Önök feláldoznának az életükből másfél évet csak azért, hogy tubusba zárt „kísérleti nyulak” legyenek? Tucatnyi elszánt asztronauta-jelölt mindensetre erre készül. Az idén nyáron Moszkvában indul az 500 napos földi Mars-program.
Az agy működésében tapasztalható kisebb-nagyobb zavarokért olykor csak "banális" ok, például valamely vitamin hiánya a felelős. A képességeikhez mérten rosszabb teljesítményt nyújtó iskolások vizsgálata során amerikai kutatók úgy találták, hogy a problémák felléptekor, csakúgy, mint a hasonló tünetekkel rendelkező tavaszi fáradtság jelentkezésekor is érdemes a vitaminpótlásra gondolni.
Balesettel indult a Formula-1 ausztrál futama. Végül Button nyert, Kubica a második, Massa ért célba a harmadik helyen. Vettel a 26. körben az élről esett ki, fékhiba miatt.
Nő a cascót kötő autósok száma - mondta az InfoRádiónak a Genertel értékesítési igazgatója. Sebestyén László szerint ez elsősorban annak köszönhető, hogy fiatalodik a magyar gépjárműállomány, és a keletkező károk is nagyobbak.
Duray Miklós szerint szükség van a közép-európai országok nemzeti kisebbségei együttműködésének további megerősítésére, s ezen a téren előrelépést jelenthetne, ha a jövőben a négy visegrádi...
Viktor Janukovics ukrán elnök magas állami kitüntetéseket adományozott a kubai államtanács volt elnökének, Fidel Castrónak és a jelenlegi elnöknek, Raúl Castrónak a két ország együttműködésének...
Az előző héten elért több mint kétéves rekord után tovább folytatódott az optimizmus a múlt héten is a Budapesti Értéktőzsdén, a BUX csütörtökön már 25 ezer pont fölött zárt, mielőtt a hét utolsó kereskedési napján visszakorrigált.
Egy zürichi bíróság ítélete szerint a Bank Austriának 240 millió eurót kell fizetnie Németországnak, az egykori keletnémet kommunista állampárt vagyonának kártérítéseként. A pénz 1992-ben tűnt el a Novum nevű, egykori NDK-s külkereskedelmi vállalat számlájáról. A vád szerint a Bank Austria és svájci leánybankja is közreműködött a pénz hűtlen kezelésében.
Szenegálban életfogytig tartó kényszermunkára ítélték azt a három magyar férfit, akik a vádirat szerint megöltek egy taxisofőrt, aki bérbe adta nekik a terepjáróját. A dakari esküdtszék bűnszövetkezetben elkövetett bűntettek, gyilkosság és lopás elkövetésében találta bűnösnek a vádlottakat.
Egy amerikai pilóta nélküli repülőgép két rakétát lőtt ki az afgán határ közelében lévő északnyugat-pakisztáni törzsi területen lévő célpontokra, négy ember meghalt, legkevesebb öt másik...
Rekordösszegért, 50 millió forintért kelt el Szinyei Merse Pál Rokokó című festménye a Belvedere Galéria tegnapi aukcióján. A kép kikiáltási ára 38 millió forint volt. A festmény különlegessége, hogy az 1882-ben elkezdett képet Szinyei Merse Pál félbehagyta és végül csak 1894-ben fejezte be.
Tegnap este fél 9-kor a világ 125 országában - köztük Magyarországon is - mintegy négyezer településen, intézményben és háztartásban kialudtak a fények egy órára a klímavédelem és környezettudatosság jegyében. A Természetvédelmi Világalap Föld órája elnevezésű kezdeményezéséhez az idén minden eddiginél több település csatlakozott idehaza: a résztvevő települések száma a szervezet honlapja szerint…
Öt helyen tartanak ma időközi önkormányzati választást az országban, például a főváros VI. kerületében. Ebben az önkormányzati ciklusban ezek lesznek az utolsó időközi megmérettetések.
Magas állami kitüntetéseket adományozott az ukrán elnök a kubai államtanács volt elnökének, Fidel Castrónak és a jelenlegi vezetőnek, Raúl Castrónak a két ország együttműködésének fejlesztéséhez való személyes hozzájárulásukért.
Kiemelt helyen szerepel a hat, országos listát állító párt választási programjában a munkahelyteremtés. Az MSZP programjában több tízezer új munkahelyet ígér, és olyan sikeres stratégiai ágazatok...
Jogos lehet a magyar bankok elleni per, amelyet a holokauszt során elvett értékek miatt indítanak Chicagóban, mert a jog szerint a letétbe helyezett értékek iránti igény soha nem évül el - mondta Feldmájer Péter, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének elnöke.
A thaiföldi kormányfő beegyezett, hogy személyesen találkozik a választásokat követelő tüntetőkkel "a béke helyreállítása és az erőszak esélyének lehető legkisebbre csökkentése" érdekében.
Rortveit nyolc olyan nővel beszélgetett, akik életét megkeseríti az evészavar: kettős életet élnek, nem tartják magukat jó anyának és folyamatosan attól rettegnek, hogy gyermekük örökli a betegséget.
Ismét északnyugat-pakisztáni célpontokat támadott egy amerikai pilóta nélküli repülőgép az afgán határ közelében; a rakétacsapásban négy ember meghalt, legalább öt másik megsebesült.
Manuel Pellegrini, a Real Madrid vezetőedzője szerint nem valószínű, hogy eladják Gonzalo Higuaínt, a csapat argentin támadóját. "Higuaín a Madrid játékosa és az is marad" - mondta a...
Abhiszit Veddzsadzsiva thaiföldi kormányfő beegyezett, hogy személyesen találkozik a választásokat követelő tüntetőkkel "a béke helyreállítása és az erőszak esélyének lehető legkisebbre...
Thaiföldön a miniszterelnök beleegyezett, hogy személyesen találkozik a választásokat követelő tüntetőkkel a béke helyreállítása és az erőszak esélyének csökkentése érdekében.
Szép számmal ismerünk olyan miniállamokat (s itt nem San Marinóra vagy éppen Andorrára célzunk), melyek létrejöttében valamiféle titkos gondolat, a fennálló politikai rendszerek elleni tiltakozás szándéka vagy éppen pusztán emberi tréfa fedezhető fel. Íme, egy összeállítás az „apróságokból!
Az Európai Uniónak ébresztőre, morális alapjainak újragondolására van szüksége - fogalmazott az Euvízió elnevezésű konferencián a Magyar Tudományos Akadémia elnöke. Pálinkás József hangsúlyozta: az EU nem érték-, hanem érdekközösség; a lélek és a szellem nélküli európai közösség pedig zsákutca.
A 15-34 éves korosztály 37,3 százaléka végzett valamilyen munkát tanulmányi ideje alatt, de ez az esetek csaknem háromnegyedében csak a képzéshez tartozó szakmai gyakorlatra korlátozódott, azaz a...
A harmadik helyen álló Valencia sima vereséget szenvedett Zaragozában a spanyol labdarúgó-bajnokság 29. fordulójának szombat esti mérkőzésén. Primera División, 29. forduló: Real Zaragoza-Valencia...
Az Eston International kizárólagos megbízási állománya újabb irodaházzal bővült: a nemrég lezárult megállapodás értelmében az Eston International látja el a WING Zrt. tulajdonában álló ’Váci...
Az izraeli pénzügyminiszter a Hamász radikális palesztin szervezet felszámolását sürgette vasárnap a közszolgálati rádiónak adott nyilatkozatában. Juval Steinic úgy vélte: "előbb vagy utóbb...
Óvatosságra int a szabadtéri tűzgyújtásnál, illetve a gaz- és szemétégetésnél a Magyar Tűzoltó Szövetség az elmúlt hetekben a száraz aljnövényzet miatt megnövekedett tűzesetek miatt. Dobson Tibor...
Az utóbbi hónapokban egyre több úgynevezett fogyasztói csoport toboroz reklámokban tagokat, ezek pedig azt sugallják, hogy könnyen és gyorsan hitelhez juthat az ügyfél, pedig ez nem így van - figyelmeztetett három hatóság is egy közös közleményben.
Kiemelt szerepet szánnak a turizmusnak az országos listát állító nagy pártok, a Fidesz-KDNP, az MSZP és a Jobbik is, az LMP és az MDF külön nem foglalkozik az ágazattal, a Civil Mozgalom az...
Kiemelt szerepet szánnak a turizmusnak az országos listát állító nagy pártok, a Fidesz-KDNP, az MSZP és a Jobbik is, az LMP és az MDF külön nem foglalkozik az ágazattal, a Civil Mozgalom az egyediségre fektetne nagyobb hangsúlyt az interneten közzé tett választási programok alapján.
Több mint 300 embert ölt meg az Úr Ellenállási Hadserege nevű ugandai lázadószervezet 2009 végén Kongóban egy jogvédő szervezet és ENSZ- illetékesek szerint.
A növekedést számszerűsítő célkitűzés a Fidesz-KDNP-nél egymillió új munkahely tíz év alatt, az MSZP-nél a foglalkoztatottság évi egy százalékos növelése négy évre, az MDF-nél 10 év alatt 10 százalékpontos javítása .