2010. június 11. péntek

jún. 11
17:24
Újra járható a budai rakpart egy része (Gondola)
Péntek délután öt órától ismét járható a budai rakpart Lágymányosi híd és a Halász utca közötti szakasza, amelyet a Duna áradása miatt zártak le korábban - közölte Horváth László, a Fővárosi Közterület Fenntartók szóvivője
jún. 11
17:26
Simor kétszer annyit kap, mint Bernanke – ennyivel jobb? (Gondola)
Nehogy populistának tűnjünk, a különbséget lélegeztető gépben már nem számoljuk ki. Surányinak köszönhetjük ezt a bődületes összeget.
jún. 11
17:36
MSZP: hatalomkoncentráció a médiában (Privátbankár)
Az MSZP szerint "szakmai megfontolásokat nélkülöző hatalomkoncentrációt" készít elő a Fidesz pénteken benyújtott, a médiával kapcsolatos törvényjavaslataival, amelyekről nem egyeztetett az ellenzékkel.
jún. 11
17:36
Sukorói kaszinóper - Óriási eltérés a becslésekben (Alternatív Energia)
A befektetői csoportot képviselő alperes, Joav Blum üzletember, valamint tanúk meghallgatásával folytatódott a magyar állam által, a tervezett sukorói King's City beruházáshoz kötődő telekcsere-szerződés érvénytelenségének megállapítására és az eredeti állapot helyreállítására indított polgári per pénteken a Fejér Megyei Bíróságon. A következő tárgyalás szeptember 17-én lesz.
jún. 11
17:36
Ismét járható a budai rakpart egyik része (ATV)
Gyorsan visszaadták.
jún. 11
17:42
Visszamenőleg lenne érvényes a hároméves gyes (Infostart)
Visszamenőlegesen állítaná vissza három évre a gyest a kormány a tervek szerint.
jún. 11
17:42
A részeg sofőr okozta a tragédiát (HírTV)
A kórházban belehalt sérüléseibe az a férfi, akit egy részeg sofőr sodort el autójával a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Tállyán.
jún. 11
17:42
Halálra gázoltak egy idős nőt Budapesten (Gondola)
Halálra gázolt egy idős nőt egy tehergépkocsi Budapesten, a XIII. kerületi Lehel úton - közölte Csillag Melinda, a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtótügyeletese
jún. 11
17:45
Változik a GVH elnökhelyetteseinek kinevezési ideje (ProfitLine)
(MTI) - A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnökhelyetteseinek kinevezése nem 6 évre szól, hanem megegyezik az elnök kinevezési időtartamával - a módosítást Szatmáry Kristóf (Fidesz) terjesztette a parlament elé, és az Országgyűlés honlapján érhető el.
jún. 11
17:47
Andor László: a tízéves uniós növekedési program is üzenet a piacnak (ProfitLine)
(MTI) - Az Európai Unió most készülő gazdasági növekedési, versenyképességi és foglalkoztatási programja, az úgynevezett EU2020 is üzenet az EU-tagországok gazdasági helyzetét figyelő piacoknak - mondta pénteken Brüsszelben az Európai Bizottság foglalkoztatás- és szociálpolitikai felelőse.
jún. 11
17:49
Októbertől lekérdezhető a BISZ pozitív adóslistája (ProfitLine)
(MTI) - Októbertől indulhat a BISZ Zrt. pozitív adóslistás adatszolgáltatása, hasonló szolgáltatás indítását tervezi a bolognai székhelyű CRIF csoport is. A Központi Hitelinformációs Rendszerben (KHR) jelenleg csak "feketelistás" lakossági nyilvántartás van.
jún. 11
17:51
A nap végére felébredtek a vevők az OTP piacán (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 174,03 pontos, 0,82 százalékos emelkedéssel, 21.277,44 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 20,4 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen változtak az előző napi záráshoz képest.
jún. 11
17:53
Nem problémázik a Fitch a gyenge magyar 12 hónapos DKJ aukció miatt (ProfitLine)
A meghirdetettnél alacsonyabb értékesítéssel zárult magyarországi diszkontkincstárjegy-aukció nem jelent veszélyt Magyarország azonnali finanszírozási képességére, amelyet jelentős külső hivatalos pénzforrások támogatnak, ám ráirányítja a figyelmet arra, hogy Magyarország változatlanul sebezhető a globális befektetői kockázatkerüléstől - áll a Fitch Ratings pénteken Londonban kiadott…
jún. 11
17:54
3 éves gyes: visszamenőleg járna (Privátbankár)
Visszamenőlegesen állítaná vissza három évre a gyest a kormány a tervek szerint. Nagy Anna kormányszóvivő pénteki tájékoztatóján kérdésre közölte: azért 2012-től állítanák vissza három évre a gyes id...
jún. 11
17:54
Vérfürdő az elvonón (Kripto Akadémia)
Több mint harminc bérgyilkos megtámadott egy drogelvonó kúrára létesített mexikói rehabilitációs központot és megölt 19 embert - közölte pénteken a rendőrség.
jún. 11
17:54
XVI. Benedek: szigorúbban fogják vizsgálni, hogy ki lehet pap (ATV)
Bocsánatot kért a pápa.
jún. 11
18:00
Ismét felpúposodott a sín az 1-es vonalán (HírTV)
Ismét leállt az 1-es villamos közlekedése péntek délután - ezúttal a Lehel utca és a Bécsi út között szállítják pótlóbuszok az utasokat. A BKV fődiszpécsere csak annyit mondott, hogy műszaki hibáról van szó, a Független Hírügynökség információi szerint a sínek púposodtak fel a meleg miatt.
jún. 11
18:00
Eddig 15 millió liter olajat vontak ki a Mexikói-öböl vizéből (Gondola)
A Mexikói-öböl vizéből a felszíni szennyeződés lefölözésével eddig 4 millió gallon (15 millió liter) kőolajat tudtak kivonni mintegy 18 millió gallon (68 millió liter) olajos víz átmosásával - közölte az amerikai parti őrség
jún. 11
18:12
Fitch: nem jelez gondot a kevésbé sikeres DKJ-aukció (Privátbankár)
A meghirdetettnél alacsonyabb értékesítéssel zárult magyarországi diszkontkincstárjegy-aukció nem jelent veszélyt Magyarország azonnali finanszírozási képességére, amelyet jelentős külső hivatalos pén...
jún. 11
18:12
Nem kap orosz rakétákat Irán (Kripto Akadémia)
Vlagyimir Putyin orosz miniszterelnök megígérte Párizsnak, hogy felfüggeszti a föld-levegő rakéták szállítását Iránnak - közölte pénteken Nicolas Sarkozy francia elnök hivatala, miután a két politikus a francia fővárosban találkozott egymással.
jún. 11
18:12
Utazók figyelem: kamionok várhatók hétvégén az utakon! (Pénzcentrum)
A hétvégére meghirdetett hőségriasztás miatt felfüggesztésre került a hétvégi kamionstop . A szokásos gyakorlattal szemben tehát a 7,5 tonna megengedett legnagyobb össztömeget meghaladó tehergépkocsik 2010. június 12. szombat 22 óra és június 13. vasárnap 22 óra között is közlekedhetnek a magyarországi utakon....
jún. 11
18:12
Drasztikus lépések következhetnek - Járulékcsökkentés és adóemelés Csehországban (Portfolio)
Már korábban is lehetett arról hallani, hogy a csehek is egy nyugdíjreformot készítenek elő, azonban a szakmai bizottság tervezete csak most lett nyilvános. A drasztikus változtatások a...
jún. 11
18:12
Öngyilkosságot kísérelt meg Larry King felesége (ATV)
Hűtlenség miatt szánta rá magát, szerencsére időben megtalálták.
jún. 11
18:14
Megtalálták az eltűnt vitorlázó lányt az Indiai-óceán déli térségében (ATV)
9 méteres hullámokkal bírkózott.
jún. 11
18:18
Döntetlen a vb nyitómeccsén (Blikk)
Johannesburg – Ha az eredménynek nem is feltétlenül, egészen különleges rekordjának örülhetett tegnap Carlos Alberto Parreira (67) a 2010-es dél-afrikai labdarúgó-világbajnokság nyitómeccse után.
jún. 11
18:18
Liberális-szélsőjobb kormánykoalíció alakulhat Hollandiában (Infostart)
Elsőként a szélsőjobboldali Szabadságpárttal (PVV) kíván esetleges koalíciós esélyekről konzultálni a szerdai választásokon győztes liberális párt (VVD) Hollandiában - jelentette be Mark Rutte, a VVD miniszterelnök-jelöltje pénteken.
jún. 11
18:18
Halálos gázolás Budapesten (HírTV)
Halálra gázolt egy idős asszonyt egy teherautó pénteken délután négy óra körül Budapesten, a XIII. kerületi Lehel utcán.
jún. 11
18:18
Visszamenőleg lenne érvényes a hároméves gyes (Gondola)
Visszamenőlegesen állítaná vissza három évre a gyest a kormány a tervek szerint
jún. 11
18:20
Hatalmas károkat okozott az időjárás (HírTV)
Hatalmas károkat okozott a mezőgazdaságban az elmúlt hetek időjárása. A hirtelen nagy mennyiségben leesett csapadék belvizeket okozott, ami miatt a gazdák nem tudták a növényvédelmi munkákat időben elvégezni.
jún. 11
18:20
A szélsőjobbal tárgyalnak koalícióról a liberálisok Hollandiában (Gondola)
Elsőként a szélsőjobboldali Szabadságpárttal (PVV) kíván esetleges koalíciós esélyekről konzultálni a szerdai választásokon győztes liberális párt (VVD) Hollandiában - jelentette be Mark Rutte, a VVD miniszterelnök-jelöltje
jún. 11
18:30
Tizenötmillió liter olajat vontak ki a Mexikói-öbölből (Kripto Akadémia)
A Mexikói-öböl vizéből a felszíni szennyeződés lefölözésével eddig 4 millió gallon (15 millió liter) kőolajat tudtak kivonni mintegy 18 millió gallon (68 millió liter) olajos víz átmosásával - közölte pénteken az amerikai parti őrség.
jún. 11
18:30
Einstand és bebetonozás: ezek a Fidesz céljai (Alternatív Energia)
Lendvai Ildikó szerint a Fidesz médiával kapcsolatos törvényjavaslatai három célt szolgálnak: az einstandolást, a fideszes káderek bebetonozását és a paritás megszüntetését, valamint a közmédiumok és az MTI politikai irányítását.
jún. 11
18:30
Milliókat fertőz meg a vb-láz Ázsiában és Ausztráliában (ATV)
Egyfajta foci vb-láz söpör végig Ázsián és Ausztrálián. Több százezer focirajongó már hónapokkal ezelőtt elkezdte a visszaszámlálást a vb kezdetéig, aminek a legnagyobb a sikere a pubokban, klubokban és a fogadóirodákban.
jún. 11
18:32
A liberálisokkal tárgyal a szélsőjobb (Kripto Akadémia)
Elsőként a szélsőjobboldali Szabadságpárttal (PVV) kíván esetleges koalíciós esélyekről konzultálni a szerdai választásokon győztes liberális párt (VVD) Hollandiában - jelentette be Mark Rutte, a VVD miniszterelnök-jelöltje pénteken.
jún. 11
18:36
Nem talált jogszerűtlen adatbázisokat a pártoknál az adatvédelmi biztos (Infostart)
Nem talált sem a Fidesz, sem az MSZP nyilvántartásának vezetésekor súlyos jogszerűtlenségeket Jóri András adatvédelmi biztos, a kisebb pártoknál azonban több szabálytalanság is kiderült az adatbázisokkal kapcsolatban.
jún. 11
18:36
VMSZ-elnök: számíthatunk a magyar kormány támogatására (Gondola)
A Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) számíthat a magyar kormány támogatására a Magyar Nemzeti Tanáccsal kapcsolatos célkitűzések megvalósításában - mondta Pásztor István VMSZ-elnök pénteken Szabadkán, miután tárgyalt Martonyi János külügyminiszterrel
jún. 11
18:36
Travolta az ausztrál csapattal táncolt (+kép) (HírTV)
Különleges segítséget kaptak az ausztrál focisták a dél-afrikai világbajnokságra készülve. Pénteken Johannesburgban landolt John Travolta repülője, amelyet a képzett pilóta hollywoodi filmsztár vezetett. Travoltával van állapotos felesége, az ugyancsak filmsztár, Kelly Preston és lányuk Ella.
jún. 11
18:38
Foci VB: A nyitó meccs kellemes döntetlent hozott (Gondola)
Bármely csapat nyerhetett volna a jó iramú, igazi vb hangulatot sugárzó meccsen. A két szimpatikus válogatott hozta a kötelezőt.
jún. 11
18:48
Orbán szerint nagy a baj (Kripto Akadémia)
A magyar gazdaság teljes újjászervezésére van szükség - mondta Orbán Viktor miniszterelnök az APA osztrák hírügynökségnek adott interjúban pénteken.
jún. 11
18:48
Dél-Afrika-Mexikó 1-1 (ATV)
Mexikó veszélyesen kezdett, Dél-Afrika az első negyedóra végén ébredt fel.
jún. 11
18:50
Nem csak nálunk problémás a felsőoktatás (Kripto Akadémia)
A romániai és a magyarországi felsőoktatás ugyanazokkal a problémákkal és kihívásokkal küzd, mindkét rendszer irányítói tartalmi, szerkezeti és anyagi nehézségekkel szembesülnek - fogalmazott Szabó Gábor, a Magyar Rektori Konferencia (MRK) elnöke, aki pénteken Kolozsváron román-magyar felsőoktatási fórumon vett részt.
jún. 11
18:50
Nem jár egy villamos Budapesten: felszólították Demszkyt (ATV)
Túl sokszor áll le a forgalom.
jún. 11
18:52
A vb Anglia legnagyobb sportfogadási eseménye (ATV)
A bukmékerek egymilliárd font értékű forgalomra számítanak.
jún. 11
18:54
Döntetlennel nyitott a vb-n a Bafana Bafana (HírTV)
Döntetlen született a 2010-es dél-afrikai labdarúgó-világbajnokság nyitómeccsén, ahol a hazaiak az A-csoportban Mexikót fogadták. A találkozót csaknem 90 ezren követték a helyszínen, de őrjítő hangorkánt okozott a vuvuzela, ami még 30 napon át kíséri a torna meccseit.
jún. 11
18:54
Orbán: a magyar gazdaság teljes újjászervezésére van szükség (Gondola)
A magyar gazdaság teljes újjászervezésére van szükség – mondta Orbán Viktor miniszterelnök az APA osztrák hírügynökségnek adott interjúban pénteken
jún. 11
18:56
Magyarország az elsők között ratifikálja a szerb EU-társulási megállapodást (Gondola)
A magyar parlament az elsők között fogja ratifikálni a Szerbia és az EU képviselői által aláírt stabilitási és társulási megállapodást (SAA) - jelentette ki Martonyi János külügyminiszter Szabadkán
jún. 11
18:58
Orbán: közjó és nyereségesség - jön a második akcióterv! (Gondola)
A politika felelőssége, hogy a közjó és a nyereségesség újra egy vonalba kerüljön. - Orbán a nemzetközi bankvilágnak ismertette programját
jún. 11
19:06
Tombol a vébéláz: a brazilok vagy a spanyolok nyerik? (Privátbankár)
Majdnem minden harmadik magyar felnőtt Brazíliát tippeli győztesnek, a dél-afrikai labdarúgó világbajnokságon. Spanyolországra a válaszadók 13, Németországra 12, Angliára pedig 11 százalék szavazott hazánkban, a Nielsen piackutató vállalat 55 országban végzett közvélemény-kutatása során, idén márciusban. Európában, legtöbben szintén Brazíliát várják az első helyre, és a további sorrend is hasonló
jún. 11
19:06
Rómában sem érdekes már Jacko (Spa Trend Online)
Érdeklődés hiányában elmarad a június 25-re tervezett, nagyszabású Michael Jackson-emlékkoncert Rómában.
jún. 11
19:12
Tovább folytatódik a kánikula: forró hétvégére számíthatunk (Infostart)
Forró hétvégénk lesz: szombaton és vasárnap akár 34-35 fok is lehet, az ország északi részén élők azonban futózáporokra is számíthatnak.

Keresés