Egy kamupárt bírósági bejegyzésénél és választási nyilvántartásba vételénél csak az a meglepőbb, ha a párt elnöke azt mondja, hogy nem tréfának szánta a szervezetet és annak internet-szerte nagy derültséget keltő programját. Jáhni Csaba, az SMS Demokrata Párt vezetője az InfoRádióban azt mondta: komolyan gondolja a szervezetét.
Miután 138,26-ra esett, a GBP/JPY 141,50-re kúszott fel. A devizapár szerdán ismét dél felé vette az irányt. A 140-es támogatás átlépése a további veszteségek mellett szól. A következő cél a 135,76-os szint. Itt fut a 2009-es rali 61,8%-os Fibonacci-korrekció szintje. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
A befektetők figyelmét továbbra is a Görögország megmentésével, illetve meg nem mentésével kapcsolatos hírek kötik le, de ma a Fed elnöke, Ben Bernanke közleménye is nyilvánosságra került a jegybank...
Minisztériumi felülvizsgálatot rendelt el Szabó Imre környezetvédelmi és vízügyi miniszter szerdán a dunakeszi tőzegláppal kapcsolatos hatósági döntés miatt. A vizsgálat célja az, hogy megállapítsa, jogszerű volt-e az eljárás és a döntés – közölte a szaktárca.
Az oltópontok bezártak, járvány már nincs, és eddig csak 3 millió oltást adtak be a kormány által 4,4 milliárd forintért megrendelt 4 millió dózisból és a patikáknak szánt további 2 millióból. Az...
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 37,29 pontos, 0,18 százalékos emelkedéssel, 20.660,12 ponton zárt szerdán. A Mol árfolyama 1,18 százalékkal 17.145 forintra csökkent, az OTP árfolyama...
Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) szerdán felkérte a Budapesti Rendőr-főkapitányságot, mérlegelje egy eljárás megindításának lehetőségét a magyar kábítószerpiacon...
Az egy főre jutó alkoholfogyasztás és a májcirrózisban elhunytak száma alapján mintegy nyolcszázezer, egymillió alkoholproblémával küzdő ember lehet Magyarországon, a társadalom mégsem foglalkozik eleget ezzel a problémával - hívta fel a figyelmet Demeter Ildikó főorvos, a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Elme Mater című programsorozatának szerdai előadásán.
Két hónapon belül megnyílhat a Hadik Kávéház az eredeti helyén, a XI. kerületi Bartók Béla úton; az öt éve húzódó és mintegy 210 millió forintnyi közpénzt felemésztő projekt befejezése már csak a szükséges engedélyek megszerzésétől függ - közölte Molnár Tibor, a Hadik kávéház Kft. vezetője szerdán.
Több közös projektet is "jegyez" együtt a Művészetek Palotája és a Budapesti Fesztiválzenekar, amelyek közül kiemelkedik a jövő vasárnapi Beethoven-maraton, valamint a hónap végén három Don Giovanni előadás.
Bár a legtöbb gyerek szereti az édességet, kutatók most arra hívják fel a figyelmet, hogy a túlzott édességfogyasztás később depresszióssá teheti őket, sőt, megnöveli az alkohol-problémák esélyét is....
Több közös projektet is jegyez együtt a Művészetek Palotája és a Budapesti Fesztiválzenekar, amelyek közül kiemelkedik a jövő vasárnapi Beethoven-maraton, valamint a hónap végén három Don Giovanni előadás.
Az elmúlt héten hét ember halála volt összefüggésbe hozható az új típusú influenza vírusával; az influenzaszerű tünetekkel orvoshoz fordulók száma nem nőtt - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) szerdán.
Visszafogadta négy év után Tom Cruise-t a Paramount Pictures filmgyár. Az angolszász média úgy tartja, hogy az amerikai színész visszatérése olyan, mintha John Terry visszakapná az angol válogatott csapatkapitányi karszalagját.
Az üzleti szektorban átlag 20-25 százalékos megtakarítást jelent, ha egy vállalat az autóit GPS alapú nyomkövetéssel látja el. Az állami szféra óvatos becslések szerint is legalább ennyit spórolhatna, ha a közpénzből fenntartott autók esetében is kötelezően bevezetnék a flottafelügyeletet. Bár előfordul, hogy néhány állami intézmény tendert ír ki ilyen rendszerekre, a jelenség még messze nem…
A meteorológiai előrejelzések szerint a dunántúli területekre havazás és erős északkeleti szél várható a következő órákban, melyhez hófúvás is társulhat. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. gépei szigorú ütemterv alapján folyamatosan dolgoznak. A közútkezelő kéri a közlekedők együttműködését is: csak akkor keljenek útra, ha halaszthatatlan dolguk van, indulás előtt mindenképpen tájékozódjanak az utak…
Az elmúlt héten hét ember halála volt összefüggésbe hozható az új típusú influenza vírusával; az influenzaszerű tünetekkel orvoshoz fordulók száma nem nőtt - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) szerdán.
Szűk sávban ingadozik a forint árfolyama: az eurót 271,69 forinton jegyezték szerdán ötkor a bankközi kereskedelemben, szemben a kedd délutáni 271,90 forinttal. Nap közben 270,10 és 271,50 között mozgott az árfolyam. (MTI)
Az egy főre jutó alkoholfogyasztás és a májcirrózisban elhunytak száma alapján mintegy nyolcszázezer, egymillió alkoholproblémával küzdő ember lehet Magyarországon
Romániában is járhatatlan több főút a havazás miatt. Bukarest környékén mentőautók helyett csak helikopterekkel tudták elszállítani a betegeket. Akadozik a vonatközlekedés is, miközben a szakemberek szerint egyre nő az árvízveszély.
A vártnál nagyobb lett, és 12 hónapja a legmagasabb szintre nőtt az amerikai külkereskedelmi hiány tavaly decemberben. A 40,18 milliárd dollárt kitevő deficit 10,4 százalékkal haladta meg a novemberit...
A Görögországgal kapcsolatos bizonytalanság miatt tovább folytatta útját lefelé az EUR/USD, és 1,3677-re esett vissza. Eddig nem tették közzé az európai pénzügyminiszterek délutáni videókonferenciájának részleteit. A piac azonban csalódott lehet, hiszen az EU és Németország valószínűleg nem siet haladéktalanul az ország segítségére. Ismét célba vehetik az 1,3584-es éves mélypontot, miután nem…
A párkapcsolatban élők 69 százaléka elégedett a kapcsolatával - derült ki az Ipsos felméréséből. A válaszadók 73 százaléka harmonikusnak, kiegyensúlyozottnak ítéli férjével, feleségével való...
Az anyasági szabadság mintájára európai szinten vezessenek be apasági szabadságot is - javasolja az az előterjesztés, amelyet szerdán szavazott meg Strasbourgban az Európai Parlament (EP) a nemek közötti esélyegyenlőségről.
Szilvásy Györggyel és Gyurcsány Ferenccel is kapcsolatban állt Demszky Gábor hűtlen kezeléssel gyanúsított főtanácsadója. Ezt a főpolgármester ismerte el a BKV botrányait vizsgáló bizottság előtt. Demszky továbbra is Hagyó Miklósra hárítja a felelősséget a milliós botrányos kifizetések miatt. A meghallgatás részleteiről bővebben 22 óra után a hírTV-n
Teljesülhet egy Nagy-Britanniában élő, idős hindu utolsó kívánsága: a brit fellebbviteli bíróság szerint joga van ahhoz, hogy vallása hagyományaihoz híven, szabadtéri halotti máglyán hamvasztassa...
György Bencét nevezték ki a TV2 valamennyi aktuális hírműsorának vezető szerkesztőjévé - közölte a kereskedelmi csatorna marketing és kommunikációs osztálya szerdán.
Négyszázezer közalkalmazott érdekeit képviselő szakszervezet hirdetett tüntetéssorozatot a román kormány döntései ellen, kilátásba helyezve, hogy májusban általános sztrájkot is kirobbantanak, ha nem teljesítik követeléseiket.
Az elmúlt héten hét ember halála volt összefüggésbe hozható az új típusú influenza vírusával; az influenzaszerű tünetekkel orvoshoz fordulók száma nem nőtt - közölte az Állami Népegészségügyi és...
A svéd modellhez hasonló, elsősorban a nyugdíjalaphoz való hozzájárulás elve és a szolgálati idő alapján kiszámított öregségi járandóságról szóló új nyugdíjtörvény-tervezetet fogadott el a román kormány.
Elsősorban a pártok választási programját tartják fontos szempontnak a választók a szavazáskor - derül ki a Forsense felméréséből. A második helyen a tömörülés elmúlt időszakban nyújtott teljesítményét nevezték meg, míg a pártvezető első emberének alkalmassága a harmadik szempont.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 37,29 pontos, 0,18 százalékos emelkedéssel, 20.660,12 ponton zárt szerdán. A Mol árfolyama 1,18 százalékkal 17.145 forintra csökkent, az OTP árfolyama ne...
Édesanyját és testvéreit is megverte a rendőrségi gyanú szerint egy alig 19 éves fiatalember Domaszéken, a gyanúsítottat a szegedi rendőrök őrizetbe vették – értesült a HavariaPress.
Alapvetően befolyásolták a dollár/euró árfolyamot a mai kereskedés során a Görögország esetleges uniós megsegítésével kapcsolatban záporozó, olykor egymásnak teljesen ellentmondó hírek. A jelek...
A február 5-i héten 1,2%-kal csökkent az amerikai MBA-jelzálogkölcsön-igénylések száma (előző: +21,0%). Decemberben -40,2 milliárdos értéket hozott az amerikai külkermérleg (előrejelzés: -35,8 Mrd, előző. -36,4 Mrd). Az EUR/USD 1,38-ról kiindulva veszteségeket könyvelt el, miután napvilágot láttak azok a spekulációk, hogy Németország mégsem segíti ki Görögországot. Előtte még egy esetleges…
Hatalmas pozitív meglepetést okozott az Egis a mai piaczárást követően közzétett negyedik negyedéves gyorsjelentésével. A gyógyszergyártó konszolidált nettó profitja ugyanis mintegy 35%-kal haladja...
A Valentin-nap ünneplése Magyarországon a 15-19 éves korosztálynak a legfontosabb, legkevésbé pedig az időseknek - derül ki a GfK Hungária felmérésének eredményeiből. A Valentin(Bálint)-napot...
Az egy főre jutó alkoholfogyasztás és a májcirrózisban elhunytak száma alapján mintegy nyolcszázezer, egymillió alkoholproblémával küzdő ember lehet Magyarországon, a társadalom mégsem...
A Political Capital kutatási igazgatója szerint a magyarok ötöde fogékony a szélsőjobb eszmékre. Krekó Péter a Heti Világgazdaság (HVG) és a politikai elemző cég szerdai budapesti vitaindító beszélgetésén azt is elmondta, hogy a szélsőjobboldalra fogékonyak aránya alapján Magyarország a harmadik Európában.
A Political Capital kutatási igazgatója szerint a magyarok ötöde fogékony a szélsőjobb eszmékre. Krekó Péter a Heti Világgazdaság (HVG) és a politikai elemző cég szerdai budapesti vitaindító beszélgetésén azt is elmondta, hogy a szélsőjobboldalra fogékonyak aránya alapján Magyarország a harmadik Európában.