Az EIA-olajpiaci jelentés szerint a múlt héten 7,0 millió hordóval emelkedtek a nyersolajtartalékok az előző heti +3,1 millió hordós érték után. A benzintartalékok 1,8 millió hordóval csökkentek, miután az előző héten még -3,0 millió hordós értékről adtak számot. A könnyű fűtőolajoknál -1,4 millió hordós értékről számoltak be (előző: -2,9 millió). /in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt/
Deutsch Tamás európai parlamenti képviselő (Fidesz) a házigazdája az Európai Parlamentben a héten megtekinthető "Kaleidoszkóp - Pécs 2010" című képzőművészeti kiállításnak. A tárlatot Jerzy Buzek, az Európai Parlament elnöke nyitotta meg, melyen Páva Zsolt, Pécs polgármestere és Deutsch Tamás néppárti politikus mondott beszédet.
Azok a fiatalok, akik egy csomag vagy ennél is több cigarettát füstöltek el naponta, átlagosan 7,5 ponttal kisebb intelligencia hányadossal rendelkeztek nemdohányzó társaiknál.
Az USD/MXN elvesztette nyereségeinek egy részét, és 12,9425-ről 12,8622-re esett. Vegyesen alakultak a mai mexikói adatok: míg a fogyasztói árak február első felében éves szinten 0,18%-kal emelkedtek (előrejelzés +0,25%, előző: +0,75%), addig a GDP a 4. negyedévben 3,5%-os pluszt pordukált (előrejelzés +1,1%, előző: -3,3%). in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
A táplálkozási lánc csúcsán az ember kényelmesen elhelyezkedett, de az óceánokat kimerítő túlhalászás, a vizeket, a talajt és a légkört szennyező állattenyésztés miatt ideje változtatni a...
Veszélyezteti a közel-keleti béketárgyalások felújítását az, hogy Izrael történelmi öröksége részének nyilvánított két, Ciszjordániában lévő szent helyet - figyelmeztetett Jászir Abed Rabbo, a palesztin elnök tanácsadója szerdán.
A régióban ma is csökkenést mutattak az irányadó indexek, bár komoly esést sehol sem láthattunk, a piacok gyengeségét jól jelzi, hogy a tegnapi jelentősebb mínuszok után sem tudtak felfelé korrigálni...
Az esztergomi képviselő-testület szerdai ülésének első napirendjén határozatot fogadtak el, amellyel a város kiáll díszpolgára, az elmúlt napokban a médiában többször támadott dr. Kiss-Rigó László Szeged-Csanádi püspök mellett.
Elvi megállapodásra jutott egymással az Airbus 400M katonai szállítógép gyártásának finanszírozásáról az EADS repülőgépgyár és a gépből vásárolni akaró hét NATO-tagország - közölte szerdán a spanyol védelmi miniszter.
Egyetlen kelet-európai euróvárományos EU-tag pénzügyi helyzete sem olyan rossz, mint az euróövezeti tag Görögországé, a görög "járvány" egyik megnyilvánulási formája mégis az lehet, hogy csökken az uniós készség ezeknek az országoknak az euróövezeti felvételére - áll londoni elemzők legújabb helyzetértékelésében. (MTI)
A válság után nemcsak a gazdasági, de a foglalkoztatási szerkezetnek is át kell alakulnia, a képzéseknek pedig az igényekhez kell igazodniuk - mondta Borsik János, az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége (ASZSZ) elnöke Salgótarjánban szerdán sajtótájékoztatón. (MTI)
Szakmaiatlan a Margit híd budai oldalán a rakpart most is folyó felújítása, ezért ezeket a munkálatokat újra kell kezdeni; a beruházó ígéretet tett arra, hogy áprilistól kijavítják a hibákat,...
Tízszázalékos önkormányzati önrész segítségével, összesen csaknem 225 millió forintból újult meg a csepeli Nagy Imre Általános Művelődési Központ (ÁMK). A február 24-ei átadó ünnepségen Hiller István oktatási és kulturális miniszter elismerő oklevelet adott át az intézménynek. Hangsúlyozta: a központ nem pusztán oktatási és nevelési feladatokat ellátó intézmény, hanem kulturális és közművelődési…
A Dataplex-ügy kapcsán sem érheti a Wallis csoportot az adóelkerülés vádja - ismételte meg a cég egy tavalyi sajtónyilatkozatát szerdán; a Wallis az MTI-hez eljuttatott közleményében leszögezte: a bíróság e témában már jogerősen kötelezte helyreigazításra a Magyar Nemzetet.
Bernanke kifejtette mai meghallgatásán: a Fed kész átláthatóbbá tenni politikáját, azonban fontosnak tartja az önállóságot. A bank helyesnek tartja az intézkedések felülvizsgálatát. Támogatják azokat az intézkedéseket melyek alapján egy idő után nyilvánossá tennék azoknak a cégeknek a listáját, melyek bizonyos finanszírozási formákat használnak. A Fed szerint létfontosságú, hogy a kamatokkal…
Az USD/CAD dél felé vette az irányt, és a tőzsdei nyereségeknek köszönhetően új napi minimumot ért el 1,0510-nél. Bernanke beszéde is hozzájárult a veszteségekhez. Az elemzők szerint az 1,05-ös érték megvédése esetén töretlen maradhat a trend, máskülönben 1,0430-40 felé eshet a jegyzés. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
Európai uniós tájékoztatás szerint magyar forgalmazója is van azoknak a kínai gyártmányú gyermekjátékoknak, amelyeknek veszélyes anyagnak számító műanyag-lágyító tartalma jelentős mértékben meghaladja...
Az EU-s ipari megrendelések éves szinten 9,5%-os értéket hoztak, miközben az elemzők 7,6%-os pluszt vártak az előző havi -0,6% után. A február 19-i héten 8,5%-kal csökkent az amerikai MBA-jelzálogkölcsön-igénylések száma (előző: -2,1%). Az amerikai új építésű ingatlanok eladásai januárban 309.000-es értéket hoztak, csalódást okozva ezzel. Az elemzők 354.000-es értéket vártak a legutóbbi 348.0...
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 238,25 pontos, 1,14 százalékos csökkenéssel, 20.623,67 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 14,3 milliárd forint volt, a vezető részvények gyengül...
Csoknyai István és Mocsai Lajos irányítja június végéig a férfi kézilabda-válogatottat. A szövetség elnöksége ma úgy döntött: Csoknyai marad a nemzeti együttes szövetségi kapitánya, ugyanakkor Mocsait kinevezte a válogatott szakmai igazgatójának.
A vártnál nagyobb mértékben nőtt az amerikai olajtartalék a múlt héten, ugyanakkor bővülés helyett csökkent a benzintartalék - közölte az amerikai energiaügyi hivatal (EIA) szerdán. A február 19-ig...
A gazdasági válság legnehezebbjén már valószínűleg túl vagyunk, és a második negyedévben akár javulhatnak is egyes gazdasági mutatók - jelentette ki a Kopint-Tárki Zrt. vezérigazgatója szerdán...
Csaknem fél évszázadot felölelő "ólomidő", a jobboldali diktatúra következményeként Portugália sokáig Európa szegényházának számított. A Caetano-rezsimet elsöprő szegfűs forradalom után 12 évvel a kis ibériai ország 1986-ban tagja lett az Európai Uniónak, ami páratlan fellendülést indított be.
Továbbra is szükség van az Egyesült Államokban a rekord alacsony kamatra, hogy a gazdasági felépülés tartós legyen és tompítani lehessen a magas munkanélküliség kedvezőtlen hatását - közölte a...
Európai uniós tájékoztatás szerint magyar forgalmazója is van azoknak a kínai gyártmányú gyermekjátékoknak, amelyeknek veszélyes anyagnak számító műanyag-lágyító tartalma jelentős mértékben...
Kötelezettségvállalással zárult a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) vizsgálata az OTP-nél. A GVH az OTP Bank és az OTP Alapkezelő Zrt. befektetési alapokkal kapcsolatos tájékoztatási gyakorlatát vette gó...
A világ lakosságának 65 százaléka szerint a pénz napjainkban fontosabb, mint korábban. Ezzel szemben 57 százalékos többségben vannak azok, akik nem gondolják, hogy a pénz a személyes sikerek...
Vesztegetés miatt nyomoz a Budapesti Katonai Ügyészség, amely érinti a Honvédelmi Minisztérium tulajdonában és felügyelete alatt álló egyik gazdasági társaságot - közölte a katonai ügyészség szerdán.
Valószínűleg szomorú korrekordot állított fel a londoni illetőségű Hannah Fitzgibbon, aki életének 101. évében vált halálos késelés áldozatává. Az agg hölgy holttestét szerdán fedezték fel a...
Az MSZP frakcióigazgatója eltérően ítéli meg a kormányfő és a jegybankelnök volt ciprusi cégének ügyét. Tóbiás József tavaly lemondatta volna Simor András jegybankelnököt miután kiderült, hogy a kedvező adózású országba helyezte át a külföldön tartott 800 millió forintos megtakarítását.
Európai uniós tájékoztatás szerint magyar forgalmazója is van azoknak a kínai gyártmányú gyermekjátékoknak, amelyeknek veszélyes anyagnak számító műanyag-lágyító tartalma jelentős mértékben meghaladja a megengedett határértéket.
Holttestet találtak járókelők Keszthelyen, a Balaton-parti mólónál szerdán - tájékoztatta a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyelete az MTI-t. A holttestet a rendőrség kérésére késő...
A gazdasági válság legnehezebb szakaszán már valószínűleg túl vagyunk, és a második negyedévben akár javulhatnak is egyes gazdasági mutatók - jelentette ki Palócz Éva, a Kopint-Tárki Zrt. vezérigazgatója szerdán Szombathelyen, a Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, a Vas Népe Szerkesztősége, valamint a Vas Megyei Munkaadók és Gyáriparosok Szövetsége által rendezett gazdasági fórumon tartott…
Európai uniós tájékoztatás szerint magyar forgalmazója is van azoknak a kínai gyártmányú gyermekjátékoknak, amelyeknek veszélyes anyagnak számító műanyag-lágyító tartalma jelentős mértékben meghaladja a megengedett határértéket.
Szó sincs arról, hogy engedélyt adtak volna a nagybányai aranybánya újraindítására, a közelmúltban nem is érkezett ilyen jellegű megkeresés a román hatóságokhoz - hangsúlyozta Borbély László, Románia környezetvédelmi és erdészeti minisztere a múlt heti ellentétes tartalmú romániai sajtóhírekre reagálva szerdán miután találkozott magyar kollégájával Budapesten.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 238,25 pontos, 1,14 százalékos csökkenéssel, 20.623,67 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 14,3 milliárd forint volt, a vezető részvények gyengültek az előző napi záráshoz képest. (MTI)
Nyílt levélben fordult Bajnai Gordon miniszterelnökhöz három civil szervezet, amelyben a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) által a Sávoly Motorcentrum Kft. részére nyújtandó 15,3 milliárd forint összegű kölcsönre és a mintegy 20 milliárd forint költségvetési támogatásra vonatkozó szerződéskötés és a kapcsolódó kifizetések felfüggesztését kérik - közölte a Transparency International az MTI-vel.
Vesztegetés miatt nyomoz a Budapesti Katonai Ügyészség, amely érinti a Honvédelmi Minisztérium tulajdonában és felügyelete alatt álló egyik gazdasági társaságot - közölte a katonai ügyészség. Az...