Már több mint hétszáz holttestet találtak meg az északnyugat-kínai Kanszu (Gansu) tartomány Csoucsü (Zhouqu) megyéjében, ahol vasárnap magas hegyek tövében épült falvakat rombolt le az eső miatt lezúdult föld, szikla és sár - jelentette kedden a helyszínről a kínai média.
Évek óta húzódott, de most megszületett a javaslat az amerikai befektetési alapok értékesítési jutalékainak megreformálásáról. A 30 éve érvényben lévő szabályozás jelentős bevételek hozott az...
A napokban befejeződik az idei fővárosi útfelújítások első üteme, az utolsó felújított útszakaszokat is átadják - közölte a Főpolgármesteri Hivatal sajtóirodája kedden
Elsöprő sikere van a Népszava SzületésLap akciójának. A reprint számok, a személyes adatokkal, saját fotókkal, titkos kis mondatokkal, idézetekkel kiegészített újságok nagyon kedveltek az olvasók körében.
A közép-kelet-európai régió villamosenergia-szektorába közel 144 milliárd euró értékű beruházás lenne indokolt a következő évtizedben a régi, alacsony hatásfokú és környezetterhelő erőművi...
Az IBM Magyarország legújabb, közel két hónapon át futó városfejlesztő pályázata videóverseny formájában gyűjti össze azokat az újító szellemű, kreatív megoldásokat és ötleteket, amivel hatékonyabbá tehető a városi közlekedés működése - áll a portálunkhoz érkezett sajtóközleményben.
A Bajnai-kormány alatt már idén elérte volna az államadósság a csúcsát a hazai kibocsátott össztermékhez viszonyítva, majd beindulna a lassú csökkenés. A Fidesz-kormány alatt azonban az adósság...
A napokban befejeződik az idei fővárosi útfelújítások első üteme, az utolsó felújított útszakaszokat is átadják - közölte a Főpolgármesteri Hivatal sajtóirodája. A május 5-én kezdődött nyári rekonstr...
Ha augusztus, akkor Sziget, és a mínusz egyedik napon egy nagykoncert. Idén a Kispál és a Borz töltötte meg a Nagyszínpad előtti teret, de ilyen elvileg a jövőben többet nem lesz: Lovasi bandája éjjel 11 órakor feloszlott. Erről kérdeztük a szigetelőket, valamint megnéztük, hogyan sátoroznak a fesztiválozók. Belebotlottunk néhány külföldibe is, de ez nem volt különösebben nehéz...
Túlnyomóan napos idő várható, a nappali gomolyfelhőképződés mellett inkább csak nyugaton fordulhat elő kedden egy-egy zápor, zivatar, szerdán csapadék nem valószínű
Elismerte Moszkva tiszti főorvosa, hogy az erdőtüzek okozta füst és az elviselhetetlen hőség miatt kétszer annyian halnak meg az orosz fővárosban, mint korábban. Az eddigi 360 helyett most naponta 700-an veszítik életüket a tízmilliós városban.
Schmitt Pál köztársasági elnök várhatóan szeptemberben találkozik XVI. Benedek pápával; a vatikáni magánkihallgatáson a pápa áldását kéri majd a magyar emberekre és államfői munkájára - írta a kedden megjelenő ünnepi dupla számában az Új Ember című katolikus hetilap
Az MSZP a hetente ülésező Országgyűlés híve, de szívesen tárgyal a témáról a kormánypártokkal - tudatta keddi közleményében az MTI-vel az ellenzéki párt.
Visszamenőleges hatállyal 2010. július 1-től 2010. szeptember 30-ig terjedő időszakra a lakossági devizahitellel rendelkező ügyfelek számára 12%-os kamat-visszatérítést ad a Raiffeisen Bank. A 3 hónapos időszakra vonatkozó hiteltörlesztési könnyítés a bank közel 100 ezer ügyfelét érinti....
Az elmúlt 3,5 évben még nem fordult elő, hogy a brit lánc jöjjön ki győztesen az árversenyből - nagyon közel kerültek egymáshoz a konkurensek árai a Privátbankár Árkosárban.
Halott csecsemőt találtak Laskodon, az ügyben a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei rendőr-főkapitányság 14. életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés büntette miatt indított nyomozást.
A pótfelvételi eljárásban több mint 400 szakon csaknem 2500 képzést hirdettek meg költségtérítéses finanszírozási formában, melyekre augusztus 10-éig jelentkezhetnek azok, akik az általános felvételi eljárásban sikertelenül, vagy egyáltalán nem próbálkoztak. A ponthatárokat augusztus 27-én ismertetik.
Schmitt Pál köztársasági elnök várhatóan szeptemberben találkozik XVI. Benedek pápával; a vatikáni magánkihallgatáson a pápa áldását kéri majd a magyar emberekre és államfői munkájára - írta a kedden megjelenő ünnepi dupla számában az Új Ember című katolikus hetilap.
Az ukrán kormány bejelentette, hogy a Nemzetközi Valutaalappal kötött megegyezés értelmében az augusztusi áremelést követően jövő áprilistól várhatóan újabb 50 százalékkal fog emelkedni a lakossági gázár - jelentette az ITAR-TASZSZ. Az ukrajnai fogyasztók számára így nyolc hónapon belül a duplájára fog drágulni a földgáz. A kormánykoalícióban részt vevő kommunista párt népszavazás útján tiltaná be…
Lezuhant egy repülőgép Alaszkában hétfő éjszaka. A szövetségi amerikai állam nemzeti gárdája kedden azt közölte, hogy az eddigi adatok szerint nyolcan voltak a gépen. A mentőosztagok elérték a roncsok helyét.
Az MSZP keddi közleményében arra reagál, hogy a Népszava arról írt: még Fidesz-elnökként, de már a kormányzásra készülve Orbán Viktor is egyeztetett szűk körben a sukorói kaszinóberuházás egyik megálmodójával, Ronald Lauder üzletemberrel.
Jó tudni, hogy a limabab napos helyen fejlődik a legjobban. A rendkívül hűvös vagy esős idő ártalmas lehet számára, hiszen nem annyira szívós, mint a zöldbab. Lássuk, hogy mit érdemes még megtudni a limabab termesztéséről!
Elfogta a rendőrség azt a három embert - köztük egy fiatalkorú lányt -, akiket azzal gyanúsítanak, hogy a múlt héten megöltek egy 83 éves bélyeggyűjtőt
Az MSZP felszólítja Tarlós Istvánt, hogy a Budapestiek érdekében járjon el Orbán Viktornál: a kormány utalja át a BKV-nak az előző kabinet által megígért 7,5 milliárd forintot
Jelentősen csökkent a szállodák árbevétele ebben az évben a tavalyi évhez képest - mondta el a Magyar Szállodaszövetség elnöke. Erdei János szerint ennek oka egyrészt a forint árfolyama, másrészt az erős árverseny volt.
A tegnapi jó teljesítménye után a mai napon mínuszban állnak az amerikai határidők, melyek közül a Dow 103, az S&P 500 12.4, a Nasdaq 100 pedig 18.75 pontos esést mutat. Technikailag az S&P 500...
Méltatlan trükkök bemutatására kényszerítik, kínozzák, éheztetik, és kegyetlen körülmények között tartják az állatokat a kínai állatkertekben, és parkokban - állítja egy állatvédő csoport.
Előzetes letartóztatottja is van az idősotthonok ellen folyó eljárásoknak. Az illető egy olyan alapítvány kuratóriumi tagja, amely Pest megyében több intézményt működtetett engedély nélkül. A gyanú szerint saját céljára költött el több millió forintot, és jogosulatlanul kötött ellátási szerződéseket.
Júliusban 3,2 százalékkal csökkent Kína nyersolajimportja az egy évvel korábbihoz képest. Ez 16 hónapja az első hanyatlás, amelyet az idézett elő, hogy finomítók a korábbi kiterjedt vásárlások nyomán most a felhalmozott készleteket használják fel.
Egészen péntekig úgy tűnt, hogy a kakaó tovább halad a korábbi emelkedő csatornájában. A hét közepén sikerült a 200 napos mozgóátlagot is átlépni, de 3150 felett előkerültek az eladók és visszafordították az árfolyamot. (Solar Capital)
Az amerikai mezőgazdaságon kívüli ágazatok második negyedévi termelékenysége 0,9 százalékkal csökkent, miközben a termelés 2,6 százalékkal, míg a munkaórák száma 3,6 százalékkal emelkedett - közölte az amerikai munkaügyi minisztérium kedden.
A korábban várt 0,2 százalékos visszaesés helyett idén 0,6 százalékkal nő a bruttó hazai termék (GDP), 2010-ben az átlagos infláció 4,7 százalék lesz a márciusban jelzett 4,3 százalék helyett - közölte kedden honlapján a Nemzetgazdasági Minisztérium.
Budapesten egy férfi meghalt, miután kiesett egy teherautóból és az ráborult a II. kerületben. A baleset az Adyligeti Rendészeti Szakközépiskola területén történt.