Megalapozott és egyértelmű a gyártók és csomagolás kibocsátók szakmai támogatása a hulladékkezelésre szakosodott koordináló szervezetek létrehozásának és működésének szabályairól szóló, most készülő kormányrendelet tervezet mögött.
A tetők felől lehulló hógörgetegek és jégcsapok igen balesetveszélyesek. De csak azért, mert kihelyezünk egy figyelmeztető táblát, a felelősség alól még nem mentesülünk
Az európai vezetők a mai tanácskozásukon megállapodásra jutottak abban, hogy pénzügyi támogatást nyújtanak Görögország számára, annak érdekében, hogy gátolják a jelenlegi krízis kiterjedését.
Folyamatosan javul a BorsodChem Zrt. (BC Zrt.) működési teljesítménye, ennek köszönhetően a vállalatnak a korábban kalkuláltnál lényegesen kevesebb, 140 millió euró friss forrásra lenne szüksége beruh...
Nettó 852 millió forintos díjjal a Generali-Providencia Biztosító nyerte meg a BKV Zrt. által indított tárgyalásos közbeszerzést, amelyben felelősség-, vasúti járművek kötelező felelősség-, utas baleset-, és gépjármű biztosításra kért ajánlatot - az eredmény a legutóbbi Közbeszerzési Értesítőben jelent meg. (MTI)
Végérvényesen eldőlt: a Magyar Televízió közvetíti az idei labdarúgó világbajnokságot Dél-Afrikából. A június 11-én kezdődő egyhónapos világesemény mind a 64 mérkőzését a közszolgálati m1 és m2 sugáro...
Vegyes előrejelzéseket adtak a januári magyarországi inflációra londoni felzárkózó piaci elemzők, abban azonban teljes az egyetértés a Cityben, hogy az év közepétől meredeken lassul a drágulási ütem. A szintén pénteken nyilvánosságra kerülő tavalyi negyedik negyedévi GDP-adatoktól a recesszió enyhülését várják az elemzők. (MTI)
Katonai műveletre készül az Európai Unió Haitin, hogy fedélhez segítse a hajléktalanokat - jelentette be az EU-tagországok Brüsszelben összeült állam- és kormányfőinek Catherine Ashton külügyi főképviselő csütörtökön.
Az egészségügyben valódi rendszerváltásra van szükség, és több cikluson átívelő stratégia kell - mondta Éger István, a Nemzeti Egészségügyi Kerekasztal (NEK) soros, levezető elnöke a testület...
EUR/USD 1,3650 alatt is folytatta útját, és minimumot ért el 1,3639-nél. Egyes elemzők szerint a piaci szereplők túlzott elvárásokat támasztottak a mai EU-csúcsot illetően, ezért a csalódás benne volt a pakliban. A többi ország szolidaritása és Görögország költségvetés-konszolidációs terei nem elégítették ki a piacot. Aligha lehet szó hitelkezességről, hiszen az végső soron nem oldaná meg a…
Az építőiparban jelentkező körbetartozások csökkentésének szándékával és az építési vállalkozók érdekében a jogalkotó egy új jogintézményt vezetett be még 2007-ben: az építési szerződések esetében a...
Folyamatosan javul a BorsodChem Zrt. (BC Zrt.) működési teljesítménye, ennek köszönhetően a vállalatnak a korábban kalkuláltnál lényegesen kevesebb, 140 millió euró friss forrásra lenne szüksége...
Öt év börtönbüntetésre ítélte a Fővárosi Bíróság a móri mészárlás korábbi, felmentett vádlottját, Kaiser Edét. A férfi egy évtizede elkövetett lopás- és csalássorozatért kapta meg jogerős büntetését.
A beruházások évtizedes tapasztalata alapján a műemléki és régészeti jellegű kockázatokat a beruházások egyik lehetséges Achilles-sarkaként tartják számon, így ezek megfelelő kezelése az ingatlan...
Katonai műveletre készül az Európai Unió Haitin, hogy fedélhez segítse a hajléktalanokat - jelentette be az EU-tagországok Brüsszelben összeült állam- és kormányfőinek Catherine Ashton külügyi...
Harminc napra előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság azt a nőt, akit azzal gyanúsítanak, hogy egy késsel többször megszúrta fotelben ülő 31 éves férjét, majd valamilyen éghető anyaggal leöntötte és meggyújtotta. Ha a bíróság bűnösnek találja, akár életfogytig tartó börtönt is kaphat.
Meglehetős csend övezte a Versenytörvény legutóbbi módosítását, amely azonban alapvető változásokat vezet be azáltal, hogy 2010. április 1-től pénzjutalmat ígér azoknak, akik versenytársak közti...
Megijedtek a német adócsalók, csütörtöki értesülések szerint ugyanis szerte az országban mind többen fizetik be önkéntesen adóhátralékaikat. A Frankfurter Allgemeine Zeitung a tartományi adóhatóságok közlésére hivatkozva arról számolt be, hogy szinte mindenütt sorra jelentkeznek olyan személyek, akik a törvény biztosította lehetőséggel élve bevallják, illetve befizetik adóelmaradásukat.
A tervek szerint az idén nyáron életbe lépő szabályozás értelmében a Visa bankkártyával rendelkező tengerentúli ügyfeleknek nem kell az aláírásukkal hitelesíteni a kártyás tranzakcióról készült bizonylatokat 25 dollár, vagy az alatti vásárlások esetén....
Orbán Viktor a Blikk mai számában több más témán kívül arról is beszélt, hogy Magyarországon ma még büntetik a házipálinka-főzést, de ha a Fidesz kormányra kerül, ezt eltörli.
2010. január 1-jétől adóbírság-kedvezmény jár azon minősített adózóknak, akik kérelmezték a minősített adózói nyilvántartásba történő felvételüket. Az adóhatóság 2006 óta nem csak az...
A Gyógyszer-gazdaságossági Törvény (a 2006. évi XCVIII. törvény, a továbbiakban "Gyftv.") 2010. január 1-i hatállyal több ponton is módosult, ami érinti a gyógyszerek társadalombiztosítási...
Végérvényesen eldőlt, hogy a Magyar Televízió közvetíti az idei, dél-afrikai labdarúgó világbajnokságot. A június 11-én kezdődő egyhónapos világesemény mind a 64 mérkőzését a közszolgálati m1 és m2 sugározza majd közölte az MTV.
Ritka alkalmat kihasználva a Szaturnusz sarki fényeit fotózta le a Hubble űrteleszkóp. A tavalyi év során a Földről nézve a Szaturnusz gyűrűjének "éle" látszott, ami lehetővé tette a...
A napközbeni kilengés után a reggeli nyitószint körülre (271-ig) tért vissza a forint euróval szembeni árfolyama, miután napközben ismét lényeges hangulati fordulatot láthattunk a fejlett piaci...
Nyílt levélben kéri Tőkés László európai parlamenti képviselő Emil Boc román miniszterelnököt, hogy ne váltsák le Marius Oprea román történészt a kommunista múlt feltárásával foglalkozó intézmény...
Érdekes videóra bukkant a gondola. Talán sokan emlékeznek Hagyó Miklós kissé csöpögős Soproni reklám adaptációjára, amelynek ezúttal egy paródiáját kínáljuk. Kattintsanak!
Autógyártó vegyes vállalat alapításáról írt alá szerződést az olasz Fiat és az orosz Sollers autógyár. A szerződést Vlagyimir Putyin kormányfő jelentésében írták alá csütörtökön a tatárföldi Naberezsn...
A rendőrség eddig 12 személyt gyanúsít a BKV-val összefüggő büntető-ügyekben, a közlekedési vállalat vezérigazgatója pedig már csaknem 30 feljelentést tett a céggel kötött szerződések miatt, és vélhetően további 30 cég esetében fordul a rendőrséghez. A Fidesz fővárosi frakcióvezető-helyettese azt mondta: az ügyek miatt Demszky Gábor főpolgármesternek távoznia kellene tisztségéből.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 10,34 pontos, 0,05 százalékos emelkedéssel, 20.670,46 ponton zárt csütörtökön. A Mol árfolyama 1,43 százalékkal 16.900 forintra csökkent, az OTP...
Az OMG-nél a Weisz Attila távozásával megüresedett digitális divízióvezetői posztra egy visszatérő szakembert neveztek ki. Emellett a cégcsoporthoz tartozó PHD megtartott egy nagy, és megnyert egy új ügyfelet.
Adott mennyiségig nem lesz illegális az otthoni pálinkafőzés a Fidesz tervei szerint. Orbán Viktor erről az egyik bulvárlap munkatársának beszélt, aki elkísérte a pátelnököt vidéki kampánykörútjára. Az információt Havasi Bertalan, a Fidesz sajtófőnöke is megerősítette az MNO-nak.
A nemzeti hírügynökség elkészítette és ezekben a napokban eljuttatja a pártokhoz, valamint az illetékes választási szervekhez az MTI választási kódexét. A dokumentumban a Magyar Távirati Iroda...
Budapesten fogták el azt a férfit akit lőfegyverrel, lőszerrel és kábítószerrel visszaélés miatt körözött a Nyíregyházi Rendőrkapitányság – közölte csütörtökön a szabolcsi rendőrség. Úgy tudni, arról a Kocka becenevű férfiról van szó, akinek a lakásán múlt héten egész fegyverarzenált találtak a rendőrök.
Megalapozott és egyértelmű a gyártók és csomagolás kibocsátók szakmai támogatása a hulladékkezelésre szakosodott koordináló szervezetek létrehozásának és működésének szabályairól szóló, most készülő kormányrendelet tervezet mögött.
A gyógyászati segédeszközökre vonatkozó tájékoztatási tilalom feloldását kezdeményezte az Alkotmánybíróságnál a Forgalmazók az Egészségért Szövetség (FESZ) - közölte Hagymási Miklós, a szervezet elnöke csütörtökön Budapesten.
A lakossági folyószámlák tekintetében a Tesco Bank piaci részesedése 2013-ra elérheti a másfél százalékot, amivel egy neves brit pénzügyi tanácsadó iroda szerint beférkőzhetnek a tíz legnagyobb bank közé....
A gyógyászati segédeszközökre vonatkozó tájékoztatási tilalom feloldását kezdeményezte az Alkotmánybíróságnál a Forgalmazók az Egészségért Szövetség (FESZ) - közölte Hagymási Miklós, a szervezet elnök...
Nem indítható per erkölcsi értelemben a MÁV ellen a holokauszt borzalmaiért, mert ezért a magyar állam, és nem kifejezetten a MÁV felelős - mondta Feldmájer Péter, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) elnöke csütörtökön az MTI-nek annak kapcsán, hogy az Egyesült Államokban kártérítési pert indítottak a MÁV ellen a holokauszt magyar áldozatainak örökösei.
Alig változott a térségbeli devizák árfolyama, holott az euró ismét gyengült: az eurót csütörtök délután fél ötkor 271,09 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben a szerda délutáni 271,33 forint ...
A havazás következtében elakadt autók miatt mindkét irányban áll a forgalom a 74-es és a 86-os főút egy-egy szakaszán Zala megyében - tájékoztatott a megyei rendőr-főkapitányság csütörtökön.
Autóbalesetben megsérült Ruzsa Csaba, a pécsi Európa Kulturális Fővárosa program (EKF) ügyvezető igazgatója a Tolna megyei Vásárosdombó közelében csütörtökön.