Egyre több véres műsorelőzetes látható a tévékben – állapítja meg az ORTT kutatása, amely 1999 óta méri a kiskorúak számára ártalmas elemeket. A legtöbb erőszakos promo a kereskedelmi csatornákon látható.
Alaposan elmarad a várakozásoktól a cseh gazdaság 2009 negyedik negyedévi teljesítménye. Bár az elemzők már jelentős javulást vártak, sőt negyedéves bázison emelkedést. Ehhez képest a cseh gazdaság...
Magyarország bruttó hazai terméke 0,4 százalékkal csökkent tavaly az utolsó negyedévben a szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok szerint a harmadik negyedévhez képest, a nyers adatok...
Nem lesz hétfőn kereskedés az amerikai tőzsdéken nemzeti ünnep miatt, idén ugyanis február 15-ére esik az "elnökök napja" az Egyesült Államokban. Kereskedési szünnap lesz hétfőn az amerikai...
A tréning az a képzési forma, amely adott szervezetre, a továbbképzés résztvevőire tervezett módon azoknak a kompetenciáknak a megerősítésére, kialakítására leginkább alkalmas, amelyek adott esetben a felíveléshez szükségesek.
Januárban a kéthetes MNB kötvények átlagos állománya emelkedett, míg a hitelintézetek egynapos betéteinek átlagállománya csökkent - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) pénteken előzetes adatok alapján.
A havazás miatt késnek a vonatok az ország nyugati felében - közölte a vasúttársaság. Közleményük szerint a havazás váltóállítási gondokat okozott, így a nyugati vonalakon 5-10 perces késések...
A nyugati vonalakon 5-10 perces késések vannak, de a főváros és Székesfehérvár között 20-25, a főváros és Esztergom között 30-40 perces késésekkel kell számolni
Megközelítőleg 200 saját munkatársat és 50 egyéb, nem pannonos alkalmazottakkal betöltött pozíciót érintő leépítést jelentett be a Pannon. A cél a cég személyi költségeinek 1.9 milliárd forinttal...
Az amerikai kis és közepes méretű vállalkozásokat tömörítő Russel 2000 index árfolyama a nagyok mozgásához hasonlóan közel három hete vette fel lefelé az irányt és gyengül kisebb megszakításokkal.
Forrásátcsoportosítást javasol a neurológiai szakmai kollégium és a Magyar Stroke Társaság az Egészségügyi Minisztériumnak, hogy azok a centrumok, amelyek rendelkeznek a szélütés ellátásához szükséges legújabb technikai eszközökkel, több támogatáshoz jussanak. A társaság csütörtökön indította országos kampányát, amelyben a szélütés tüneteire, illetve az azonnali mentőhívás fontosságára hívják fel…
Irán legfőbb politikai és vallási vezetője méltatta a polgárok tömeges részvételét az iszlám forradalom évfordulóján a kormány által rendezett csütörtöki teheráni nagygyűlésen, s arra...
Sok újítást fog hozni a jövő évi népszámlás, de az igazán nagy dobás csak 2021-től jöhet. A technikai újdonságoknak is köszönhetően olcsó népszavazást ígér Belyó Pál, a KSH elnöke....
Ha továbbra is szeretnének saját számlás kereskedést folytatni, fel kell adniunk banki státuszukat a Goldman Sachs-nak és társainak - mondta a Financial Times-nak Paul Volcker egykori Fed-elnök,...
Ételeink korszerű megválasztása és elkészítési módja az év minden napján fontos. A nyári időszak azonban különösen változatos táplálkozási lehetőségeket nyújt, hiszen a zöldségek és gyümölcsök legnagyobb választéka ezekben a hónapokban érhető el.
Az utóbbi hónapokban több helyen is feltűnt a faj 2 képviselője, de nem gondoltuk volna, hogy egyikük épp a fővárosban köt ki. Feltehetően a Duna vonzotta Budapestre, táplálkozó területein befagytak a vizek, a komoly hótakaró miatt nem jut táplálékhoz.
Az Equilor szakértői szerint a magyar GDP 2010 harmadik negyedévében válhat ismét pozitívvá. Az infláció valamikor az első negyedévben érheti el csúcspontját, ezuán az árak tartósan süllyedni kezdenek
Hozzávalók: A tésztához: 3 tojás 3 kanál cukor 3 kanál liszt kevés sütőpor A pudinghoz: 1 csomag vaníliás pudingpor 3 dl tej cukor ízlés szerint A krémhez: 45 dkg gyümölcsjoghurt 1 lap zselatin 1 dl tej 5 dl tejszín 2 evőkanál porcukor A tetejére: gyümölcs 1 db tortazselé
MAGYARORSZÁG – Ez aztán a nem mindennapi jelmez! Mészáros Tibor (38) és barátja, Schoek Ádám (33), jobb dolguk nem lévén, ilyen maskarában búcsúztatták a telet.
A kúszóeper még a másfél méteres indáin is gyümölcsöt terem, ráadásul a többször termő szamócák előnyével is rendelkezik. Milyen trükkökkel nevelhető belőle családi gyümölcsbokor?
A huszonhat tagú budapesti választmány tizennégy tagja volt jelen a csütörtöki ülésen, ahol tizenhárman szavazták meg Lévai Zoltán visszahívását – írja közleményében Szegner László. Szegner óbudai alpolgármestert választották Lévai utódjául. A menesztett elnök az SZDSZ-együttműködés hívének számított.
Vége lehet a kibeszélőshow „csalogatási” stratégiájának és változhat az adatkezelés módja, miután az adatvédelmi biztos ezzel kapcsolatban egy ajánlást fogalmazott meg.
Balzsay Károly folytatja pályafutását, és célja, hogy újra profivilágbajnoki címet szerezzen. A magyar ökölvívó és klubja, a hamburgi Universum csütörtök este tárgyaltak egymással, s mindkét fél a folytatás mellett foglalt állást.
A 4. negyedévben 2,4%-kal csökkent a német GDP. Lassulni látszik a csökkenés üteme, hiszen a 3. negyedévben még 4,8%-os mínuszról adtak számot (előrejelzés: -2,2%). 11.00-kor teszik közzé az EU-s GDP-t (előrejelzés -1,9%, előző: -4,0%), valamint az EU-s ipari termelésé decemberi mutatóit (előrejelzés -1,7%, előző: -7,1%). 14.30-kor várhatók a januári amerikai kiskereskedelmi forgalmak…
Egyértelműen az ázsiai piac felé fordulnak a világ legnagyobb private banking szolgáltatói, és sorban telepítik ki meghatározó vezetőiket a térség lefedésére alkalmas helyszínekre, elsősorban...
Drasztikus inflációs adatot tett közzé a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A vártnál nagyobb mértékben, 6,4 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak januárban az egy évvel korábbihoz képest.
A Szaturnusz tavaly került napéjegyenlőségi pozícióba, és a Hubble egyedülálló lehetőséget kapott, hogy megfigyelje a bolygót, mikor mindkét pólusa látható
Várhatóan még az év első felében vádemelési javaslattal lezárják az Országos Munkaügyi és Munkavédelmi Főfelügyelőség (OMMF) elnöke és egyik főosztályvezetőjének ügyében indított nyomozást....
Földönkívüliek ostromolják a 80 éves Nelli nénit. Egy Závár névre hallgató idegen már többször megműtötte az idős asszonyt, aki az amerikai űrhivataltól, a NASA-tól vár segítséget.
Súlyos sérüléssel, szúrt sebbel szállítottak kórházba a mentők egy férfit Mezőfalváról, egy családi veszekedés helyszínéről. A vallomások ellentmondásossága miatt a rendőröknek egyelőre nem sikerült kideríteniük, a család mely tagja döfte az apába a kést, miközben megpróbálta lecsillapítani.
A várakozásokkal ellentétben még csökkent a cseh bruttó hazai termék a tavalyi év utolsó három hónapjában. A statisztikai hivatal pénteken ismertetett adatai szerint a GDP 0,6 százalékkal csökkent...
Másodfokon jogerősen pert nyertek a Vas megyei Markusovszky Kórház ellen azok a dolgozók, akik ügyeletük teljes ideje után járó munkabérük és annak kamatainak megfizetése miatt indítottak pert 2006-ban.
Folyamatosan javul a BorsodChem Zrt. (BC Zrt.) működési teljesítménye, ennek köszönhetően a vállalatnak a korábban kalkuláltnál lényegesen kevesebb, 140 millió euró friss forrásra lenne szüksége...
Ecotech Közép-európai Innovációs és Technológiai Zrt. néven K+F profilú vállalkozást alapított a Dunaújvárosi Főiskola (DF). szektorközi együttélés jegyében, a Videoton Holding Zrt. együttműködésre lép az oktatási intézménnyel.