Mint ismert, 2009. április 18-án éjszaka leégett egy csinos villa az elegáns budai hegyvidéken, a Hunyad lejtőn. Az éjszakai tűz alapos pusztítást végzett, a környéken lakókat azonban még egy meglepetés is érte: az üszkös romokról kiderült, hogy azok már nem a Draskovicséi, a miniszter azt mondta, eladta a villát…
Balesetben megsérült Ódor Ferenc, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei közgyűlés fideszes elnöke, amikor autója kamionnal ütközött reggel a 3-as számú főúton Szikszónál.
A mediterrán napsütést hozza el a havas téli napokon a teljes pompájában virágzó mimózafa a Szegedi Tudományegyetem füvészkertjébe; a gyönyörű sárga virágok hazánkban csak a Tisza-parti városban láthatók, idén előreláthatólag még egy-két hétig.
A köznyelv el is nevezte hamar a 49 ezer forintot, amivel a kormány kedveskedik most a közalkalmazottaknak és a köztisztviselőknek: SZAVAZATPÉNZ lett a neve. Az adórendszer azonban kicsit tompítja a pénzosztás élét. Az új bruttó-nettó szabályzás is most vizsgázik…
Megállt a feldolgozóipar 2008 szeptemberében kezdődött visszaesése januárban. A Beszerzési Menedzser Index szezonálisan kiigazított értéke egy hónap alatt 4,4 százalékponttal 53 és fél pontra emelkedett.
Egy nő meghalt, ketten megsérültek, amikor frontálisan ütközött két személyautó hétfő reggel a Borsod megyei Gesztelynél, a 37-es számú főúton - közölte a rendőrség. A két sérült közül az egyik...
A GBP/USD gyengén nyitotta a hetet, és 1,5904-ig szánkázott, majd célba vette az 1,5895-ös 2010-es mélypontot. Az érték alatt 1,5831-ig eshet a jegyzés. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
Mintegy hatvanan tüntettek hétfőn a körmendi Batthyhány-Strattmann László Kórház bejárata előtt, tiltakozva az ellen, hogy az országos tiszti főorvos múlt pénteken visszavonta az intézmény...
Hermész néven képességfejlesztő program indul cégvezetőknek és alkalmazottaknak, amelynek célja a fogyatékkal élők munkaerő-piaci integrációjának erősítése - közölte a Szociális és Munkaügyi Minisztérium.
Egyes devizák esetében új lendületet hozott az új hét, mások esetében viszont éppen kifulladni látszik a korábbi irány. Cikkünkben technikai szempontból vizsgáljuk a devizapiac aktuális fejleményeit....
Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök benyújtotta 2009-es vagyonbevallását, amely szerint az összes jövedelme 103 millió forint volt tavaly - közölte a korábbi kormányfő titkársága.
Havi 14 dolláros „fizetést” szavazott meg a Nepáli Vöröskereszt egy kóbor kutyának, aki nemrég tűnt fel egyik irodájuknál. Annyira megugatja az idegeneket, hogy állást kapott a segélyszervezetnél.
Kilép a Magyar Demokrata Fórumból (MDF) Szabó Miklós, Mosonmagyaróvár polgármestere és Németh Sándor önkormányzati képviselő, ennek nyomán egyetlen delegáltja sem marad a helyi testületben az MDF-nek....
Szabó Miklós polgármester és Németh Sándor önkormányzati képviselő azért döntött így, mert véleményük szerint a párt hátat fordított azoknak az értékeknek, amelyeket vallanak
Budapesten a fő útvonalak járhatóak, a mellékutakat már takarítják - közölte a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. szóvivője. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. szóvivője arról számolt be: Észak-Magyarországon még mindig vannak a havazás és a hófúvás miatt járhatatlan utak, de megközelíthetetlen település már nincs.
A vér glükózszintje befolyásolja az emberek döntéshozatali folyamatát; megfontoltabban választottak egy tanulmányban azok, akiknek magasabb volt a vércukorszintje - közölték amerikai kutatók a Psychological Science című szaklapban.
Kilép a Magyar Demokrata Fórumból (MDF) Szabó Miklós, Mosonmagyaróvár polgármestere és Németh Sándor önkormányzati képviselő, ennek nyomán egyetlen delegáltja sem marad a helyi testületben az...
Brutális kiadásokra számíthat a metropolisz! A tragikus 2001-es terrortámadással kapcsolatos bírósági tárgyalásokat Manhattanban tervezik lefolytatni. A polgármester levélben fordult a kormányhoz.
A hét végén immár hetedik alkalommal rendezik meg a Gyulai Reneszánsz Karnevált. A viharsarki város rendezvényén ezúttal is Novák Péter lesz a házigazda.
Pakisztáni és amerikai illetékeseknek meggyőződésük, hogy meghalt Hakimullah Mehszúd, a Pakisztáni Tálibok Mozgalma (TTP) vezetője, aki kitervelte az afganisztáni CIA-központ ellen decemberben...
Megállt a feldolgozóipar 2008 szeptemberében kezdődött összehúzódása januárban, sőt az előző hónaphoz képest kis mértékben bővült is: a Beszerzési Menedzser Index (BMI) szezonálisan kiigazított értéke egy hónap alatt 4,4 százalékponttal 53,5 pontra emelkedett. (MTI)
Az EUR/CHF a hét elején 1,47 fölött mozgott, miután az SNB pénteken intervencióra szánta el magát, és 1,4635-ról 1,4765-re katapultálta a kurzust. A svájci SVME- beszerzési menedzserindex januárban 56,0 pontra erősödött, miközben az elemzők 55,6 pontos értéket vártak. Az előző havi értéket 54,6 pontról 53,7 pontra módosították. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
Járai Zsigmond, a CIG Közép-európai Biztosító Zrt. felügyelő bizottságának elnöke, a Magyar Nemzeti Bank volt elnöke lesz ma este 7 órától az InfoRádió Aréna című műsorának vendége. A beszélgetés...
A betűmágia rég kihalt okkult tudománynak tűnhet az avatatlan, laikus szemlélők számára, de a valóság odaát, avagy a hó alatt rejtezik. A betűmágia márpedig igenis létezik. A mai reggelt a P, az M és az I betűk hatalma és energiája befolyásolja, egyrészt azért nagyon erős ez a kozmikusan transzcendens együttállás, mivel épp túl vagyunk a holdtölte fázisán. Devizapiaci körkép, hóban rekedt…
Az MSZP budapesti elnöksége hétfői rendkívüli ülésén egyhangúlag arra kérte Hagyó Miklóst, hogy lépjen vissza egyéni képviselő-jelöltségétől és mondjon le a fővárosi listán kijelölt helyéről.
Mintegy hatvanan tüntettek hétfőn a körmendi Batthyány-Strattmann László Kórház bejárata előtt, tiltakozva az ellen, hogy az országos tiszti főorvos múlt pénteken visszavonta az intézmény működési engedélyét, amelyet két nappal korábban az ÁNTSZ regionális tiszti főorvosa adott ki.
Az Amerikai főcsoport (AFC) csapata pontgazdag mérkőzésen legyőzte a Nemzeti főcsoport (NFC) együttesét a profi amerikaifutball-liga (NFL) vasárnapi All Star-mérkőzésén, a Miamiban rendezett Pro Bowlon.
Pakisztáni és amerikai illetékeseknek meggyőződésük, hogy meghalt Hakimullah Mehszúd, a Pakisztáni Tálibok Mozgalma (TTP) vezetője, aki kitervelte az afganisztáni CIA-központ ellen decemberben elkövetett öngyilkos merényletet - írta internetes oldalán hétfőn a The New York Times című amerikai lap.
A Forma-1-be három év szünet után visszatérő, hétszeres világbajnok Michael Schumacher és csapattársa, Nico Rosberg hétfőn leleplezte a Mercedes GP idei versenyautóját - a nagy médiaérdeklődéssel kísért eseményre a spanyolországi Valenciában került sor.