2010. február 10. szerda

febr. 10
0:21
Francia Kupa: negyedosztályú csapat búcsúztatta a Rennes-t (She)
A labdarúgó Francia Kupa nyolcaddöntőjének eddigi legnagyobb szenzációját a negyedosztályú Quevilly szolgáltatta, mivel hazai pályán 1–0-ra legyőzte, ezzel búcsúztatta az élvonalbeli Rennes-t.
febr. 10
6:57
Paks: a vártnál két héttel tovább tart Zováth felépülése (She)
Csaknem két héttel tovább tart Zováth János visszatérése, mert a Paks 32 esztendős középpályását kezelőorvosa nem engedi edzeni.
febr. 10
7:03
A Red Bull is színre lép a ma kezdődő négynapos jerezi teszten (Behaviour)
A ma kezdődő négynapos tesztelésen immár tíz csapat autója fog körözni Jerezben, míg a Lotus istálló a saját pályáján méri fel, vajon hol is tart a felkészülés során. Noha vélhetően most is a Ferrari, Sauber, Mercedes, McLaren vagy éppen a debütáló Red Bull játssza majd a főszerepet szombatig, mi inkább a kis csapatoknál néztünk szét.
febr. 10
7:05
Minden magyar olimpikon doppingtesztje negatív (Behaviour)
Pénteken rajtol a téli olimpia, a hírözönből természetesen főként a magyar vonatkozású információkat válogattuk össze.
febr. 10
7:15
NHL: szétlövésben győzött a Chicago, a St. Louis, a Boston és az Islanders (She)
A szétlövés volt a sláger az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) alapszakaszának 125. játéknapján: a hét mérkőzésből négy csak a hosszabbítás utáni párbajban dőlt el. Az idegek harcából a Chicago, a St. Louis, a Boston és a New York Islanders jött ki győztesen.
febr. 10
8:45
Profi ökölvívás: Rocky Balboa szerint Mayweatherben nincsen gyilkos ösztön (She)
A mozivászon leghíresebb bokszolóját, Rocky Balboát megformáló Sylvester Stallone érdekes kijelentést tett egy újság hasábjain napjaink egyik legjobb bokszolójáról, Floyd Mayweather Jr.-ról, mikor megkérdezték az amerikai bunyós és Manny Pacquiao esetleges párharcáról.
febr. 10
8:47
Tenisz: az első helyen kiemelt Ferrero is a második körben Brazíliában (She)
Sikerrel vette az első fordulót a spanyol Juan Carlos Ferrero a Sao Paulóban zajló férfi tenisztornán.
febr. 10
9:03
Tenisz: Haas és Querrey is túl az első fordulón San Joséban (She)
A 4. helyen kiemelt Tommy Haas, valamint a 7.-ként rangsorolt amerikai Sam Querrey is két szettben győzött a San Joséban zajló ATP-torna első fordulójában.
febr. 10
9:21
Vancouver 2010: kérdéses az Anaheim hokisának szereplése (She)
Bokasérülést szenvedett, így kérdésessé vált az olimpiai szereplése Ryan Getzlafnak, az Anaheim Ducks kanadai jégkorongozójának.
febr. 10
9:23
MTK: már jobban van, így hazaengedték Sándor Károlyt a kórházból (She)
Hazaengedték a kórházból, így már otthon pihenhet Sándor Károly. Az MTK legendás futballistája múlt csütörtökön nagyon gyengének érezte magát, ezért volt szükség a kivizsgálásra.
febr. 10
9:25
Nyíregyháza: a klub megválna elefántcsontparti támadójától (She)
Sikertelen újpesti próbajátéka után ismét a Nyíregyháza Spartacusnál edz Sindou Dosso, ám az elefántcsontparti támadótól megválna a vezetőség.
febr. 10
9:57
Megnyílt a NOB 122. ülése (Infostart)
A pénteken kezdődő téli játékok szervezőit dicsérve Jacques Rogge elnök helyi idő szerint kedden megnyitotta a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) 122. ülését Vancouverben.
febr. 10
9:57
Euro 2012: megvannak a lehetséges meccsnapok, pénteken is játszhatunk (She)
Az UEFA meghatározta azokat a meccsnapokat, amikor le kell játszani a 2012-es Európa-bajnokság selejtező mérkőzéseit. Ezek szerint az új sorozatban a szerdai napok helyett kedden rendeznek mérkőzéseket, de arra is van lehetőség, hogy egy válogatott pénteken fogadja ellenfelét.
febr. 10
9:59
Formula-1: a Red Bull is bemutatta idei versenyautóját (She)
A nagycsapatok közül utolsóként a Red Bull mutatta be idei versenyautóját: a konstruktőrök között az előző szezonban második helyet szerző istálló szerda reggel a spanyolországi Jerezben rántotta le a leplet az RB6-os modellről.
febr. 10
10:21
Érkezik a láng (Metropol)
Közeleg a nyitány, az olimpiai fáklya magyar idő szerint szombaton hajnal ban érkezik meg a XXI. vancouveri téli játékok megnyitójának helyszínére, a BC Place Stadionba. A láng tavaly október 30-án kelt útra a kanadai Victoriából, és az ország összes tartományán, valamint 1036 településen át, több mint 12 ezer futó részvételével tette meg az olimpiák történetének eddigi leghosszabb, 45 ezer…
febr. 10
10:33
Serie A: Antonio Cassano kihagyja a Fiorentina elleni meccset (She)
Nem lép pályára a szombati Sampdoria–Fiorentina olasz bajnoki labdarúgó-mérkőzésen Antonio Cassano, a genovaiak csatára, aki januárban már orvosi vizsgálaton is részt vett az ellenfélnél, aztán mégis a kikötővárosban maradt.
febr. 10
10:35
Oroszország: Juhász védőtársa is a Rubin Kazany kiszemeltje (She)
Középső védőt keres az orosz bajnok Rubin Kazany labdarúgócsapata. A Milan grúz hátvédje, Kaha Kaladze mellett az uráliak szerződtetni akarják az Anderlecht játékosát, Jelle Van Dammét.
febr. 10
10:37
Kézilabda: megvan Lunde viborgi helyettese, testvére is Győrbe érkezik? (She)
Egy lépéssel közelebb került a Győri Audi ETO KC Katrine Lunde-Haraldsen megszerzéséhez – legalábbis a norvég válogatott kapus újabb lépéssel távolabb került attól, hogy jelenlegi csapatában, a dán Viborgban maradjon.
febr. 10
10:39
Rogge megnyitotta a NOB 122. ülését (Behaviour)
A pénteken kezdődő téli játékok szervezőit dicsérve Jacques Rogge elnök helyi idő szerint kedden megnyitotta a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) 122. ülését Vancouverben. A belga sportdiplomata azt mondta: a házigazdák munkája példaként szolgálhat a jövőbeni ötkarikás események szervezőinek.
febr. 10
10:51
Vancouver 2010: rajtengedélyt kapott az ausztrál női kettes bobcsapat (She)
A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) kedden elfogadta az Ausztrál Olimpiai Bizottság fellebbezését, és rajtengedélyt adott az ország női bobos párosának a pénteken kezdődő vancouveri játékokra.
febr. 10
11:09
Videoton: Nemanja Nikolics magyar állampolgár lehet (She)
A Videoton labdarúgócsapata a téli átigazolási szezonban szerződtette Nemanja Nikolicsot Kaposvárról. A fehérvári klub tulajdonosa, Garancsi István a Nemzeti Sport szerdai számában arról nyilatkozott, hogy az édesanyja révén magyar felmenőket is a családjában tudó támadó szeretne magyar állampolgár lenni és honosítási kérelme már folyamatban van.
febr. 10
11:15
Egymillió dollárt érhet egy kanadai szánkóarany (Metropol)
A hazai csapat egyik szponzorának köszönhetően egymillió dollárt érhet egy esetleges kanadai szánkóarany a pénteken kezdődő, vancouveri téli olimpián.
febr. 10
11:27
Vb 2010: rendeződhet a tartozás, az MTV közvetítheti a vb-t - lapértesülés (She)
A Népszabadság úgy tudja: megszületett a megállapodás a Magyar Televízió és az Európai Műsorsugárzók Uniója (EBU) között, így már véglegesnek tekinthető, hogy a 2010-es labdarúgó-világbajnokság mérkőzéseit a közszolgálati televízió adja.
febr. 10
11:33
Teljes a csönd az európai bundabotrány magyar csapatai körül, senki nem tud semmit (Behaviour)
Akkora a csönd az európai futball történetének legnagyobb vesztegetési botránya körül, mintha novemberben nem is derült volna fény a sportágat körülvevő disznóságokra. De nem csak Nyugaton, hanem a megvádolt magyar klubok körül is óriási a hallgatás. Ez speciel érthető, hiszen az eltelt három hónap alatt semelyik NB I-es egylet vezetősége nem kapott konkrét információt az ügyet kirobbantó bochumi…
febr. 10
11:45
Lazio: Ballardini távozott, Edy Reja az új vezetőedző - hivatalos (She)
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Serie A) várakozáson alul szereplő Lazio vezetői szerdán menesztették a csapat vezetőedzőjét, Davide Ballardinit, és a Napoli korábbi mesterét, Edy Reját nevezték ki helyette.
febr. 10
12:03
Női kézilabda: Mraviková szerződést hosszabbított a Győri ETO-val (She)
Katarina Mraviková meghosszabbította szerződését a Győri Audi ETO KC-vel, így a 33 éves szlovák balszélső még egy évig biztosan zöld-fehérben játszik.
febr. 10
12:05
Vancouver 2010: Tagscherer Zoltán már majdnem egészséges, edzett is (She)
„Tagscherer Zoltán csaknem teljesen kiheverte lázas rosszullétét, kedden már edzést is tartott társnője, Viczián Vera és sílövő fivére, Imre társaságában" – adott tájékoztatást a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) honlapján a téli olimpia helyszínéről Kovács Barna, az alpesiek szövetségi kapitánya.
febr. 10
12:21
Búcsúztatás: február 23-án kísérik utolsó útjára Frenkl Róbertet (She)
Február 23-án, kedden 14.15-kor temetik a Farkasréti temetőben a 76 évesen elhunyt Frenkl Róbert professzort, az orvostudomány doktorát – közölte a család szerdán a távirati irodával.
febr. 10
12:23
Belgium: a mellőzött Dacourt rossz edzőnek tartja Bölöni Lászlót (She)
Arról már hírt adtunk, hogy a Standard Liege közös megegyezéssel szerződést bontott Olivier Dacourt-ral. A francia középpályás csak elvétve kapott szerepet a belga együttesben, távozása után pedig éles kirohanást intézett Bölöni László vezetőedző ellen.
febr. 10
12:27
Kövesse Google Maps-en az olimpiát! (Metropol)
„Aranyéremre hajt” a téli olimpián a Google: az internetes óriás elindította a pénteken kezdődő vancouveri téli olimpiai játékokhoz kapcsolódó új honlapját, amelyen mindent bevet. Google olimpiai gadget a kattintás után!
febr. 10
12:29
Bemutatták az idei Forma-1-es Red Bullt (Metropol)
A szakértők szerint a világbajnoki címre is esélyes Red Bull Forma-1-es istálló szerdán bemutatta 2010-es versenyautóját a spanyolországi Jerezben, ahol a csapatok elkezdték az idei második hivatalos tesztelést.
febr. 10
12:39
Póker: a posztónál is összecsap a Man. United és a Man. City (She)
A hírek szerint a Manchester United védője, Wes Brown a januári Ligakupa-meccs után pókerezni hívta csapattársait és a városi rivális játékosait.
febr. 10
13:03
Teljes a magyar csapat Vancouverben (Metropol)
Minden magyar sportoló megérkezett és folyamatosan tréningezik a pénteken kezdődő XXI. téli olimpia helyszínén, a kanadai Vancouverben.
febr. 10
13:16
Elismerés: a Puskás Hungary lett a filmszemle legjobb dokumentumfilmje (She)
A 41. Magyar Filmszemlén a kritikusok díját, a hétfő esti díjkiosztó gálán az év legjobb magyar dokumentumfilmjének járó nagydíjat kapta az Almási Tamás által rendezett, tavaly készült Puskás Hungary.
febr. 10
13:18
Primera División: a belépőjegy mellé életbiztosítás jár a drukkereknek (She)
A spanyol futball-liga (LFP) szerdai bejelentése szerint az élvonalbeli és a másodosztályú bajnoki mérkőzésekre kilátogató szurkolóknak a jövőben életbiztosítás is jár majd a belépők mellé.
febr. 10
13:21
Negatív az első 200 doppingteszt (Behaviour)
Nem bukkantak doppingolás nyomaira a szakemberek a vancouveri téli olimpia pénteki nyitánya előtt levett első 200 mintában.
febr. 10
13:33
Győri ETO: Sztevanovics sérülés miatt hagyta ki a Boleslav elleni meccset (She)
Nem lépett pályára a Mladá Boleslav ellen tegnap Szasa Sztevanovics, a Győri ETO kapusa. Az eto.hu tájékoztatása szerint a szerb játékos sérülés miatt hagyta ki a találkozót.
febr. 10
13:39
Debreceni Labdarúgó Akadémia: 800 millióból épülhet új edzőkomplexum (Behaviour)
A DVSC Futballszervező Zrt. és a debreceni önkormányzat közös beruházásaként mintegy 800 millió forintból építenek minden igényt kielégítő utánpótlásképző sportkomplexumot a városhoz tartozó Pallagon - jelentette be Szima Gábor, a futballklub elnöke szerdán sajtótájékoztatón Debrecenben.
febr. 10
13:41
Teljes a magyar csapat, készülődés a rajtra (Behaviour)
Minden magyar sportoló megérkezett és folyamatosan tréningezik a pénteken kezdődő XXI. téli olimpia helyszínén, a kanadai Vancouverben.
febr. 10
13:51
Új edzőkomplexum épülhet Debrecenben (Infostart)
A DVSC Futballszervező Zrt. és a debreceni önkormányzat közös beruházásaként mintegy 800 millió forintból építenek minden igényt kielégítő utánpótlásképző sportkomplexumot a városhoz tartozó Pallagon - jelentette be Szima Gábor, a futballklub elnöke Debrecenben.
febr. 10
13:51
F-1: a délelőtt folyamán a mercedeses Rosberg volt a leggyorsabb (She)
A jerezi kollektív teszt első napjának délelőttjén Nico Rosberg autózta a leggyorsabb időt: a Mercedes pilótája 1:20.927 perc alatt teljesítette a pályát.
febr. 10
13:53
Póker: „durrrr” már közelít a másfél millió dolláros előnyhöz (She)
A „Durrrr Challenge” újabb csatája után Tom Dwan már 1.4 millió dolláros előnyben van Patrik Antoniusszal szemben.
febr. 10
14:27
Rali: új pontrendszert vezetnek be az idei világbajnokságon (She)
Néhány nappal az idei rali-világbajnokság szezonnyitó futama előtt a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) úgy döntött, hogy megváltoztatja az eddigi pontszámítási rendszert, s bevezeti a Formula–1-ben szintén az idei évtől érvényes módosítást.
febr. 10
15:03
Liverpool: Jovanovics megerősítette, hogy nyártól a „vörösöké” (She)
Amint arról korábban beszámoltunk, a Standard Liege-t erősítő Milan Jovanovics a nyáron költözik Liverpoolba, ezt most belga klubja és a szerb játékos is megerősítette.
febr. 10
15:05
Vízilabda: nyolcezer euró gyűlt össze, öt magyar a világválogatottban (She)
Ahogy arról korábban beszámoltunk, az olasz vízilabda-bajnokságban szereplő Pro Recco és a RAI Sport televízió jótékonysági mérkőzés megszervezését kezdeményezte a haiti földrengés károsultjainak támogatására. A kedd este megrendezett gálamérkőzésen 8 ezer euró gyűlt össze – olvasható a vlv.hu-n.
febr. 10
15:21
MTK: Szentpéteri és Nenad Filipovics a szezon végéig a kék-fehéreknél (She)
Szentpéteri Viktor és Nenad Filipovics is az MTK labdarúgócsapatát erősíti majd a tavaszi idényben – erről az mtkhungaria.hu számolt be.
febr. 10
15:39
Internazionale: Chivu ismét edzésbe állt súlyos fejsérülése után (She)
Cristian Chivu, az olasz Internazionale román hátvédje először edzett azóta, hogy a Chievo ellen súlyos fejsérülést szenvedett az elmúlt hónapban.
febr. 10
15:41
Vancouver 2010: „Paradicsom” és a műkorikirálynő a kereseti lista élén (She)
A vörös haja miatt „Paradicsom” becenéven emlegetett snowboardos és a műkorcsolya koronázatlan dél-koreai királynője vezeti a téli olimpia legjobban kereső sportolóinak listáját.
febr. 10
15:57
Tenisz: Szávayra a horvát Petra Martic vár a második körben Párizsban (She)
Szávay Ágnes a horvát Petra Marticcsal találkozik csütörtökön a párizsi női tenisztorna második fordulójában, miután Martic három szettben búcsúztatta a 3. helyen kiemelt belga Yanina Wickmayert. A hazaiak kedvence, Aravane Rezai számára nem jelentett gondot az orosz Jevgenyija Rogyina legyőzése.
febr. 10
15:57
Terrynek véget ér eddigi szabad élete (Blikk)
Kemény feltételeket támaszt a megcsalt feleség, aki már alig várja a viszontlátást

Keresés