2010. február 26. péntek

febr. 26
16:51
Két éven belül el kell készülniük a paksi terveknek (Privátbankár)
Elfogadta a Magyar Villamos MűvekZrt. igazgatósága a paksi atomerőmű-bővítés gyakorlati előkészítését célzó koncepciót
febr. 26
16:51
Fidesz: az államnak nagyobb szerepet kell vállalnia a közoktatásban (Infostart)
A Fidesz szerint az államnak és a következő kormánynak nagyobb szerepet kell vállalnia a közoktatásban.
febr. 26
16:51
Változik a forgalmi rend a Rudas fürdőnél szombattól (Gondola)
Megváltozik a forgalmi rend szombattól Budapesten a Döbrentei tér körzetében és a Rudas fürdőnél az Élő Duna projekt kivitelezési munkái miatt - közölte a beruházó, a Fővárosi Önkormányzat...
febr. 26
16:51
697 tyúkot lovasítottak meg (HírTV)
Kétezer ember ebédjéhez elegendő csirke tűnt el egy baranyai baromfitelepről – közölte pénteken Zsobrák Péter, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.
febr. 26
16:53
Megpuhította az IMF vezetőit a Fidesz? (Infostart)
Olyan piaci értesülés kezd elterjedni Londonban, amely szerint a magyar gazdaságpolitika keretei nemzetközi "engedéllyel" tágulnának a tavaszi választások után a Fidesz érdekeinek megfelelően - írja a Portfolio.hu. A lazább költségvetési politika megengedéséért cserébe az IMF radikálisabb államháztartási átalakításokat várna el.
febr. 26
16:54
„Tehetetlenek vagyunk” – újabb sztárszínészeket bocsátanak el a Nemzetiből (ATV)
Vállalkozóként kell folytatniuk munkájukat.
febr. 26
16:56
Megmentette Magda az erőművet (ATV)
Nem tárgyalta meg a honatyák gyűlése a javaslatot.
febr. 26
17:09
BUX: 3,13 százalék emelkedés záráskor (Infostart)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 646,28 pontos, 3,13 százalékos emelkedéssel, 21.267,81 ponton zárt pénteken.
febr. 26
17:09
Tejpénzek: 3,56 millió eurót kapunk (Privátbankár)
Az Európai Parlament Költségvetési Bizottsága a héten felszabadította az Európai Unió 2010-es költségvetésében a tejágazat megsegítésére elkülönített 300 millió eurós tartalékot. Az összegből Magyaror...
febr. 26
17:09
Vérszegénységre szedett gyógyszerek okozták Brittany Murphy halálát (Gondola)
Súlyos vérszegénység és légúti fertőzés miatt szedett gyógyszerei gyengítették le annyira Brittany Murphy szervezetét, hogy tüdőgyulladás következtében elhunyt - állapította meg a hivatalos...
febr. 26
17:09
Lebuktatta a videó a játékost (HírTV)
Nem bírnak magukkal a Manchester City játékosai. Nem is olyan régen Patrick Vieirát tiltották el a televíziós felvételek alapján, ezúttal Emmanuel Adebayort állították a piedesztálra. Mindkét esetben a Stoke City futballistái voltak a sértettek. A togói csatárt négy mérkőzésre meszelte el az Angol Labdarúgó Szövetség (FA).
febr. 26
17:11
Jó hetet zárt a forint (Privátbankár)
Részben az euró/dollár korrekciójának, részben a térségbeli devizákkal szembeni bizalom javulásának köszönhetően erősödött kissé a forint pénteken. Az eurót délután háromnegyed ötkor 269,30 forinton j...
febr. 26
17:11
BUX: +3,13 százalék záráskor (Gondola)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 646,28 pontos, 3,13 százalékos emelkedéssel, 21.267,81 ponton zárt pénteken. A Mol árfolyama 2,59 százalékkal 17.800 forintra erősödött, az OTP...
febr. 26
17:12
A Vértesi Erőmű továbbra is kártérítést követel Kapolyi cégétől (Alternatív Energia)
Az elmúlt napokban Kapolyi László cége valóban kiegyenlített egy fél éve ki nem fizetett áramszámlát a Vértesi Erőműnek, azonban az erőmű továbbra is tízmilliárd forint nagyságrendű kártérítést követel a System Consultingtól - mondta el a Magyar Villamos Művek (MVM) kommunikációs vezetője pénteken.
febr. 26
17:12
MOL: Áldott Zoltán lesz az INA elnöke (Portfolio)
Az INA Igazgatóságának Elnöke, Geszti László ma bejelentette, hogy egészségügyi okok miatt lemond pozíciójáról - tette közzé a MOL. A MOL Áldott Zoltánt, a Kutatás- és Termelés Divízióért felelős...
febr. 26
17:12
1700 cipőt loptak el Dél-koreában! (ATV)
Két napig kereshetik ki tulajdonosaik eltűnt cipőiket.
febr. 26
17:13
Budapest, Hévíz és Hajdúszoboszló a legnépszerűbb (Gondola)
A kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák száma alapján 2009-ben Budapest, Hévíz és Hajdúszoboszló voltak a leglátogatottabb magyarországi települések - közölte a Magyar Turizmus Zrt. (MT Zrt.) a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) előzetes adatai alapján.
febr. 26
17:14
Molnár: „3-3,5 százalékos gazdasági növekedés várható a jelenleg feltételekkel” + videó (ATV)
Külföldi szakértők is elismerően nyilatkoztak hazánk válságkezeléséről.
febr. 26
17:18
2005 óta nem látott szinten a Chicago-i üzleti aktivitás (ProfitLine)
A vártnál jóval nagyobb mértékben nőtt az üzleti aktivitás az USA-ban február folyamán, az ISM-Chicago beszerzőmenedzser index értéke 62,6 pontra emelkedett az előző havi 61,5 pontról. Az előzetes várakozások 59,6 pontra történő csökkenésre számítottak. Az index ilyen magas szinten 2005 óta nem volt.
febr. 26
17:20
Soros cége is az euró ellen spekulál (ProfitLine)
Az euró elleni spekulációba kezdett több vezető fedezeti alap, köztük Soros György magyar-amerikai üzletember cége - írta pénteki számában a The Wall Street Journal (WJS). (MTI)
febr. 26
17:27
Városi tömegközlekedés: a busz a kedvencünk? (Privátbankár)
Tavaly a helyi közösségi közlekedés csaknem kétharmada Budapesten zajlott. 2009-ben közel kétmilliárd utas 7,6 milliárd utaskilométert tett meg
febr. 26
17:27
EUR/USD Gyenge amerikai adatok (HírTV)
Az amerikai használt ingatlanok eladásai januárban a várt 5,50 millió helyett 5,05 milliós értéket hoztak. Az előző havi értéket ráadásul 5,45 millióról 5,44 millióra igazították ki. A házak átlagára éves szinten változatlanul 164.900 dolláron állt. Az EUR/USD 1,3560-ra esett az adatok hatására. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
febr. 26
17:27
BRFK: elmarad a Nemzeti Forradalmi Párt demonstrációja (Gondola)
Nem tartja meg a március 6-ra tervezett budapesti rendezvényét a Nemzeti Forradalmi Párt - erősítette meg a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) kommunikációs osztálya az MTI kérdésére. A BRFK...
febr. 26
17:29
A háztartások nettó törlesztők voltak januárban (Privátbankár)
Januárban először voltak nettó hitelfelvevők a magyarországi vállalatok tavaly május óta
febr. 26
17:29
USD/JPY Új napi minimum (HírTV)
Az euró-shortok nyereség-kivétei miatt eladási nyomás alá került a dollár, és mind az euróval, mind pedig a jennel szemben új napi minimumokat ért el 88,83-nál, és hamarosan tesztelheti a 88,81-es heti mélypontot. Ha átlépik a szintet, ismételt veszteségekkel számolhatunk. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
febr. 26
17:29
Újabb politikai foglyok kezdtek éhségsztrájkba Kubában (Gondola)
Éhségsztrájkba kezdett két politikai fogoly és egy ellenzéki újságíró Kubában, ahol pár nappal korábban életét vesztette egy társuk, aki a tiltakozásnak ehhez a formájához nyúlt - közölték...
febr. 26
17:30
Szaddám Huszein 20 ezer tisztjét visszaveszik az iraki hadseregbe (Kripto Akadémia)
Szaddám Huszein mintegy 20 ezer tisztjét veszi ismét állományba az iraki hadsereg, akiket a 2003-as, amerikai irányítású invázió után azért bocsátottak el, mert a diktátor alatt szolgáltak - jelentette be pénteken az iraki védelmi minisztérium szóvivője.
febr. 26
17:30
Szépen vették a magyar részvényeket (Portfolio)
Ma délután több kedvező makroadat is jött az USA-ból, volt azonban egy, ami csalódást okozott, vélhetően ennek tudható be, hogy a tengerentúli indexek jelenleg is aktívan keresik az irányt. A...
febr. 26
17:31
EUR/CAD Emelkedő német fogyasztói árak (HírTV)
Februárban az előzetes adatok szerint havi szinten 0,2%-kal emelkedtek a német fogyasztói árak (előrejelzés. +0,5%). Éves összevetésben 0,4%-os drágulás figyelhető meg (előrejelzés: 0,7%). Az EUR/CAD napi csúcsot ért el az adatoknak köszönhetően. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
febr. 26
17:31
Újabb kemény vihar sújtja az USA északkeleti régióit (Gondola)
Újabb, az utóbbi hetekben immár a harmadik kemény téli vihar csapott le pénteken hajnalban az Egyesült Államok északkeleti régiójára; százezrek maradtak áram nélkül, több száz légijáratot...
febr. 26
17:33
Záró kommentár-www.globalfx.hu (HírTV)
Az EU-s fogyasztói árak januárban a várt szerint 1,0%-kal emelkedtek (előző. 0,9%). A chicagói beszerzési menedzserindex 59,5 pontról 62,6 pontra emelkedett, 4 éves csúcsot elérve ezzel (előrejelzés: 61,5 pont). A GBP/USD új 9 hónapos mélypontot ért el 1,5157-nél. A februári amerikai Michigan Sentiment Indexet 73,7 pontról 73,6 pontra módosították (előrejelzés: 73,9 pont, előző havi érték: 74,4…
febr. 26
17:33
Bajnai: legyen nyilvános a Sávoly Motorcentrummal kapcsolatos tanulmány (Gondola)
Bajnai Gordon kormányfő péntek délután a nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter azonnali intézkedését kérte annak érdekében, hogy a Magyar Fejlesztési Bank minél előbb hozza nyilvánosságra a...
febr. 26
17:35
Késekkel tartották sakkban a nőt a fiatal banditák (HírTV)
Tizenéves gyerekek támadtak meg hajdúhadházi otthonában egy 54 éves asszonyt. A gyerek- és fiatalkorú banditák kerítéslécekkel, majd a konyhában talált késekkel fenyegetőztek, közben pedig több fordulóval kipakolták a házat – értesült a HavariaPress.
febr. 26
17:35
Wass Albert maraton – Élő közvetítés Munkácsról (Gondola)
Pénteken 13 órától szombaton 14 óráig tartják a 25 órás Wass Albert maratont Munkácson, amelyen az erdélyi írófejedelem műveit olvassák fel. Ha van egy szabad füle, miközben a világhálón kalandozik, vagy éppen dolgozik, kapcsolódjon be ebbe a szép kezdeményezésbe!
febr. 26
17:45
A rossz környezet ellenére szárnyalt a BUX (Privátbankár)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 646,28 pontos, 3,13 százalékos emelkedéssel, 21.267,81 ponton zárt pénteken.   A BUMIX 1.998,16 ponton zárt pénteken, ez 43,21 pontos, 2,21 százalékos eme...
febr. 26
17:45
Lemondott az INA igazgatóságának elnöke, a Mol Áldott Zoltánt jelöli (Gondola)
Egészségügyi okok miatt lemondott Geszti László, az INA igazgatóságának elnöke pénteken, a Mol Áldott Zoltánt, a kutatás- és termelés divízióért felelős vezérigazgató-helyettest jelöli utódjául -...
febr. 26
17:45
A tűzoltókra támadtak a város cigányok lakta részén (HírTV)
Három, az utcán felhalmozott szemetet égető ember fenyegette meg az oltására odaérkező tűzoltókat Marcaliban. Rendőri segítséget kértek, hogy elvégezhessék munkájukat – értesült a HavariaPress.
febr. 26
17:47
Bocsánatot kért a Mohamed-karikatúra miatt a dán napilap (Gondola)
A Politiken című dán napilap bocsánatot kért amiatt, hogy 2008-ban egy másik újságban korábban megjelent Mohamed-karikatúra másodközlésével megsértette a muzulmán emberek érzéseit. A lap pénteki...
febr. 26
17:47
Tömeges megbetegedés a szociális otthonban - tilos a látogatás (HírTV)
A gondozottak csaknem tizede kapott el hasmenéssel és hányással járó fertőzést az egyik pécsi szociális otthonban. Látogatási tilalmat rendeltek el - tudta meg a Független Hírügynökség Török Katalintól, az ÁNTSZ pécsi kistérségi tisztifőorvosától. A betegség gyors lefolyású, kórházba nem került senki.
febr. 26
17:48
Erősödött a forint - lélegzethez jutnak a görögök? (Portfolio)
A ma reggeli 271 körüli nyitáshoz képest mérsékelt erősödést mutatott késő délutánig a forint az euróval szemben a javuló nemzetközi befektetői hangulatban, miközben a görög államadóssággal...
febr. 26
17:48
Óriáshadgyakorlat Skandináviában: 9 ezer katona vesz részt az akcióban (ATV)
Március 4-ig tart a gyakorlat.
febr. 26
17:49
Tóth Károly (MSZP) támogatja a honvédelmi bizottság összehívását (Gondola)
A szocialista Tóth Károly határozottan támogatná az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottsága rendkívüli ülésének összehívását a folyamatban lévő ügyekkel kapcsolatban. A politikus ezt...
febr. 26
17:51
Nemcsak a részvényekbe, a forintba is belemarkoltak (ProfitLine)
Részben az euró/dollár korrekciójának, részben a térségbeli devizákkal szembeni bizalom javulásának köszönhetően erősödött kissé a forint pénteken.
febr. 26
17:51
Ipsos-Marketing&Media;: Még borúlátók a médiapiac vezető szakemberei (Gondola)
Magyar Médiaindex néven új kutatássorozatot indított a Marketing&Média és az Ipsos. A felmérés során a 100 legmeghatározóbb hirdető cég, médiavállalkozás, média- és reklámügynökség vezetőjét kérdezik meg arról, miként alakulnak szerintük a hazai médiaköltések negyedéves összehasonlításban.
febr. 26
17:53
Rárontottak a vevők a BÉT-re - 3% feletti pluszban zárt a BUX (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 646,28 pontos, 3,13 százalékos emelkedéssel, 21.267,81 ponton zárt pénteken.
febr. 26
18:03
Jól indult a roncsautóprogram Romániában (Privátbankár)
Egy hét alatt 10 ezer használt gépkocsit szolgáltattak be tulajdonosaik Romániában a kormány által meghirdetett roncsprogram keretében - jelentette be Borbély László romániai környezetvédelmi miniszte...
febr. 26
18:03
Fodor Lajos: Ekkora botrányt még nem élt meg a honvédség (Infostart)
A Magyar Honvédség egykori parancsnoka szerint elképzelhetetlen, hogy ilyen összegű pénzek eltűnéséről csak egy-két ember tudott. Fodor Lajos volt ausztrál nagykövet az InfoRádiónak azt mondta: 38 éves pályafutása során nem látott a honvédségnél ilyen nagy botrányt.
febr. 26
18:03
Benedek ötmillióért segített az idős asszonynak? (+videó) (HírTV)
Újabb korrupciógyanús földügylet érintettje lehet az első fokon már elítélt Benedek Fülöp, az agrártárca egykori államtitkára, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő volt vezérigazgató-helyettese - jelentette be Budai Gyula, a Magosz szövetségi igazgatója pénteken Budapesten, a Képviselői Irodaházban tartott sajtótájékoztatón.
febr. 26
18:03
Több mint 30 ezer hektárnyi területet öntött el a belvíz Észak-Magyarországon (Gondola)
A belvízzel elöntött területek nagysága Észak-Magyarországon már meghaladja a 30 ezer hektárt, a következő napok csapadékos időjárása miatt azonban ez tovább emelkedhet - közölte az...
febr. 26
18:03
Rontják a klisék a reklámok színvonalát? (Kreatív Online)
Ahogyan az egyes filmműfajok is jól azonosítható dramaturgiai struktúrával rendelkeznek, úgy a reklámok között is felfedezhető számos típus. Hol húzódik a határ séma és közhely között? Melyek a leggyakoribb megoldások és lehet-e ezeket újítóan alkalmazni?

Keresés