2010. február 17. szerda

febr. 17
16:38
Nemzetközi csúcstalálkozókat tartanak a jövő héten Budapesten (Alternatív Energia)
Az energiabiztonságról és a Duna-stratégiáról tartanak nagyszabású nemzetközi csúcstalálkozókat Budapesten a jövő héten - jelentette be Balázs Péter külügyminiszter szerdán a kormányszóvivői tájékoztatón.
febr. 17
16:39
Személyi vita a Fővárosi Közgyűlésben + videó (ATV)
A főpolgármester berekesztette az ülést.
febr. 17
16:40
Több mint 200 éve nem történt ilyen (HírTV)
Megérkezett szerdán Haitira Nicolas Sarkozy francia köztársasági elnök, hogy megnézze mekkora pusztítást végzett a januári földrengés a Karib-tengeri országban. Sarkozy az első francia államfő, aki az egykori francia gyarmatra látogat azóta, hogy az ország 1804-ben kivívta függetlenségét.
febr. 17
16:40
Fidesz: Mesterházy tisztázza, kit is akar vitára hívni (Gondola)
A Fidesz szerint a szocialista miniszterelnök-jelöltnek tisztáznia kellene, kit is akar vitára hívni, videóüzenetében ugyanis Mesterházy Attila szakpolitikusi vitát kezdeményez, míg az MSZP...
febr. 17
16:42
Gázolt a gyorsvonat Tatánál (HírTV)
Halálra gázolt egy embert a Hegyeshalom felé robogó gyorsvonat Tatánál. A vasúti forgalomban 60 perces késéseket okoz a baleset.
febr. 17
16:42
Felszakadozik a felhőzet, 2, 8 fok várható (Gondola)
Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelentése szerint többnyire erősen felhős idő lesz, de szerdán többfelé, csütörtök délutántól nyugaton, délnyugaton felszakadozik a felhőzet. Szerdán...
febr. 17
16:48
Csehországban nem érdemes bankszámlát nyitni (Privátbankár)
Közép-Európában Csehországban a legmagasabbak a bankköltségek - tette közzé szerdai számában a Lidové noviny a cseh nemzeti bank adataira és pénzügyi elemzőkre hivatkozva. A számítások szerint Magyaro...
febr. 17
16:50
Kevesebb végelszámolás az építőiparban (Privátbankár)
Az építőipari cégek körében az idén januárban 119 végelszámolási és 311 felszámolási eljárás indult, az előbbi 31-gyel kevesebb, az utóbbi viszont 12-vel több, mint egy évvel korábban - közölte az Opt...
febr. 17
16:51
Lady Gaga lekapta a dúsgazdag Philip Treacy-t (Blikk)
Lady Gaga ismét hozta a formáját a British Music Awards-on.
febr. 17
16:54
Magasabb végzettséget igényel a tudásalapú gazdaság (HírTV)
Lassan éri csak el a gazdasági válság előtti lendületét a foglalkoztatás növekedése Európában, így a munkahelyek száma is csak 2020-ra érheti el a 2008-as, 235 milliós szintet - mondta el Aviana Bulgarelli, az Európai Felnőttképzési Központ igazgatója egy február 15-ei konferencián, Brüsszelben. Az igazgató figyelmeztet, hogy a következő tíz évben keletkező állások egyre magasabb képzettséget…
febr. 17
16:54
Az egészségügyi tárca nem támogatja a patikaalapítás szabályainak szigorítását (Gondola)
Az Egészségügyi Minisztérium nem ért egyet Pesti Imre (Fidesz) országgyűlési képviselő patikaalapítást szigorító javaslatával, mert a betegek érdekét az szolgálja, ha több gyógyszertárban...
febr. 17
16:54
Ilyen törvénynek nincs helye a 21. századi Európában (Kripto Akadémia)
Az egyik vezető amerikai magyar szervezet, az Amerikai Magyar Szövetség (AHF) sürgette az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) kisebbségi főbiztosát: adja értésére Szlovákiának, hogy az ország nyelvtörvénye "elfogadhatatlan".
febr. 17
16:54
Megállapodás az új magyar-horvát távvezetékről (Portfolio)
Megállapodás született ma a magyar és a horvát kormányzat között a két országot összekötő új elektromos távvezetékről, így rendeződtek az új távvezeték építésével, üzemeltetésével, fenntartásával,...
febr. 17
16:54
Liszteriózis - Hogyan fertőzött a halálos sajt? (WebBeteg)
A fertőzött termékeket kivonták a forgalomból, miután január 23-án a vizsgálatok megállapították, hogy egyértelmű összefüggés van fogyasztásuk és a halálesetek között.
febr. 17
16:56
EUR/AUD 2000-es minimum (HírTV)
Az EUR/AUD zuhanórepülése tovább folytatódik, és új többéves minimumot ért el 1,5178-nál. Már semmi sem akadályozhatja meg, hogy a kurzus az 1,5065-ös 2000-es mélypontig essen, és teszteljék az 1,50-ös szintet. Az esés üteme korrekcióra utal, mely 1,5400-1,5500-ig folytatódhat. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
febr. 17
16:57
Saját lányát is lelőné, ha megerőszakolnák? Elment a magyar sztár esze? (ATV)
Megdöbbentő módon nyilatkozott a kitüntetett művész.
febr. 17
16:58
Saját munkahelyük előtt tiltakoztak (HírTV)
Ismét a költségvetési megszorítások ellen tiltakoztak a görög közalkalmazottak. A pénzügyminisztérium és a statisztikai hivatal dolgozói saját munkahelyük előtt tüntettek, mert a kormány bérstoppot hirdetett és a különjuttatásokat is megnyirbálnák.
febr. 17
17:00
Befagyasztják a béreket? (HírTV)
Megszorításokkal csökkentené idei költségvetési hiányát Budapest - a főváros büdzsétervezete 47 milliárd forintos deficittel számol, ezt az összeget hitelből teremtenék elő. 20 ezer embert érinthet az a javaslat, miszerint befagyasztanák a béreket a fővárosi önkormányzat tulajdonában lévő gazdasági társaságoknál.
febr. 17
17:06
Az internet nem egyértelműen pozitív dolog (Kreatív Online)
Szigorúan fogja szájtján a reklámokat Veszelovszki Zsolt, a Port.hu alapítója. Szerinte ami zavarja a felhasználót, az hosszú távon rossz az oldalnak is. A jéghokizás majdnem annyira izgalmas számára, mint a Port-birodalom.
febr. 17
17:08
Szlovákiában terjeszkedik az Index utazási melléklete (Kreatív Online)
A 2009-es romániai bevezetés után Szlovákiában terjeszkedik tovább a C-Travel, az Index utazási melléklete.
febr. 17
17:12
Tavaly szeptemberi Orbán-beszédet kritizál Lendvai Ildikó (Infostart)
Az MSZP elnöke szerint Orbán Viktor azt tervezi, hogy a következő 15-20 évben egypártrendszer legyen Magyarországon és a Fidesz legyen az egyetlen kormányzó párt. A Fidesz szerint Lendvai Ildikó mocskolódó kampányt folytat.
febr. 17
17:12
BUX: +2,10 százalék záráskor (Gondola)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 446,22 pontos, 2,10 százalékos emelkedéssel, 21.653,99 ponton zárt szerdán. A Mol árfolyama 2,41 százalékkal 17.820 forintra erősödött, az OTP...
febr. 17
17:12
Orbán helyettes államtitkára volt a letartóztatott rektor (Alternatív Energia)
Kezdeményezni fogja a Zrínyi Mikós Nemzetvédelmi Egyetem rektora, illetve az ügyben őrizetbe vett másik érintett előzetes letartóztatását a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) a bíróságnál - közölte a hatóság szóvivője szerdán.
febr. 17
17:12
Elmaradt a kormányrendelet az egyházi iskolák normatívájáról (HírTV)
A Kormányszóvivői Iroda tájékoztatásával szemben nem hirdették ki azt a kormányrendeletet, mely az egyházi iskoláknak járó összegeket határozta volna meg - írja a Magyar Hírlap. Még novemberben döntött úgy az Országgyűlés, hogy ezentúl nem a zárszámadási törvényben, hanem kormányrendelet útján döntenek a szóban forgó felekezeti intézmények számára megítélt közoktatási kiegészítő normatíva…
febr. 17
17:12
Rossz hír a lottónyertesnek: mégsem övé a nyeremény! (Pénzcentrum)
Rosszul járt az a dél-afrikai, süket férfi, akit korábban a rekord összegű lottó nyertesének tituláltak, majd kedden bejelentették, hogy tévedés történt, mégsem övé a 12 millió dollár....
febr. 17
17:14
Kezdeményezik a nemzetvédelmi egyetem rektorának előzetes letartóztatását (Infostart)
A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) kezdeményezte az ügyészségnél, hogy indítványozzák két gyanúsított előzetes letartóztatását a bíróságnál a befolyással való üzérkedés gyanúja miatt indult ügyben. Az eljárás keretében az NNI kedden több helyen tartott házkutatást, a többi között a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem rektori helyiségeiben is.
febr. 17
17:14
Nézőpont Intézet: csökkent a Fidesz támogatottsága (Alternatív Energia)
Február második hetében szignifikánsan csökkent a Fidesz támogatottsága, az ellenzéki pártra most vasárnap az aktív szavazók 43 százaléka szavazna, míg az MSZP-re 12, a Jobbikra 9 százaléka voksolna - olvasható a Nézőpont Intézet felmérésében, amelynek összegzését szerdán juttatta el az MTI-hez.
febr. 17
17:14
Ivott, elesett, megfagyott (HírTV)
Halálra fagyott egy 65 éves férfi a szászvári szőlőhegyen. Túl sokat ivott, elesett a hóban, és nem tudott felkelni.
febr. 17
17:21
A tűzzel játszanak az Egyesült Államokban (Infostart)
40 millió háztartás maradna áram nélkül, 60 millió mobiltelefon némulna el, és egy hétre megbénulna a pénzügyek központja, a Wall Street egy Egyesült Államok elleni masszív informatikai támadás esetén - számolt be szerdán a The Washington Post egy magas rangú volt biztonsági és kormányzati vezetők bevonásával megrendezett válságszimulációról.
febr. 17
17:24
Tavaly ritkábban takarítottunk? (Privátbankár)
A háztartási tisztítószerek kiskereskedelmi forgalma tavaly mintegy 20 milliárd forint volt, ez 2 százalékos csökkenés 2008-hoz képest - közölte a Nielsen piackutató vállalat az MTI-vel. A vállalat...
febr. 17
17:24
Baranyai Élménykörút tender (Kreatív Online)
Baranya Megyei Önkormányzat megbízási szerződés keretében tendert írt ki marketing tevékenységéhez kapcsolódó feladatok ellátására. A megbízás összértéke 24 millió.
febr. 17
17:26
Az RTL híradója a legerőszakosabb (Privátbankár)
Az RTL Klub Híradója mutatta be a legtöbb erőszakos jelenetet 2009 első félévében az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) elemzése szerint; a testület négy kereskedelmi, két közszolgálati és ké...
febr. 17
17:26
Villamoson kampányol a Startlap (Kreatív Online)
„Nincs ami nincs” fősorral indít imázskampányt a Startlap. Két és félszer több oldaluk van, mint amennyi szót egy átlagember használ.
febr. 17
17:27
Szexjátékokkal akarta megerőszakolni a középkorú nőt (Blikk)
Előzetes letartóztatásba helyeztek egy dunakeszi fiatalembert, aki betört egy 54 éves asszony házába, és „játékosan" meg akarta erőszakolni őt.
febr. 17
17:27
Insider-rovat: Cisco, Cisco, vagyon-e szép... (ProfitLine)
52 millió dolláros értékben adott el részvénypakettjéből az Cisco elnök vezérigazgatója!
febr. 17
17:30
Az amerikaiak több mint fele szerint Obama nem érdemli meg, hogy újraválasszák (Gondola)
Az amerikaiak 52 százaléka szerint Barack Obama nem érdemli meg, hogy 2012-ben újraválasszák az Egyesült Államok elnökévé - derült ki a CNN/Opinion Research felmérésének szerdán ismertetett...
febr. 17
17:30
Kórházba juttatta a rázúduló hó (HírTV)
Hó zúdult egy gyalogosra egy épület tetejéről szerdán délután Budapesten, a Dózsa György úton. A nőhöz mentőt kellett hívni - értesült a Független Hírügynökség.
febr. 17
17:30
Begyújtotta a rakétákat az OTP (Portfolio)
A kedvező amerikai makroadatoknak köszönhetően nap végére kisebb lendületet vettek az európai piacok, a DAX jelenleg 1.5%-os emelkedést mutat. A BUX-ot is meghúzták a záróban, az index végül 2.1%-os...
febr. 17
17:32
Malária áldozata lett Tutanhamon? (Gondola)
A kairói Egyiptomi Múzeum munkatársai két éve kezdték a kutatást, melynek teljes eredményét ma hozzák nyilvánosságra.
febr. 17
17:32
Mini hullámvasúton a forint (Portfolio)
Reggel intenzív erősödéssel kezdte a napot a forint az euróval szemben, majd napközben és késő délután is átélt egy mini gyengülési hullámot, így késő délután is ott járt (271.50) , ahonnan reggel...
febr. 17
17:33
Székházostrommal vádolták, perli a Népszavát a tévés + videó (ATV)
A Fekete Doboz rendezője szerint a lap hazudott a székházostrommal kapcsolatban.
febr. 17
17:34
Mesterházy nyilvános vitára hívta Orbánt (Gondola)
Az MSZP miniszterelnök-jelöltje, Mesterházy Attila újabb videoüzenetet küldött a Fidesz elnökének, Orbán Viktornak, akitől azt várja, nyilvánosan ütköztessék álláspontjaikat. Mesterházy nyolc témát javasol. A Fidesz nem érti, mit akar pontosan a szocialista politikus.
febr. 17
17:35
Rendelőben törték össze a fiú állkapcsát, kiesett egy foga is (ATV)
Miután kezelték, a rendelőben törték össze az állkapcsát.
febr. 17
17:42
Kevesebbet exportáltak az eurózónából (Privátbankár)
Az eurózóna exportja 18 százalékkal csökkent tavaly - az előző évhez képest - a globális kereskedelem visszaesése, valamint az euró erősödése miatt a dollárhoz képest
febr. 17
17:44
Szinte megfagytak az árfolyamok (Privátbankár)
Hajszálnyit erősödött a forint az euróhoz képest a bankközi piacon: szerdán délután egy euró 271,60/80 forint volt szemben a kedd délutáni 272,00 forinttal. A dollár jegyzése szerdán délután 199,00...
febr. 17
17:48
Kártérítés perek a Toyota ellen - 3,6 milliárd dollár a tét (Infostart)
Több tucat per indul az Egyesült Államokban a Toyota ellen a japán kocsik gyártási hibája következtében elszenvedett károk miatt.
febr. 17
17:48
Kábítószert találtak az M70-es úton egy személyautóban (Gondola)
Közel 2,6 kilogrammnyi kábítószergyanús anyagot találtak a rendőrök az M70-es úton, egy nagykanizsai férfi kocsijában elrejtve - tájékoztatta a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság szerdán az MTI-t....
febr. 17
17:48
Kormánytámogatást utasított el a Roma Oktatási Alap (HírTV)
A Roma Oktatási Alap (ROA) úgy határozott, hogy a jelenlegi feltételek mellett nem kívánja elfogadni a részére múlt év novemberében megszavazott kormánytámogatást - írják február 17-ei közleményükben. A legutóbbi egyeztető tárgyalások során vált számukra nyilvánvalóvá, hogy a ROA csak a Magyarországi Cigányokért Közalapítvány (MACIKA) költségvetésének jelentős csökkentése árán juthatna hozzá a…
febr. 17
17:48
Lakhatási támogatást javasol Mesterházy (Alternatív Energia)
A krízisalap kibővítésével lakhatási támogatás bevezetését javasolta a miniszterelnöknek Mesterházy Attila.
febr. 17
17:48
"Apám nem volt a Securitate besúgója" (Kripto Akadémia)
A református egyház figyelésével vádolt egyik román rendőrtiszt fia tisztázni szeretné apja múltbéli szerepét, s ezért levélben fordult a vádlóhoz, Tőkés László európai parlamenti képviselőhöz, részletesebb információkat kérve tőle.

Keresés