2010. február 11. csütörtök

febr. 11
18:45
Szadista-perverz hungarikum, vagy áldozat? Ki volt Báthory Erzsébet? (ATV)
Juraj Jakubisko Báthory című mozija a legújabb kísérlet gróf Nádasdy Ferencné, Ecsedi Báthory Erzsébet „horrorisztikus elemekkel tarkított” életének bemutatására.
febr. 11
18:47
Törvényt sértettek a kibeszélőshow-k? (Alternatív Energia)
A kibeszélőshow-k szereplői kizárólag a felvétel leforgatása után megadott hozzájárulásukkal egyezhetnek bele személyes adataik kezelésébe, ha előzőleg nem közlik a műsorban velük együtt fellépő többi szereplő nevét, illetve a témát - szerepel Jóri András adatvédelmi biztos csütörtökön az MTI-hez is eljuttatott ajánlásában.
febr. 11
18:48
Unokáink már nem ihatnak magyar bort? (Infostart)
Közel állunk ahhoz, hogy az ágazatra nehezedő bürokrácia felőrölje jelenünket és felszámolja jövőnket - fogalmazza meg elkeseredett véleményét a csütörtökön nyilvánosságra hozott 12 pontban a hazai borászok egy csoportja. Mint írják: "fájdalmasan növekszik az esélye, hogy a bortermelés közösségépítő szerepe megszűnik, sőt unokáink számára borkultúránk maga is csak történelmi emlék marad".
febr. 11
18:51
Mennybe megy, aki elhozza nekünk az eurót (Privátbankár)
A Bank of America-Merrill Lynch szerint az a kormány, amelyik beviszi Magyarországot az euróövezetbe, népszerűsége egyértelmű növekedésére számíthat
febr. 11
18:51
Heti néhány perc sporttal megelőzhető a diabétesz? (WebBeteg)
Heti néhány perces intenzív testgyakorlás legalább annyira hatékony a felnőttkori cukorbetegség megelőzésében, mint az eddig javasolt napi félórás, átlagosan erőteljes mozgás - állítják brit kutatók.
febr. 11
18:57
Lefülezték a betörőt (BorsOnline)
A negyvenhét éves David Fullard egy éjjel arra ébredt, hogy két rabló tört be házába. Mikor szembetalálkozott az ittas bűnözőkkel, Michael Smith-szel és Michael Seversszel.
febr. 11
18:57
Elítéltek egy spanyol hírszerzőt kémkedésért (Metropol)
Tizenkét évi börtönre ítélte csütörtökön egy madridi bíróság a spanyol hírszerzés egyik volt emberét, aki titkos dokumentumokat akart eladni Oroszországnak, bár nem bizonyosodott be, hogy ez sikerült is neki.
febr. 11
18:57
Elhunyt Alexander McQueen divattervező (Metropol)
Holtan találták csütörtökön londoni lakásában Alexander McQueen brit divattervezőt, aki vélhetően öngyilkos lett.
febr. 11
18:57
E-mailben érkezik a veszélyes kártevő (HírTV)
A DHL csomagszállító cég nevében küldött e-mailekben terjed az utóbbi idők egyik legveszélyesebb számítógépes kártevője. A trójai program hullámokban borítja el a teljes világhálót - értesült a HavariaPress.
febr. 11
18:57
A következő parlamenti választás idején már eurónk lesz? (hirado.hu)
Londoni elemzők szerint 2014 januárjában Magyarország is csatlakozhat az euróövezethez, ha a következő kormánynak ez eltökélt szándéka lesz
febr. 11
18:57
Óriási meglepetés a Terminátor eladásán (Portfolio)
Szerdán hivatalosan is bejelentették, hogy ki nyerte az eddig a Halcyon cég tulajdonát képező filmes-jogokat, a végső befutó mindenki legnagyobb meglepetésére nem egy nagy stúdió volt, hanem a...
febr. 11
18:59
Megbízásra lopták el az auschwitzi feliratot (Metropol)
A svéd rendőrség őrizetbe vette egy 35 éves férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy megbízást adott a múzeumként működő egykori auschwitzi koncentrációs tábor bejárata fölött látható hírhedt felirat ellopására.
febr. 11
18:59
Magyarországgal példálóztak az EU-csúcson (hirado.hu)
A Bajnai Gordon miniszterelnökkel folytatott beszélgetések során a tagországok körmányfői gyakran megemlítették hazánk nevét is
febr. 11
19:03
Visszaülhet székébe az állásából felfüggesztett fóti polgármester (Alternatív Energia)
Akár már pénteken újra elfoglalhatja székét az állásából felfüggesztett fóti polgármester, miután a Fővárosi Ítélőtábla eljárási hibákra hivatkozva hatályon kívül helyezte a Pest Megyei Bíróság korábbi, ez ügyben hozott döntését - közölte az önkormányzat ügyvédje csütörtökön.
febr. 11
19:03
Célba ér az olimpiai láng (ATV)
Már csak két nap van hátra, és az olimpiai láng eléri a 21. téli olimpiai játékoknak otthont adó kanadai Vancouver északi részét.
febr. 11
19:05
Kitüntették Molnár Oszkárt (ATV)
Az edelényi polgármestert értékes élet- és családvédő tevékenységéért, jutalmazták: hozzájárult a válságterhes anyák, apák és magzati életkorú gyermekeik életesélyének növeléséhez.
febr. 11
19:09
Recept: Kapucíner szelet VII. (Mindmegette)
Hozzávalók: A tésztához: 6 tojás 6 evőkanál kristálycukor 1 dl étolaj 1 csomag sütőpor 4 evőkanál liszt A krémhez: 1 csomag tejszín ízű pudingpor 3 dl tej 25 dkg margarin 25 dkg porcukor 2 evőkanál kakaópor A mázhoz: 10 dkg étcsokoládé kevés olaj
febr. 11
19:09
Pert indít a Tesco ellen egy hazai szakszervezet (Infostart)
Pert indít a Tesco ellen a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete, mert az áruházlánc alacsonyabb béren foglalkoztatja vidéki munkatársait, mint a budapestieket. A 600 fős érdekképviselet elnöke az InfoRádiónak elmondta, ez sérti az "egyenlő munkáért egyenlő bért" alkotmányos alapelvet.
febr. 11
19:09
Magyarország ezüstérmes helyen várja az euróbevezetést (ProfitLine)
Stabilra javította a leminősítés lehetőségére utaló eddigi negatívról Észtország elsőrendű, "A mínusz/A-2"-es államadós-besorolásainak kilátását csütörtökön a Standard and Poor's nemzetközi hitelminősítő, arra a véleményére hivatkozva, hogy az észt kormány stabilizálta a közfinanszírozási helyzetet, és ez jelentősen növeli a jövő évi euróövezeti csatlakozás esélyét. A Bank of America-Merrill…
febr. 11
19:11
Recept: Fűszeres kecskemáj (Mindmegette)
Hozzávalók: 60 dkg kecskemáj 2-3 fej vöröshagyma őrölt bors őrölt kömény majoranna olaj petrezselyemzöld só
febr. 11
19:15
Előzetesbe tették a férjét leszúró és felgyújtó nőt – exkluzív fotókkal! (BorsOnline)
Letartóztatták S. Andreát, azt a 28 éves nőt, aki a gyanú szerint hétfőn leszúrta, majd felgyújtotta 31 éves férjét a Hajdú-Bihar megyei Berettyóújfaluban.
febr. 11
19:15
Valenciában gyakorolt Talmácsi Gábor (Metropol)
Hosszú szünet után ismét motorra ült Talmácsi Gábor: a gyorsaságimotoros-világbajnokságon az idén a Moto2-ben rajtoló magyar versenyző csütörtökön az átalakított CBR600-as edzőmotorral a valenciai pályán gyakorolt.
febr. 11
19:15
Ráomlott a házilag barkácsolt kocsibeálló (HírTV)
Súlyos sérülésekkel szállítottak kórházba a mentők egy embert csütörtökön kora délután Budapesten, miután ráomlott egy házilag épített kocsibeálló. A tűzoltók emelő segítségével szabadították ki a sérültet – közölte Molnár Péter, a Fővárosi Tűzoltóparancsnokság szóvivője.
febr. 11
19:15
Az SZDSZ kiáll Demszky Gábor mellett (hirado.hu)
A főpolgármester az Este vendége lesz 21 órától
febr. 11
19:21
Ismét rendőrök voltak a terrortámadás célpontjai (Kripto Akadémia)
Két pokolgép robbant kis időkülönbséggel egymás után Északnyugat-Pakisztánban, egy rendőrségi kiképző központnál csütörtökön, és megölt 15 embert - közölte egy kórházi forrás.
febr. 11
19:21
Nagyi fotója miatt is letartóztathatnak csempészetért (Pénzcentrum)
A vám- és pénzügyőrség munkatársai tegnap Hegyeshalom térségében ellenőriztek egy német rendszámú mikrobuszt, melyben majdnem hatszázezer forint értékben találtak műtárgyakat. A sofőr ellen csempészet alapos gyanúja miatt eljárás indult. De mit kellett volna tennie, hogy elkerülje az eljárást?...
febr. 11
19:21
Madonna alapítványa 200 falun élő ingatlanját sajátította ki (ATV)
Teljes kártalanítást fizetnek.
febr. 11
19:23
Jogszerűtlen az előzetes hozzájárulás: változnak a kibeszélő műsorok jogi körülményei (ATV)
Nem előre, hanem utólag kell hozzájárulást kérni a kibeszélő műsorok szereplőitől, hogy leadhatják-e a róluk készült képeket.
febr. 11
19:25
Új, rendőrségi felvételek kerültek elő a WTC elleni támadásról (ATV)
12 új, drámai fotó került elő a szeptember 11-ei terrortámadásról.
febr. 11
19:27
Szelektív hulladékgyűjtés: messze vagyunk az élbolytól (Privátbankár)
A válság miatt visszaesett fogyasztás pozitív hozadéka, hogy kevesebb hulladék keletkezik a háztartásokban. Három év alatt kellene megdupláznunk a szelektíven gyűjtött üveghulladék szintjét
febr. 11
19:33
Susan Boyle megvált imádott cicájától (BorsOnline)
Susan Boyle elajándékozta hűséges kedvencét, Pebblest. A negyvennyolc éves skót énekesnő élete eddig a cica körül forgott, ám amióta megnyerte a tehetségkutatót, nincs ideje a cicára.
febr. 11
19:33
A zöld gazdaság problémáitól óv Bajnai (Metropol)
Az Európai Uniónak el kell kerülnie, hogy a zöld szemléletű gazdaságfejlesztés során az internetes buborékhoz hasonló problémák alakulhassanak ki - hangoztatta Bajnai Gordon miniszterelnök az EU-tagországok vezetőinek csütörtöki brüsszeli megbeszélésén.
febr. 11
19:33
A németek moziznak a legtöbbet Európában (Metropol)
Tavaly ismét megközelítette a milliárdos álomhatárt a mozilátogatók száma az Európai Unió tagállamaiban az Európai Audiovizuális Információs Központ előzetes becslései szerint.
febr. 11
19:33
3,7 milliárdos mínuszban a kulturális főváros (hirado.hu)
Pécs 2010-re 3,7 milliárdos hiánnyal számol, a város teljes hitelállománya ennek közel tízszerese
febr. 11
19:33
Nyolc évig kormányozhat a Fidesz, ha bevezeti az eurót 2014-ben (Merrill) (Portfolio)
Miközben a piacon néhányan az euróövezet felbomlásán tanakodnak, a BoA-Merrill Lynch vezető feltörekvő piaci közgazdásza úgy véli, hogy ismét napirendre kerül az euróövezet kibővítése akár már...
febr. 11
19:35
Jordané a legrosszabb cici (BorsOnline)
Jordan ismét a melleivel került az érdeklődés középpontjába. Amíg azonban eddig mindenki csak ámuldozva beszélt a domborodó csodákról, most az elismerés legkissebb jele sem mutatkozik a hegyként magasodó testrészek iránt.
febr. 11
19:35
EU: támogatják Görögországot (Metropol)
A pénzügyi nehézségekkel küzdő Görögországot támogató nyilatkozatot fogadtak el csütörtökön Brüsszelben az Európai Unió állam-, illetve kormányfői, egyúttal pedig felszólították Athént, hogy valósítsa meg az elhatározott stabilitási programot.
febr. 11
19:37
Kiszel visszafogottan csodálta José Curát (BorsOnline)
Kiszel Tünde is részt vett José Cura csütörtök esti bemutatásán, de mindenki általános meglepetésére ezúttal nem rontott rá az Operabál soros sztárvendégére.
febr. 11
19:39
Haiti: nem hagyja magára az unió a hajléktalanokat (Kripto Akadémia)
Katonai műveletre készül az Európai Unió Haitin, hogy fedélhez segítse a hajléktalanokat - jelentette be az EU-tagországok Brüsszelben összeült állam- és kormányfőinek Catherine Ashton külügyi főképviselő csütörtökön.
febr. 11
19:45
Recept: Konyakmeggyes muffin (Mindmegette)
Hozzávalók 24 db muffinhoz: 40 dkg liszt 1 csomag sütőpor 20 dkg cukor (vagy 10 dkg olvasztott méz) 10 dkg kakaó 5-6 evőkanál lekvár (áfonya- vagy baracklekvár) 4 tojás 25 dkg olvasztott margarin Valamint: 24 db konyakmeggy
febr. 11
19:45
Ahol a Jobbik biztosan veri az MSZP-t (Infostart)
A miniszterelnök-jelöltek közül Orbán Viktor mondhatja magáénak a legtöbb internetes rajongót a Facebook közösségi portálon. A Lehet Más a Politika ebben a versenyszámban a Fideszen kívül mindenkire igen sokat ráver az 5000 támogatójával.
febr. 11
19:51
Travolta új hajat növeszt (BorsOnline)
John Travolta nehezen viseli az öregedést és a kopaszodást, ezért orvosi beavatkozást vett igénybe: hajszálakat ültettek be a fejbőrébe, melyeket egy speciális hálón húztak át, amely segíti a hajnövekedést.
febr. 11
19:51
Gyakori ez a fajta születési rendellenesség (HírTV)
Igen gyakori születési rendellenesség a veleszületett köldöksérv. A látható elváltozás a köldökcsonk leesése után válik szembetűnővé.
febr. 11
19:51
Sade játékunk nyertesei (Metropol)
Játékunk megfejtése: Sade első lemeze az 1984-es Diamond Life. Nyerteseink neve a cikkben!
febr. 11
19:51
Elképesztő videó! Egy hajszálon múlt a tragédia! (hirado.hu)
Az utolsó pillanatban sikerült megmenekülnie egy argentín autósnak, aki kocsijával elakadt egy vasúti átjáróban
febr. 11
19:51
Végleg elfelejthetjük a válságot - Új korszak kezdődött (Portfolio)
Veszteséggel zárta 2009 negyedik negyedévét a világ egyik legnagyobb fedezeti alapja, viszont az eredmények még így is meghaladták az elemzők várakozásait, ennek megfelelően pedig 3 százalékos...
febr. 11
19:57
Mesterházy: az MSZP nem a gazdagok pártja (Metropol)
Az MSZP nem a gazdagok pártja, az MSZP-nek a társadalom kétharmada mellé kell odaállnia - jelentette ki Mesterházy Attila csütörtökön Dorogon, ahol a párt miniszterelnök-jelöltje a térség MSZP-s országgyűlési képviselőjelöltjével, Winkfein Csabával közösen tartott lakossági fórumot.
febr. 11
19:57
Az MSZP nem a gazdagok pártja (Alternatív Energia)
Az MSZP nem a gazdagok pártja, az MSZP-nek a társadalom kétharmada mellé kell odaállnia - jelentette ki Mesterházy Attila csütörtökön Dorogon, ahol a párt miniszterelnök-jelöltje a térség MSZP-s országgyűlési képviselőjelöltjével, Winkfein Csabával közösen tartott lakossági fórumot.
febr. 11
19:57
Magyarországgal példálóznak Brüsszelben (Kripto Akadémia)
Magyarország sokszor került szóba példaként Brüsszelben folyosói beszélgetéseken, illetve szűkebb körű kormányfői találkozókon - mondta el Bajnai Gordon miniszterelnök az európai uniós tagországok állam- és kormányfőinek csütörtöki brüsszeli találkozóját követően a görög pénzügyi nehézségekkel kapcsolatosan készített állásfoglalást ismertetve.
febr. 11
19:57
Már a látvány is vonzani fogja a tömegeket (Spa Trend Online)
Májusban nyílik meg a párizsi Pompidou Központ első fiókmúzeuma a német, illetve a luxemburgi határ közelében található franciaországi Metz-ben.

Keresés