2010. március 3. szerda

márc. 3
9:39
Simicskó: Szekeresnek mindenről tudnia kellett (+videó) (HírTV)
Szekeres Imrének mindenről tudnia kellett, ami a minisztériumhoz és a honvédséghez tartozó intézményeknél és cégeknél történik – ezt Simicskó István, a nemzetbiztonsági bizottság elnöke mondta a hírTV Rájátszás című műsorában.
márc. 3
9:39
Most jobban odafigyelünk a kopogtatócédulákra (Alternatív Energia)
Kevesebb érvénytelen ajánlószelvényt találtak a választási szervek az eddig leadottak között, mint a korábbi általános, vagy időközi országgyűlési képviselő-választások alkalmával.
márc. 3
9:39
Így fessünk tojást hagymahéjjal (Édenkert)
Bemutatjuk hogy lehet egyszerű, egészséges és egyben mutatós tojásokat festeni. Nem kell hozzá más, csak egy adag hagymahéj, vöröskáposzta, levelek, virágok és tojás.
márc. 3
9:40
Határozatlan idejű közlekedési sztrájk Finnországban (HR Portál)
Határozatlan idejű sztrájkba kezdtek kedd este a finn közlekedési dolgozók, miután a szakszervezetek a bértárgyalásokon nem tudtak megegyezni a munkáltatókkal, írja a Világgazdaság.
márc. 3
9:41
Cipruson jó szomszédok a magyarok és a szlovákok (Infostart)
Rossz választásnak minősíti az Új Szó című pozsonyi magyar napilap, hogy a jó szomszédság és megértés díját az idén a ciprusi magyar-szlovák katonai egység, illetve a tátrai Hegyimentő Szolgálatnak ítélték oda.
márc. 3
9:41
Öngyilkos merényletek hajtottak végre Irakban (Gondola)
Öngyilkos merénylők hajtottak végre robbantásos támadásokat Irak északi részén szerdán; legkevesebb 16 ember meghalt, másik 40 megsebesült - közölte a helyi rendőrség. A merényletek két...
márc. 3
9:41
Falvakat temetett maga alá – legalább nyolcvan halott (HírTV)
A legfrissebb adatok szerint már nyolcvan halottja van az Uganda keleti részén egész falvakat eltemető földcsuszamlásnak - közölte szerdán az ugandai Vöröskereszt szóvivője. Az eltűntek száma több mint négyszáz. Köztük van több mint száz gyerek is, akik egy később eltemetett boltban kerestek menedéket.
márc. 3
9:42
Mégsem véd a kalcium és a D-vitamin? - Tanulmány (WebBeteg)
Az Annals of Internal Medicine című szakfolyóirat keddi számában megjelent közleményben Sesso azt javasolja, hogy egészséges emberek ne egészítsék ki étrendjüket kalciummal és D-vitaminnal.
márc. 3
9:43
A dubaji rendőrfőnök köröztetné az izraeli miniszterelnököt és a kémfőnököt (Gondola)
A dubaji rendőrfőnök kéri az ügyészségtől a körözés kiadását az izraeli miniszterelnök és a titkosszolgálat főnöke ellen a Mabhúh-gyilkossággal összefüggésben - jelentette az al-Dzsazíra arab...
márc. 3
9:45
Visszatértünk a sávba, mint az várható volt (Portfolio)
Az amerikai indexek tegnap a napi minimum közelében zártak, ami nem éppen kedvező jelzés ma az Európai kereskedésre nézve. A BUX 0.8%-kal került lejjebb, ezzel megint a sávban vagyunk. A piacok...
márc. 3
9:45
Csökkent az adóbírság mértéke az első alkalommal hibázóknak (Pénzcentrum)
Csupán az adóhiány ötödét kitevő adóbírságot kell fizetnie idén január elsejétől annak a minősített adózónak, akinél az APEH első alkalommal állapít meg adóhiányt - írja a Világgazdaság....
márc. 3
9:45
Zsarolás: egy évig hordta osztálytársának a pénzt és a cigit (ATV)
Mintegy 80 ezer forintot és 20 doboz cigarettát adott át.
márc. 3
9:45
A Fidesz szlogenjével kampányol Mesterházy (Gondola)
Itt a március, vészesen közeleg a választások időpontja, hajrázni kezdenek a pártok. Tegnap óta már az MSZP miniszterelnök-jelöltjének filmje is látható. Ki is tette a Youtube-ra. Na de milyen címmel?
márc. 3
9:47
Retteg a magyar énekesnő! Elvonóra viszik fiát! Daganata is lehet? (ATV)
A fiút nehéz lesz meggyőzni a kezelésről.
márc. 3
9:57
Százezrével hívják vissza az autókat - most épp a Nissan (Privátbankár)
A japán Nissan több mint félmillió autót hív vissza a fékpedál és az üzemanyagszint-mutató átvizsgálására. A japán autógyártó szerdai közlése szerint a fékpedál-probléma 179 ezer autót érint az Egy...
márc. 3
9:57
Újabb öngyilkos merénylet Irakban (Infostart)
Irakban 16-an meghaltak, 40-en megsebesültek két rendőrségi épület és egy kórház ellen végrehajtott öngyilkos merényletben.
márc. 3
9:57
Holland csúcstalálkozó a magyar-oroszon (Infostart)
A világbajnoki részvételről lecsúszó oroszok elleni kezdi a 2010-es évet a magyar labdarúgó-válogatott. Erwin Koeman szövetségi kapitány azt mondta, tudatosan választott nehéz ellenfeleket a felkészülési időszakra az Európa-bajnoki selejtezőkre való felkészülés jegyében. A szbornaja kispadjától a győri találkozón búcsúzik Guus Hiddink.
márc. 3
9:57
Több mint félmillió autót hív vissza a Nissan (Gondola)
A japán Nissan több mint félmillió autót hív vissza a fékpedál és az üzemanyagszint-mutató átvizsgálására. A japán autógyártó szerdai közlése szerint a fékpedál-probléma 179 ezer autót érint az...
márc. 3
9:57
Jobbikos a Hiller háza elleni támadásnál? (HírTV)
Nemcsak a lőszerek beszerzésében segédkezett, hanem a Hiller István háza elleni támadásnál is jelen volt a Jobbik bicskei alapszervezetének elnöke - írja a Magyar Nemzet, Benkő György százhalombattai vállalkozó hangfelvételére hivatkozva.
márc. 3
9:57
Újabb mézbotrány (Alternatív Energia)
Hamisított méz forgalmazása miatt bevonták a működési engedélyét és 1,4 millió forintra bírságolták a keszthelyi Molnár Méz Kft.-t - írta a Zalai Hírlap szerdai számában.
márc. 3
9:57
Rengetegen tűntek el a chilei földrengésben (Kripto Akadémia)
Egyedül a 40 ezer lakosú Constitución chilei városban ötszáz embert tartanak nyilván eltűntként négy nappal a hatalmas erejű földrengés után. Ebben a városban vesztette életét annak a 795 embernek a fele, aki a keddi hivatalos adatok szerint meghalt a természeti katasztrófában.
márc. 3
9:57
Továbbra is látványosan gyengül a cukor ára (ProfitLine)
A látványos gyengesége mellett a 24 dolláros támasz szintjének mindössze annyira futotta, hogy néhány napig szűk gyeplőn tartotta az esést. A héten azonban újabb lendületet kapott és tegnap már a 22 dolláros igen erős támaszt támadta, nem is olyan sikertelenül, hiszen napon belül alá tudott nyúlni, igaz végül rövidtávú fordulós jelzéssel felette zárt.
márc. 3
9:59
Műszaki hiba a K&H-n;ál (Privátbankár)
A K&H Bank rendszereiben műszaki hiba lépett fel, emiatt a fiókhálózata nem teljes körűen működik, a szolgáltatások korlátozottan, csak a honos fiókban érhetők el - közölte a bank az MTI-vel szerdán. ...
márc. 3
9:59
Önkormányzati választásokat tartanak Hollandiában (Infostart)
Hollandiában önkormányzati választásokat tartanak, amelyen várhatóan megerősödnek a bevándorlást ellenző pártok.
márc. 3
9:59
Korlátozottak a K&H Bank szolgáltatásai műszaki hiba miatt (Gondola)
A K&H Bank rendszereiben műszaki hiba lépett fel, emiatt a fiókhálózata nem teljes körűen működik, a szolgáltatások korlátozottan, csak a honos fiókban érhetők el - közölte a bank az MTI-vel...
márc. 3
9:59
USD/TRY Emelkedő török fogyasztói árak (HírTV)
Miután a csúcs elérése utáni korrekció folytán minimumot ért el az USD/TRY 1,5308-nál, összeszedte magát a devizapár 1,5407-ig. A török fogyasztói árak februárban 10,13%-kal emelkedtek (előrejelzés: 9,25%, előző. 8,19%), miközben a termelői árak 6,82%-os pluszt hoztak (előrejelzés 5,81%, előző: +6,30%). in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
márc. 3
9:59
Műszaki hiba miatt korlátozottak a K&H; Bank szolgáltatásai (ProfitLine)
A K& Bank rendszereiben műszaki hiba lépett fel, emiatt a fiókhálózata nem teljes körűen működik, a szolgáltatások korlátozottan, csak a honos fiókban érhetők el - közölte a bank az MTI-vel szerdán.
márc. 3
10:01
Mi állhat a titokzatos hastáji tünetek mögött? (Gondola)
A titokzatos hastáji tünetek okait a legtöbb esetben nem sikerül azonosítani. Az irritábilis bél szindrómától szenvedő betegek diagnózisként sokszor kénytelenek az idiopátiás, vagyis ismeretlen eredetű jelzőt elfogadni, pedig a megfelelő táplálkozás sokat javíthat állapotukon.
márc. 3
10:01
Tartja tegnap elért erejét a forint (ProfitLine)
Erősödnek a térségbeli devizák a javuló nemzetközi befektetői bizalomnak köszönhetően: az eurót 266,52 forinton jegyezték szerdán délelőtt háromnegyed tízkor a kedd délutáni 266,50 forint után, míg keddről szerdára virradóra 266 forint alatti jegyzés is volt, ami utoljára az idén január közepén történt.
márc. 3
10:03
Saját hitelminősítő intézet felállítását javasolják az uniós miniszterek (Portfolio)
Európai pénzügyminiszterek saját hitelminősítő rendszer kidolgozását javasolják az Európai Központi Bank számára - írja a Handelsblatt brüsszeli forrásokra hivatkozva. A saját hitelminősítő rendszer...
márc. 3
10:03
Olimpiára mentek, Kanadában maradnának! (Pénzcentrum)
A vancouveri téli olimpiára érkezők közül heten kértek menedékjogot Kanadában, közülük négyen magyarok. A kanadai bevándorlásügyi miniszter úgy fogalmazott, Magyarország problémává válik a kanadai bevándorlási és menekültügyi rendszer számára....
márc. 3
10:03
Nézze meg, idén kikre száll rá az APEH! (ATV)
Nyilvánosságra hozták a 2010-es ellenőrzések irányelveit.
márc. 3
10:05
Nehéz megérteni a forint mostani erősödését (Commerzbank) (Portfolio)
A lengyel GDP-adat, illetve a kamatemelés belengetése húzhatja ugyan a zloty-t, de Magyarországon se növekedés, se kamatemelés nem várható idén, így nem teljesen sikerült megértenünk, hogy a forint...
márc. 3
10:05
Nyugat vagy Kelet, ez a választás tétje! + videó (ATV)
A baloldal nemzeti modernizációjából minden ember részesülhet Magyarországon – mondta Tóbiás József, az MSZP frakcióigazgatója.
márc. 3
10:07
Tovább emelkedhetnek a nyersanyagárak az IMF szerint (Portfolio)
További emelkedést valószínűsít a nyersanyagpiacokon az IMF vezérigazgató helyettese, Murilo Portugal, de a hegymenet jóval visszafogottabb lehet, mint amit az elmúlt hónapokban tapasztaltunk....
márc. 3
10:07
6,2 százalékkal zuhant 2009-ben a magyar gazdaság (ATV)
Az ipari termelés csaknem 18 százalékkal süllyedt.
márc. 3
10:09
Jó vezetők nincsenek jó követők nélkül (HR Portál)
Sokan foglalkoznak vezetők személyiségével, a vezetési stílusokkal és sokkal kevesebben a követőkkel. Pedig éppen a követőktől várjuk, hogy kreativitásukkal, kezdeményezőkészségükkel újra életet leheljenek a válságtól megtépázott vállalati kultúrába. De kiket is hívunk követőknek? Követnek-e a követők?
márc. 3
10:11
Ismét kompenzál a BKV a sztrájk miatt (HR Portál)
Meghosszabbítja 2010. február 28-án, március 1-jén vagy március 2-án lejáró bérletek érvényességét a BKV március 3-áig a januári sztrájk miatt, tudta meg a Világgazdaság.
márc. 3
10:15
Az aranyat nem rázta meg a földrengés (Privátbankár)
A Chilében pusztító szörnyű földrengésre az arany nem reagált, kilengései továbbra is a dollár árfolyamának mozgását és a kockázati étvágy általános alakulását követik - véli Ole Sloth Hansen, a Saxo ...
márc. 3
10:15
A Parking Kft. szerint is halasztani kellene a Kossuth téri mélygarázs-beruházást (Gondola)
A Parking Kft. egyetért Rogán Antal V. kerületi polgármesterrel abban, hogy a közelgő magyar európai uniós elnökség miatt 2011 júniusa utánra kellene halasztani a Kossuth téri...
márc. 3
10:15
Eladó az atombunker (Blikk)
márc. 3
10:15
Fejszével vett elégtételt (HírTV)
Elfogta a rendőrség azt a férfit, aki fejszével verte szét egy mulató bejárati ajtaját Szombathelyen - értesült a HavariaPress.
márc. 3
10:15
Miért nem érkeznek a 2-es metró új szerelvényei? (Alternatív Energia)
Ha az Alstom június végéig sem tudja megszerezni a 2-es metró vonalára gyártott Metropolis szerelvény végleges típusengedélyét, akkor a BKV valószínűleg kénytelen lesz a szerződést felmondani - közölte a közlekedési társaság szerdán az MTI-vel.
márc. 3
10:17
Kisebb árhullám alakult ki a Dráván és a Dunán (Gondola)
A hirtelen enyhülés és a hétvégi csapadék hatására kisebb árhullám alakult ki a Dráván és a Dunán. A Dél-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság szerdai tájékoztatása szerint a Dunán a...
márc. 3
10:17
EU-s szolgáltatási index: 51,8 pont- elörejelzés: 52,0 pont (HírTV)
Módosított februári EU-s szolgáltatási index: 51,8 pont- előrejelzés: 52,0 pont- előzetes érték: 52,0 pont. Részletek következnek
márc. 3
10:18
3x4 filléres háztartási tipp (Blikk)
Olcsón és hatékonyan dolgozhat az éléskamra kincseivel!
márc. 3
10:19
Erőszakkal tetováltak a fiú homlokára (HírTV)
Az ausztrál rendőrség letartóztatott egy 34 éves férfit, aki a vád szerint erőszakkal tetovált egy szót egy 18 éves fiú homlokára - közölték szerdán az ausztrál hatóságok. A rendőrség azt nem közölte, hogy milyen szóról van szó.
márc. 3
10:21
A Hold járása befolyásolja a növények fejlődését! Holdnaptár 2017 nyarára (Édenkert)
Írásos emlékek bizonyítják, hogy már az egyiptomiak is figyelembe vették a Hold változásait és a vetést fogyatkozó, az aratást pedig növekvő holdállásra ütemezték.
márc. 3
10:21
Összehangolt öngyilkos merényletek Irakban: 29 halott (ATV)
Bakuba város rendőrfőkapitányát akarták megölni.
márc. 3
10:21
EUR/SEK Csökkent a fizetési mérleg többlete (HírTV)
A svéd fizetési mérleg többlete a 4. negyedévben 54,0 milliárdról 40,8 milliárdra csökkent. Az EUR/SEK 9,8148-ra emelkedett. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt

Keresés