2010. február 1. hétfő

febr. 1
10:59
Távozik a Chelsea kapitánya? (ATV)
Tavaly elnyerte az „év édesapja” címet, most viszont a brit újságok a szexbotrányairól cikkeznek.
febr. 1
11:01
MSZP: lépjen vissza Hagyó Miklós (ATV)
Képviselő-jelöltségéről és fővárosi listás helyéről is kérik, hogy mondjon le.
febr. 1
11:03
Orvostanhallgatók paradicsoma (ATV)
Érettségi bizonyítvánnyal felvételit nyerhetnek a külföldi diákok a kolozsvári orvosi egyetemre, sőt, anyanyelvükön tanulhatnak az első 3 évben. A tandíj viszont meglehetősen borsos.
febr. 1
11:05
Hétfői havazás: teljes útzár, halálos baleset, sérült politikus (ATV)
Több út elkerülését is kérik az autósoktól.
febr. 1
11:06
MSZP: Hagyó mondjon le! (Privátbankár)
Visszalépésre kérte fel az egyéni képviselő-jelöltségtől Hagyó Miklós volt főpolgármester-helyettest az MSZP fővárosi elnöksége
febr. 1
11:06
Recept: Pikáns csirkemell konyakkal (Mindmegette)
Hozzávalók: 1 csirkemell (kifilézve, felszeletelve) 1,5 evőkanál olaj 2 evőkanál vaj 1/2 citrom leve 2 kávéskanál dijoni mustár 2 evőkanál konyak 3 evőkanál apróra vágott petrezselyem 3 evőkanál felaprított snidling 5 evőkanál tyúkhúsleves (szárnyasalaplé) só bors
febr. 1
11:06
Visszalépésre kérte Hagyót a fővárosi MSZP elnöksége (Gondola)
Visszalépésre kérte fel az egyéni képviselő-jelöltségtől Hagyó Miklós volt főpolgármester-helyettest az MSZP fővárosi elnöksége. A testület azt is kérte, hogy a politikus mondjon le budapesti...
febr. 1
11:06
EUR/USD Felfelé módosított EU-s beszerzési menedzserindex (HírTV)
Az EUR/USD tovább erősödik, és 1,3910-re kúszott fel. A januári EU-s beszerzési menedzserindexet 52,0 pontról 52,4 pontra felfelé igazították ki (előrejelzés: 52,0 pont, előző havi érték: 51,6 pont). Ellenállás 1,3935-nél található. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
febr. 1
11:06
Jó csapat, biztos állás - ezért szeretik a McDonald's-ot (HR Portál)
Gáspár Ferenc, a McDonald's HR vezetője portálunknak beszélt szigorú szervezeti kultúrájukról, de azt is elmesélte, hogy amióta a HR területén mozog, most először kapott lehetőséget az ötletelésre. Így valósult meg az az elképzelése is, hogy az étteremvezetőket egyfajta próbának vessék alá interjúztatás közben.
febr. 1
11:08
Újra 50 fölött a BMI (Privátbankár)
Megállt a feldolgozóipar 2008 szeptemberében kezdődött összehúzódása januárban, sőt az előző hónaphoz képest kis mértékben bővült is: a Beszerzési Menedzser Index (BMI) szezonálisan kiigazított értéke...
febr. 1
11:08
IMF-elnök: Magyarország jó úton van (Gondola)
Magyarország jó úton van - vélekedett a Nemzetközi Valutalap (IMF) elnöke egy osztrák lap hétfői számában közölt interjúban azzal összefüggésben, hogy milyen szerepet játszott az IMF a térség...
febr. 1
11:08
Frontális karambol: kórházban a kamionnal ütköző fideszes politikus (HírTV)
Kielégítő állapotban van a reggel balesetet szenvedett Ódor Ferenc és a vele utazó felesége – áll a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Hivatala által kiadott közleményben.
febr. 1
11:08
Bodrogai Ferenc "Az év üzletembere" (HR Portál)
Bodrogai Ferenc, a Forest Papír Kft. tulajdonosa és ügyvezető igazgatója lett "Az év üzletembere", adja hírül az MTI alapján a Népszava.
febr. 1
11:09
Virágzik a mimózafa Szegeden (hirado.hu)
A gyönyörű sárga virágok hazánkban csak a Tisza-parti városban láthatók, idén előreláthatólag még egy-két hétig
febr. 1
11:09
Megnyomta a gombot a svájci jegybank (Portfolio)
Devizapiaci intervenciót hajtott végre a frank euróval szembeni gyengítése érdekében a svájci jegybank, amelynek kapcsán a jelek szerint nem az árfolyamszint, hanem az erősödés mértéke az, amire az...
febr. 1
11:09
Spórolás: így lehet olcsóbb az öblítő, az olaj, a sampon (Pénzcentrum)
Különleges automatákkal várja vásárlóit az Asda üzletlánc néhány brit áruházában. A vevők speciális folyadék-adagolókat vehetnek igénybe, amelyek megspórolják a csomagolást, így kevesebbe kerülhet a narancslé vagy akár a sampon is....
febr. 1
11:10
Ismét sztrájkolnak a szlovákiai közúti fuvarozók (Gondola)
Félpályás útlezárásokkal tiltakoznak hétfő reggel óta a szlovákiai kis és közepes teherfuvarozók, mert az elektronikus útdíjjal kapcsolatban a kormány még nem teljesítette az összes...
febr. 1
11:10
ELTE Állásbörze 2010 (HR Portál)
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Karrierközpontja 2010-ben is állásbörzét szervez. A rendezvénynek a Lágymányosi Campuson található Gömbaula ad otthont május 5-én és 6-án, tudta meg portálunk.
febr. 1
11:11
Lombikbébit vár a 45 éves színésznő! (hirado.hu)
Courteney Cox ismét anyai örömök elé néz
febr. 1
11:11
Magyarország jó úton halad (Strauss-Kahn) (Portfolio)
Magyarország jó úton van - nyilatkozta Dominique Staruss-Kahn, a Nemzetközi Valutalap (IMF) elnöke az osztrák Der Standard című lapnak. Magyarországon egy átfogó kormányprogramot támogatott a...
febr. 1
11:12
Munkahelyteremtéssel kezdődhet az év (HR Portál)
A válság enyhítésére kiírt munkahelymegőrző pályázatok, és az így biztosított több mint 30 milliárdnyi forrás hatására 2010-ben akár 12 ezerrel is emelkedhet a foglalkoztatottak száma - többek között erről is tájékozódhatunk az Akkreditált Felnőttképzési Intézmények Országos Egyesületének (AFIOE) januári hírleveléből.
febr. 1
11:13
Ismét sztrájkba kezdtek a szlovák teherfuvarozók (hirado.hu)
Az elektronikus útdíjjal kapcsolatban a kormány még nem teljesítette az összes követeléseiket
febr. 1
11:15
Tölgyessy: Az ország vezetőit erőszak nélkül el lehet zavarni (Infostart)
Az alkotmány alapszerkezete kiállta az idő próbáját még a hideg polgárháborúban is, a kormányzati stabilitás biztosítható, négyévente pedig leváltható a hatalom, az ország vezetőit erőszak nélkül el lehet zavarni, márpedig ez a demokrácia lényege - hangsúlyozta Tölgyessy Péter a Kossuth Rádió reggeli műsorában.
febr. 1
11:15
Memóriakártyákkal kémkednek Kínában (Metropol)
A brit belsőelhárítás azzal vádolja Kínát, hogy memóriakártyákba rejtett kémprogramokkal próbál hozzáférni brit üzletemberek számítógépéhez - írta a Sunday Times brit lap.
febr. 1
11:15
Demonstráció a körmendi kórház előtt (Metropol)
Mintegy hatvanan tüntettek hétfőn a körmendi Batthyány-Strattmann László Kórház bejárata előtt, tiltakozva az ellen, hogy az országos tiszti főorvos múlt pénteken visszavonta az intézmény működési engedélyét, amelyet két nappal korábban az ÁNTSZ regionális tiszti főorvosa adott ki.
febr. 1
11:18
Áfafizetés céges lakóingatlanok után: sokba kerülhet, ha nem vigyázunk (Adózóna)
A magyar általános forgalmi adó törvény olyannyira bonyolult, hogy aki képes hibátlanul eligazodni benne, annak minden elismerés kijár. Ennek kitűnő példája a lakóingatlanok eladására vonatkozó áfakörösség ki- vagy bejelentése.
febr. 1
11:21
Erőt merít a forint a javuló gazdasági kilátásból (ProfitLine)
Javuló gazdasági kilátásaiknak köszönhetően erősödnek a térségbeli devizák, holott az euró gyengül, a piaci kockázatkerülés pedig magas.
febr. 1
11:23
Januárban is nagy volt a pörgés a BÉT-en (ProfitLine)
Januárban élénkült a Budapesti Értéktőzsde forgalma, kétszeres árfolyamértéken számolva 924 milliárd forint értékben születtek üzletek a részvénypiacon. Ez 53 százalékkal magasabb a decemberi rendkívül alacsony, 605 milliárd forintos forgalomnál - derül ki a BÉT hétfőn közölt havi statisztikájából, amely a brókercégek jelentésein alapul. (MTI)
febr. 1
11:24
Lányokkal is szexel Amy Winehouse (BorsOnline)
Nemhiába lett botrányhősnő a brit énekesnőből. Amy Winehouse most azzal borzolja a kedélyeket, hogy barátainak elismerte, valójában biszexuális, és több nővel is volt már kapcsolata.
febr. 1
11:24
Recept: Palacsinta (alaprecept) IV. (Mindmegette)
Hozzávalók: 4 tojás 6 evőkanál olaj 4 evőkanál cukor 1 kiskanál só (csipetnyi) 50 dkg finomliszt 5 dl tej 5 dl szénsavas ásványvíz (szóda)
febr. 1
11:24
Egészséges felnőtteknél is csökken a korral az alvásigény (Gondola)
Az alvással és mélyalvással töltött idő folyamatosan csökken az életkor előrehaladtával - közölték vizsgálataik alapján alváskutatók a SLEEP című amerikai szakfolyóirat hétfőn megjelent számában....
febr. 1
11:24
A Viasat is éneklős műsorral újít (Kreatív Online)
Tavasszal indul a Viasat3 A cég hangja című zenés showműsora, melyben különböző munkahelyekről érkező csapatok mérhetik össze énektudásukat. Milliós nyeremény.
febr. 1
11:24
A körmendi kórházért tüntetnek (Alternatív Energia)
A tüntetők a kórház bejárata tiltakoztak az ellen, hogy az országos tiszti főorvos múlt pénteken visszavonta az intézmény működési engedélyét, amelyet két nappal korábban az ÁNTSZ regionális tiszti főorvosa adott ki.
febr. 1
11:24
Több mint 2000 baleset az utakon (HírTV)
Németországban a hétvégén fél méter hó esett. Az utakon több mint 2000 baleset történt. 4-en haltak meg, a sérültek száma meghaladja a 100-at.
febr. 1
11:25
Újratöltve - Megint sztrájkolnak a szlovák teherfuvarozók (ProfitLine)
Félpályás útlezárásokkal tiltakoznak hétfő reggel óta a szlovákiai kis és közepes teherfuvarozók, mert az elektronikus útdíjjal kapcsolatban a kormány még nem teljesítette az összes követeléseiket. (MTI)
febr. 1
11:26
Recept: Napolitana tészta (Mindmegette)
Hozzávalók: 50 dkg tollhegy tészta 50 dkg nagyon érett paradicsom 1 nagy fej vöröshagyma 1 szál sárgarépa 1 szál halványító zeller 2 teáskanál cukor 2 evőkanál olívaolaj 2 evőkanál felaprított, friss petrezselyem só bors
febr. 1
11:26
Taylor Swift a Grammy-történet legfiatalabb előadójaként nyert albumával (Gondola)
Taylor Swift country- és popzenész a Grammy-történet legfiatalabb sztárjaként vehette át a vasárnapi Los Angeles-i díjkiosztó ceremónián az év albumáért járó Grammy-díjat. Swift, aki csak...
febr. 1
11:26
Hunvald: "Hosszabb ideig itt leszek, mert ez az érdeke mindenkinek" (Alternatív Energia)
Sokaknak jobb egy Hunvald György előzetesben, mint szabadon, mert úgy meg tudná cáfolni az ellene felhozott vádakat - állította lapunknak a csaknem egy éve előzetesben lévő erzsébetvárosi polgármester. Hunvald György ezért arra számít, hogy hosszabb időt kell még a rácsok mögött töltenie.
febr. 1
11:27
Várt feletti bővülés az eurózóna feldolgozóiparában (ProfitLine)
A várakozásokat meghaladó mértékben bővült tovább az eurózóna feldolgozóipara a ma közzétett adatok alapján. A Markit kezelésében lévő feldolgozóipari beszerzőmenedzser index végleges januári értéke két éves csúcsára, 52,4 pontra emelkedett a decemberi 51,6 pontról, holott az előzetes adat 52 pontot mutatott.
febr. 1
11:27
Enyhén erősödött a forint (hirado.hu)
Elemzők a hétre 270-275 forintos euró tartományt remélnek
febr. 1
11:28
Recept: Alfredo tészta (Mindmegette)
Hozzávalók: 50 dkg tészta (penne, spagetti...) 15 dkg frissen reszelt parmezán sajt 3,2 dl tejszín 9 dkg margarin 3 evőkanál felaprított, friss petrezselyem só bors kakukkfű
febr. 1
11:28
Élénkült a BÉT forgalma januárban (Gondola)
Januárban élénkült a Budapesti Értéktőzsde forgalma, kétszeres árfolyamértéken számolva 924 milliárd forint értékben születtek üzletek a részvénypiacon. Ez 53 százalékkal magasabb a decemberi...
febr. 1
11:29
Gránátokat lőttek a belügyminisztérium épületére (hirado.hu)
Az ingusföldi fővárosban történt támadásban egy rendőr meghalt
febr. 1
11:33
Szabó Máté a nemzetbiztonsági szolgálatokról szóló törvény felülvizsgálatát sürgette (Infostart)
Ismét a nemzetbiztonsági szolgálatokról szóló törvény, és az ahhoz kapcsolódó jogszabályok felülvizsgálatát sürgette az állampolgári jogok országgyűlési biztosa. Szabó Máté az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottsága elnökének írt válaszlevelében ugyanakkor hangsúlyozza: az ombudsmant nem hatalmazza fel a törvény arra, hogy észrevételt tegyen a romák elleni sorozatgyilkosságok felderítésével…
febr. 1
11:33
Visszalépésre kérte Hagyót a fővárosi MSZP-elnökség (Metropol)
Visszalépésre kérte fel az egyéni képviselő-jelöltségtől Hagyó Miklós volt főpolgármester-helyettest az MSZP fővárosi elnöksége hétfőn Budapesten. A testület azt is kérte, hogy a politikus mondjon le budapesti listás helyéről és fővárosi közgyűlési mandátumáról.
febr. 1
11:33
Közlekedési káosz és lavinák Németországban az erős havazásban + videó (ATV)
Németországban az ország északi részén a legrosszabb a helyzet. Ott az ítéletidő miatt több száz baleset történt egyetlen nap leforgása alatt.
febr. 1
11:39
Új vezér a kecskeméti Mercedes-gyár élén (HR Portál)
Február elsejétől Frank Klein veszi át az új kecskeméti személygépkocsigyártó-üzem felépítésének irányítását, valamint a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. ügyvezetői posztját, tudta meg a Népszabadság.
febr. 1
11:42
Félmillióan autóznak biztosítás nélkül (Privátbankár)
Mintegy félmillióan autóznak abban a tudatban, hogy a kocsijuk erre az évre még nincs biztosítva, mert még nem fizették be az esedékes első részletet
febr. 1
11:42
Az esőzés megmentette a lápot (Infostart)
Dél-Spanyolországban a kiadós esőzéseknek köszönhetően néhány napja újra feltöltődött vízzel a Tablas de Daimiel Nemzeti Park 2005 óta szinte teljesen kiszáradt lápvidéke.
febr. 1
11:42
Ombudsman: vizsgálják felül a nemzetbiztonsági szolgálatokról szóló törvényt (Gondola)
A nemzetbiztonsági szolgálatokról szóló törvény felülvizsgálatát tartja szükségesnek az állampolgári jogok országgyűlési biztosa, ehhez az Országgyűlés illetékes bizottságának támogatását kérte -...

Keresés