Vallomást akar tenni F. Zsolt, a BKV volt informatikai igazgatója, aki állítólag hangfelvétellel tudja bizonyítani, hogy politikai kérések érkeztek a céghez. Ügyvédje szerint mindegy is, hogy létezik-e a bizonyíték, mert védence ártatlan.
A német blue chip index erősen lemaradó a térség, főleg az Egyesül Királyság papírjaival szemben, és igaz, hogy nyögvenyelősen, de azért láthatóan halad az árral. (Solar Capital)
A mostani hideg időszakban gyakran kapunk ehhez hasonló kérdést, ezért szakértőnk összegyűjtötte, hogy mi okozhat szürkésbarnás foltosodást a pálmaleveleken.
A KEG Közép-európai Gázterminál Nyrt. tájékoztatása szerint a KIRIB INVESTMENTS LLC. tulajdonában lévő KEG részvényekből történt 2010. február 17-i napi értékesítéssel KEG törzsrészvényeinek darabszáma 135.000 darabra, részesedésének mértéke a már keletkeztetett és ezáltal szavazati jogot biztosító részvényekre vetítve 4,95 százalékra csökkent. (Ez az arány a teljes, cégjegyzékbe bejegyzett…
Többféle méretű és megjelenésű szobanövény van, amelyek más és más hatást keltenek a lakásban. Egyik közülük a nagyszerű látványt nyújtó legyezőpálma (Livistona), ami igazán feldobja lakása hangulatát. Tüskés levélnyelű, kisigényű, jól alkalmazható stíluselem. Nem meglepő tehát, hogy ez lett októberben a Hónap szobanövénye.
Várhatóan újabb 25 bázisponttal csökkenti a jegybanki alapkamatot a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa. Ezzel történelmi mélypontra, 5,75 százalékosra csökkenhet az alapkamat.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 188,64 pontos emelkedéssel, 21.533,53 ponton nyitott hétfőn. A legutóbbi, pénteki záró értékéhez képest 0,88 százalékkal erősödött.
Már szinte biztos: soha nem fog megépülni Bátonyterenyén az energianád termesztésére tervezett mikroszaporító üzem. A városvezetőség szerződést bontott a projektcéggel....
Javult péntek óta a nemzetközi befektetői hangulat a világban, ma reggel az ázsiai tőzsdéken jelentősebb pluszokat láthattunk. Ez a BUX-nak is megadta a kezdő lendületet, az index 1%-kal került...
A fontos 0,8840-es szint előtt megtorpant az EUR/GBP emelkedése. A font továbbra is nyomás alatt áll, hiszen először fordul elő, hogy Nagy-Britannia adósságokkal küzd. Őfelsége kincstárnokának eddig megspórolta ezt az utat az év elején esedékes jövedelemadók egy részének esedékessége. Az EUR/GBP-t 0,8801-en jegyzik. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
Árhullám vonul le a Krasznán, a folyó gátjainál elsőfokú az árvízvédelmi készültség. Hat Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei körzetben a belvíz miatt is készenlétet tartanak a vízügyi szakemberek. A...
A Tisza, a Szamos, a Kraszna és a Túr síkvidéki vízgyűjtő területén szinte teljesen elolvadt a hó és szombaton csapadék hullott, emiatt emelkedett a folyók vízszintje
Januárban éves szinten 4,5%-ra gyorsult a mexikói infláció. A jelentős emelkedés leginkább az eladásokat terhelő adók emelkedéséből ered. A bank a másodlagos hatásokra való tekintettel egyelőre nem valószínű, hogy megemeli alapkamatát. Az USD/MXN megközelítette a 12,6000-os szintet. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
Kemény hangú állásfoglalásban ítélik el hétfőn az EU-országok külügyminiszterei a gyilkosságokat és a hamis útlevelek használatát - jelezték előzetesen brüsszeli diplomáciai források. Az...
Elővásárlási jogot szerezhetnének az önkormányzatok a bedőlt hitelesek ingatlanjaira, majd azokat bérbe adhatnák a bajba jutottaknak. Ehelyett azonban a helyhatóságok inkább saját kölcsönnel segítik a részleteiket törleszteni nem tudókat - írja a Magyar Nemzet
2009-ben a külföldiek összes magyarországi fogyasztása 1201 milliárd forint volt, 10%-kal több, mint az előző évben. A magyarok 772 milliárdot költöttek el külföldön
Egy amerikai kutatóintézet forradalmi égőt talált fel: energiatakarékosabb, mint a hagyományos izzó, és nem tartalmaz higanyt, így környezetbarátabb, mint a kompakt fénycsövek. Az RTI...
Bodazaszörp, akácvirág, füge, mogyoró és még sorolhatnánk. Nem csak ízes, illatos, édes termények, számos gyógyhatással is rendelkeznek. Lássuk, melyek ezek!
Hadrendbe állított vasárnap az izraeli hadsereg egy új, távirányítású repülőgépet, amely a védelmi minisztérium közleménye szerint akár 24 órán át a levegőben maradhat, és képes elérni Iránt is.
Az Egyesült Államokban a külvárosokban növekszik leginkább a szegénység, a segítségre szorulók mind nagyobb része ezekben a biztonsági hálóval kevésbé ellátott negyedekben él - derült ki a Brookings Intézet friss kutatásából.
Nem változtatott Budapest eddigi adóskockázati besorolásán legfrissebb értékelésében a Standard & Poor's nemzetközi hitelminősítő intézet, vagyis megerősítette a fővárosnak a - magyar államéval azonos - korábbi BBB/A3 minősítését, stabil kilátással - közölte a főpolgármesteri kabinet hétfői ülése után Nyáry Krisztián kommunikációs igazgató.
Debreczeni Józsefnek (MDF) meg kell semmisítenie a könyvesboltban gyűjtött ajánlásokat az V. kerületi, belváros-lipótvárosi országgyűlési egyéni választókerületi választási bizottság (oevb) határozata szerint, ugyanis a jogszabály nem engedi, hogy munkahelyen, munkaidőben gyűjtsenek ajánlószelvényt a jelöltek.
Újabb adatok szerint legkevesebb 33 civil vesztette életét egy gépkocsikaraván elleni NATO-légicsapásban a hét végén Dél-Afganisztánban - közölte hétfőn a kabuli minisztertanács.
Ma tárgyalja a Parlament a Szövetkezetekről szóló 2006. évi X. törvény módosítására vonatkozó javaslatot, amelyet a Személyzeti Tanácsadók Magyarországi Szövetsége alkotmányellenesnek tart. A javaslat kivonná a Munka Törvényve hatálya alól az iskolaszövetkezetek által végzett tevékenységeket.
"A folyamatos aggodalom a baba iránt nem okozhat semmilyen fejlődési rendellenességet? Komolyabb stressz árthat a babának?" - Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.
A világpiaci árak emelkedése nem feltétlenül jelenik meg a kávé és a tea hazai kiskereskedelmi árában, bár főleg a kávé esetében értékbeli növekedéssel számolnak a piaci szereplők....
Egyelőre nem félünk attól, hogy a tavaly július óta rendszeresen mantrázott 265 - 275-ös mágikus sávból tartósan kilépne az árfolyam, bár a választási ígéretcunamiban lassan már mi magunk is...
Az S&P javított Törökország bonitásának megítélésén. A török líra azonban aligha profitálhat mindebből, hiszen a jegybank ragaszkodik optimista inflációs előrejelzéséhez, és továbbra is 6,5%-on hagyhatja kamatát. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
Úgy tűnik, a szeptemberi KEG alaptőke emelést követően meg is indult a részvények csepegtetése a KIRIB Investments és a CAPI-TALL LLC részéről, mindkét tulajdonos 5% alá ment február 17-én a...
Egy amerikai kutatóintézet forradalmi égőt talált fel: energiatakarékosabb, mint a hagyományos izzó, és nem tartalmaz higanyt, így környezetbarátabb, mint a kompakt fénycsövek
A 270-271 forintos euróárfolyam között várja a kamatvágást a forint: az eurót hétfőn délelőtt tíz óra előtt 270,7 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben a péntek délutáni 271,06 forintos árfolyam után.
Már az esésben is jobban tartotta magát a kis kapitalizációjú papírokat tömörítő Russel 2000 index, de a korrekcióban mutatott felülteljesítés megnyugtató, széles támogatottságot élvező emelkedésre enged következtetni. Az benchmark árfolyama nemhogy kitört az eső trendből, de a januári csúcs alsó árszintjeit kezdte csipkedni.
Nem változtatott Budapest eddigi adóskockázati besorolásán legfrissebb értékelésében a Standard & Poor’s nemzetközi hitelminősítő intézet, vagyis megerősítette a fővárosnak a - magyar...
Nem változtatott Budapest eddigi adóskockázati besorolásán legfrissebb értékelésében a Standard & Poor's nemzetközi hitelminősítő intézet, vagyis megerősítette a fővárosnak a - magyar államéval azonos - korábbi BBB/A3 minősítését, stabil kilátással - közölte a főpolgármesteri kabinet hétfői ülése után Nyáry Krisztián kommunikációs igazgató az MTI-vel. A BKV finanszírozása továbbra is kockázati…
Kemény hangú állásfoglalásban ítélik el hétfőn az EU-országok külügyminiszterei a gyilkosságokat és a hamis útlevelek használatát - jelezték előzetesen brüsszeli diplomáciai források.
Kísértetiesen hasonlítanak a MÁV ügyei a BKV-nál történtekhez - mondta Budapest rendőrfőkapitánya Kontraszt című műsorunkban. Tóth Gábor szerint ott is végkielégítések, tanácsadói szerződések, külföldi utazások jogszerűségét vizsgálják.
2011-ben és 2012-ben 1-1, 2013-ban további 2 százalékpontos mérséklésre van mód a munkavállalói járulékterhekben - rögzíti a hétvégén közzétett, csaknem 60 oldalas, 14 szakpolitikai fejezetből álló...
2009-ben a külföldiek mintegy 10 százalékkal fogyasztottak többet hazánkban, mint egy évvel korábban, összesen mintegy 1201 milliárd forintot. A magyarok szintén 6 százalékkal növelték külföldi fogyasztásukat....