2010. február 26. péntek

febr. 26
18:05
Szaddám Huszein 20 ezer tisztjét visszaveszik az iraki hadseregbe (Gondola)
Szaddám Huszein volt diktátor mintegy 20 ezer tisztjét veszi ismét állományba veszi az iraki hadsereg, akiket a 2003-as, amerikai invázió után bocsátottak el - jelentette be pénteken az iraki...
febr. 26
18:05
Cipőreklámok tetszettek legjobban a Ringier zsűrijének (Kreatív Online)
Pantomim játékkal, szaxofon és cimbalom zenével próbálták feldobni a Ringier házi reklámversenyének díjátadóját a szervezők. A nyertesek között két cipőmárka, az MBT és a Nike valamint a Budapest Bank és a Gardena hirdetései szerepelnek.
febr. 26
18:06
Nem tüntetnek a szélsőségesek (Alternatív Energia)
Nem tartja meg a március 6-ra tervezett budapesti rendezvényét a Nemzeti Forradalmi Párt - erősítette meg a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) kommunikációs osztálya az MTI kérdésére pénteken.
febr. 26
18:06
Nyolc éve először mer főpolgármester-jelöltet állítani az MSZP (ATV)
A szocialisták öt ciklus alatt csak háromszor mertek megmérkőzni a város első emberének címéért, és mindig nagyon kikaptak
febr. 26
18:07
Megszűnik a látogatási tilalom a Borsod megyei kórházban (Gondola)
Hétfőtől megszüntetik a látogatási tilalmat a Borsod megyei kórház azon osztályain, ahol ezt még tavaly novemberben az új típusú influenza vírus, a H1N1 magyarországi terjedése miatt rendelték el...
febr. 26
18:08
"Földön járó" programot vár az MSZP képviselőitől Lendvai Ildikó (Alternatív Energia)
Az MSZP következő négyéves programjában a munkahelyteremtés, a szociális igazságosság és a közbiztonság erősítése mellett a takarékos és méltányos gazdaságpolitikára való törekvés szerepel - mondta Lendvai Ildikó, a párt elnöke szerdai sajtótájékoztatóján Nyíregyházán.
febr. 26
18:08
Megfenyegették a marcali tűzoltókat! Csak rendőri jelenlét mellett olthatnak (ATV)
Zokon vették a szeméttűz oltását.
febr. 26
18:09
Elrendelte a kormány a Nemzeti Digitális Közmű megvalósítását (Gondola)
Elrendelte a kormány a Nemzeti Digitális Közmű (NDK) projekt megvalósítását, amelynek köszönhetően Magyarország összes településén 6 és 10 megabit/szekundum közötti sávszélességű internet lesz...
febr. 26
18:11
Szekeres "felelősséget vállal" - nem mond le (Gondola)
Sem a kormány, sem a honvédelmi tárca, sem pedig az MSZP szóvivője szerint nem indokolt lemondania Szekeres Imre honvédelmi miniszternek – összegezi az érintettek nyilatkozatait az MNO.
febr. 26
18:21
Négyszáz adóellenőr tartozik az államnak (Infostart)
A kormány által kezdeményezett vizsgálat célcsoportja a közalkalmazottak serege, célja pedig, hogy lesújtson a csalókra és növelje az állam bevételét a recesszió sújtotta országban, egyúttal javítson Bulgária külföldi megítélésén: mutassa az elszántságot a korrupció és bűn elleni harcban.
febr. 26
18:21
Londoni elemzők szerint Fidesz-IMF kompromisszum lehet a választások után (Gondola)
"Valahol középen" találkozhat a Fidesz és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) a választások utáni költségvetési tárgyalásokon, de az IMF-nek szigorú feltételei lesznek a hiánycél esetleges...
febr. 26
18:21
Akár a világháborúig is visszamennének a válság okainak keresésében (HírTV)
A görögországi válságot maguknak a görögöknek kell megoldaniuk - jelentette ki Jeórjiosz Papandreu, az ország miniszterelnöke. Nem cáfolta ugyanakkor, hogy továbbra is napirenden van a II. világháborús kárpótlás kérdése, amit Németországtól várnának el. Berlin a maga részéről nem kíván pénzügyi segítséget nyújtani Athénnak.
febr. 26
18:24
Több rendőr lesz Pest megyében (Alternatív Energia)
Az országos rendőri vezetés létszámbővítéssel, új szolgálati autókkal, illetve a budaörsi kapitányság épületének felújításával segíti a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság munkáját - jelentette be Bencze József országos rendőrfőkapitány pénteken a Megyeházán.
febr. 26
18:24
Átalakul az Aktív: menesztik a korábbi műsorvezetőt (ATV)
Hosszú távon azonban számítanak az együttműködésére.
febr. 26
18:33
Palya Bea gátlástalanul kísérletezett - videó (Infostart)
Letűnt táncdalfesztiválok ismert dalait énekelte saját stílusában lemezre Palya Bea, korunk egyik legtehetségesebb előadóművésze. A most megjelent, Én leszek a játékszered című CD-ről az énekesnő elmondta: gátlástalanul kísérletezett, játszadozott a dalokkal.
febr. 26
18:36
Drámai feszültség Görögország és Németország között (Infostart)
A második világháborús náci megszállására vezette vissza Görögország mostani problémáit az ország miniszterelnök-helyettese. A német bankok válaszul bejelentették, hogy nem vásárolnak az újonnan kibocsátott görög állampapírokból. Weinhardt Attila, a Portfolio.hu elemzője szerint, a két ország közötti feszültség súlyát jelzi, hogy jövő héten találkozik a német kancellár és a görög miniszterelnök.
febr. 26
18:39
Éles kanyar: az EU rászállhat Sávolyra (Privátbankár)
A K-Monitor Független Korrupciófigyelő Iroda és a Társaság a Szabadságjogokért Joaquin Almunia versenypolitikai biztosnak írt levélben azt kéri, hogy vizsgálja meg a Bizottság a sávolyi Moto GP pálya ...
febr. 26
18:39
Tovább gyötri a hóvihar az Egyesült Államok északi területeit (Infostart)
Az Egyesült Államok északkeleti részén továbbra is jelentős fennakadásokat okoz a havazás és a viharos erejű szél. A térségben százezrek maradtak áram nélkül, több száz légijáratot töröltek és az iskolák is zárva maradtak.
febr. 26
18:39
„Úgy ütsz, mint egy lány!” - Megverte diáktársát, a takarítónő is megsérült (HírTV)
Összeverekedett két diák egy hajdúhadházi általános iskolában, mert az egyik azt terjesztette a másikról, hogy az úgy üt, mint egy lány - tudta meg pénteken a Független Hírügynökség a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálatán. Az eset még szerdán történt, de csak pénteken hozták nyilvánosságra.
febr. 26
18:39
Halálos baleset Bábolnánál (Gondola)
Meghalt a vezetője annak a személyautónak, amely autóbusszal ütközött össze Bábolnánál pénteken - közölte a rendőrség. Az autóbuszon utazók közül senki nem sérült meg, a Bábolna és Tárkány...
febr. 26
18:41
Öngólt rúg-e Bokros Lajos? (Privátbankár)
Vegyes az MDF megítélése a választók körében, de igaz ez azokra is, akik szimpatizálnak a párttal. Alapvetően nehezen tudják "hova rakni" Bokros Lajos személyét, illetve az SZDSZ-szel kötött megállapodás is "zavart" okozott a fejekben. A Forsense felmérése szerint a párt ismertsége nagy, de a potenciális szavazók igen inaktívak. A felmérésekből még nem derül ki, hogy öngól volt-e összeállni - ha…
febr. 26
18:41
Herényi: Részben az ő döntésük volt, hogy a kommunizmus áldozatává váltak (HírTV)
„Az, hogy a kommunizmus áldozatává vált valaki, az részben az ő döntése volt. Antikommunista volt, egyéb nézeteket vallott, tehát erről ő dönthetett. Ha akart, kommunista is lehetett” – közölte Herényi Károly egy rádióinterjúban.
febr. 26
18:41
Korszerű vonatközlekedési információs rendszert épít a MÁV (Gondola)
A MÁV Zrt. 933 millió forintból épít korszerű információs rendszert, amelynek célja egy, napi mintegy 3500 vonat leközlekedtetéséhez szükséges hatékony forgalomirányítási rendszer létrehozása -...
febr. 26
18:42
Finn miniszter megölésére szólít fel egy szélsőséges csoport az interneten (Kripto Akadémia)
A finn kormány bevándorlásügyi miniszterének meggyilkolására szólított fel az interneten egy szélsőséges csoport.
febr. 26
18:42
Világrengető találmány! - Jön az új csodaszámítógép (Portfolio)
Nemrég került a piacra az Apple új sztárterméke, az iPad, azonban már érkezőben vannak az új, az Apple modelljéből hiányzó funkciókkal is felszerelt versenytárs termékek. Az egyik legérdekesebb...
febr. 26
18:42
Sztrájkoltak a tévések: egy hétig nem volt adás Kiskunfélegyházán (ATV)
Hosszabb ideje nem kaptak bért.
febr. 26
18:43
A sávolyi beruházás vizsgálatát kéri az EU-biztostól a K-Monitor (Gondola)
A K-Monitor Független Korrupciófigyelő Iroda és a Társaság a Szabadságjogokért Joaquin Almunia versenypolitikai biztosnak írt levélben azt kéri, hogy vizsgálja meg a Bizottság a sávolyi Moto GP...
febr. 26
18:54
Sorosék a görög dráma miatt fogtak össze az euró ellen? (Infostart)
Csak most szivárgott ki egy február eleji vacsora híre, amin számos fedezeti alap vezető találkozott, a vacsora fő témája pedig pletykák alapján az euró elleni fogadás volt. A vacsorán több tízmilliárd dolláros vagyont kezelő vezető mellett Soros György is részt vett, az alapkezelők szerint a görög helyzet miatt érdemes az euró ellen fogadni, ugyanis az sem elképzelhetetlen, hogy egy dollárt kell…
febr. 26
18:54
Nem drogok miatt halt meg a színésznő (WebBeteg)
A hivatalos jelentés szerint vérszegénység és légúti fertőzésre szedett gyógyszerek okozták Brittany Murphy halálát.
febr. 26
18:57
Küzdelem az olajszennyeződéssel a Pó folyón, keresik a tetteseket (Gondola)
Napokkal a monzai olajfinomítóban történt szabotázs után tovább folyik a küzdelem a Pó folyón levonuló olajfolt megállítása és közömbösítése érdekében. A környezetvédők versenyt futnak az idővel,...
febr. 26
18:57
Újabb ítéletidő söpör végig Madeirán? (HírTV)
A meteorológusok újabb figyelmeztetést adtak ki pénteken a Portugáliához tartozó Madeira szigetére, mivel újabb nagy erejű vihar közeledik a térséghez. A szigeten alig egy hete söpört végig az ítéletidő: legkevesebb 41-en meghaltak, 600-an maradtak otthon nélkül, 18 embert pedig még keresnek. A viharra Spanyolország és Franciaország is készül, mert az előrejelzések szerint hurrikán erejű szél…
febr. 26
19:00
Chavez: államosítással fenyegetett meg egy venezuelai magáncéget (ATV)
Nem ez volt az első ilyen lépés az elnök részéről.
febr. 26
19:02
Horváth Csaba az MSZP főpolgármester-jelöltje (ATV)
Zöld zónák, gyalogos város, tömegsport, rendes aluljárók és közösségi megbízott s rendért, a civilek és politika pedig együtt a budapesterekért - íme Horváth Csaba fővárosi programja.
febr. 26
19:04
Szamurájnak öltözve, karddal támadtak meg Pécsen egy testvérpárt (ATV)
Egy portásnál találtak menedéket az üldözöttek.
febr. 26
19:16
Eladási rekord és csökkenő nyereség a Volkswagennél (Gondola)
Minden korábbinál több gépkocsit adott el tavaly a német Volkswagen AG (VW) konszern, adózás utáni nyeresége mégis visszaesett 80 százalékkal. A társaság pénteki közleménye szerint 2009-ben 6,3...
febr. 26
19:16
Egymásba rohant a busz és az autó - egy halott (HírTV)
Egy ember meghalt, mikor egy személyautó és egy autóbusz karambolozott Bábolna közelében - értesült a HavariaPress.
febr. 26
19:18
Keresztbe tehetnek Capellónak a futballistafeleségek (Infostart)
Nem ismétlődhet meg, ami a németországi világbajnokságon történt, fogadkozik az angol válogatott szövetségi kapitánya, számításait azonban keresztül húzhatják a játékosok barátnői és feleségei: a nők ugyanis mindössze 20 kilométerre a csapat szállodájától foglaltak szállást Dél-Afrikában.
febr. 26
19:18
Forsense: az MDF keveset profitál Bokros népszerűségéből (Gondola)
Noha Bokros Lajos a megkérdezettek szerint Orbán Viktor után a második legalkalmasabb miniszterelnök-jelölt, az MDF alig profitál népszerűségéből - derül ki a Forsense legújabb...
febr. 26
19:18
Szili Katalin üdvözli, hogy Pécs polgármesterének nincs már szüksége a sátorra (Alternatív Energia)
A szocialista politikus MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében arra reagált, hogy Páva Zsolt (Fidesz) elárverezteti azt a sátrat, amelyet a tavaly decemberi tubesi demonstráción a volt házelnöktől kapott; a bevételt a Gyugyi-gyűjtemény tervezett megvásárlására fordítják.
febr. 26
19:18
Orosz Bál Budapesten (Spa Trend Online)
Pezsgő, vodka és kaviár mellett orosz menüsor, tombola és klasszikus orosz népdalok is várják a 2. Budapesti Orosz Bál vendégeit március 6-án.
febr. 26
19:18
Senki sem lehet nyugodt! - Jöhetnek még keserves idők (Portfolio)
Jamie Dimon, a JP Morgan vezetője továbbra sem túl optimista a gazdasági kilátásokat illetően, szerinte a “W" alakú recesszió lehetősége most is fennáll. A tavalyi évi eredmények kapcsán a...
febr. 26
19:33
Kiraboltak egy ékszerboltot Budapesten (Gondola)
Kiraboltak egy ékszerboltot Budapest XV. kerületében péntek délután, a bolt tulajdonosa gázriasztó-pisztollyal a levegőbe lőtt - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az...
febr. 26
19:33
Transzparensekkel zavarták meg a parlamenti ülést (HírTV)
A német parlament jóváhagyta az afganisztáni csapaterősítést. A döntés értelmében 850 katonával bővülhet a jelenlegi 4500 fős kontingens. A parlamentben a Baloldali Párt képviselői transzparensekkel zavarták meg az ülést. A németek 90 százaléka azonnali kivonulást szeretne.
febr. 26
19:36
Az amerikai titkosszolgálat elavult számítógépeket használ (Kripto Akadémia)
Az amerikai elnök biztonságára ügyelő titkosszolgálat az ABC News pénteki jelentése szerint elavult számítógépeket használ, amelyek megbízhatatlanságuk miatt csak 60 százalékos kihasználtságúak.
febr. 26
19:51
Románia húsz elfogórakéta befogadásáról tárgyal majd Washingtonnal (Gondola)
Románia húsz elfogórakéta befogadásáról tárgyal majd Washingtonnal, ezek az Európába tervezett amerikai rakétapajzs részei lesznek - jelentette be Theodor Baconschi román külügyminiszter pénteken...
febr. 26
19:51
Igazoltan hiányzik Molnár Csaba, hogy felvehesse illetményét (+videó) (HírTV)
Képviselőként ugyan alig vesz részt a Győr-Moson-Sopron Megyei Közgyűlés munkájában Molnár Csaba kancelláriaminiszter, frakciója szinte kivétel nélkül igazolja hiányzását, hogy felvehesse a havi 145.711 forintos illetményét. Így volt ez a pénteki megyei képviselő-testületi ülésen is, amelyről a tárcavezető - brüsszeli elfoglaltságára hivatkozva - újfent hiányzott, jóllehet a közgyűlés - éppen a…
febr. 26
19:53
Rács mögé kerül a nyomozónő, amiért kiszabadította bűnöző szeretőjét (HírTV)
Pénteken börtönbüntetésre ítéltek egy szentpétervári nyomozónőt, amiért egy bűnözőnek segített kiszabadulni. A nő ugyanis nyomozás közben beleszeretett a férfiba. Most egy év nyolc hónapra neki kell rács mögé mennie. A helyi jelentések szerint a 35 éves Jana Antonova visszaélt pozíciójával, és „önös érdekből kiszabadított egy férfit, aki súlyos bűncselekményeket követett el”.
febr. 26
19:54
Leszállították a buszról, mert szoptatott (Infostart)
Egy utas kérésére leszállított a vezető a buszról egy nőt, aki babáját szoptatta. A busztársaság bocsánatot kért a megalázott anyukától.
febr. 26
19:54
Kadhafi: Svájc elleni dzsihádra hívta fel a muzulmánokat (ATV)
Hitetlennek nevezte az európai államot.
febr. 26
20:03
Az Auchan lett a legjobb (ProfitLine)
Az Auchan Magyarország Kft. weboldala lett 2009 kereskedelmi honlapja - közölte az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) pénteken az MTI-vel.

Keresés