Egyelőre nem szeretné kommentálni Gábor György filozófus, hogy az őt lezsidózó Demeter Tamás ma megkaphatja a 35 év alatti tudósoknak járó, 20 ezer eurós Talentum Akadémiai Díjat. Gábor György még január 6-án fordult a MTA Tudományetikai Bizottságához az eset miatt, de az ajánlott levélben elküldött panaszára egyelőre nem érkezett válasz.
Ma várhatóan változtatás nélkül ismét megszavazzák a képviselők a Sólyom László államfő által decemberben a Háznak visszadobott Ptk. hatálybalépéséről szóló törvényt. Ezen kívül tárgyalnak majd az MSZP holokauszttagadást szankcionáló javaslatáról, de a klímatörvényről is. Előbbi sikere kétséges, utóbbié valószínűsíthető. Ellenzéki voksok nélkül, de megválaszthatják az új Országos Választási…
Megborzong, ha valaki a lába helyére ül az ágyon. Tudja, hogy hosszú, küzdelmes út vár még rá, de rutinos küzdő - egész életében ezt csinálta. Erőss Zsolt, aki első magyarként jutott el a Mount Everest csúcsára, egy január eleji szlovákiai baleset nyomán elvesztette az egyik lábát. A lelke azonban egészséges, ereje jórészt ebben rejlik. Az újságíró - aki régóta ismeri, ezért tegeződik vele -…
Ma reggeltől ismét ellenőrzi a parkolást a Budapesti Önkormányzati Parkolási Kft. (BÖP) - közölte Rusznák Imre ügyvezető igazgató pénteken az MTI-vel. A tájékoztatás szerint február 15-én reggel 8...
Egy ausztrál bíróság hétfőn 25-től 28 évig terjedő börtönbüntetésre ítélt öt muzulmán férfit, akik az afganisztáni és iraki háborúban való ausztrál részvétel ellen tiltakozva merényletet akartak elkövetni Ausztráliában.
Az ötből két számban francia siker született a vancouveri téli olimpia vasárnapi versenynapján, melyen az egyetlen magyar induló, Tagscherer Imre a 80. helyen végzett a férfi sílövők 10 km-es sprintversenyében.
Százmilliós összértékűek azok a szerződések, melyek miatt a minap újabb feljelentés-csokrot küldött a BKV a rendőrségnek. Hamarosan további ügyekben fordulnak a hatóságokhoz: információink szerint ezekben érintett lehet a BKV-nak egyenként is több százmillió forintért tanácsokat adott AAM Zrt. és CEMI Kft. is. Eddig jobbára tanácsadó- és kommunikációs tevékenységek miatti feljelentések kerültek…
A múlt heti londoni aukciókon ismét jó áron keltek el a kortárs művek, Victor Vasarely olajfestménye például 565,2 ezer fontért, azaz 174 millió forintért - írja a Napi gazdaság.
Rejtély, miképp kaphatott fegyvertartási engedélyt a személyiségzavarral kezelt, 21 ember megölésére készülő S. Ábel. A veszélyes fiatalember egy versében Ophélie Bretnachert gyalázta.
Az ajánlószelvény gyűjtési rendszernek véres a torka - állítja az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet vezetője, aki szerint csaj bejutni lehet a törvényhozásba
A jelenleg állami tulajdonban lévő szántóterület gyors értékesítése is szerepel a Fidesz birtokpolitikai tervei között - értesült a Népszabadság. A lap hétfői számában közölt információ szerint a F...
Régi-új szerelmespárok, kivillanó cicik és férfi kísérő nélkül, bomba formában érkező hölgyek – néhány szóban így lehetne összefoglalni a tizenötödik Operabál történéseit.
Nagy költségvetésű, kosztümös mozi lesz Koltai Lajos új filmje, amelyhez azonban a produkció még nem találta meg a főszereplőt. Az operatőr-rendező azonban elmondta: Marion Cotillard és Rachel Weisz is ismerkedik a forgatókönyvvel. Koltai Lajos a forgatás előkészületeiről beszélt az InfoRádióban.
Bár a Mol 2009-es eredménye 27%-kal elmarad az előző évitől, az olajipari társaság így is rácáfolt az elemzői várakozásokra - az utolsó negyedévben nagyot hajráztak
Nézők milliói rajonganak A helyszínelők olykor különc nyomozóiért, ám keveset tudnak az őket alakító színészekről és magánéletükről. Sorozatunk első részéből a Las Vegas-i helyszínelők két szereplőjéről tudhatnak meg többet.
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az Európai Unió húszmilliárd eurós óriáshitele ellenére továbbra is a világ harmadik legkockázatosabb országának számít hazánk, amely csak az adósságban úszó Izlandnál és az államcsőd szélére sodródott Görögországnál kapott jobb helyezést a Credit Suisse svájci bank legfrissebb országkockázati listáján.
Egy egész napot is együtt tölthetett férje holttestével S. Andrea, az a 28 éves nő, aki előbb leszúrta, majd felgyújtotta a 31 éves dr. Ny. László bírósági titkárt.
Megint nehéz hét vár az európai és az amerikai tőzsdékre, a "görög dráma" kibontakozása közben. A New York-i piacok zárva lesznek hétfőn országos ünnepnap miatt, de az európai értéktőzsdék nem kapnak pihenőt: izgatottan figyelhetik, mit végeznek az euróövezeti pénzügyminiszterek hétfőn, majd szélesebb körben az EU-pénzügyminiszterek kedden Görögország ügyében. (MTI)
Mától ismét nyújt lakossági devizahitelt a K&H Bank, igaz csak az euró alapú lakáshitelek és ingatlanfedezetű személyi hitelek esetében. Ezzel feloldja a bank a devizahitelezés tavaly július 3-án bejelentett teljes felfüggesztesét....
Véget ér a héten Farkas Péter andorrai „nyaralása”, a szökött olimpikont szombaton hozzák haza a La Cornella luxusbörtönből. Farkasra hét év börtön vár Magyarországon.
Megint nehéz hét vár az európai és az amerikai tőzsdékre, a "görög dráma" kibontakozása közben. Az uniós pénzügyminiszterek ma döntenek arról, mi lesz Görögország sorsa
Sok megfigyelés jelezte, hogy a mediterrán étrend csökkenti a szívinfarktus vagy a szélütés kockázatát, a legújabb tudományos adatok pedig azt igazolják, ez a táplálkozás a gyomorrák kockázatát is csökkenti. Spanyol kutatók tanulmányát az American Journal of Clinical Nutrition közölte.
A Keleti-főcsoport csapata két ponttal nyert Nyugat együttese ellen az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) magyar idő szerint hétfőn hajnalban rendezett All Star-gáláján.
Az ajánlószelvény gyűjtési rendszernek véres a torka - állítja a Népszavának adott interjúban az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet vezetője. A lap hétfői számában Majtényi László elmondta: az...
Több mint tízezer hazai üzletembernek lehet offshore vállalkozása – vélik szakemberek, s ez a szám tovább növekedhet. Már csak azért is, mert az utóbbi időben mind többen szakosodnak efféle vállalkozás alapítására – írja a Magyar Nemzet.
Bizonyos mennyiségig nem lesz illegális az otthoni pálinkafőzés, ha a Fidesz kormányra kerül - nyilatkozta Orbán Viktor. Az ellenzéki párt elnöke ugyan részletekre nem tért ki, de a szakemberek óvnak ettől a lépéstől. A barkácsolt lepárló-berendezésekből nyert szeszes ital az egészségre, a felrobbanó szerkezetek életre is veszélyesek lehetnek. Megnövekedhet az alkoholos készítmények illegális…
A szélsőséges pártok Kelet-Európa stabilitását fenyegetik - hangzott el az Amerika Hangja (VOA) rádió vasárnapi tudósításában. A Globális Társadalom Alapítvány pénteki konferenciája kapcsán azt...
Elloptak egy bankautomatát hétfő hajnalban Budapesten, a XI. kerületben. A Független Hírügynökség információi szerint egy Rétköz utcai élelmiszer-áruházból vitték el a berendezést, egy kocsi segítségével tépték ki a helyéről.
A Mol Nyrt. 27,3 milliárd forint nettó eredményt ért el 2009 negyedik negyedévében, szemben a harmadik negyedévi 12,9 milliárd forinttal és a 2008 negyedik negyedévi 33,4 milliárd forinttal, így...
A rendőrség által betiltott "becsület napjának" megünneplését a Magyar Cserkészszövetség egyik Budapest környéki táborában ünnepelték meg a hungarista szervezetek - írja a Népszabadság,...
Több mint tízezer hazai üzletembernek lehet offshore vállalkozása – közli a Magyar Nemzet, amely szakemberekre hivatkozva azt állítja, hogy az adóparadicsomokba és offshore cégekbe...
Felnőttként kell kezelni a romákat, nem jó, ha követelmények, illetve kontroll nélkül segélyezzük a nem családként viselkedő családokat – mondta a Magyar Nemzetnek Hága Antónia romaügyi szakértő, aki 1990 és 1998 között az SZDSZ országgyűlési képviselője volt, majd távozott a nagypolitikából.
Bár műtétről van szó, a fogbeültetés kíméletes szájsebészeti eljárás, amely helyi érzéstelenítésben történik. A szakember először az ínyt óvatosan félretolva bejelöli a csavarimplantátum tervezett helyét (egyszerre akár több implantátum is beültethető).
A társaságot szorosan követő egyetlen elemző becslésénél kedvezőtlenebb üzemi eredményt ért el a tavalyi negyedik negyedévben a TVK, mely az olajárak emelkedése nyomán ismét negatív irányba mozduló...