fidesz-KDNP frakciószövetség népjóléti...
febr. 1
15:21
Döntött a kormány: április 15-ig nem lehet árverezni (Pénzcentrum)
Április 15-ig, a fűtési szezon végéig nem árverezhetőek el a lakott ingatlanok; a kormány a törlesztőrészleteket fizetni nem tudó adósokon segítene - jelentette be a kormány döntését Kiss Péter....
febr. 1
15:22
EUR/JPY Konszolidáció (HírTV)
Az EUR/JPY erőre kapott 9 hónapos mélypontja után (124,56), és 125,82-re kúszott fel. Annak ellenére, hogy borúsak a hosszútávú kilátások, átmenetileg 127,00-ig korrigálhat a devizapár, ahol erősebb ellenállás található. Ha nem sikerül bevenni a szintet, 124,41-en keresztül 122,43-ig eshet a jegyzés. Ez utóbbinál fut a 2009-es emelkedés 61,8%-os Fibonacci-korrekció szintje. in-www.globalfx.hu /…
febr. 1
15:22
Egyen Haitiért! (Gondola)
A Magyar Bocuse d’Or Akadémia, a Vendég és Hotel szaklap és a Baptista Szeretetszolgálat a Haitit sújtó földrengés károsultjaiért tart adománygyűjtő vacsorát.
febr. 1
15:24
Könyörtelen statisztikák hazudós kormányoknak (Gondola)
A hitesség visszaszerzése útján itt az ideje az igazmondásnak, illetve a valós mérlegek elkészítésének, az elszámoltatásnak. Az új kormánynak meg kell győződnie a valós helyzetről, mielőtt átveszi a felelősséget a korábbi politikai és gazdasági rezsimtől. Meg kell tudni, hogy milyen kötelezettségeket hagyott maga után a bukott MSZP-SZDSZ kormány.
febr. 1
15:27
Száztíz ember halála hozható összefüggésbe az újinfluenzával Magyarországon (Infostart)
Száztíz ember halála hozható összefüggésbe az új típusú influenzavírussal, közülük öt volt várandós - közölte Falus Ferenc országos tiszti főorvos hétfőn budapesti sajtótájékoztatóján.
febr. 1
15:27
Vigyázat! Új módszerekkel dolgozik a lakásmaffia (ATV)
Az értékbecsléshez köthető módszerrel elviekben nem követnek el bűncselekményt.

Keresés