Az ING Real Estate Investment Management (ING REIM) CEE örömmel jelenti be Gijs Klomp (32), az új magyarországi és romániai igazgató kinevezését. A korábbi magyarországi igazgató, Horváth Péter...
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 136,42 pontos, 0,64 százalékos emelkedéssel, 21.481,31 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 11,2 milliárd forint volt hétfőn, a vezető részvények vegyesen változtak az előző napi záráshoz képest.
Még mindig üresen állnak a Svábhegyi Gyermekkórház, az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet, és az Országos Gyógyintézeti Központ eladásra váró épületei, pedig ezen intézmények mindegyike több mint egy éve szűnt meg ténylegesen. A 19 ingatlanban megpróbálták eladni a bútorokat és az orvosi eszközöket, de a remélt bevételek elmaradtak. Egyedül a svábhegyi intézet eladása történhet meg…
Barack Obama amerikai elnökre senki nem foghatja, hogy vizet prédikál és bort iszik: a hét végén a kormányzók bálján borospoharába töltött vízzel mondott pohárköszöntőt a Fehér Házban.
Megfosztották tisztségétől a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) alelnökét, Pécsi Ágnest - döntött a szervezet XIX. kongresszusa február 20-án, szombaton. A szavazás pontos eredményét nem árulta el Galló Istvánné elnök, mivel a voksolás zárt volt, azt azonban megemlítette, hogy a PSZ történetében ilyen eset még nem fordult elő. A döntést az eltérő felfogással magyarázták - írja az MTI híre…
Fájó unalommal kullog a kampány, megjelentek az MDF-es divatreklámok, az MSZP eredménykommunikál, a Fidesz egyelőre még mindig az "Itt az Idő" plakáttal csúfítja az utcákat. Bezzeg 2006-ban.
Barack Obama amerikai elnökre senki nem foghatja, hogy vizet prédikál és bort iszik: a hét végén a kormányzók bálján borospoharába töltött vízzel mondott pohárköszöntőt a Fehér Házban.
Az ezen a héten Acapulcóban versenyző Szávay Ágnes egy helyet javított és a 31. a női teniszezők legfrissebb világranglistáján, amelyet változatlanul az amerikai Serena Williams vezet.
A törvény szerint továbbra is az Állami Számvevőszék (ÁSZ) hatáskörében marad az állami vezetők vagyongyarapodásának vizsgálata, bár az ÁSZ kérte, hogy vagy adjanak jogosítványokat ehhez, vagy helyezzék át más szervezethez a feladatot.
Bocsánatot kért a katolikus iskolákban történt, a paptanárok által korábban elkövetett szexuális bűncselekmények miatt a német katolikus püspöki konferencia elnöke.
A rendőrség arra kéri a lakosságot, hogy fokozottan figyeljenek arra, rendelkeznek-e megbízólevéllel a magukat pártaktivistának nevező és ajánlószelvényt gyűjtő emberek mondta az InfoRádiónak a BRFK bűnmegelőzési osztályának vezetője, Oláh László.
Heteken belül lezárják a nyomozást a tavaly novemberi pécsi egyetemi lövöldözés ügyében. Egy 23 éves hallgató egyik társát megölte, három másik személyt pedig megsebesített.
Halmos Leventének saját tervezésű betűtípusát használják a dél-afrikai foci-vb egyik helyszínének hivatalos fontjaként. A szakember a Dream Interactive grafikusa.
Hatan meghaltak, legalább 10-en pedig súlyosan megsérültek, amikor Bécs közelében az autópályán egy német turistabusz hátulról beleszaladt egy teherautóba.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 136,42 pontos, 0,64 százalékos emelkedéssel, 21.481,31 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 11,2 milliárd forint volt hétfőn, a vezető részvények v...
Barack Obama amerikai elnök olyan átfogó egészségügyi reformot javasol, amely arra a több mint 31 millió amerikaira is kiterjesztené a betegbiztosítást, akinek jelenleg nincs ilyen - a reformtervet hé...
Vygaudas Usackas volt litván külügyminiszter lesz az Európai Unió új afganisztáni különmegbízottja - döntöttek Brüsszelben a közösség tagállamainak külügyminiszterei.
A sajtószabadságot veszélyezteti a fogyasztóvédelem jogi érvelése, amellyel kötelezte a Cigiblogot tartalmainak eltávolítására – vélik a tartalomszolgáltatók.
Az északkeleti régió informatikai és munkaerő-piaci versenyképességének megteremtésében is szerepet vállal a Debreceni Egyetem (DE) uniós pályázat keretében induló természettudományi-műszaki fejlesztéseivel. A 4,88 milliárd forint összértékű támogatással megvalósuló projekt első ütemében három komplexum - a MAG Ház, az Elméleti Négyszög és az Informatikai Kar - építési-rekonstrukciós munkálatai…
Bécs közelében hatan meghaltak és heten megsérültek egy buszbalesetben. A német rendszámú jármű az autópálya egyik elkerülő szakaszán haladt, amikor összeütközött egy román és egy szlovák kamionnal. A buszon 38-an voltak.
Seres Mária közlése szerint a mozgalom jelöltjei az ország mind a 176 egyéni országgyűlési képviselői választókerületében megkezdték az ajánlószelvények gyűjtését
Nap végére sem alakult ki határozott irány a tőzsdéken, a fejlett piacokon plusz mínusz nullákat láthatunk, a régióban viszont jellemzően mérsékelt emelkedést volt jellemző. A BUX végül 21 481 ponton állapodott meg.
Az előzetes adatok szerint tavaly 10-11 százalékkal csökkent éves összevetésben a magyar mezőgazdaság termelése - mondta az Agrárgazdasági Kutató Intézet főigazgatója. Udovecz Gábor közölte: a növénytermesztés 15,3, az állattenyésztés 3,1 százalékkal esett vissza; a termelői árak összességében 10,2 százalékkal voltak alacsonyabbak, mint 2008-ban.
Egyre nő a belvízzel elöntött területek nagysága Csongrád megyében is. Az Alsó-Tisza vidékén 20 szivattyútelep próbálja elvezetni a felgyülemlett vizet a földekről. Három területen elsőfokú, három területen másodfokú belvízvédelmi készültséget rendelt el az Alsó-Tisza Vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság. Az önkormányzatok közül szintén három rendelt el - Derekegyházán és…
A Felső-Tisza vízgyűjtő területére vonatkozó vízügyi és meteorológiai információkat gyűjtő, feldolgozó és továbbító árvízvédelmi információs központ kezdte meg működését a hétvégén a kárpátaljai Técsőn.
Az izraeli hatóságok országszerte felfüggesztették a levélküldő és -kézbesítő szolgálat működését, amíg át nem kutatják a levelek szétválogatását végző nagy postaközpontokat
Teljesen mindegy, hogy cigarettáról, édességekről, vagy kokainról van szó - aki képes pozitív képekre koncentrálni, jobban kordában tudja tartani vágyait, sőt káros szenvedélyeinek is nagyobb valószínűséggel parancsol megálljt - számolt be a focus.de.
Jessica Simpson amerikai énekesnő már megint nevetségessé tette magát a Twitteren, miután egy szépségkezelés után képet töltött fel a mikroblogger oldara.
Az ápolói tevékenységet szabályozó, a hétvégén hatályba lépő rendelet végrehajtásának felfüggesztését kéri az egészségügyi minisztertől a Magyar Kórházszövetség jelölt elnöke.
Varsóban először hoztak nyilvánosságra olyan hivatalos feljegyzéseket, amelyek megerősítik, hogy a CIA titkos fogolyszállításaival összefüggésbe hozható repülőgépek szálltak le Lengyelországban.