Lengyelországban jelentősen lassult a kiskereskedelmi forgalom növekedése januárban, s a bővülés mértéke is kisebb lett vártnál. Az okok között a hideg időjárás mellett a foglalkoztatási helyzet romlása is szerepel: januárban tovább nőtt a munkanélküliség.
Több mint száz bentlakó megszökött egy dél-vietnami kábítószer-elvonó intézetből - jelentette szerdán az állami média. Hétfő éjjel egy vita folytán kisebb csetepaté kerekedett az intézetben. A...
Az Egyesült Államokban januárban 20 százalékos volt az alulfoglalkoztatottak aránya, vagyis csaknem 30 millió munkavállaló akart, de nem tudott teljes munkaidőben dolgozni - közölte kedden a Gallup intézet.
Valószínűleg tálib lázadók lőttek agyon két férfit Pakisztán törzsek uralta északnyugati részén azzal az indokkal, hogy az Egyesült Államok számára kémkedtek - közölték szerdán szemtanúk a...
Az új tanévtől egyes szakmák esetében a képzés négy évről háromra csökken. Míg azonban a törvénymódosítás szűk körben kívánta ezt megvalósítani, a szociális tárca 87 képzést vett fel a rövidebb oktatási szakaszt lehetővé tevő jegyzékbe - írja a Magyar Nemzet.
Egymást érik a különböző sztrájkok Európa országaiban. A francia, görög, német spanyol vagy portugál megmozdulások hátterében a válság miatt kilátásba helyezett megszorítások állnak - írja összefoglalójában a Világgazdaság.
Az olasz nép a legbüszkébb a külsejére – derült ki egy világméretű felmérésből, amelynek készítői arra voltak kíváncsiak, hogyan vélekednek magukról a különböző nemzetek.
Ismét működik az Országos Választási Iroda (OVI) teljes honlapja, amelynek egy részét egy hackertámadás miatt kedden átmenetileg leállították. Az OVI közölte: a visszaélés miatt feljelentést tesz.
Jelenleg nincs eszköze az oktatási tárcának arra, hogy kiszűrje az összes olyan iskolát, amely nem létező diákok után igényel állami támogatást – tudta meg a Magyar Nemzet annak kapcsán, hogy egy borsodi iskolában elhunytak után is felvették a pénzt.
Ismét működik az Országos Választási Iroda (OVI) teljes honlapja, amelynek egy részét egy hackertámadás miatt kedden átmenetileg leállították. Az OVI közölte: a visszaélés miatt feljelentést...
Fogva tartási körülményei elleni tiltakozásul kezdett éhségsztrájkot több mint két hónapja. Jogvédők szerint szándékosan túl későn szállították kórházba.
Aláírta a szudáni államfő és a dárfúri körzet egyik vezető lázadócsoportja, a JEM a tűzszüneti egyezségről szóló keretmegállapodást kedden késő este Dohában.
Körülbelül egy hét múlva - a PRT (tartományi újjáépítési csoport) hetedik váltásával együtt - hazaérkezik a támadásban megsérült két magyar katona Afganisztánból - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM).
Az amerikai tőzsdék után mentek ma reggel az ázsiai részvénypiacok is, az irányadó indexek lefelé vették az irányt, a Nikkei 1.5%-os csökkenéssel zárta a napot. A dél-koreai Kospi 1%-kal, a hongkongi...
A tálib lázadók által kilőtt rakéta ölt meg négy gyereket, illetve fiatalkorút szerdán az északnyugat-pakisztáni Pesavar nagyváros egyik lakónegyedében - közölte a rendőrség. A két és fél millió...
Körülbelül egy hét múlva - a PRT (tartományi újjáépítési csoport) hetedik váltásával együtt - hazaérkezik a támadásban megsérült két magyar katona Afganisztánból - közölte a Honvédelmi...
Bezárhat hétfőn a tapolcai kórház, és 260 dolgozó maradhat állás nélkül, ha az intézményt működtető Medisyst Kft.-nek és az önkormányzatnak nem sikerül megegyezni az átadás-átvételben - adja hírül a Népszabadság.
Japán exportja január folyamán már második hónapja ugrott meg jelentősen, köszönhetően az Ázsiában régióban tapasztalható gépjármű és high-tech termékek iránt növekvő igényeknek.
Jelentősen felgyorsult Hong Kong gazdaságának bővülése a a tavalyi negyedik negyedév folyamán, a kormányzat szerdán közzétett várakozásai szerint a bővülés mértéke az idei évben elérheti az 5 százalékot is.
Vlagyimir Putyin orosz kormányfő megtekintette a Szajan-Susenszki vízi erőmű tavaly augusztusi balesete után végzett helyreállítási munkálatok eredményét. A miniszterelnök helyettesével, Igor...
A tegnapi veszteségek után ma előreláthatólag pozitívabban nyit a német részvénypiac. Erre utalnak a tőzsde előtti indikátorok. Az X-DAX 5.627 ponton áll, ami 23 ponttal meghaladja a legutóbbi záró értéket. A DAX tegnap 1,48%-kal 5.604,07 pontra zuhant. A Dow Jones Industrial Average kedden vesztett 0,97%-ot 10.282,41 pontig, majd reggel 10 pontos pluszról adtak számot. A Nikkei225 1,48%-kal…
Február 23-án este Bajnai Gordon miniszterelnök a Parlamentben fogadta Richard L. Morningstar nagykövetet, aki Hillary Clinton külügyminiszter megbízásából segíti az Egyesül Államok energetikai célkitűzéseink megvalósulását az eurázsiai térségben.
Udvaros Dorottya és Nagy-Kálózy Eszter játszik Herendi Gábor Diploma előtt című darabjában. A mú filmes változatában is sok a meztelen jelent, és várhatóan a magyar színpadi változatban sem lesz ez másképp...
Amerikát sem kímélték tegnap az eladók, a tőzsdék a nap folyamán végig nyomás alatt álltak, a kereskedést pedig közel napi mélyponton, 1% körüli mínuszban zárták. A lejtmenetben nagy szerepet...
A Magyar Pékszövetség állami szabályozást is sürget annak érdekében, hogy önköltség alatt ne lehessen terméket forgalmazni. A sütőipari termékek esetleges áremelését az idei búzatermés határozza meg, legkorábban csak a második félévben lehet rá esély....
A tegnapi napon elindult jelentős eladói nyomás az olajipari részvényt sem kímélte, a Mol 520 forinttal, 2,93 százalékkal 17.200 forintra csökkent, 3,7 milliárd forintos forgalomban. Mire számíthatunk ma?
A dél-koreai Hyundai autógyár márciusban több tízezer Sonata szedán visszahívását tervezi Dél-Koreában és az Egyesült Államokban az ajtózár meghibásodása miatt. A társaság szerdai közlése szerint...
Az EUR/USD 20 pipes sávban mozog, 1,3530 és 1,3550 között. A német GfK-index nem volt hatással a jegyzésekre. Ha az EU-s ipari megrendelések csalódást okoznak, ismét veszteségekkel számolhatunk. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
Feloldották Góczi István, az Emfesz gázkereskedő ügyvezető igazgatójának lakhelyelhagyási tilalmát - értesült a Magyar Nemzet. A cégvezető most már átlépheti Budapest határát. A napilap...
Borúlátó hangulatban zajlott a kereskedés szerdán az ázsiai értéktőzsdéken, követvén a keddi amerikai és európai csökkenő tendenciát. A borúlátást az váltotta ki, hogy az Egyesült Államokban a vártnál rosszabb lett a februári fogyasztói bizalmi index. Európa vegyesen nyithat, Amerikában viszont már felfelé mutattak a határidős indexek szerdán kora reggel. (MTI)
Egy fegyveres banda berontott a mexikói Oaxaca szövetségi állam egy falujába, és megölt ott 13 embert - közölte szerdán a falu polgármestere. Az áldozatok között van öt rendőr, illetve...
Általános sztrájkkal tiltakoznak szerdán a görögök a szocialista kormány megszorító intézkedései ellen. Várhatóan 2 millió munkavállaló vesz részt a megmozduláson, amelyet a legnagyobb szakszervezetek hirdettek meg.
A kevesebb több lett volna - így értékelte a szocialista kormányok reformtörekvéseit az MSZP miniszterelnök-jelöltje. Mesterházy Attila az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta: sok mindent...
A Magyar Fejlesztési Bank (MFB) február 15-21. között 808 millió forintot folyósított a kkv szektor vállalkozóinak, ami a korábban jóváhagyott hitelszerződések teljesítése - tette közzé a hitelintézet honlapján. (MTI)
Az Union Investment ez évi előrejelzése szerint, idén 1,5-2 milliárd eurót fektet be az európai ingatlanpiacon, a nagyjából megfelel a teljes tavalyi mennyiséggel, mondta a PropertyEU-nak adott...
A Cseh Nemzeti Bank (CNB) a folyamatban lévő közigazgatási eljárásra hivatkozva nem kíván nyilatkozni azzal kapcsolatban, hogy a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) kedden azonnali hatállyal törölte a felügyeleti nyilvántartásból a prágai székhelyű Capital Partners a.s. határon átnyúló befektetési szolgáltató valamennyi magyarországi függő ügynökét. (MTI)
Míg a forint a tegnap délutáni szintjén, 270 körül indította a mai kereskedési napot az euróval szemben, aközben a lengyel zloty mérsékelten gyengült. Közben Törökországból az utóbbi két napban...
KÜLFÖLDI PIACI ÖSSZEFOGLALÓ USA: JELENTÕS ESÉST OKOZOTT A FOGYASZTÓI BIZALOM ZUHANÁSA -az igen gyatra fogyasztói bizalmi adat felélénkítette azon befektetői aggodalmakat, hogy a...
Az irányadó ráta előreláthatólag egészen őszig nem változik, ha viszont a gazdasági feltételek a vártnál kedvezőbben alakulnak, nem valószínű, hogy év végéig marad a változatlan kamat - nyilatkozta...
A London Stock Exchange tulajdonában álló Turquoise a 25 legnagyobb magyar és cseh részvény kereskedésének elindítását tervezi február 26-tól a platformon, versenyt támasztva ezzel a BÉT-nek - írja a...