2010. február 11. csütörtök

febr. 11
18:29
Bizánci korból származó utcát találtak Jeruzsálemben (ATV)
Régészek egy földalatti utca maradványaira bukkantak az óvárosban.
febr. 11
18:30
Egy hitelszövetkezet felszámolását kezdeményezi a felügyelet (Infostart)
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) visszavonta az Általános Közlekedési Hitelszövetkezet tevékenységi engedélyét és kezdeményezte az intézmény felszámolását, a betéteseket a következő hetekben kártalanítják - közölte a PSZÁF csütörtökön.
febr. 11
18:33
Legyünk büszkék az elmúlt nyolc évre? (Privátbankár)
Az ország lehet büszke az elmúlt nyolc év teljesítményére, annak minden nehézségével és hibájával együtt - mondta Lendvai Ildikó csütörtökön Kecskeméten. Az MSZP elnöke sajtótájékoztatóján kijelent...
febr. 11
18:35
Az SZDSZ erősen fogja Demszky kezét (Privátbankár)
Kiáll Demszky Gábor mellett a Szabad Demokraták Szövetsége, és arra kérik a főpolgármestert, hogy a politikai nyomásgyakorlás ellenére is tegyen meg mindent a BKV-botrány nyomán indított vizsgálatok f...
febr. 11
18:36
Elemzők szerint erős Fidesz-kormány lenne a legjobb a magyar gazdaságnak (ProfitLine)
Az elemzők többsége szerint erős Fidesz-kormány lenne a legjobb a magyar gazdaságnak az áprilisi választások után, mivel az végre tudná hajtani azokat a reformokat, amelyek a gazdaságot versenyképesebbé tennék - írta a Reuters 23 magyarországi gazdasági elemző megkérdezése alapján készült elemzésében. (MTI)
febr. 11
18:37
Divatosak lettünk az unióban (Privátbankár)
Magyarország sokszor került szóba példaként Brüsszelben folyosói beszélgetéseken, illetve szűkebb körű kormányfői találkozókon - mondta el Bajnai Gordon miniszterelnök az európai uniós tagországok áll...
febr. 11
18:39
Eldőlt: a foci vb minden meccsét az MTV közvetíti (HírTV)
A 2010-es labdarúgó világbajnokság mind a 64 mérkőzését a Magyar Televízió közvetíti - közölte a csatorna csütörtökön azután, hogy az Európai Műsorszolgáltatók Szövetsége lehetővé tette, hogy a köztévé a költségek egy részét a torna után fizesse ki. A dél-afrikai sportrendezvény június 11-én kezdődik és egy hónapig tart majd.
febr. 11
18:39
Megugrottak az amerikai indexek - Bizakodnak a befektetők (Portfolio)
Nem volt jó hangulat a kereskedés elején Amerikában, mindenki az EU bejelentésére várt Görögországgal kapcsolatban. A vezető országok mindössze annyiban állapodtak meg, hogy politikai támogatásukról...
febr. 11
18:45
Kiáll Demszky mellett az SZDSZ (Alternatív Energia)
Kiáll Demszky Gábor mellett a Szabad Demokraták Szövetsége, és arra kérik a főpolgármestert, hogy a politikai nyomásgyakorlás ellenére is tegyen meg mindent a BKV-botrány nyomán indított vizsgálatok folytatása, illetve a "valódi felelősök" megnevezése érdekében.
febr. 11
18:45
Szadista-perverz hungarikum, vagy áldozat? Ki volt Báthory Erzsébet? (ATV)
Juraj Jakubisko Báthory című mozija a legújabb kísérlet gróf Nádasdy Ferencné, Ecsedi Báthory Erzsébet „horrorisztikus elemekkel tarkított” életének bemutatására.
febr. 11
18:47
Törvényt sértettek a kibeszélőshow-k? (Alternatív Energia)
A kibeszélőshow-k szereplői kizárólag a felvétel leforgatása után megadott hozzájárulásukkal egyezhetnek bele személyes adataik kezelésébe, ha előzőleg nem közlik a műsorban velük együtt fellépő többi szereplő nevét, illetve a témát - szerepel Jóri András adatvédelmi biztos csütörtökön az MTI-hez is eljuttatott ajánlásában.
febr. 11
18:48
Unokáink már nem ihatnak magyar bort? (Infostart)
Közel állunk ahhoz, hogy az ágazatra nehezedő bürokrácia felőrölje jelenünket és felszámolja jövőnket - fogalmazza meg elkeseredett véleményét a csütörtökön nyilvánosságra hozott 12 pontban a hazai borászok egy csoportja. Mint írják: "fájdalmasan növekszik az esélye, hogy a bortermelés közösségépítő szerepe megszűnik, sőt unokáink számára borkultúránk maga is csak történelmi emlék marad".
febr. 11
18:51
Mennybe megy, aki elhozza nekünk az eurót (Privátbankár)
A Bank of America-Merrill Lynch szerint az a kormány, amelyik beviszi Magyarországot az euróövezetbe, népszerűsége egyértelmű növekedésére számíthat
febr. 11
18:51
Heti néhány perc sporttal megelőzhető a diabétesz? (WebBeteg)
Heti néhány perces intenzív testgyakorlás legalább annyira hatékony a felnőttkori cukorbetegség megelőzésében, mint az eddig javasolt napi félórás, átlagosan erőteljes mozgás - állítják brit kutatók.
febr. 11
18:57
E-mailben érkezik a veszélyes kártevő (HírTV)
A DHL csomagszállító cég nevében küldött e-mailekben terjed az utóbbi idők egyik legveszélyesebb számítógépes kártevője. A trójai program hullámokban borítja el a teljes világhálót - értesült a HavariaPress.
febr. 11
18:57
Óriási meglepetés a Terminátor eladásán (Portfolio)
Szerdán hivatalosan is bejelentették, hogy ki nyerte az eddig a Halcyon cég tulajdonát képező filmes-jogokat, a végső befutó mindenki legnagyobb meglepetésére nem egy nagy stúdió volt, hanem a...
febr. 11
19:03
Visszaülhet székébe az állásából felfüggesztett fóti polgármester (Alternatív Energia)
Akár már pénteken újra elfoglalhatja székét az állásából felfüggesztett fóti polgármester, miután a Fővárosi Ítélőtábla eljárási hibákra hivatkozva hatályon kívül helyezte a Pest Megyei Bíróság korábbi, ez ügyben hozott döntését - közölte az önkormányzat ügyvédje csütörtökön.
febr. 11
19:03
Célba ér az olimpiai láng (ATV)
Már csak két nap van hátra, és az olimpiai láng eléri a 21. téli olimpiai játékoknak otthont adó kanadai Vancouver északi részét.
febr. 11
19:05
Kitüntették Molnár Oszkárt (ATV)
Az edelényi polgármestert értékes élet- és családvédő tevékenységéért, jutalmazták: hozzájárult a válságterhes anyák, apák és magzati életkorú gyermekeik életesélyének növeléséhez.
febr. 11
19:09
Pert indít a Tesco ellen egy hazai szakszervezet (Infostart)
Pert indít a Tesco ellen a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete, mert az áruházlánc alacsonyabb béren foglalkoztatja vidéki munkatársait, mint a budapestieket. A 600 fős érdekképviselet elnöke az InfoRádiónak elmondta, ez sérti az "egyenlő munkáért egyenlő bért" alkotmányos alapelvet.
febr. 11
19:09
Magyarország ezüstérmes helyen várja az euróbevezetést (ProfitLine)
Stabilra javította a leminősítés lehetőségére utaló eddigi negatívról Észtország elsőrendű, "A mínusz/A-2"-es államadós-besorolásainak kilátását csütörtökön a Standard and Poor's nemzetközi hitelminősítő, arra a véleményére hivatkozva, hogy az észt kormány stabilizálta a közfinanszírozási helyzetet, és ez jelentősen növeli a jövő évi euróövezeti csatlakozás esélyét. A Bank of America-Merrill…
febr. 11
19:15
Ráomlott a házilag barkácsolt kocsibeálló (HírTV)
Súlyos sérülésekkel szállítottak kórházba a mentők egy embert csütörtökön kora délután Budapesten, miután ráomlott egy házilag épített kocsibeálló. A tűzoltók emelő segítségével szabadították ki a sérültet – közölte Molnár Péter, a Fővárosi Tűzoltóparancsnokság szóvivője.
febr. 11
19:21
Ismét rendőrök voltak a terrortámadás célpontjai (Kripto Akadémia)
Két pokolgép robbant kis időkülönbséggel egymás után Északnyugat-Pakisztánban, egy rendőrségi kiképző központnál csütörtökön, és megölt 15 embert - közölte egy kórházi forrás.
febr. 11
19:21
Nagyi fotója miatt is letartóztathatnak csempészetért (Pénzcentrum)
A vám- és pénzügyőrség munkatársai tegnap Hegyeshalom térségében ellenőriztek egy német rendszámú mikrobuszt, melyben majdnem hatszázezer forint értékben találtak műtárgyakat. A sofőr ellen csempészet alapos gyanúja miatt eljárás indult. De mit kellett volna tennie, hogy elkerülje az eljárást?...
febr. 11
19:21
Madonna alapítványa 200 falun élő ingatlanját sajátította ki (ATV)
Teljes kártalanítást fizetnek.
febr. 11
19:23
Jogszerűtlen az előzetes hozzájárulás: változnak a kibeszélő műsorok jogi körülményei (ATV)
Nem előre, hanem utólag kell hozzájárulást kérni a kibeszélő műsorok szereplőitől, hogy leadhatják-e a róluk készült képeket.
febr. 11
19:25
Új, rendőrségi felvételek kerültek elő a WTC elleni támadásról (ATV)
12 új, drámai fotó került elő a szeptember 11-ei terrortámadásról.
febr. 11
19:27
Szelektív hulladékgyűjtés: messze vagyunk az élbolytól (Privátbankár)
A válság miatt visszaesett fogyasztás pozitív hozadéka, hogy kevesebb hulladék keletkezik a háztartásokban. Három év alatt kellene megdupláznunk a szelektíven gyűjtött üveghulladék szintjét
febr. 11
19:33
Nyolc évig kormányozhat a Fidesz, ha bevezeti az eurót 2014-ben (Merrill) (Portfolio)
Miközben a piacon néhányan az euróövezet felbomlásán tanakodnak, a BoA-Merrill Lynch vezető feltörekvő piaci közgazdásza úgy véli, hogy ismét napirendre kerül az euróövezet kibővítése akár már...
febr. 11
19:39
Haiti: nem hagyja magára az unió a hajléktalanokat (Kripto Akadémia)
Katonai műveletre készül az Európai Unió Haitin, hogy fedélhez segítse a hajléktalanokat - jelentette be az EU-tagországok Brüsszelben összeült állam- és kormányfőinek Catherine Ashton külügyi főképviselő csütörtökön.
febr. 11
19:45
Ahol a Jobbik biztosan veri az MSZP-t (Infostart)
A miniszterelnök-jelöltek közül Orbán Viktor mondhatja magáénak a legtöbb internetes rajongót a Facebook közösségi portálon. A Lehet Más a Politika ebben a versenyszámban a Fideszen kívül mindenkire igen sokat ráver az 5000 támogatójával.
febr. 11
19:51
Gyakori ez a fajta születési rendellenesség (HírTV)
Igen gyakori születési rendellenesség a veleszületett köldöksérv. A látható elváltozás a köldökcsonk leesése után válik szembetűnővé.
febr. 11
19:51
Végleg elfelejthetjük a válságot - Új korszak kezdődött (Portfolio)
Veszteséggel zárta 2009 negyedik negyedévét a világ egyik legnagyobb fedezeti alapja, viszont az eredmények még így is meghaladták az elemzők várakozásait, ennek megfelelően pedig 3 százalékos...
febr. 11
19:57
Az MSZP nem a gazdagok pártja (Alternatív Energia)
Az MSZP nem a gazdagok pártja, az MSZP-nek a társadalom kétharmada mellé kell odaállnia - jelentette ki Mesterházy Attila csütörtökön Dorogon, ahol a párt miniszterelnök-jelöltje a térség MSZP-s országgyűlési képviselőjelöltjével, Winkfein Csabával közösen tartott lakossági fórumot.
febr. 11
19:57
Magyarországgal példálóznak Brüsszelben (Kripto Akadémia)
Magyarország sokszor került szóba példaként Brüsszelben folyosói beszélgetéseken, illetve szűkebb körű kormányfői találkozókon - mondta el Bajnai Gordon miniszterelnök az európai uniós tagországok állam- és kormányfőinek csütörtöki brüsszeli találkozóját követően a görög pénzügyi nehézségekkel kapcsolatosan készített állásfoglalást ismertetve.
febr. 11
19:57
Már a látvány is vonzani fogja a tömegeket (Spa Trend Online)
Májusban nyílik meg a párizsi Pompidou Központ első fiókmúzeuma a német, illetve a luxemburgi határ közelében található franciaországi Metz-ben.
febr. 11
19:57
Beborította a hó Nyugat-Magyarországot – kemény fagyokra lehet számítani + videó (ATV)
Több tíz centiméternyi hó hullott, és délelőtt még több út is járhatatlan volt.
febr. 11
20:03
Eloltották a raktártüzet - képek (Infostart)
Megfékezték a tűzoltók a XV. kerületi Szántóföld utcában lévő, 5 ezer négyzetméteres raktárban keletkezett tüzet.
febr. 11
20:05
Lendvai: az ország büszke lehet az elmúlt nyolc év teljesítményére (Infostart)
Az ország lehet büszke az elmúlt nyolc év teljesítményére, annak minden nehézségével és hibájával együtt - mondta Lendvai Ildikó, az MSZP elnöke egy csütörtöki rendezvényen, Kecskeméten.
febr. 11
20:09
Telekommunikáció: a svédek lehagyták Amerikát (Infostart)
Svédország idén megelőzte az Egyesült Államokat a hálózatok, mobiltelefonok és komputerek használata terén, állapítja meg egy csütörtökön nyilvánosságra hozott jelentés.
febr. 11
20:09
Gond van a hátsó kerekekkel - visszahív a Volkswagen (HírTV)
193 ezer 620 Volkswagent hívnak vissza Brazíliában a hátsó kerekek hibája miatt - közölte az autógyártó cég csütörtökön.
febr. 11
20:11
Ötezer négyzetméteren tomboltak a lángok (HírTV)
Lángokban állt egy hatalmas raktárépület a főváros XV. kerületében. A tűzoltók a legmagasabb fokozatú riasztásban vonultak a tűzhöz.
febr. 11
20:15
Tűzszünet Jemenben (Kripto Akadémia)
Tűzszünetet kötött a jemeni kormány az ország északi részén harcoló síita felkelőkkel - jelentette be csütörtökön az arab-félszigeti állam elnöke a televízióban.
febr. 11
20:17
Oldaná Ashton a lengyel-fehérorosz feszültséget (Kripto Akadémia)
Aggodalmát hangoztatta Catherine Ashton, az Európai Unió (EU) kül- és biztonságpolitikai főképviselője a fehéroroszországi lengyel kisebbség helyzete miatt Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszterrel csütörtökön folytatott telefonbeszélgetésében - közölték Varsóban.
febr. 11
20:27
Rendőrautó karambolozott a fővárosban (HírTV)
Rendőrautó karambolozott csütörtök este Budapesten, a Határ és Üllői út kereszteződésében – közölte Pap Judit, a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese. Hozzátette: a rendőrautó megkülönböztető jelzésekkel érkezett a kereszteződésbe, ahol egy autó nem adott neki elsőbbséget és összeütköztek.
febr. 11
20:33
Bajnai: az EU-nak el kell kerülnie az internetbuborékhoz hasonló problémákat (Infostart)
Az Európai Uniónak el kell kerülnie, hogy a zöld szemléletű gazdaságfejlesztés során az internetbuborékhoz hasonló problémák alakulhassanak ki - hangoztatta Bajnai Gordon miniszterelnök az EU-tagországok állam- és kormányfőinek csütörtöki brüsszeli informális értekezletén.
febr. 11
20:33
Fellélegezhetünk - Enyhülőben a H1N1-járvány (Kripto Akadémia)
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) értékelése szerint az újinfluenza-járvány világszerte túllépett a tetőfokán.
febr. 11
20:33
Plágiummal vádolták - most komoly díjat kap (Spa Trend Online)
A lipcsei könyvvásár díjára jelölték a plágiummal vádolt tinédzser korú elsőregényes német sikerírót, Helena Hegemannt - derült ki csütörtökön.
febr. 11
20:39
"Akik ma élnek, valószínűleg már soha nem fognak átélni ilyen telet" (Infostart)
A hatalmas hóviharok által bénított Washington felett csütörtökre kitisztult az ég, de meteorológusok figyelmeztettek, még nem ért véget a tél, néhány nap múlva folytatódhat a havazás.
febr. 11
20:45
A kormányzati megszorítás csonkolta az egyedülálló kezdeményezést (HírTV)
A Bajnai-kormány elvonásai miatt százmillió forinttal kevesebb jut idén Győrben a 2009-ben meghirdetett, országosan is egyedülálló, önkormányzati munkahelymegőrző támogatásra. A kezdeményezéssel tavaly közel félezer dolgozó állását sikerült megtartani.

Keresés