Már a kezdet kezdetén látni lehetett, hogy a Bajnai-kormány egyik legfontosabbnak kikiáltott adósmentő ötlete semmilyen érdemi eredményt nem hoz. Főleg akkor, ha az állami költségvetésből egy fillér sem jár hozzá. Az önkormányzatok saját hitel folyósításával próbálkoznak - olvasható a Magyar Nemzetben.
A Hoffmann Nóra, Zavozin Maxim duó a 23 induló között a 14. helyen áll a jégtáncosok vasárnapi original programját követően a vancouveri téli olimpián. Az élen a kanadai Tessa Virtue, Scott Moir kettős áll.
Legkevesebb 42-en meghaltak, és 120-an megsérültek a Portugáliához tartozó, atlanti-óceáni Madeira szigetén a heves esőzések okozta földcsuszamlások, árvizek következtében - közölték a helyi hatóságok vasárnap. A brit külügyminisztérium bejelentette: egy brit állampolgár is meghalt a természeti katasztrófa következtében.
Sorozatban már a harmadik hónapban emelkedett a GKI konjunktúraindexe, de még mindig nem érte el a válság előtti szintet. Februárban ugyanis mind a lakosság, mind pedig az üzleti szektor bizalma...
Hazánk tavaly év végéig kapott haladékot a tisztításra, ám hiába a temérdek uniós pénz, sok településen még a pályáztatás sem kezdődött el. Ha nem lesz változás, jön a zacskós víz és a lajtos kocsi.
Hat ember meghalt, heten pedig súlyosan megsérültek vasárnap éjszaka egy buszbalesetben Bécs közelében. A német rendszámú busz az A21-es autópályán, az osztrák főváros külső körgyűrűjén haladt,...
Százmilliók folyhattak el a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen keresztül magáncégekhez vagy külső intézményekhez oktatásszervezésre, indokolatlannak tűnő tanfolyamokra - írja a Magyar Nemzet.
Pettkó András arra készül, hogy az övé legyen a ciklus utolsó rendes parlamenti ülésnapjának utolsó képviselői felszólalása. A független országgyűlési képviselőnek vasárnap az MTI-hez eljuttatott k...
Nemzetbiztonsági vizsgálatot kér Bajnai Gordon kormányfőtől az EMFESZ gázszolgáltató ügyvezetője, Góczi István - írja hétfői számában a Népszabadság és a Világgazdaság. Az ügyvezető azért fordult...
A Lufthansánál hajnalban kezdődött munkabeszüntetés miatt eddig hét ferihegyi járatot töröltek. Az érkező 13 járat közül négyet, az ugyancsak 13 induló közül pedig reggelig hármat törölt a légitársasá...
Műszaki problémák miatt ismét leállt egy Párizs és London között közlekedő Eurostar szuperexpressz vasárnap késő este - jelentette a brit sajtó. A 740 utast szállító szerelvény Londonba tartott,...
Továbbra sem veszik fel a munkát a kiskunfélegyházi TE Ganz-Röck gyár dolgozói, mivel a múlt hét végi egyeztetésen sem kapott konkrét menetrendet a sztrájkbizottság a cég vezetőitől az elmaradt bérek kifizetésére - írja hétfőn számában a Népszava.
Minden második férfi igyekszik lenyúlni barátja nejét – állítják a témával foglalkozó tudósok. És hogy miért éppen „háztájit” keresnek? Mert a lebukás veszélye az élményhez képest elhanyagolható.
Budapest - Milliókat költött közpénzből a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) Veres János kormánybiztos és titkárságvezetőjének útjaira, ám nem tudni, hogy a tárcához kirendelt kincstárnok, illetve Molnár Csaba kancelláriaminiszter jóváhagyta-e az utazásokat.
Várhatóan a ciklus utolsó ülését tartja ma az Országgyűlés, amely csaknem harminc előterjesztés elfogadásáról dönthet. Az MTI úgy tudja, Bajnai Gordon a plenáris ülésen összegzi az általa vezetett válságkezelő kormány tevékenységét.
Visszahívta alelnöki tisztségéből Pécsi Ágnest a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) szombati, XIX. kongresszusa - jelentette be sajtótájékoztatón Galló Istvánné, a szakszervezet elnöke.
Az elmúlt napokban elbocsátások voltak a Népszabadság Zrt-nél, a folyamat március végén zárul le - közölte pénteken Kovács Tibor elnök-vezérigazgató az MTI-vel.
Gárdony — Ünnepelnie kellett volna szerdán Kriston Attilának (34) és családjának, hiszen a Ferencváros volt labdarúgójának a felesége február 17-én töltötte be 37. életévét. A sors azonban kegyetlen volt: a focista felesége a születésnapja éjszakáján hunyt el.
Sikeresen földet ért közép-európai idő szerint hétfő hajnalban az Endeavour amerikai űrrepülőgép a floridai Kennedy űrközpontban - közölte az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA. Az űrsikló az...
Indokolatlanul korlátozza az ápolók tevékenységét egy most megjelent rendelet: önállóan például nem köthetnének be infúziót vagy katétert, s nem adhatnának intravénás injekciót sem. A Magyar Kórházszövetség arra szólította fel az intézményvezetőket, hogy ne hajtsák végre a jogszabályt, mert összeomlik a betegellátás. A minisztertől azt kérik: helyezze hatályon kívül a rendeletet.
Tucatnyi rendszerváltó politikus búcsúzik az Országgyűléstől a ciklus utolsó parlamenti napján, hétfőn. Ők már nem lesznek tagjai a következő törvényhozásnak.
Az ajánlószelvények mohó gyűjtése nem vall jó modorra és demokratikus érzületre - jelentette ki az MDF hétfőn azzal kapcsolatban, hogy a Fidesz már több mint egymillió ajánlószelvényt gyűjtött.
Átmeneti vizelet inkontinenciát akár az étkezési szokások vagy bizonyos gyógyszerek is előidézhetnek, a tartós vizelettartási nehézség hátterében azonban legtöbbször szervi eltérések állnak.
Tucatnyi rendszerváltó politikus búcsúzik az Országgyűléstől a ciklus utolsó parlamenti napján, hétfőn; ők már nem lesznek tagjai a következő törvényhozásnak. Az MTI úgy tudja, az az alig több...
Tucatnyi rendszerváltó politikus búcsúzik az Országgyűléstől a ciklus utolsó parlamenti napján, hétfőn; ők már nem lesznek tagjai a következő törvényhozásnak.
Kínában hivatalosan véget ért a holdnaptár szerinti évkezdethez kapcsolódó, egyhetes munkaszünettel járó Tavaszünnep. A kínaiak sokat utaztak és vásároltak
Nagy útra indult a világ - nem hivatalosan - legkisebb embere, az 51 centi magas Khagendra Thapa Magar: Nepálból Európába, hogy megszerezze a Guinness Rekordok Szerkesztőségének elismerését....
Az ajánlószelvények mohó gyűjtése nem vall jó modorra és demokratikus érzületre - jelentette ki az MDF hétfőn azzal kapcsolatban, hogy a Fidesz már több mint egymilliót gyűjtött
Amikor egy gyerek órákig bámulja a tévét, nem csak azért hízik, mert nem mozog, hanem főleg azért, mert rossz minőségű, hizlaló ételek reklámjait látja, melyek elérik nála céljukat. Egy új vizsgálat eredményeit az American Journal of Public Health közölte.
Az AUD/USD 0,8985-ről 41 pippel 0,9026-ra kúszott fel az ázsiai kereskedésben. A kereskedők szerint sor kerülhet a 0,9035-ös hónapos csúcs tesztjére, mely ellenállásként funkcionál. Támogatás 0,8990-nél található. Az USD/JPY 48 pipes sávban mozgott, 91,43 és 91,91 között. ellenállás 92,04-nél, míg támogatás 91,35-nél található. Az USD/CAD kurzusa 27 pipes sávban ingadozott, 1,0396 valamint 1,0369…
A líbiai hatóságok hétfő délig adtak határidőt Svájc tripoli nagykövetségének arra, hogy átadja a líbiai igazságszolgáltatásnak az észak-afrikai arab országban börtönbüntetésre ítélt Max Göldi...
Sokan, sokszor, sokféleképpen eltemették már a hazai paneleket, ám a házgyári technológiával készült lakótelepeknek valahogy mégsem sietős eltűnni az itthoni ingatlanpiacról. A relatív alacsony árak...
A Premier League 27. fordulójában a Fulham 2-1-re legyőzte hazai pályán a Birminghamet. A londoniak magyar középpályása, Gera Zoltán végigjátszotta a találkozót, és remekelt: a Fulham egyenlítő találatát ő készítette elő, a győztes gólt megelőzően - amelyet Zamora szerzett szabadrúgásból - vele szemben szabálytalankodtak a birminghamiek.
Tartotta árfolyamát a forint a 270 forintos euróárfolyam közelében a hét végén. Hétfőn reggel röviddel hét óra előtt az eurót 270,32 forinton jegyezték a nemzetközi devizakereskedelemben,...
Húsz ember öt vízsugárral indult oltani azt a paksi pizzériát, melynek belseje mára virradóra kiégett. A tűz oka egyelőre ismeretlen, a kár több tízmillió forint
Az idén több ponton is változik a Munka Törvénykönyve, a felmondási védelem például kiterjed az örökbefogadást kérő munkavállalókra is - hívja fel a figyelmet a PricewaterhouseCoopers (PwC) hírlevelében a Réti, Antall és Madl Ügyvédi Iroda.
Közel 350 álláshelyet tártak fel januárban az Állami Foglalkoztatási Szolgálat (ÁFSZ) úgynevezett állásügynök projektje keretében - mondta Lőrincz Leó, a Foglalkoztatási és Szociális Hivatal (FSZH)Foglalkoztatási és Szolgáltatásfejlesztési Főosztályának vezetője az MTI-nek.