Két medve került a Budakeszi Vadasparkba, ahol szerdától új, biztonságos kifutóban várják az érdeklődő látogatókat. Az idén 31 éves intézmény vezetői abban reménykednek, hogy a medvék mellé nemsokára egy kisebb farkasfalka is érkezik.
Másfél millió forintos kártérítésért perelte be a Budapesti Rendőr-főkapitányságot az a férfi, akit 2006. október 23-án tonfával vertek meg a rendőrök a Nyugati téren. Bántalmazói közül már két egyenruhást - nem jogerősen - fél év felfüggesztett börtönbüntetésre ítéltek. A többieket nem sikerült azonosítani. A BRFK csak abban az esetben fizetne, ha a rendőröket másodfokon is bűnösnek találják.
A Lotus technikai vezetője, Mike Gascoyne elégedetten nyilatkozott csapata első hivatalos forma-1-es tesztnapja után, ugyanis a T127-es kódszámmal ellátott modell kiválóan teljesített a spanyolországi Jerezben.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) kedden előzetes értesítés nélküli helyszíni szemlét tartott több, az autófényezési üzletben érintett vállalkozásnál, a gyanú szerint a társaságok rendszeresen egyeztettek a fényezőanyagok áráról és az autófényezési szervízdíjakról – közölte a versenyhatóság az MTI-vel.
A Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem rektorának előzetes letartóztatását kezdeményezte a Nemzeti Nyomozó Iroda. Nyilvános vitára hívta ki a Fidesz elnökét az MSZP kormányfőjelöltje. A Fidesz alelnöke szerint 2015-ben bevezethető Magyarországon az euró. A nap hírösszefoglalója.
A Quimby Ajjajjaj című slágere nyerte „Az év hazai dala” díját a 2010-es év Fonogram Gáláján. Ez az egyetlen olyan kategória, aminek sorsáról nem a 13 tagú Fonogram-bizottság dönt, hanem a közönség és a rádióhallgatók.
Békés megye hét egyéni választókerülete közül a gyulai és a mezőkovácsházi térségében szabad demokrata politikus indul az MDF listáján az országgyűlési választásokon - közölte szerdán a Békés Megyei Online (BEOL) hírportál.
Két nyíregyházi fiatalember képviseli Magyarországot márciusban a Kanadában megrendezendő Tésztahíd-építő Világbajnokságon. A két főiskolás egy 990 grammos tésztahíddal készül, amelynek építését hetek óta gyakorolják.
Dejcző László, a DHL Freight igazgatója látta el belső információkkal Szabó Jánost, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem rektorát - erősítette meg Ihász Sándor, a Fővárosi Főügyészség vezetője az MTV információit.
Három évvel meghosszabbítja az Európai Unió az olyan folyadékoknak, krémeknek, illetve aeroszolos termékeknek a repülőgépek fedélzetére történő felviteli korlátozását, amelyek tekintetében egyelőre nincs más megnyugtató módszer a robbanóanyagok távol tartására.
A 30 éven aluli felnőttek értékválasztása meglepően sok területen nem tér el érdemben az idősebbekétől - mondta az InfoRádiónak az ITHAKA infokommunkációs kutatásokkal is foglalkozó cég ügyvezetője.
A héten még biztosan nem indulnak London és Brüsszel között közlekedő Eurostar vonatok a belgiumi vonatütközés miatt - közölte szerdán az Eurostar szóvivője. Bár a helyi vonatok már majdnem a megszokott menetrend szerint járnak, a nemzetközi gyorsvonatok közlekedését még mindig súlyosan érinti a baleset.
Meglepő, de annak köszönheti zenész-pályafutását Kálloy Molnár Péter, hogy felvették a Színművészetire. Édesapja megígérte, ha bekerül, választhat magának egy gitárt. A művész a kijelölt keret háromszorosáért zsákolt be egy tizenkét húros Ibanez-modellt.
Triplázott Lady Gaga: a Brit Awardson mindhárom olyan kategóriában nyert, amelyben jelölték. A legrangosabb brit könnyűzenei elismerés idei, 30. díjkiosztó gáláján, a londoni Earl's Court rendezvénycsarnokban ő vehette át kedd este az év legjobb külföldi énekesnője, az év külföldi felfedezettje, valamint – a The Fame című lemeze után – az év legjobb külföldi albuma díját.
Egy év után ismét Budapesten koncertezik az elektronikus popzene egyik legsikeresebb dalszerzője-előadója, a francia Jean Michel Jarre, aki május 24-én a Papp László Budapest Sportarénában lép fel.
Fegyverkereskedelem közben ütöttek rajta a két férfin a rendőrök Szolnokon. Az ügy felgöngyölítése után összesen hat ember került rács mögé, akiknek szenvedélye volt a fegyvergyűjtés - értesült a HavariaPress.
A Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében mutatják majd be a Budapesti Operettszínházban Lévay Sylvester és Michael Kuncze Rebecca című musicaljét, amely A Manderley-ház asszonya című regényből készült. A kettős szereposztásban látható produkció egyik főszereplője Szinetár Dóra, akivel a zenés színházról, különböző felkérésekről és a filmezésről beszélgettünk.
Sajtóinformációk szerint orgazdaság miatt őrizetbe vettek egy kőszegi MSZP-s képviselőt, a párt városi elnökét. A hírt a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője részleteiben pontosította az MNO-nak.
A Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem rektorának és a DHL Freight ügyvezető igazgatójának előzetes letartóztatását kezdeményezi az ügyészség a befolyással üzérkedés ügyében - mondta Ihász Sándor fővárosi főügyész a Magyar Televízió Este című műsorában szerdán.
Pótolták Hagyó Miklóst. A BKV-ügyben gyanúsított képviselő helyére Élő Norbert XII. kerületi képviselőt választotta a Fővárosi Közgyűlésbe a budapesti MSZP.
A Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem rektorának és a DHL Freight ügyvezető igazgatójának előzetes letartóztatását kezdeményezi az ügyészség a befolyással üzérkedés ügyében – mondta Ihász Sándor fővárosi főügyész a Magyar Televízió Este című műsorában szerdán. Mind a két őrizetbe vett személy előzetes letartóztatására indítványt tesznek, amelyről a bíróság csütörtökön dönt – mondta Ihász Sándor.
Mind a két őrizetbe vett személy előzetes letartóztatására indítványt tesz a Fővárosi Ügyészség - mondta Ihász Sándor a Magyar Televízió Az Este című műsorában
Pokolgépet találtak szerdán a rendőrséget felügyelő görög miniszter hivatala előtt, a szerkezetet a tűzszerészek felrobbantották - közölték a hatóságok.