A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 37,29 pontos, 0,18 százalékos emelkedéssel, 20.660,12 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 21,9 milliárd forint volt szerdán, a vezető részvények ára vegyesen alakult az előző napi záráshoz képest.
Kínaiak százmilliói várják a holdújévet, mellyel ezúttal a Tigris éve indul el, és az anyagi gyarapodás idejét ígéri a távol-keleti ország lakói számára. A tőzsdéknek ez jó hír, a házasulandóknak...
Két hétig vár az orosz Vnyesekonombanknak (VEB), a Malév privatizációja során vállalt 32 millió eurós garanciájára a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV), utána jogi lépésekhez folyamodik a garancia...
Az energiabiztonság lesz a központi témája a visegrádi csoport (V4) rendkívüli kibővített miniszterelnöki találkozójának, amelyre február 24-én Budapesten kerül sor. A szlovák küldöttséget Robert...
A nők, és főleg a fiatalok tartják számon a Valentin-napot, többségüket zavarja is, hogy párjuk nem foglalkozik a szerelmesek napjával - bár a többség keveset tud az ünnep eredetéről
Több száz levélszekrényt törtek két nap alatt a főváros VII., VIII. és X. kerületében; a rendőrség vizsgálja, hogy miket vittek el a postaládákból - olvasható a BRFK honlapján. A közlemény...
Negyedével kisebb arányú a részvételi hajlandóság a 2010. áprilisi parlamenti választást megelőzően, mint 2006-ban és 2002-ben volt - mondta az Ipsos Zrt. elnöke
Az MDF pécsi önkormányzati képviselője, Füredi Péter szerint a baranyai megyeszékhely új vízműcége, a Tettye Forrásház Zrt. megalakulása óta több, jogilag aggályos jelenség tűnt fel. A politikus szerdai sajtótájékoztatóján elhangzottakra reagálva Winkler Tamás, a cég vezérigazgatója azt közölte az MTI-vel: a Tettye működése, gazdálkodása minden szempontból törvényes, átlátható és megfelelően…
A Forsense felmérése szerint a válaszolók relatív többsége a párt választási programját említette a leginkább fontos szempontnak a szavazáskor, a második helyre a pártok elmúlt időszakban nyújtott teljesítménye került, míg a harmadik helyen a párt első emberének alkalmassága áll.
Kordos László geológus, őslénykutató, a Magyar Állami Földtani Intézet (MAFI) igazgatója vehette át szerdán a Magyar Tudományos Akadémián Az év ismeretterjesztő tudósa díjat, s nevét ezentúl egy csillag viseli.
Ismét elutasította az ügyészség a Fidesz közérdekű adatokkal való visszaélés miatt, Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök és Veres János volt pénzügyminiszter ellen tett feljelentését - mondta el...
Somogyban kitették a "hólánc használata kötelező" táblákat a 67-es úton, mivel rövidesen nagy mennyiségű hó várható a térségben - közölte a Magyar Közút ügyeletese. A táblákat a 67-es...
Ezt jelzi a Political Capital Institute extrém jobboldali politika iránti társadalmi fogékonyságot mérő Jobboldali Extremizmus Indexe (DEREX), amely 32 ország adatait hasonlítja össze.
A vidéki városokban az idősebbek, Budapesten a fiatalok kapnak magasabb fizetést - derült ki a Workania állásportál által működtetett Merces online fizetési felméréséből. Nem meglepő módon minden korcsoportban a férfiak jövedelme magasabb a nőkénél.
Az Álom.net szőke bombázója nem régen ugyan barnára váltott, ám formás idomai mit sem változtak. Lilla ugyanolyan szexi mint régen, és ezt nem is fél megmutatni. A színésznő nem régen csinos fürdőruhában törte össze a férfiszíveket Siófokon.
Egy amerikai biztonságtechnikai szakembernek sikerült az, amit sokan lehetetlennek tartottak: feltörte a drágább számítógépeken tárolt adatokat védő úgynevezett TPM biztonsági chipet
Több mint négy hónap után bukott le az a két fiatal, akik a gyanú szerint még az ősszel kifosztottak egy üzletet Jánoshalmán, majd a télen betörtek egy tanyára is – értesült a HavariaPress.
A Magyar Televíziót felügyelő kuratórium elnöksége szerdán kiírta a tévéelnöki posztra az új pályázatot - közölte Fehér Zsuzsa. Az MSZP által delegált kurátor elmondta, hogy pályázatokat...
A Facebook és a hozzá hasonló közösségi portálok illetékesei régóta nyugtalankodnak. Népszerűségük látványos növekedése ellenére mindeddig nem találták meg a módját annak, hogy a rengeteg új "barát" és "követő" arányos jövedelmet is hozzon számukra.
A tavaly nyári mélypont után az egy évvel ezelőtti értékre kapaszkodott vissza a GKI fővárosi ingatlanpiaci indexének értéke, ami azonban még így is messze elmarad a válság előttitől. Országosan minden területen az árak és bérleti díjak további süllyedésére számítanak a piaci szereplők ebben az évben, és 2002 eleje óta soha ilyen kevesen nem terveztek lakásépítést, -vásárlást, illetve…
A pártok kedvenc hancúrterepe minden választási kampányban az oktatás helyzete, a tanárok, pedagógusok fizetése, s így tovább. Az alábbi pengeváltás egy államtitkár és egy vezető oktatási szakember között mindenesetre jellemző eseménye a kampánynak.
Újabb televíziós sikerszéria készül landolni a filmvásznon: a 20th Century Fox film és tévéstúdiója arra szövetkezett, hogy a moziban is esélyt adjon Jack Bauernek, a 24 című akciófilm-sorozat főhősének.
Már 3500 évvel ezelőtt az egyiptomi papiruszokon is feljegyzéseket találtak, ami egyértelműen összefüggésbe hozza a természet változásait az egészség a betegség állapotával. Ez nem csak az emberek esetében figyelhető meg, hanem az állatvilágban is ugyanúgy jelen van.
Kizárta a Vajdasági Magyar Szövetségből (VMSZ) szerdán Kasza József tiszteletbeli elnököt és Bunyik Zoltán volt magas rangú vezetőt a párt fegyelmi bizottsága.
A Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) fegyelmi bizottsága szerdán kizárta a pártból Kasza Józsefet, a VMSZ tiszteletbeli elnökét, valamint Bunyik Zoltánt, a VMSZ legfőbb irányító testülete, a...
Nem irigyli a JPMorgan Chase vezérigazgatójának 17, és a Goldman Sachs vezérigazgatójának 9 millió dolláros bónuszát Barack Obama. Az amerikai elnök a Bloombergnek adott nyilatkozatában úgy vélte:...
Ismét elutasította az ügyészség a Fidesz közérdekű adatokkal való visszaélés miatt, Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök és Veres János volt pénzügyminiszter ellen tett feljelentését - mondta el Balsai István, a Fidesz elnöki stábjának jogi igazgatója a Demokrata című hetilapnak adott, szerdán megjelent interjújában.
Egy őszinte, bátor kislány megtette azt, amit nagyon sok politikus nem mert eddig megtenni: számon kérte a kormányfőt, amiért az nem tartotta be választási ígéretét.
Az Egis Gyógyszergyár konszolidáltan 4,123 milliárd forint adózott nyereséget ért el a 2009. október 1-jén kezdődött üzleti évének első negyedévében, 15 százalékkal kevesebbet az egy évvel korábbinál, de lényegesen jobbat az elemzők által vártnál - közölte a társaság a nemzetközi számviteli szabvány (IFRS) szerinti, konszolidált tőzsdei jelentésében szerdán. (MTI)
Elítéltre bízza pénzügyeit Bokros Lajos új pártja. A Magyar Demokrata Fórum szóvivője megerősítette a Hír Televíziónak, hogy Lengyel Zoltán lesz a párt gazdasági irodavezetője. Veres János ügyvédje, Helmeczy László pedig mentelmi jogot kap az MDF-től.
Visszavonta a Pécsi Balett vezetőjének leváltásáról napokban hozott döntését a Pécsi Nemzeti Színház igazgatója - közölte a teátrum vezetője. Balikó Tamás elmondta: levélben tájékoztatta a...
A Chicago-i bíróságra beadott kereset szerint a MÁV "gyalázatos és buzgó módon részt vett a népirtásban" , és bár érzéketlenség pénzről tárgyalni a holokauszt áldozatai ellen elkövetett kimondhatatlan gonoszság kapcsán, jogi úton csak pénzügyi kártérítést lehet kapni. – írja az Index.
A magyar idő szerint hétfőn hajnalban megrendezett Super Bowl-t számos mellékprogram kísérte, így a hírességek futballmeccse is. A miami találkozó egyik legnagyobb érdekessége volt, hogy Marisa Miller nadrágját lehúzta a színész Tom Arnold, csakhogy a szépség nem viselt bugyit...
A bajok egy része a BKV-nál abból származik, hogy a menedzsment a saját érdekében meggondolja, visszautasítsa-e egy politikus, például egy főpolgármester-helyettes nyomatékos kérését - mondta Bőhm András, a Fővárosi Közgyűlés szabad demokrata képviselője az InfoRádió Aréna című műsorában.