Megkezdődött vasárnap a holland kontingens kivonása Afganisztánból, a négy évig tartó holland misszió befejeztével az ország déli részén elterülő Uruzgán tartomány feletti ellenőrzést más kontingens veszi át a nemzetközi erőkön belül - jelentette be a kabuli NATO-parancsnokság.
Az iraki erőszakcselekmények civil halálos áldozatainak a száma majdnem duplájára nőtt júliusban az egy hónappal korábbihoz képest - mutatnak rá a bagdadi kormány által a hétvégén ismertetett adatok.
A versenyszférában tavaly 131.000 munkavállalót - a vállalkozások által foglalkoztatottak 6,7 százalékát - bocsátották el, a csökkenés csaknem 90 százaléka a fizikai munkakörben dolgozókat érintette - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Statisztikai tükör című kiadványából.
Magyarul tanult Lewis Hamilton. Persze valószínűleg csak azért, hogy bevágódjon itteni szurkolóinál, de egy újabb futamgyőzelem is nagyot lendítene a népszerűségén.
Több tízezer forintba kerül az idén is a szülőknek a tanévkezdés. Az átlagos tankönyvcsomagár az első évfolyamon 6 ezer, a hetedik és a nyolcadik évfolyamon 13 ezer forint körül alakulhat.
Az oroszországi erdőtüzek a hét végére elharapództak az orosz Távol-Kelet térségében, ahol csaknem 100 ezer hektárnyi tajgát perzselnek a lángok - közölte vasárnap a helyi erdőgazdálkodási szakszolgálat.
Öt díjat hoztak el fiatal magyar filmesek a régió vezető filmes rendezvényéről, amire az 1995-ben alapított fesztivál történetében eddig még nem volt példa.
Nem hivatalos információk szerint 900-nál is több halottja lehet a pakisztáni áradásoknak. A víz teljesen megbénította az ország északnyugati részét. Az egyik főutat a levonuló víznek köszönhetően részlegesen megnyitották, de a vízzel körülzárt településen sokan még mindig segítséget várnak. A hatóságok 150 eltűntet keresnek.
A szkeptikusok azt mondják, hogy csak egy hamisítvány, vagy a fény játéka az a bizonyos hosszú nyakú tengeri lény, a szakértők azonban leálltak vitatkozni, mi is lehet azon a fotón, amelyet a Devon megyei Paignton partjainál készített egy brit asszony.
árman könnyű sérüléseket szenvedtek, amikor autójuk egy kanyarban kisodródott és felborult a Győrt Veszprémmel összekötő 82-es főúton, Veszprémvarsány térségében vasárnap - közölte a rendőrség.
Öt díjat hoztak el fiatal magyar filmesek a szarajevói filmfesztiválról, régiónk vezető filmes rendezvényéről, amire az 1995-ben alapított fesztivál történetében eddig még nem volt példa - tudatta a Magyar Mozgókép Közalapítvány.
Búvárok segítségével keresik azt a 15 éves fiút, aki vasárnap nem sokkal dél előtt merült el a Lónyay-főcsatornában Nyírbogdánynál - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyelete.
A romagyilkosság-sorozat bizonyítékai között lehet olyan is, amelyet nem biztos, hogy törvényes úton szereztek be - állítja az egyik gyanúsított védője. A Független Hírügynökségnek nyilatkozó Bérdi Zsolt az iratismertetés után konkrétumokat nem akart elárulni. Az ügyvéd elmondta: azt sem érti, hogy ilyen nagy horderejű ügyben 9 hónap alatt hogyan ért véget a nyomozás.
Búvárok segítségével keresik azt a 15 éves fiút, aki vasárnap nem sokkal dél előtt merült el a Lónyay-főcsatornában Nyírbogdánynál - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyelete az MTI-vel
Harmadfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el a Közép-Tisza Vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (Köti-kövízig) a Tisza szolnoki fővédvonalának egy szakaszán, ahol a napokban a töltés megcsúszását észlelték a szakemberek.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelentése szerint vasárnap az ország nagy részén alapvetően napos idő ígérkezik, keleten lesz erőteljesebb gomolyfelhő-képződés, ott helyenként kialakul zápor, illetve átmeneti szélerősödéssel kísért zivatar
Tíz éve először az idén várhatóan nyereséget ér el a DAX-30 indexben, a frankfurti tőzsde vezető mutatójában szereplő valamennyi cég, és a vállalatok közel egyharmada a válság előtti évek rekord nagyságú profitjához fogható nyereségre számít.
Vízbe fulladt egy 15 éves fiú a Lónyay-főcsatornában, Nyírbogdánynál. A fiú át akarta úszni a csatornát, de olyan erős volt a sodrás, hogy elmerült a vízben. A gyermek holttestét a nyíregyházi tűzoltóság búváregységével emelték ki a vízből.
Pakisztánban 900 felé közelít az ország északnyugati részét sújtó áradások száma, és a mentőalakulatok elkeseredett erőfeszítéseket tesznek, hogy minél előbb eljussanak bajba jutottakhoz - közölték helyi illetékesek.
Az Erste Bank 2010. augusztus 2-ától a jövedelem alapú finanszírozás kivételével minden finanszírozási forma esetén csökkenti a Forint alapú piaci jelzáloghitelek kamatát....
Kína megelőzte Japánt és immár a világ második legnagyobb gazdasága a kínai központi devizahivatal (SAFE) vezetője szerint. "Kína valójában már a világ második gazdasága" - mondta Ji Kang, aki egyben a jegybank kormányzó-helyettese is, a China Reform című magazinban a hétvégén közölt interjúban. Ugyanakkor az egy főre jutó mindössze 3.800 dolláros jövedelemre utalva is hangsúlyozta, hogy Kína még…
Színészek, médiasztárok, énekesek. Irigyeljük őket sikereikért, gazdagságukért. Pedig sokan közülük ma már nem is a főfoglalkozásuknak köszönhetik az anyagi biztonságukat.
Hatalmas felhőszakadás volt szombat éjjel Kecskeméten. A hirtelen lezúduló nagy mennyiségű víz lakóházakat veszélyeztetett. A családi házaknál homokzsákokkal védekeznek, mert a lakásokba már többször betört a víz. A hirtelen jött heves eső utakat öntött el, aluljárók és pincék teltek meg. A tűzoltókat kidőlt fákhoz és állatok mentésére is riasztották.
Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő a Hamász radikális palesztin szervezetet tette felelőssé azért, hogy a Gázai övezetből indított rakétatámadás ért két izraeli várost az elmúlt napokban
A 70 éves énekes július 22-én került válságos állapotba a délkelet-franciaországi Gapban, ahol éppen színpadra lépés előtt támadtak súlyos légzési problémái
Tíz nappal 96. születésnapja után, szombaton elhunyt Suso Cecchi D'Amico legendás olasz forgatókönyvírónő, az olasz neorealizmus számos remekművének szerzője.
A kiadásokat kell visszafognia a győri önkormányzatnak év végén, ha az ingatlanpiac nem élénkül meg szeptembertől. A kisalföldi megyeszékhely vezetése 1 milliárd forint bevételre számít az önkormányzati tulajdonú ingatlanok értékesítéséből, de az első félévben az időarányosan tervezett összeg fele sem folyt be a kasszába. Szakértők szerint a településeknek engedniük kellene az árból, de a…
Négy civil életét vesztette annak következtében, hogy gépkocsijuk egy feltehetően kurd felkelők által telepített aknára futott Törökország délkeleti részén.
Az amerikai lány 18, irodalom professzora pedig 33 éves volt, amikor szerelembe estek. A hosszan tartó viszony alatt a nő 15 terhességet szakított meg, nehogy kihunyjon a tűz közöttük.
Tíz éve először az idén várhatóan nyereséget ér el a DAX-30 indexben, a frankfurti tőzsde vezető mutatójában szereplő valamennyi cég, és a vállalatok közel egyharmada a válság előtti évek rekord nagyságú profitjához fogható nyereségre számít.
Reneszánsz udvarrá változik a Somogy megyei Nagyszakácsi augusztus 7-én. Akkor tartják a 18. Királyi Szakácsversenyt és Vásári Forgatagot. Profi szakácsokból álló csapatok mérik össze tudásukat a reneszánsz gasztronómiai kultúra jegyében - olvasható a rendezvény honlapján, a www.kiralyiszakacsok.hu internetes oldalon.
Egy új nukleáris fegyverkezési verseny veszélyeire hívta fel a figyelmet Liam Fox brit védelmi miniszter, aki védelmébe vette Nagy-Britannia Trident típusú atomtengeralattjáró-arzenáljának megújítását.
Feltehetőleg egy japán kereskedelmi tévétársaság újságírója az a két férfi, akire eszméletlen állapotban találtak rá a hegyi mentők a távol-keleti országban, és kórházba szállításuk után életüket vesztették - közölte vasárnap a rendőrség.