Felelőssége van az MSZP-nek a Jobbik megerősödésében - mondta Mesterházy Attila szocialista miniszterelnök-jelölt a TV2-nek adott interjújában szerdán.
Összecsaptak a tüntetők és a rendőrök Görögországban, ahol a szakszervezetek a kormány megszorításai ellen tiltakoztak. A rendőrök könnygázt vetettek be a több tízezres tömeg ellen, 50 diákot őrizetbe vettek.
Törvényes, szakszerű és arányos volt a parancsnoki kivizsgálás eredménye szerint a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem rektorának elfogása során a rendőri intézkedés - közölte a Nemzeti Nyomozó...
A pátyi képviselő-testület fideszes tagjainak kizárását kezdeményezi a pártból Gulyás Dénes, a térség fideszes országgyűlési képviselője, mert szavazatukkal ők is hozzájárultak a helyi...
Orbán Viktor, a Fidesz elnöke szerdán tárgyalt Jadranka Kosor horvát miniszterelnökkel is. A néppárti politikusok egyetértettek abban, hogy a kétoldalú gazdasági kapcsolatok fejlesztése óriási...
Felmentette a Dimenzió Biztosító és Önsegélyező Egyesület több vezetőjét, és számos intézkedés meghozatalára kötelezte az egyesületet a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) - közölte a felügyelet szerdán az MTI-vel.
"Nyáron egy táborban együtt aludtunk a barátommal és arra ébredtem, hogy simogatom a nemi szervét. Lehet, hogy valamelyikünk meleg, vagy mind a ketten?" - Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovat kérdéseiből.
A honvédelmi miniszter azonnal felfüggesztette hivatalukból azokat a katonákat, akik ellen vesztegetési ügyben nyomoz a Budapesti Katonai Ügyészség, a vezérkari főnök kezdeményezésére pedig a hivatásos katonai jogviszonyuk megszüntetése érdekében méltatlansági eljárás indult - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) szerdán az MTI-vel.
Az izraeli atomtitkok leleplezője nem kér a béke-Nobel-díjból, ezért levélben kérte a norvég Nobel-bizottságot, hogy ne vegye figyelembe jelölését - közölte Geir Lundestad, a bizottság titkára....
Szakértő meghallgatásával folytatódott az MTV-székház elleni ostrom büntetőpere a Pesti Központi Kerületi Bíróságon (PKKB). Noha egy hónapja már több részítélet - egy 1 éves letöltendő és hét felfüggesztett börtönbüntetés, valamint három vádlott esetében felmentés - is született az ügyben, néhány vádlottnál még tart a bizonyítás.
A tavaly ősszel, 105 évesen elhunyt Lossonczy Tamás munkáiból két kiállítás is nyílik a Műgyűjtők éjszakáján Örömakkordok címmel: a Kossuth-díjas festőművész papírmunkáit a MissionArt Galériában, olajképeit a Pintér Sonja Galériában láthatja a fővárosi közönség csütörtöktől több mint három héten át.
Az orosz és az amerikai elnök abban állapodott meg, hogy felgyorsítják a hadászati támadó fegyverek korlátozásáról szóló új START-szerződés előkészítését. Dmitrij Medvegyev és Barack Obama...
Az Apple számításai szerint pénteken éri el a tízmilliárdot az iTunes online áruházból letöltött dalok száma, a számlálót átfordító dal letöltője 10 ezer dollár (közel kétmillió forint) értékű...
A japán All Nippon Airways légitársaság egyes járatain a vécét csak nők használhatják. A férfiak vagy egyáltalán nem, vagy csak sürgős esetben vehetik igénybe hölgyek számára kialakított mellékhelyiséget.
Több mint négyszáz évnyi börtönre ítéltek egy férfit New Yorkban, akit hét nő megerőszakolásában talált bűnösnek a bíróság - írta szerdai számában a New York Daily News. A 31 éves Boker Thomas liftekben, lépcsőházakban, vagy saját lakásukban támadta meg áldozatait.
A honvédelmi miniszter azonnal felfüggesztette hivatalukból azokat a katonákat, akik ellen vesztegetési ügyben nyomoz a Budapesti Katonai Ügyészség, a vezérkari főnök kezdeményezésére pedig a...
A következő húsz év legfontosabb küldetése és feladata lesz a mesterségesen gerjesztett határvonalakat lebontása, ugyanúgy, ahogy a vasfüggönyt lebontotta Magyarország a rendszerváltás hajnalán - mondta Mesterházy Attila szerda este egy ózdi lakossági fórumon.
Az RTL Klub Híradójának birtokába került hangfelvételen ismeri el az egyik gyanúsított, hogy a Magyarok Nyilai nevű terrorszervezet verte meg Csintalan Sándort és robbantott több politikus...
Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök szerint a mostani választásnak van talán a legnagyobb tétje az elmúlt húsz év voksolásai között. A Belvárosi Szabadegyetem rendezvényén kijelentette: a Fidesz a személyi kultuszra épít, és a harmadik Magyar Köztársaság hagyomány- és jogrendszere ellen megy sok esetben. A Jobbik koncepciója destruktív, romboló koncepció, ugyanis a demokratikus normákkal szembeni…
Egy dilettánsnak tartott műgyűjtő 35 éve vásárolta Párizsban a szélmalmot ábrázoló festményt, de soha nem tudta bebizonyítani, hogy az Vincent van Gogh alkotása. A képet, amelyet most végre...
A Dickin-érem elnevezésű, hadiszolgálatra kiképzett állatok jutalmazására rendszeresített kitüntetésben részesült egy fekete labrador kutya, amelyik most vonult nyugalomba az Afganisztánban harcoló brit csapatok állományából.
Növekvő szavazási hajlandóság, biztos Fidesz-előny, tovább erősödő Jobbik - ezek a legfontosabb következtetései a HVG számára februárban, a szokásosnál nagyobb, 2400 fős mintán készített Medián-felmérésnek. A hvg.hu portálon szerdán ismertetett közvélemény-kutatás szerint az új parlamentbe egyelőre csak három párt bejutása tűnik biztosnak.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság előterjesztést tett a Capital Partners-ügyben öt ember előzetes letartóztatásának indítványozására a Fővárosi Főügyészségnél - közölte a BRFK szóvivője. A...
A beköltözések miatt növekszik Budapest népessége; a főváros lakosságszáma tavaly év elején meghaladta az 1,71 milliót - áll a Főpolgármesteri Hivatal sajtóirodájának szerdán az MTI-hez eljuttatott közleményében.
Hét szakszervezet felhívására nyugdíjasok ezrei vonultak szerdán utcára Párizs mellett mintegy ötven francia városban, nyugdíjemelést és az egészségügyi ellátások biztosításának garantálását követelve.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) előterjesztést tett a Capital Partners-ügyben öt ember előzetes letartóztatásának indítványozására a Fővárosi Főügyészségnél - közölte a BRFK szóvivője az MTI-vel.
Két mérkőzést játszottak ma a labdarúgó Bajnokok Ligájában. A korábban kezdődő moszkvai estében a Sevilla 1-1-re végzett a CSZKA-val. A második találkozón az Inter a Chelsea-t fogadta, s egygólos előnyt szerzett a visszavágóra.
Bajnai Gordon miniszterelnök mérföldkőnek tartja a budapesti energia-csúcstalálkozón született eredményt. A jegybank szerint 4,2 százalék lehet a GDP-arányos, eredményszemléletű államháztartási hiány az idén - a nap legfontosabb hírei.
Járai Zsigmond volt jegybankelnök, az Orbán-kormány volt pénzügyminisztere szerint az állami újraelosztást már középtávon 40 százalék alá kell szorítani, és komoly szerkezeti átalakítás kell...
A kínai tudósok alapvetően fontosnak tartják a Google keresőmotorját munkájukban, a megkérdezettek 84 százaléka szerint hiánya sújtaná a kutatásokat és az együttműködéseket - közölte felmérése eredményét a Nature tudományos magazin csütörtöki számában.
Körülmetélés - A beavatkozás során megsértették a hímvesszőt, a seb behegedt, de a pénisz összezsugorodott, a hegszövet akadályozta a bőr tágulását is.
Tüntetők és füttykoncert várta Gyurcsány Ferencet egy belvárosban tartott lakossági fórumon. A volt szocialista miniszterelnök a jórészt nyugdíjasokból álló hallgatóság előtt arról beszélt: az őszödi beszéddel csak az volt a baj, hogy nem volt elég bátor.
Az amerikaiak minden korábbinál elégedetlenebbek a washingtoni törvényhozás, a kongresszus munkájával, csak a közvélemény egytizede tartja azt jónak - derült ki a Rasmussen Reports intézet kutatásának szerdán ismertetett eredményéből.
Története első összecsapásán a CSZKA Moszkva és a Sevilla barátságos 1-1-et játszott egymással a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első mérkőzésén. A vezetést a spanyolok szerezték meg kapitális védelmi hibák után, ám a második félidőben Mark González védhetetlen bombagóljával visszahozta a reményeket a tétmeccset három hónapja nem játszott hazai alakulat a mínusz három fokban.…
Járai Zsigmond volt jegybankelnök, az Orbán-kormány volt pénzügyminisztere szerint az állami újraelosztást már középtávon 40 százalék alá kell szorítani, és komoly szerkezeti átalakítás kell végrehajtani az államháztartásban. Járai a Corvinus Egyetemen tartott előadásában kifejtette, hogy 2010-ben az előzetes várakozásokkal ellentétben a GDP visszaesése elérheti a 2-4 százalékot.
Lemondott a spanyol parlament közúti biztonságért felelős bizottságának egyik tagja, miután ittas vezetésen kapták. A 29 éves Nacho Uriarte egyben elvesztette jogosítványát is, miután a múlt héten közlekedési balesetet okozott Madridban, és kimutatták, hogy a megengedett több mint kétszerese a véralkoholszintje - írta az El Mundo című napilap.
Az izraeli atomtitkok leleplezője nem kér a béke-Nobel-díjból, ezért levélben kérte a norvég Nobel-bizottságot, hogy ne vegye figyelembe jelölését - közölte Geir Lundestad, a bizottság titkára szerdán.
Növekvő szavazási hajlandóság, biztos Fidesz-előny, tovább erősödő Jobbik - ezek a legfontosabb következtetései a HVG számára februárban, a szokásosnál nagyobb, 2400 fős mintán készített Medián-felmérésnek. A hvg.hu portálon szerdán ismertetett közvélemény-kutatás szerint az új parlamentbe egyelőre csak három párt bejutása tűnik biztosnak.
Megmagyarázta a baloldal megújulását szorgalmazó Szili Katalin, hogy miért szavazott nemmel hétfőn arra a fideszes indítványra, amely a holokauszt mellett a kommunizmus bűneinek tagadását is büntetni rendelte volna.
A spanyol szenátus jóváhagyta szerdán az új abortusztörvényt, amely lehetővé teszi a terhesség művi megszakítását az első 14 hétben. A még idén hatályba lépő törvényt azután fogadta el a parlament...
Jóllehet, az események vonulatában még meglehetősen távolinak tűnik a kérdés felvetése a prágai székhelyű Capital Partners a.s. esetlegesen hoppon maradó ügyfeleinek sorsáról, az már bizonyos, hogy amennyiben a társaság nem tudja visszafizetni az ügynökök által szerződésre bírt befektetőket, az érintettek a magyar gyakorlathoz hasonló cseh befektetővédelmi szabályok szerint számíthatnak majd…