2010. február 11. csütörtök

febr. 11
8:15
Globex-ügy: jelentősen súlyosított ítélet (Alternatív Energia)
A Fővárosi Ítélőtábla jelentősen súlyosította a Globex-ügyben az első fokon kiszabott büntetéseket; jogerős döntésében Vellai Györgyikét hat, Vajda Lászlót négy év börtönnel sújtotta csütörtökön kihirdetett másodfokú döntésében.
febr. 11
8:15
Diplomát kaptak az ország első egészségturizmus-szervezői (ATV)
Az egészségügyi szervező alapszakra épített 7 szemeszteres menedzserképzés első évfolyamának 68 hallgatója most fejezte be tanulmányait.
febr. 11
8:15
Ma nyílik a 60. berlini filmfesztivál (Metropol)
Martin Scorsese, Leonardo DiCaprio, Ben Stiller, Ewan McGregor, Pierce Brosnan, Jessica Alba, Jackie Chan, Michael Winterbottom – néhány név azok közül a sztárok közül, akik részt vesznek a ma megnyíló, jubileumi, 60. Berlini Filmfesztiválon, a Berlinalén.
febr. 11
8:15
Védett piacot szeretnének a rehabilitációs foglalkoztatók (HR Portál)
A védett piac megteremtésével, valamint közvetlen állami és önkormányzati megrendelésekkel lehetne biztosítani a rehabilitációs foglalkoztatók gazdasági stabilitását - hangzott el azon a megbeszélésen, amelyet a megváltozott munkaképességű embereket alkalmazó cégek számára szerveztek szerdán Nyíregyházán.
febr. 11
8:17
Késsel támadtak egy fideszes aktivistára (Alternatív Energia)
Késsel támadt rá egy Fidesz-aktivistára egy férfi szerda este a főváros VII. kerületében, a Dohány utcában - közölte a Fidesz sajtóosztálya.
febr. 11
8:17
Biomassza erőmű Gellénházán (ATV)
Megújuló energiaforrásokkal, fával és tőzeggel fűtik majd a gellénházi biomassza erőművet a káros hatású gáz és kőolaj helyett.
febr. 11
8:17
„Megijedtem saját magamtól a farkas maszkjában” (Metropol)
Egy Puerto Ricó-i, aki Amerikában egy perui megformálásával lett sztár: az Oscar-díjas Benicio del Toro orosz kollégáinkkal beszélgetett.
febr. 11
8:18
Tóth: ezt nem ússzák meg a zsaruk (BorsOnline)
Minden vádpont alól felmentette a bíróság Tóth Lajost. Közben az ellene nyomozó rendőrök közül kettőt rabosítottak. A zsaruk megverték az egyik tanút, hogy valljon a Hotel Silver tulajdonosa ellen.
febr. 11
8:19
Agyonlőtt két hittérítőt 18 éves hallgatójuk (ATV)
Kettős gyilkosság történt a floridai Boynton Beach-ben szombat este.
febr. 11
8:21
A muzulmán fundamentalisták a bortól lesznek toleránsak? (Infostart)
A muzulmán fundamentalistáknak el kellene sajátítaniuk a kulturált borfogyasztást, ez ugyanis toleránsabbá tenné őket - állítja egy filozófus.
febr. 11
8:21
Lopják a kopogtatócédulát + videó (ATV)
Sorozatban törik fel ismeretlenek a fővárosban a társasházak postaládáit.
febr. 11
8:27
Száztíz éves hórekord dőlt meg (Infostart)
Az Egyesült Államok fővárosában 110 éves hórekord dőlt meg, Washingtonban ezen a télen már 139 centiméter hó hullott.
febr. 11
8:27
Áprilisban indulhat a kórházi közmunkaprogram (Gondola)
Áprilisban elindulhat a 611 millió forintos keretből finanszírozott kórházi közmunkaprogram, amellyel várhatóan 300-320 regisztrált munkanélküli és rendszeres szociális segélyben részesülő ember...
febr. 11
8:27
Tragédia a 86-oson (HírTV)
Az árokba csúszott autók mellett, egy nagyobb baleset történt reggel fél 8-ig a Nyugat-Dunántúlon. Beled és Répcelak között a 86-os főúton egy személyautó és egy kamion ütközött. A személygépkocsi sofőrje meghalt, teljes útzár van az érintett szakaszon.
febr. 11
8:27
Bemutatkozott a Nissan Juke (Fotókkal!) (hirado.hu)
A Juke-ot Európában a Nissan angliai, sunderlandi gyárában, Japánban pedig az oppamai gyárban fogják gyártani
febr. 11
8:27
Nem mond le a PM a 3.8%-os hiánycélról (Portfolio)
Nincs új hiánycél, és a hiánytúlszaladással kapcsolatos kockázatok mértéke sem felel meg annak, amit tegnapi sajtóértesülések tulajdonítottak a Nemzetközi Valutaalap kalkulációjának - számol be...
febr. 11
8:29
Jogerős ítélet várható a Globex-ügyben (Gondola)
Várhatóan ma hirdeti ki jogerős döntését a Globex-ügyben a Fővárosi Ítélőtábla. A több mint tíz éve tartó fordulatos büntetőeljárásban a bíróságok hol börtönbe vetették, hol kiengedték a két...
febr. 11
8:29
Ázsiai záró kommentár-www.globalfx.hu (HírTV)
Pozitív előjelű volt az ázsiai kereskedés. A kedvező ausztrál munkaerő-piaci adatok az egész régióra jó hatással voltak. Az ausztrál SPI 200 Index 0,91%-ot nyert. A Hang Seng Index 1,36%-ot, míg a Nikkei 225 0,31%-ot emelkedett. Az ausztrál munkanélküliségi ráta januárban 5,5%-ról 5,3%-ra csökkent (előrejelzés: 5,6%). A foglalkoztatottak száma +52.700-as értéket hozott (előrejelzés +15.000,…
febr. 11
8:29
Súlyos cukorbeteg a Megasztár - kis híján kómába esett! (hirado.hu)
Lakatos Krisztián rosszul lett egy baráti vacsorán
febr. 11
8:29
Hamarosan jönnek a Phylaxia részvények (Portfolio)
A PHYLAXIA bejelentette, hogy a Társaság 2009. október 21-én elhatározott zártkörű alaptőke-emelése során újonnan kibocsátott 6,750,000 db törzsrészvényeinek tőzsdei bevezetéséhez készített Tőzsdei...
febr. 11
8:31
Atkári János szerint Mesterházy Ernő nem ok, hanem következmény (Gondola)
Atkári János, volt gazdasági főpolgármester-helyettes szerint az előzetes letartóztatásban lévő Mesterházy Ernő a főpolgármester bizalmasaként már a Combino-tender körül is "kavart". A...
febr. 11
8:31
Új szer a piacon: Románia már betiltotta (HírTV)
A Magyar Nemzet cikke nyomán szerdán az ÁNTSZ is figyelmeztetett: új, kábító hatású szer jelent meg a piacon. A legális mephedrone-ról a rendőrség is tud, de amíg az anyag nem kerül tiltólistára, tehetetlen.
febr. 11
8:31
Hamarosan útnak indul Sanghajba a Gömböc (hirado.hu)
A most átadott Gömböcöket márciusban szállítják Sanghajba
febr. 11
8:33
Hőhullám szedi áldozatait Brazíliában (Kripto Akadémia)
Harminckét idős ember vesztette életét a Brazília déli részén tomboló hőhullámban - közölték a helyi egészségügyi hatóságok szerdán.
febr. 11
8:33
Hóhelyzet! Az ország egyes területein 35-50 cm hó is hullott (Pénzcentrum)
Tovább tart a tegnap elkezdődött intenzív havazás, a Dunántúlon 15-25, míg egyes helyeken 35-50 centiméternyi hó is hullott a hajnali órákig. Zala megyében a megerősödött szél miatt hófúvások nehezítik a közlekedést. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. a teljes gépparkjával jelenleg is folyamatosan dolgozik a hóakadályok megszüntetésén. A közútkezelő ugyanakkor kéri a közlekedők együttműködését is: ha…
febr. 11
8:36
Szexelni jönnek a sárkánygyíkok (Blikk)
JAKARTA–NYÍREGYHÁZA – Bánatosan vettek búcsút tegnap a jakartai Ragunan állatkertben attól a két komodói varánuszgyík pártól, amelyek holnap érkeznek meg a Nyíregyházi Állatparkba. A két szerelmes „sárkánynak" már kialakították a helyét a hét végén megnyíló indonéz esőerdőházban.
febr. 11
8:38
Kubatov diploma nélkül (Blikk)
febr. 11
8:39
Megkerüli Ukrajnát Magyarország olaja (Privátbankár)
Kazahsztánból mostantól Lengyelországon keresztül érkezik a kőolaj Magyarországra és Szlovákiába - közölte a szállításért felelős kazah vállalat szóvivője
febr. 11
8:42
A NEXON tovább erősítette domináns pozícióját (HR Portál)
A gazdasági helyzet ellenére is pozitív évet zárt 2009-ben a NEXON: a bevételek növekedése mellett jelentős informatikai beruházást hajtottak végre és egyes területeken növelték is a létszámot. Az elmúlt évről, tervekről, a HR informatika piac trendjeiről Ocskay Szilárd ügyvezető igazgatóval beszélgettünk.
febr. 11
8:42
Jön a kazah olaj, csak Lengyelországon keresztül (ProfitLine)
Kazahsztánból mostantól Lengyelországon keresztül érkezik a kőolaj Magyarországra és Szlovákiába - közölte csütörtökön a szállításért felelős kazah vállalat szóvivője. (MTI)
febr. 11
8:44
Vártnál kedvezőbb régiós hírek segítették az ázsiai piacok emelkedését (ProfitLine)
A Kínából és Ausztráliából érkező kedvező makrogazdasági adatok és a Görögország számára nyújtandó lehetséges pénzügyi segítség hatására emelkedésnek indultak a piacok Ázsiában.
febr. 11
8:45
Váratlanul Kabulba érkezett a francia kormányfő (Gondola)
Váratlanul Kabulba érkezett csütörtökön egynapos látogatásra Francois Fillon francia kormányfő. A miniszterelnök a nap folyamán Hamid Karzai afgán elnökkel tárgyal, és meglátogatja az ázsiai...
febr. 11
8:45
A francia kormányfő Kabulban (Metropol)
Váratlanul Kabulba érkezett csütörtökön egynapos látogatásra Francois Fillon francia kormányfő. A miniszterelnök a nap folyamán Hamid Karzai afgán elnökkel tárgyal, és meglátogatja az ázsiai országban állomásozó francia csapatokat.
febr. 11
8:45
Válság vagy sem? - Iskolapélda (videó) (HírTV)
Válság vagy sem? Néhány nap és lejár a felsőoktatási jelentkezési határidő. Csökken vagy nő a jelentkezők száma? Felkészültek vagy tudáshiányosak a felvett hallgatók? Mi alapján választanak a főiskolák és egyetemek között?
febr. 11
8:45
Az LG és a kék lézer - csúcstechnika megfizethető áron (hirado.hu)
Mit tehet az a filmrajongó, aki élvezni akarja a legújabb házimozi-technikát, de nem tudja és nem is akarja megfizetni?
febr. 11
8:45
Kisebb hullámvasút a tengerentúlon (Portfolio)
A pénzügyi szektornak köszönhetően a kezdeti ijedtség után estére minimálisra olvadtak a mínuszok az amerikai részvénypiacokon. Ben Bernanke Fed-elnök közleménye alkalmas volt arra, hogy ne tudják a...
febr. 11
8:46
Megint külön utakon jártak a piacok (ProfitLine)
Az európai piacok zárásakor még jókedvűen vonulhattak le a brókerek a parkettekről, azonban amerikai társaik már ugyanezt nem mondhatják el magukról, Európa közepes pluszban, Amerika enyhén mínuszban zárt. (Solar Capital)
febr. 11
8:47
DAX- Kisebb nyereségek (HírTV)
A német részvénypiac ma előreláthatólag kisebb nyereségekkel nyit. Erre utalnak a tőzsde előtti indikátorok. Az X-DAX 5.571 ponton áll, ami 35 ponttal meghaladja a legutóbbi záró értéket. A DAX tegnap 0,695-ot nyert 5.536,37 pontig. A piac izgalommal várja a rendkívüli EU-s csúcsot. A Dow Jones Industrial Average 0,20%-kal 10.038,38 pontra esett, reggel azonban 50 pontos pluszról adtak számot. A…
febr. 11
8:47
Visszanyerték szabadságukat a gyerekrablással vádolt misszionáriusok (hirado.hu)
A bíró szerdán még egyszer meghallgatta a csoport tagjait, és a gyerekek szüleit is és ezután döntött az elengedésükről
febr. 11
8:47
Nincs üzlet Taszáron (Portfolio)
A Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács (NVT) sikertelennek minősítette a taszári volt katonai reptér ingatlanegyüttesének adásvételi szerződését, írja a Napi Gazdaság. Az NVT azután rendelkezett így,...
febr. 11
8:49
Csendes emelkedés Ázsiában (Portfolio)
Felfelé vették az irányt a ma reggeli kereskedésben az ázsiai indexek, a figyelem középpontjában továbbra is a Görögország megmentésével kapcsolatos spekulációk állnak, de az emelkedést az ausztrál...
febr. 11
8:51
Halálos baleset a 86-os főúton (Metropol)
Egy ember meghalt, amikor kamion ütközött össze személygépkocsival a 86-os számú főúton a Vas megyei Répcelak és a Győr-Moson Sopron megyei Beled község között csütörtök.
febr. 11
8:51
Havazás - nyugaton okoz nagyobb fennakadást (Alternatív Energia)
A nyugati megyékben esett jelentősebb hó, nehezen járhatóak az utak. Hófúvás nehezíti a közlekedést. Több személyautó, kamion az árokba csúszott, vagy szalagkorlátnak ütközött, személyi sérülésről nincs hír egyelőre. Budapesten és a MÁV vonalain nem okozott fennakadást.
febr. 11
8:51
Indul a magyar magánegyetem (Pénzcentrum)
Júniusban kezdődik az oktatás a Bojár Gábor alapította Aquincumi Technológiai Intézetben. Az intézmény nem egyetemként, hanem egyetemek "beszállítójaként" működik majd....
febr. 11
8:51
Megerősítették: Jacksonnak már nem volt haja és anorexiával küzdött (ATV)
Most készült el a halottkém jelentése.
febr. 11
8:51
Határozati javaslatok a Bookline közgyűlésre (Portfolio)
A Bookline tegnap közzétette, hogy milyen határozati javaslatokat tesz a közelgő rendkívüli közgyűlésre. Határozati javaslatok: 1. napirendi ponthoz: "A közgyűlés a mai nappal jóváhagyja Vaszily...
febr. 11
8:53
Áprilisban indulhat a kórházi közmunkaprogram (Pénzcentrum)
Áprilisban elindulhat a 611 millió forintos keretből finanszírozott kórházi közmunkaprogram, amellyel várhatóan 300-320 regisztrált munkanélküli és rendszeres szociális segélyben részesülő ember juthat munkalehetőséghez, a kapcsolódó részletes pályázati felhívás már megjelent az SZMM honlapján....
febr. 11
8:53
Nem esett tovább az Orco ingatlanportfóliójának értéke (Portfolio)
Ales Vubruba, az Orco alelnöke a CTK hírügynökségnek nyilatkozva elmondta, hogy a társaság ingatlanportfóliójának értéke 2009 végén nem tért el jelentősen a június végi 1.8 milliárd eurós szinttől. ...
febr. 11
8:54
Csalók lopják a kopogtatócédulákat (Blikk)
BUDAPEST –  Sorozatban lopják ismeretlenek országszerte a most postázott kopogtatócédulákat. Sopronban egy postás kerékpárjáról tűnt el 45 darab, azóta megkerült szelvény, míg a fővárosban több helyen jó néhány postaládát is feltörtek a cédulákért. Visszaélhetnek a szelvényekkel a tolvajok?
febr. 11
8:57
A Mol visszaszerezné részvényeit? (Privátbankár)
A Mol Nyrt. ajánlatot tett a Szurgutnyeftyegaz orosz konszernnek a Molban vett részvénycsomagja megvásárlására - jelentette csütörtökön a Vedomosztyi

Keresés