Igaz ugyan, hogy egyelőre csak kísérleti jelleggel, ám az Opel (a brit piacon természetesen Vauxhall) 2010. augusztus 1-jével egy új garancia programot indított. Ennek keretében 160.000 kilométerig vagy az idők végezetéig garanciát vállalnak az augusztus hónap elejétől átadott autóikra, viszont csakis Németországban és az Egyesült Királyság piacán.
Nem járnak a vonatok a Vác - Veresegyház - Budapest vonalon, miután délelőtt egy munkagép leszakított egy felsővezetéket egy vasúti átjáróban. A Mávinform tájékoztatása szerint Fót és Rákospalota-Újpest között autóbuszok közlekednek.
Optimistábbak a magyarok a nemzetközi átlagnál a válságból való kilábalás megítélésében: amíg ugyanis 48 ország válaszadóinak átlag 21 százaléka gondolja, hogy hazája a következő tizenkét hónap során kikerül a gazdasági recesszióból, addig Magyarországon 23 százalék egyebek között ezt tárta fel a Nielsen piackutató vállalat nemzetközi felmérése idén májusban.
A 100 és 200 méteres síkfutás világ- és olimpiai bajnoka, világcsúcstartója, a jamaicai Usain Bolt hátsérülése miatt ebben az idényben már nem versenyez - jelentette be a sprinter menedzsere.
Toldi Balázs tölti be a kereskedelmi igazgatói pozíciót a hazai flotta- és gépjármű kezelési piac meghatározó szereplőjénél, a LeasePlan Hungária Zrt-nél 2010 júliusától.
Halott csecsemőt találtak a rendőrök egy laskodi nő udvarán, az árnyékszékben. A nő kilencedik gyerekével volt terhes, a környezetének az tűnt fel, hogy laposabb lett a hasa, de a gyereket nem látták. A rendőrség 14. életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt indított nyomozást, gyanúsított egyelőre nincs.
Várhatóan hosszabb ideig zárva lesz a 49-es főút Kocsordnál, ahol felborult egy kamion, miután összeütközött egy személyautóval. A nyíregyházi tűzoltók daruja hosszabb ideje rossz, ezért meg kell várni, míg Debrecenből odaér a daru.
Optimistábbak a magyarok a nemzetközi átlagnál a válságból való kilábalás megítélésében: amíg ugyanis 48 ország válaszadóinak átlag 21 százaléka gondolja, hogy hazája a következő tizenkét hónap során kikerül a gazdasági recesszióból, addig Magyarországon 23 százalék egyebek között ezt tárta fel a Nielsen piackutató vállalat nemzetközi felmérése idén májusban.
Ehud Barak izraeli védelmi miniszter szerint helyesen döntött a kormány, amikor kommandósokat küldött a Gázai övezet körüli tengeri zárlatot áttörni készülő segélyhajók ellen.
A magyar gazdaság már-már példátlan erőt mutat mostanában, legalábbis a Sziget fesztiválra érkező külföldiek erre is gyanakodhattak a tegnapi nyitó napon. Lényegében sosem ért olyan keveset az...
Erős maradt, sőt tovább nőtt a kereslet a 3 hónapos diszkont kincstárjegyek mai aukcióján; az Államadósság Kezelő Központ csökkenő hozamon értékesítette a meghirdetett 50 milliárd forintnyi, a korábbi...
Miközben a BKV 320 forintért kínálja egy útra a vonaljegyet és 9800-ért a havibérletet, Pozsonyban egy órát utazgathatunk 200 forintból, Prágában 54 ezer az éves bérlet, Zágrábban ingyen magunkkal vihetjük a házastársunkat a hétvégén, Ausztriában pedig magunknak nyomtathatjuk az interneten vásárolt tikettet. Jegyeket, bérleteket tessék - körülnéztünk néhány szomszédunknál
Optimistábbak a magyarok a nemzetközi átlagnál a válságból való kilábalás megítélésében: amíg ugyanis 48 ország válaszadóinak átlag 21 százaléka gondolja, hogy hazája a következő tizenkét hónap során kikerül a gazdasági recesszióból, addig Magyarországon a megkérdezettek 23 százaléka; egyebek között ezt tárta fel a Nielsen piackutató vállalat nemzetközi felmérése idén májusban
Felsővezeték-szakadás miatt a Nyugati pályaudvar és Fót között nem járnak a Vác - Veresegyház - Budapest vonalon közlekedő vonatok, Fót és Rákospalota között vonatpótló buszok szállítják az utasokat - közölte a Mávinform kedden
Izrael javára történő kémkedéssel vádoltak meg Libanonban kedden egy korábban fontos posztot betöltő nyugalmazott tábornokot, aki halálos ítéletet is kaphat.
Optimistábbak a magyarok a nemzetközi átlagnál a válságból való kilábalás megítélésében: amíg ugyanis 48 ország válaszadóinak átlag 21 százaléka gondolja, hogy hazája a következő tizenkét hónap során kikerül a gazdasági recesszióból, addig Magyarországon 23 százalék egyebek között ezt tárta fel a Nielsen piackutató vállalat nemzetközi felmérése idén májusban.
A Phylaxia bejelentette a MŰSOR-HANG Zrt.-ben történő alaptőke-emelésének cégjegyzékbe történő bejegyzését. A PHYLAXIA 1912. Holding Nyilvánosan Működő Részvénytársaság 1113 Budapest, Bocskai u....
Hiába csökkent a kétezres évek elején a bűnesetek száma, az általános közvélekedés a biztonság romlását mutatta – mondta Hack Péter az ATV Pont7 című adásában.
Két egyházi karitatív szervezettel, a Katolikus Karitásszal és a Baptista Szeretetszolgálattal írt alá együttműködési megállapodást a Belügyminisztérium kedden Budapesten az árvíz sújtotta területeken végzendő munka összehangolása érdekében
Ennek a devizapárnak igazi szépségdíjas chartja van. Gyönyörű szimmetrikus emelkedés majd esés, közte egy nagyon masszív plafonnal. Július óta pedig egy enyhén süllyedő csatornában pattog le-fel. (Solar Capital)
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) vizsgálja az Agrármarketing Centrum, az ITD Hungary Zrt. és a Magyar Turizmus Zrt. összevonásának lehetőségét; ennek részleteit most dolgozzák ki - közölte az MTI megkeresésére kedden a NGM.
Az elmúlt hónapok időjárási viszontagságai a mezőgazdasági vállalkozások több mint felét negatívan érintették itthon, de az iparban és a kereskedelmi szektorban is minden ötödik cég működését megnehezítették a viharkárok, valamint a rendkívüli ár- és belvízhelyzet - derült ki a K&H kkv-kutatásából. Körülbelül 700 magyarországi kis- és középvállalkozást kérdeztek meg, a felmérés eredményeit…
Minden bizonnyal az egy hónapja eltűnt férfi holttestét találták meg kedden délelőtt a Nagy-Duna szigetközi szakaszán - közölte a katasztrófavédelem győri ügyelete
Korábbi sérelmekből fakadó bosszú és a félelemkeltés volt a romák elleni bűncselekmény-sorozat elkövetőinek motivációja a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) szerint. A gyanúsítottak az alapján választották a támadások helyszíneit, hogy ott korábban már "történt valami". Az MTI összeállította, hogy a támadások helyszínei miért kerülhettek a gyanúsítottak figyelmébe.
Izraelnek el kell ismernie felelősségét a Gázai övezetbe tartó segélyhajók elleni támadás ügyében - mondta kedden Ahmet Davutoglu török külügyminiszter Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő hétfői bírálataira reagálva.
Augusztus 22-éig a siófoki Coke Club területén is igényelhető Magyarország első érintés nélküli, feltöltős bankkártyája a Coke Club Maestro PayPass, melynek segítségével bankszámla és rendszeres kártyadíjak nélkül, gyorsan, kényelmesen, csupán a plasztik lap terminálhoz érintésével végezhetjük 5.000 forint alatti vásárlásainkat....
A szervezet képviselői keddi budapesti sajtótájékoztatójukon bejelentették: ahogy korábban, most is az ingyenes sör, a teljes adócsökkentés és az örök élet ígéretével kívánják elnyerni a választópolgárok szimpátiáját az október 3-ai önkormányzati megmérettetésen.
Ismét elindul az önkormányzati választáson a Kétfarkú Kutya Párt (KKP). A szervezet képviselői bejelentették: ahogy korábban, most is az ingyenes sör, a teljes adócsökkentés és az örök élet ígéretével kívánják elnyerni a választópolgárok szimpátiáját az október 3-ai önkormányzati megmérettetésen
Jelentős eséssel indult keddi kereskedési nap az amerikai piacokon, miután a befektetők körében egyre inkább fokozódik az aggodalom a legfrissebb kínai és amerikai makroadatok után és a Fed kamatdöntése, illetve közleménye előtt.
Az elsődleges információk szerint tűz ütött ki egy hajón a balatonföldvári kikötőben kedden, de mire a tűzoltók kiértek, már el is oltották - tájékoztatta a Független Hírügynökséget Petróczi Tímea, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője.
A múlt hét óta nem igazán van iránya a Dow Jones-nak, fölé jutott a 61.8%-os Fibonacci szintnek 10559-nek és azóta felette van oldalazás kisebb kiszúrásokkal.(Solar Capital)
Együttműködési megállapodást írt alá kedd délután a belügyminiszter a baptistákkal és a Katolikus Karitásszal, hogy közösen vegyenek részt az árvíz utáni újjáépítésben. A két szervezet összesen több mint félmilliárd forintnyi készpénzzel és különféle adományokkal tud hozzájárulni a károsultak életének helyreállásához.
Nagy László, jelenlegi alpolgármester lesz a Magyar Szocialista Párt nyíregyházi polgármesterjelöltje az október 3-ai önkormányzati választásokon - jelentette be Csabai Lászlóné, a nyírségi nagyváros mostani önkormányzati vezetője, a párt szabolcs-szatmár-beregi megyeszékhelyen tartott sajtótájékoztatón.
A kelbimbó hasonlít a miniatűr káposztafejhez, de valójában bimbók, amelyek a levél alja és a szára közötti szögben teremnek. A különböző kelbimbófajták függvényében, a növény egy méter magasra is megnőhet és 5 centiméter átmérőjű bimbókat terem.
Az Állami Autópálya Kezelő Zrt. értékesítési mutatóiból kiderül, hogy 2010 első hét hónapjában az úthasználók több e-matricát vásároltak az előző év hasonló időszakához képest. A gazdasági világválság kitörése óta az idei I. negyedéves eladási adatok mutattak először növekedést, és a pozitív trend tartósságát bizonyítja, hogy a számok 4 hónappal később is meghaladják a tavaly mért szinteket....