2010. február 10. szerda

febr. 10
19:35
A Medgyessy-féle mélypontra „kapaszkodott fel” az ingatlanpiac (HírTV)
A tavaly nyári mélypont után az egy évvel ezelőtti értékre kapaszkodott vissza a GKI fővárosi ingatlanpiaci indexének értéke, ami azonban még így is messze elmarad a válság előttitől. Országosan minden területen az árak és bérleti díjak további süllyedésére számítanak a piaci szereplők ebben az évben, és 2002 eleje óta soha ilyen kevesen nem terveztek lakásépítést, -vásárlást, illetve…
febr. 10
19:35
Pengeváltás: Arató Gergely a tanárok kirúgásától retteg – Hoffmann Rózsa intőt írt Aratónak (Gondola)
A pártok kedvenc hancúrterepe minden választási kampányban az oktatás helyzete, a tanárok, pedagógusok fizetése, s így tovább. Az alábbi pengeváltás egy államtitkár és egy vezető oktatási szakember között mindenesetre jellemző eseménye a kampánynak.
febr. 10
19:37
A programok és a hitelesség alapján választ a magyar (Privátbankár)
A Forsense felmérése szerint a válaszolók relatív többsége a párt választási programját említette a leginkább fontos szempontnak a szavazáskor
febr. 10
19:39
Feljelentés, magas vérnyomás, Demszky megszólalt: mai BKV-ügyek + videó (ATV)
Úgy tűnik, napról-napra dagad a közlekedési vállalatkörüli botrány. Összefoglaló.
febr. 10
19:45
Moziban folytatódhat a sikersorozat (Infostart)
Újabb televíziós sikerszéria készül landolni a filmvásznon: a 20th Century Fox film és tévéstúdiója arra szövetkezett, hogy a moziban is esélyt adjon Jack Bauernek, a 24 című akciófilm-sorozat főhősének.
febr. 10
19:51
Kizárták a VMSZ-ből Kasza Józsefet (Infostart)
Kizárta a Vajdasági Magyar Szövetségből (VMSZ) szerdán Kasza József tiszteletbeli elnököt és Bunyik Zoltán volt magas rangú vezetőt a párt fegyelmi bizottsága.
febr. 10
19:51
Három ember került kórházba a terézvárosi tűz miatt (HírTV)
Három embert is kórházba szállítottak füstmérgezés miatt, miután tűz ütött ki ma hajnalban egy terézvárosi lakásban - értesült a HavariaPress.
febr. 10
19:51
Kizárták a VMSZ-ből Kasza Józsefet (Gondola)
A Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) fegyelmi bizottsága szerdán kizárta a pártból Kasza Józsefet, a VMSZ tiszteletbeli elnökét, valamint Bunyik Zoltánt, a VMSZ legfőbb irányító testülete, a...
febr. 10
19:51
Vérlázító bónuszok? - Sok sportoló többet visz haza (Portfolio)
Nem irigyli a JPMorgan Chase vezérigazgatójának 17, és a Goldman Sachs vezérigazgatójának 9 millió dolláros bónuszát Barack Obama. Az amerikai elnök a Bloombergnek adott nyilatkozatában úgy vélte:...
febr. 10
20:03
Műveltség alapján választunk házi kedvencet? (Infostart)
A macskákról régóta az az általános vélekedés, hogy okosabbak, mint a kutyák. Most azonban ez derült ki a gazdáikról is.
febr. 10
20:03
15 százalékkal csökkent az Egis nyeresége (ProfitLine)
Az Egis Gyógyszergyár konszolidáltan 4,123 milliárd forint adózott nyereséget ért el a 2009. október 1-jén kezdődött üzleti évének első negyedévében, 15 százalékkal kevesebbet az egy évvel korábbinál, de lényegesen jobbat az elemzők által vártnál - közölte a társaság a nemzetközi számviteli szabvány (IFRS) szerinti, konszolidált tőzsdei jelentésében szerdán. (MTI)
febr. 10
20:09
Egy elítéltre bízza pénzügyeit az MDF (HírTV)
Elítéltre bízza pénzügyeit Bokros Lajos új pártja. A Magyar Demokrata Fórum szóvivője megerősítette a Hír Televíziónak, hogy Lengyel Zoltán lesz a párt gazdasági irodavezetője. Veres János ügyvédje, Helmeczy László pedig mentelmi jogot kap az MDF-től.
febr. 10
20:09
Visszavonták a Pécsi Balett vezetőjének leváltásáról hozott döntést (Gondola)
Visszavonta a Pécsi Balett vezetőjének leváltásáról napokban hozott döntését a Pécsi Nemzeti Színház igazgatója - közölte a teátrum vezetője. Balikó Tamás elmondta: levélben tájékoztatta a...
febr. 10
20:11
USA: A holokauszt áldozatainak rokonai a MÁV-tól akarnak 1 milliárd 240 millió dollárt (Gondola)
A Chicago-i bíróságra beadott kereset szerint a MÁV "gyalázatos és buzgó módon részt vett a népirtásban" , és bár érzéketlenség pénzről tárgyalni a holokauszt áldozatai ellen elkövetett kimondhatatlan gonoszság kapcsán, jogi úton csak pénzügyi kártérítést lehet kapni. – írja az Index.
febr. 10
20:21
Bőhm: A BKV radikális átalakítása elbocsátásokat is szükségessé tesz (Infostart)
A bajok egy része a BKV-nál abból származik, hogy a menedzsment a saját érdekében meggondolja, visszautasítsa-e egy politikus, például egy főpolgármester-helyettes nyomatékos kérését - mondta Bőhm András, a Fővárosi Közgyűlés szabad demokrata képviselője az InfoRádió Aréna című műsorában.
febr. 10
20:27
Krakkói vereséggel búcsúzott a Pécs női kosárlabda csapata (Infostart)
A MiZo Pécs 2010 az elrontott hajrá miatt kikapott Krakkóban szerdán a női kosárlabda Euroliga-nyolcaddöntő utolsó mérkőzésén, így 2-1-es összesítéssel búcsúzott a sorozattól.
febr. 10
20:27
A lakosság segítségével keresik a fiatal nő bántalmazóját (HírTV)
Százezer forintot ajánlott fel a rendőrség annak, aki nyomra vezeti a hatóságot egy közterületen elkövetett súlyos kimenetelű mezőberényi támadás ügyében – értesült a HavariaPress.
febr. 10
20:27
Ötórai tea Haiti megsegítéséért Budapesten (Gondola)
A haiti földrengés áldozatainak biztosított sürgősségi segítségnyújtás lezárult, most már a katasztrófa sújtotta területek újjáépítésén van a hangsúly - közölte Lehel László, a Magyar Ökumenikus...
febr. 10
20:36
Óvatosan, de mai is felfelé mozdult Európa (ProfitLine)
Szerdán is felfelé mozdultak az európai indexek, leginkább amiatt, hogy körvonalazódik Görögország adóssággondjának európai szintű kezelése, de még teljes a bizonytalanság, milyen és mekkora lehet a segítség. Az emelkedést a nap végén mérsékelt a FED elnökének, Ben Bernanke nyilatkozata.
febr. 10
20:38
Lehívhatja a Malév a 32 millió eurós bankgaranciát (ProfitLine)
A Malév Vagyonkezelő Kft.-nek a Vnyesekonombankkal (VEB) szemben azonnal meg kell tennie a szükséges intézkedéseket a 2009. április 9-én lehívott 32 millió euró hiteltörlesztési bankgarancia érvényesítése érdekében - döntött a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács szerdán. Az MNV két hétig vár a garanciára, utána jogi lépéseket tesz. (MTI)
febr. 10
20:40
Bernanke - lassan véget ér a gazdaságösztönzés (ProfitLine)
A gazdaságösztönzés végére, a Fed hitelezési politikájának szigorítására utalt a Fed elnöke szerdán, az amerikai képviselőház pénzügyi szolgáltatások bizottsága előtt tartott meghallgatásán. (MTI)
febr. 10
20:45
Tényleg a raptorok voltak a madarak ősei (Infostart)
Megkövesedett jelek alapján újabb bizonyítékkal szolgáltak német tudósok a madarak származásáról. A hannoveri és braunschweigi paleontológusok Nigériában bukkantak olyan nyomokra, amelyek egyértelműen raptoroktól erednek, és amelyek kora 161-176 millió év körül van - számolt be a braunschweigi Természettudományi Múzeum.
febr. 10
20:45
Hoffmann: A Fidesz az oktatás színvonalának növelésére törekszik (HírTV)
A Fidesz-KDNP egyetlen pedagógust sem akar elbocsátani, sőt, növelni szeretné az oktatás színvonalát - közölte Hoffmann Rózsa, a KDNP szakpolitika Arató Gergelynek írt nyílt levelében. A levélváltást az oktatási tárca államtitkára kezdeményezte szerdán, aki azt szerette volna megtudni Hoffmann Rózsától, hogy a Fidesz-KDNP kormányra kerülése esetén tervezi-e tanárok elbocsátását.
febr. 10
20:51
Nyaralás a válság idején: kevesebbszer, de trükkösebben (Alternatív Energia)
Utazási szokásainkat is drámaian megváltoztatta a válság. Ahogy emelkednek az üzemanyag árak, úgy csökken az utazási kedv. A szerencsések kifoghatják az akciókat, ezek többsége azonban csupán korlátozott számban érhető el.
febr. 10
21:03
Mesterházy Attila: "többen vagyunk, mint azt sokan gondolják" (Gondola)
Mesterházy Attila szerint a választók 40 százalékát kitevő, pártválasztásukban még bizonytalan, illetve rejtőzködő szavazók között fellelhető MSZP-s támogatók miatt sokkal többen vannak, mint azt...
febr. 10
21:03
Nyilvánosan tesz vallomást rémtetteiről a pápai haramia (HírTV)
Nyilvánosan is hajlandó vallani tettéről az a sorozatrabló, aki hosszú időn át tartotta rettegésben Pápa és környéke lakóit, végül a tavalyi év utolsó napjaiban került rendőrkézre – jelenti a HavariaPress.
febr. 10
21:05
Nem változnak a meleg étkeztetési utalványok feltételei (Gondola)
A meleg étkezési utalványok esetében ugyanazok az elfogadási és felhasználási feltételek lesznek érvényesek 2010-ben is, mint 2009-ben - közölte a Miniszterelnöki Hivatal a Vasas Szakszervezeti...
febr. 10
21:09
„Az iskolai vezetők 40 százaléka alkalmatlan” + videó (ATV)
Mondja Tóth Tiborné értékelési szakértő.
febr. 10
21:15
Meghosszabbítaná a földmoratóriumot a kormány - a nap legfontosabb hírei (Infostart)
Három évvel meghosszabbítaná a külföldiek földvásárlására vonatkozó moratóriumot a kabinet - közölte az agrártárca vezetője.
febr. 10
21:21
Az alacsony intelligencia az egyik vezető szívkockázati tényező (Gondola)
A dohányzás után az alacsony intelligencia a második a szívproblémák kockázati listáján - tették közé eredményüket szerdán brit kutatók. A brit Orvosi Kutatási Tanács (MRC) által készített...
febr. 10
21:21
Felvonó a vérpadra (HírTV)
Szinte látni, hallani a történelem, jelen esetben a forradalmi terror olajozott gépezetének fogaskerekeit A Danton-ügy (leszámolás két részben) előadásán a Stúdió K Színházban. Az utókor fantáziáját igencsak megmozgató véres történet Büchner és Madách után a múlt század elején élt, fiatalon elhunyt Stanislawa Prybyszewska lengyel írónőt is megihlette, az ő terjedelmes darabját állította színpadra…
febr. 10
21:21
Oldódott a hangulat, de nem eléggé a hólepte Amerikában (Portfolio)
A pénzügyi szektornak köszönhetően a kezdeti ijedtség után estére minimálisra olvadtak a mínuszok az amerikai részvénypiacokon. Ben Bernanke Fed-elnök közleménye alkalmas volt arra, hogy ne tudják a...
febr. 10
21:23
Megépítették Tirolban a világ legnagyobb hógolyóját (Gondola)
Feltehetően a világ legnagyobb hógolyóját gyúrták meg szerdán az ausztriai Tirolban; a Guinness-ellenőrök másnap ellenőrzik a 2,15 méter átmérőjű hólabdát. Sűrű hófúvás közepette 25...
febr. 10
21:23
Válság vagy sem? – Iskolapélda (videó) (HírTV)
Válság vagy sem? Néhány nap és lejár a felsőoktatási jelentkezési határidő. Csökken vagy nő a jelentkezők száma? Felkészültek vagy tudáshiányosak a felvett hallgatók? Mi alapján választanak a főiskolák és egyetemek között?
febr. 10
21:27
Kártérítési pert indítottak a MÁV ellen a holokauszt magyar áldozatainak örökösei (Kripto Akadémia)
A felperesek - túlnyomórészt a magyar holokauszt áldozatainak Izraelben és az Egyesült Államokban élő hozzátartozói - 240 millió dollár vagyoni kár és egymilliárd dollár nem vagyoni kár megtérítését követelik.
febr. 10
21:39
A koszovói parlament elnöke felvetette a területcsere lehetőségét (Gondola)
Jakup Krasniqi koszovói parlamenti elnök felvetette annak lehetőségét, hogy Szerbia területet cseréljen Koszovóval, egykori, a függetlenségét két évvel ezelőtt egyoldalúan kikiáltó déli...
febr. 10
21:39
Jobban van a ló, remélhetőleg örökbe lehet fogadni (HírTV)
Már jobban van az a ló, amelyre hétvégén, az utcán fekve találtak rá Miskolcon. A patás gondozását a Miskolci Állatsegítő Alapítvány vállalta. A Független Hírügynökségnek azt mondták: mindent megtesznek majd azért, hogy a ló ne kerülhessen vissza állatkínzó gazdájához.
febr. 10
21:41
Családi kör – ez nem Arany világa (Gondola)
Olvasónk levele hívta föl figyelmünket a hazai politikai élet sajátos belterjességére. A szoclib elit húsz éve alatt összenőtt – sőt össze (és vissza is) házasodott. Akár a középkorban… A részletekért pillantson cikkünkbe!
febr. 10
21:45
Visszatér Charlie Sheenhez a megvert feleség (ATV)
A gyerekek miatt kérte a végzés módosítását.
febr. 10
21:57
Vörös riasztás: csak az üljön autóba, akinek muszáj (HírTV)
A legmagasabb, vörös riasztást adta ki az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtökre a dél-dunántúli régióra. A térségben rendkívüli mennyiségű, akár 25-35 centiméter hó is eshet és hófúvás is várható. A Dunántúl más részein és Közép-Magyarországon, valamint a Dél-Alföldön is várható csapadék, de ott csak 5-10 centiméter. A közútkezelő arra kéri az autósokat, hogy csak akkor induljanak útnak,…
febr. 10
21:57
Égnek a telefonvonalak a görög ügyben (Portfolio)
Német-francia közös fellépés várható csütörtökön az Európai Unió vezető politikusainak csúcstalálkozóján az adósságválsággal küzdő Görögország megmentése ügyében. Hitelről és államkötvény-vásárlásról...
febr. 10
21:59
Már 13 centi hó esett: súlyos frontális karambol Baranyában (HírTV)
Öten sérültek meg abban a balesetben, ami szerdán kora este történt a Mohács melletti Bártfapusztánál – tájékoztatta a Független Hírügynökséget a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletese. Két embert súlyos, hármat pedig könnyű sérülésekkel vittek kórházba, miután két autó frontálisan összeütközött. A balesetet a helytelenül megválasztott sebesség okozhatta: a havas, latyakos ...
febr. 10
22:01
Torlódás a 6-oson (HírTV)
Az úttesten keresztbe fordult kamion miatt feltorlódott a forgalom a 6-os főúton, Mecseknádasdnál, a Pécs felé tartó sávban.
febr. 10
22:21
Már csak öt nap maradt a felsőoktatási jelentkezésre (Alternatív Energia)
Még öt napig lehet jelentkezni a felsőoktatási intézmények szeptemberben induló képzéseire, a diákok korlátlan számú jelentkezést nyújthatnak be idén is - közölte az Educatio Nonprofit Kft. szerdán.
febr. 10
22:33
Mégsem bírságolják meg a meleg étkezési utalványokat "jogtalanul" felhasználókat (Gondola)
A meleg étkezési utalványok esetében ugyanazok az elfogadási és felhasználási feltételek lesznek érvényesek 2010-ben is, mint 2009-ben - közölte a Miniszterelnöki Hivatal a Vasas Szakszervezeti Szövetséggel.
febr. 10
22:57
Ellenzéki aktivistákat vettek őrizetbe Iránban (Kripto Akadémia)
Az ellenzékiek ellen az a vád, hogy meg akarják zavarni a holnap kezdődő forradalmi évfordulós ünnepségeket.
febr. 10
23:15
Felülvizsgálat a tőzegláp ügyében (Alternatív Energia)
Elrendelte a dunakeszi tőzegláppal kapcsolatos főfelügyelőségi határozat minisztériumi felülvizsgálatát Szabó Imre.
febr. 10
23:27
Késsel támadtak a fideszes aktivistára (HírTV)
Késsel támadt egy Fidesz-aktivistára egy férfi szerda este 8 óra előtt Budapesten a VII. kerületi Dohány utcában. A párt megbízottjai Rónaszékiné Keresztes Mónika képviselőjelölt számára gyűjtötték az ajánlószelvényeket – olvasható a Fidesz Sajtóosztály közleményében.
febr. 10
23:33
Eredménytelen volt az Alfa Busz ajánlata (Alternatív Energia)
A Volánbusz Zrt. érvénytelennek nyilvánította az Alfa Busz Kereskedelmi Kft. ajánlatát az autóbuszok beszerzésére kiírt pályázaton, mivel az sem az ajánlatkérő Volánbusz előírásainak, sem pedig a vonatkozó jogszabályi rendelkezéseinek nem felelt meg - közölte a Volánbusz Zrt. szerdán.
febr. 10
23:45
Bukott a Chelsea, rangadót nyert az Arsenal (Infostart)
A listavezető Chelsea 2-1-re kikapott az Everton vendégeként az angol labdarúgó-bajnokság 26. fordulójában. A Manchester United 1-1-re végzett az Aston Villa otthonában, így hátránya egy pont a listavezetővel szemben. A harmadik Arsenal 1-0-ra győzött a Liverpool ellen.

Keresés