Nagy sikerű könyvet jelentetett meg Lucie Cave, a Heat magazin szerkesztője, a Világ leghülyébb hírességei címmel. A beszédes című irományból például kiderül: Brad Pittnek kicsi a fütyije.
Vontatás közben kigyulladt egy dízelmozdony motortere vasárnap reggel a Hajdú-Bihar megyei Ohat-Pusztakócs vasútállomáson; személyi sérülés nem történt és a vonatforgalom is zavartalan - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF).
Összekapcsolná a kormány a lakástámogatásokat a gyermekvállalással, a jövedelemadózással, az energiahatékonysággal, a minőségi és legális építéssel - derül ki az Új Széchenyi Terv vitairatából. A munkaanyag a devizahitelezés helyett a forint jelzáloghitelezést részesíti előnyben. A Nemzetgazdasági Minisztérium honlapján is olvasható 200 oldalas dokumentum szerint a lakásügyeknek évente 375…
A négy évig tartó holland misszió befejeztével az ország déli részén lévő Uruzgán tartomány feletti ellenőrzést más ország veszi át a nemzetközi erőkön belül. A NATO a holland erők távozása után is ellátja azokat a feladatokat, amelyeket eddig ellátott: a harci műveleteket, az afgán hadsereg képzését és az újjáépítést.
Megalakult az első szocialista Demokrata Kör. Az MSZP közleményében azt írja: a szervezet a demokrácia megóvása iránti igény miatt jött létre, a párt szerint ugyanis ennek alapértékei sérültek az utóbbi 60 napban.
Összekapcsolná a kormány a lakástámogatásokat a gyermekvállalással, a jövedelemadózással, az energiahatékonysággal, a minőségi és legális építéssel - derül ki az Új Széchenyi Terv vitairatából
Férjhez ment Bill Clinton volt amerikai elnök lánya szombaton. A 30 éves Chelsea Clinton 32 éves bankár vőlegényével, Marc Mezvinskyvel házasodott össze New York melletti Rhinebeck-ben.
Pakisztánban 900 felé közelít az ország északnyugati részét sújtó áradások száma, és a mentőalakulatok elkeseredett erőfeszítéseket tesznek, hogy minél előbb eljussanak bajba jutottakhoz - közölték helyi illetékesek
gy ember meghalt, egy másik pedig súlyosan megsebesült, miután felrobbant egy akna Dél-Koreában, az Észak-Koreával határos, polgári személyek számára tiltott övezetben - közölte vasárnap Jongcshon város rendőrsége.
Az idén május végéig a balatoni szálláshelyek 294 ezer vendéget fogadtak, 1,5 százalékkal kevesebbet, mint az előző év azonos időszakában - áll a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb Statisztikai Tükör című kiadványában.
A dél-koreai hadsereg a közelben számos olyan faládába rejtett aknát talált, amelyet feltehetően az Észak-Koreában nemrégiben lezúdult özönvízszerű eső sodort át a déli területre
Már több mint négyszázan keresik azt a 13 éves szerb kisfiút, akit állítólag az anyja vert fejbe egy kapával. A gyilkosságot bevallotta, de nem hajlandó elárulni, hol van a gyereke holtteste.
Egy lengyel származású, Ausztriában élő nyugdíjas nő az áldozat, akinek elégetett holttestét múlt héten találták meg az osztrák rendőrök Nickelsdorfban.
Kiszabadított a mexikói rendőrség a hét végén két operatőrt, akiket öt nappal korábban raboltak el kábítószer-csempészek - közölte a közbiztonsági minisztérium.
Változik a jövedéki és az illetéktörvény augusztus elsejétől. A módosított jövedéki törvény lehetővé teszi a kistermelők számára az otthoni pálinkafőzést, illetve azt, hogy saját fogyasztásra 50 literig nem kell jövedéki adót fizetni.
Színészek, médiasztárok, énekesek. Irigyeljük őket sikereikért, gazdagságukért. Pedig sokan közülük ma már nem is a főfoglalkozásuknak köszönhetik az anyagi biztonságukat.
Oroszországban 100 ellenzéki tüntetőt vettek őrizetbe. A hatóságok erőszakkal oszlatták fel Moszkvában azt a demonstrációt, amelyen a tüntetők a gyülekezési jog érvényesítését követelték. A rendőrök arra hivatkozva léptek közbe, hogy a hatóságok már korábban betiltották rendezvényt.
Az október 3-ai kisebbségi választáson Budapesten várhatóan a VIII. és a XVIII. kerületben szavaz majd a legtöbb kisebbségi választó, míg a legkevesebben az I. és a XII. kerületben jelentkeztek a jegyzékbe - derül ki az Országos Választási Iroda világhálós oldalán közzétett adatokból.
A Széchenyi Kártya Program kiterjesztéséről hozott kormányhatározat szerint augusztus 1-jétől a vállalkozások hitelportfóliójának racionalizása, piacaik megtartása és bővítése érdekében maximum 25...
A magánnyugdíj-pénztárakat is államosíthatja a kormány, ha az Európai Unió nem engedi meg Magyarországnak, hogy eltérjen a korábban vállalt 2011-es költségvetési hiánytól - írja a Vasárnapi Hírek.
Egyre több helyen a közterekről a társasházakba költöztették a szelektív hulladékgyűjtő konténereket, ugyanis így sokkal hatékonyabban lehet szétválogatni a háztartási hulladékot. A köztéri szelektív hulladékgyűjtés hátránya, hogy a gondosan kiválogatott szemét sokszor a lakóház aljában lévő kukába kerül, mert nincs a közelben megfelelő tároló.
Megelőlegezett földmunkával, és szaporítóanyaggal támasztaná fel a nógrádi málnatermesztést a berkenyei faluszövetkezet. A térségben egyre kevesebben foglalkoznak a bogyós gyümölccsel, mert a gazdák szerint az elmúlt évtizedben elhibázott volt az állami támogatások rendszere. A nógrádi település hűtőháza azokat a termelőket támogatná, akik vállalják, hogy tíz évig nem hagynak fel a…
Thierry Henry bemutatkozott az Egyesült Államok futballbajnokságában, az MLS-ben, s az FC Barcelonától érkezett csatár két gólpasszal tette le névjegyét debütálásán a New York Red Bulls klubszíneiben.
A humán papillómavírus (HPV) vakcina nemcsak a szexuálisan terjedő vírustól és a méhnyakráktól véd, hanem a nemi szervek szemölcsöseinek kialakulását és a méhnyak kisebb fokú elváltozását is gátolja.