2010. február 12. péntek

febr. 12
5:57
BKV: újabb feljelentések a botrányos szerződések miatt (Infostart)
A Magyar Nemzet szerint újabb tíz vállalkozói szerződés ügyében tesz feljelentést ma Kocsis István, a BKV Zrt. vezérigazgatója a Budapesti Rendőr-főkapitányságon (BRFK).
febr. 12
5:59
Ma mindenkinek meg kell kapnia az értesítőt és az ajánlószelvényt (Infostart)
Legkésőbb ma mind a 8 millió választásra jogosultnak meg kell kapnia az áprilisi országgyűlési választásról szóló értesítőt és ajánlószelvényt.
febr. 12
6:00
Így boncolták Jacksont (Blikk)
13 tűszúrás, zúzódások és 38 seb mellett Jacko szinte teljesen kopasz volt már
febr. 12
6:02
Falra mászott Vadon Jani (Blikk)
A belevaló rádiós lába alól Szabó Erika, Dombóvári Vanda és Szabó Győző miatt csúszott ki a talaj
febr. 12
6:09
Mazsihisz: Nem perelhető a MÁV (Alternatív Energia)
Nem indítható per erkölcsi értelemben a MÁV ellen a holokauszt borzalmaiért, mert ezért a magyar állam, és nem kifejezetten a MÁV felelős - mondta Feldmájer Péter, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) elnöke csütörtökön az MTI-nek annak kapcsán, hogy az Egyesült Államokban kártérítési pert indítottak a MÁV ellen a holokauszt magyar áldozatainak örökösei.
febr. 12
6:09
Verebes István a magyar kabaré hagyományaira építő, korszerű színházat akar a Mikroszkópon (Spa Trend Online)
"A nap 24 órájáról, a Nagymező utca 24-ben", lesz a Mikroszkóp Színpad szlogenje, mondta Verebes István, az új igazgató, a tegnapi sajtótájékoztatón. A társulatot pedig elnevezte a Fanyar Gárdának. A magyar kabaré hagyományaira építő, korszerű színházat akar csinálni.
febr. 12
6:09
Még mindig félnek a bankok: csak a legjobbak kaphatnak hitelt! (Pénzcentrum)
A jegybank legfrissebb felmérése szerint hiába erős a bankok hitelezési képessége, illetve likviditása, továbbra sem szívesen vállalnak kockázatot, aminek főként a vállalatok látják kárát, a még mindig meglehetősen szűkös hitelkínálat miatt. A hitelezés visszaesésében persze az is közrejátszik, hogy mi magunk sem igényeljük igazán a bankok pénzét....
febr. 12
6:11
Szaktárcáért lobbizik az IT-szektor (Alternatív Energia)
Lobbiznak az informatikai szakemberek a következő kormánynál. Újra saját minisztériumot akarnak, mert úgy látják, ahelyett hogy csökkenne az Európai Unió fejlett államai és Magyarország között a távolság, ez inkább nőtt az elmúlt években. Az Informatikai Érdekegyeztető Fórum a helyzet megváltoztatása érdekében stratégiát kínál az új kabinetnek.
febr. 12
6:13
Újra munkában az OIT volt hivatalvezetője (Alternatív Energia)
Február 15-én a Fővárosi Bíróságon tanácselnökként ismét munkába áll Szelényiné Roszik Erzsébet, akit Baka András, legfőbb bíró előterjesztése nyomán múlt nyáron felmentettek az Országos Igazságszolgáltató Tanács (OIT) Hivatalának vezetői posztjáról.
febr. 12
6:15
Alkotmánybírósághoz fordultak a patikusok (Alternatív Energia)
Álproblémáról beszél a szaktárca, komoly veszélyekről a gyógyszerész kamara. Tavaly nyáron elcsitult, az előző héten viszont újra fellángolt a vita a gyógyszer-automaták körül.
febr. 12
6:15
Csiba: A kormány sértette meg a kórházakkal kötött megállapodást (Infostart)
A kormány sértette meg a kórházi szervezetekkel tavaly ősszel kötött megállapodást - mondta Stratégiai Szövetség a Magyar Kórházakért Egyesület elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában. Csiba Gábor kiemelte: idén közel egy havi összeggel kevesebb pénz jut a kórházaknak a központi költségvetésből, mint 2008-ban.
febr. 12
6:27
Egyre kevesebb a dossziétörvényben (Alternatív Energia)
Jövő héten tartják meg az eredetileg e hétre tervezett négypárti egyeztetést a dossziétörvényről - tudta meg lapunk Avarkeszi Dezsőtől.
febr. 12
6:27
Ellenzéki vezetőkre támadtak Teheránban (Kripto Akadémia)
Rendőrök és civil ruhás emberek megtámadták csütörtökön az iráni főváros központjában az iráni ellenzék két vezető alakját, Mohammed Hatami korábbi elnököt és Mehdi Karubi volt elnökjelöltet - közölték iráni ellenzéki honlapok.
febr. 12
6:29
Timosenko nem adja meg könnyen magát (Kripto Akadémia)
Az ukrajnai elnökválasztás második fordulójában Viktor Janukoviccsal szemben 3,5 százalékos különbséggel alulmaradó Julija Timosenko kész a végsőkig harcolni miniszterelnöki tisztségének megtartásáért.
febr. 12
6:31
Újra gyarmatosítják fekete Afrikát (Kripto Akadémia)
Afrika hatalmas nyersanyagtartalékai már régóta felkeltették több ország élénk érdeklődését. Most azonban már magára a fekete kontinens termőföldjére vetettek szemet egyes "partnerállamok". Egyedül Kína közel hárommillió hektár mezőgazdasági területet vásárolt meg vagy vett bérbe.
febr. 12
6:39
Mi lesz ma a BUX-szal és a forinttal? (Portfolio)
Merre megy ma a BUX index? Mi lesz a forinttal? A piacnyitást megelőzően összegyűjtjük, hogy pénzügyekben jártas olvasóink hány százaléka fogad arra, hogy a mai kereskedés során a BUX index emelkedni...
febr. 12
6:45
Támogatja Görögországot az EU (Kripto Akadémia)
A pénzügyi nehézségekkel küzdő Görögországot támogató nyilatkozatot fogadtak el tegnap Brüsszelben az Európai Unió állam-, illetve kormányfői, egyúttal pedig felszólították Athént, hogy valósítsa meg az elhatározott stabilitási programot.
febr. 12
6:45
Arany Medvék ugrásra készen (Spa Trend Online)
Fény és sokaság - tegnap este a Marlene Dietrich téri Berlinale Palotában ünnepélyes formák között megnyílt a 60. Berlini Nemzetközi Feilmfesztivál. A jubileumi seregszemle sokféle rendezvénnyel bővíti a szokásos filmes választékot, ám az évfordulós ünnep minden részletben a filmről szól.
febr. 12
6:45
Fidesz: Demszky vegye a kalapját (Alternatív Energia)
A BKV-t övező botrányok miatt lemondatná a Fidesz a főpolgármesteri posztról Demszky Gábort, aki a politikai felelősséget ugyan vállalja, de nem kíván távozni.
febr. 12
6:51
Gigantikus napelemgyár épül Miskolcon? (Privátbankár)
A Szilícium-völgyben működő high-tech cégek egyike gyárat kíván építeni Európában, választásuk Magyarországra, majd azon belül Miskolcra esett - írta az Észak-Magyarország pénteken. A társaság prof...
febr. 12
6:53
Az MSZP nem a gazdagok pártja (Privátbankár)
Az MSZP nem a gazdagok pártja, az MSZP-nek a társadalom kétharmada mellé kell odaállnia - jelentette ki Mesterházy Attila csütörtökön Dorogon, ahol a párt miniszterelnök-jelöltje a térség MSZP-s orszá...
febr. 12
7:03
Korrekt ismeretterjesztés (Spa Trend Online)
Az ismeretterjesztő műsoroknak gyakran az az alapproblémájuk, hogy nincs egy olyan megszállott, átütőerejű személyiséggel rendelkező, de tudósként is hiteles ember, aki vezesse őket.
febr. 12
7:05
Tragikus állapotban a pécsi színház (Spa Trend Online)
Katasztrofális állapotok uralkodnak a Pécsi Nemzeti Színházban. Az épület három kritikus ponton is statikus problémákkal küzd, a technika pedig annyira elavult, hogy bármelyik előadás félbeszakadhat.
febr. 12
7:09
Ennyi volt: lecsengett a H1N1 (Privátbankár)
Az Egészségügyi Világszervezet értékelése szerint az újinfluenza-járvány világszerte túllépett a tetőfokán. A járvány ugyan még nem ért véget, de mindenütt visszavonulóban van - vélik a WHO szakemberei
febr. 12
7:09
Képriport - Leszakadt tető alól szabadítottak ki egy férfit (Infostart)
A tűzoltóknak kellett kiszabadítaniuk egy idős férfit a hótól leszakadt tető alól Budapest XVIII. kerületében - közölte a Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság szóvivője.
febr. 12
7:15
Újabb feljelentések a BKV-nál (HírTV)
Kocsis István, a BKV Zrt. vezérigazgatója ma újabb tíz vállalkozói szerződés ügyében tesz feljelentést a Budapesti Rendőr-főkapitányságon (BRFK) – tudta meg a Magyar Nemzet. A fővárosi közlekedési cég eddig már 28 esetben fordult a rendőrséghez különböző tanácsadói és vállalkozói szerződések ügyében bűncselekmények gyanúja miatt.
febr. 12
7:15
A Fidesz rontott, de fölényesen vezet (ProfitLine)
Nagyjából negyedmillió szimpatizánst veszített a Fidesz az elmúlt egy hónapban a Népszabadság által pénteken ismertetett közvélemény-kutatás szerint. (MTI)
febr. 12
7:17
Unicumban az erő, ez a papír lehet a nyerő (ProfitLine)
A mai napos a stabil osztalékfizetési potenciáljáról jól ismert italgyártó cég a Zwack részvényét elemezzük a technikai elemzés eszköztárával.
febr. 12
7:19
Megfojtanak minket a hiteleink! (ProfitLine)
Mintegy harmadával nőtt egy év alatt a késedelmesen törlesztett hitelek száma: december végén 1,757 millió banki hitelszerződésnél, az összes szerződés 29,6 százalékánál volt valamilyen fizetési késedelem, ami 32,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit és 4,8 százalékkal az előző negyedévit - derül ki a PSZÁF által publikált adatokból.
febr. 12
7:21
Még mindig félnek a bankok: csak a legjobbak kaphatnak hitelt (Infostart)
A jegybank legfrissebb felmérése szerint hiába erős a bankok hitelezési képessége, illetve likviditása, továbbra sem szívesen vállalnak kockázatot, aminek főként a vállalatok látják kárát, a még mindig meglehetősen szűkös hitelkínálat miatt. A hitelezés visszaesésében persze az is közrejátszik, hogy mi magunk sem igényeljük igazán a bankok pénzét - írja a pénzcentrum.hu.
febr. 12
7:21
Gyors szívműtét és mehet a munka! (Kripto Akadémia)
Bill Clinton volt amerikai elnököt csütörtökön mellkasi fájdalommal kórházba szállították New Yorkban, szívműtéten esett át.
febr. 12
7:21
Innen kezdve ő felel a Provident gyorskölcsönök begyűjtéséért - kép (Pénzcentrum)
Februártól a 42 éves Paul Tudgay a Provident Pénzügyi Zrt. új kereskedelmi igazgatója. Az új vezető feladata a cég értékesítési és begyűjtési tevékenységének irányítása....
febr. 12
7:21
Több fideszes képviselőt is feljelent az MSZP + videó (ATV)
A Fidesz lemondatná a főpolgármestert.
febr. 12
7:23
Újra visszatér a Heti Hetes sztárja! Véget vetett a kényszerpihenőnek (ATV)
Nem tehet azonban eleget minden jövőbeli felkérésnek.
febr. 12
7:27
Aláhulló jégcsapok - ki a felelős? (Privátbankár)
A tetők felől lehulló hógörgetegek és jégcsapok igen balesetveszélyesek. De csak azért, mert kihelyezünk egy figyelmeztető táblát, a felelősség alól még nem mentesülünk
febr. 12
7:27
Nehezített kárrendezés, avagy hogyan szivassuk az autósokat (Infostart)
Sérti az autósok érdekeit és jelentősen meghosszabbíthatja a kárrendezését, hogy áprilistól a biztosítóknak a kárfelvétel során közlekedésbiztonsági szempontból alkalmatlannak minősített járműveket - az üzembentartó költségére - műszaki vizsgára kell küldeniük, ezért a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) határozottan tiltakozik ellene - mondta Trunkó Barnabás a MABISZ főtitkára.
febr. 12
7:27
Étrend-kiegészítők - Miért veszélyes az öngyógyítás? (WebBeteg)
A magyarok jelentős része gyógyhatású készítményt vagy étrend-kiegészítőt venne igénybe egészsége javítására illetve megőrzésére, melyek közül első helyen az általános immunerősítés készítményei állnak - állapítható meg a Szinapszis Egészségügyi Piackutató és Tanácsadó Kft. és a Magyar Gyógyszerészi Kamara közös, tavaly végzett - országosan reprezentatív kutatásának - eredményeiből.
febr. 12
7:29
"Kétharmad lenne a legjobb az országnak" (Privátbankár)
Az elemzők többsége szerint erős Fidesz-kormány lenne a legjobb a magyar gazdaságnak az áprilisi választások után, mert meg tudná csinálni a szükséges reformokat
febr. 12
7:29
Furcsa helyiségre bukkantak a rendőrök a kecskeméti gyermekotthonban - lapszemle (Infostart)
A rendőrség talált egy lezárt helyiséget a kecskeméti gyermekotthonban, feltehetően ide zártak rosszul viselkedő, fogyatékos gyerekeket - írja az Index.hu. Mint ismert: a gyermekotthont egy férfi jelentette fel az ügyészségen. Azt állítja, az intézményben engedély nélkül működtetnek egy dühöngő szobát, ahová a rosszul viselkedő, fogyatékos gyerekeket zártak be nevelési céllal. Volt olyan gyerek,…
febr. 12
7:29
A fehérjedús diéta hátulütői (WebBeteg)
Ha Ön nő, és éppen fogyókúra vagy étkezési szokásain való változtatás elkezdését fontolgatja, óvakodjon a magas proteintartalmú készítményektől! - figyelmeztet a Medbroadcast internetes portál egy új kutatás eredményeire alapozva.
febr. 12
7:30
Oroszlánok átutazóban (Blikk)
Borzasztó körülmények között tartott oroszlánok mentésében nyújtott segítő kezet tegnap a Ferihegyi repülőtér
febr. 12
7:31
A BKV-s rendezvények is gyanúsak? (Privátbankár)
A Magyar Nemzet szerint újabb tíz vállalkozói szerződés ügyében tesz feljelentést pénteken Kocsis István, a BKV Zrt. vezérigazgatója
febr. 12
7:33
250 ezren elpártoltak a Fidesztől (Privátbankár)
Nagyjából negyedmillió szimpatizánst veszített a Fidesz az elmúlt egy hónapban a Népszabadság által pénteken ismertetett közvélemény-kutatás szerint.
febr. 12
7:33
Máris hiányzik 180 milliárd forint (HírTV)
Beismerte a Pénzügyminisztérium tegnap, hogy 180 milliárd forinttal kevesebb adóbevétel várható az idén, mint amennyi a törvényben szerepel. A tárca úgy látja, a mostani „korrekció” nincs ellentmondásban azzal, hogy nemrég javították a gazdaság teljesítményére vonatkozó előrejelzésüket - írja a Magyar Nemzet.
febr. 12
7:45
Bajnai: nézzünk tükörbe! (Privátbankár)
Magyarország szükségből erényt kovácsolt a válságkezelés során - mondta Bajnai Gordon miniszterelnök a brüsszeli magyar EU-képviseleten
febr. 12
7:47
Karambol után kötelező lesz a műszaki (Privátbankár)
Sérti az autósok érdekeit és jelentősen meghosszabbíthatja a kárrendezését, hogy áprilistól a biztosítóknak a karambolos gépjárműveket műszaki vizsgára kell küldeniük
febr. 12
7:48
Kórházba került Bill Clinton (Blikk)
Kórházba szállították New Yorkban Bill Clintont csütörtökön. A volt amerikai elnöknek mellkasi fájdalmai voltak, szívműtéten esett át.
febr. 12
7:48
Vádat emelnek az OMMF korábbi vezetői ellen? (HR Portál)
A Magyar Nemzet állítása szerint várhatóan még az év első felében vádemelési javaslattal megküldi a nyomozás iratait az ügyészségnek a 2008 decemberében letartóztatott Papp István, az OMMF volt elnöke és Cseke Zoltán, a főfelügyelőség törvényességi és ellenőrzési főosztályvezetője ügyében a Nemzeti Nyomozó Iroda.
febr. 12
7:48
Amerikába visszatért a kockázatvállalási kedv (ProfitLine)
Görögország számára kirajzolódó európai segítségnyújtás meghozta a befektetők vételi kedvét az amerikai piacokon a csütörtöki kereskedési napon. Mindennek hatására a Dow index 106 ponttal emelkedett, ugyanis a befektetők bíznak abban, hogyha Görögország problémáját sikerül stabilizálni, akkor a többi nehézségekkel küzdő többi európai ország is fellélegezhet.
febr. 12
7:50
Orbán: Lejárt a megszorítások ideje (HR Portál)
Orbán Viktor szerint a megszorítások ideje lejárt, a jövő kulcsa a gazdasági növekedés beindítása lehet - írta csütörtöki számában a 24 Óra.

Keresés