Egy nő iránti féltékenység miatt végezte ki Gamauf János főtörzsőrmestert a merénylő – találgatják a svájci lapok. Elméletüket a kriminálpszichológus is alátámasztja: a látványos kivégzés mindig a túlélőknek szól.
Brazília labdarúgó-válogatottja győzelemmel, Olaszországé vereséggel kezdte a világbajnokság utáni "új korszakot". Az ötszörös világbajnoknál remekeltek a 18-20 év körüli fiatalok, Pato, Neymar, Ganso, s kiválóan futballozott David Luiz is.
Lemezbemutató-koncertet tartanak ma a Sziget nulladik napján: a tavaly elhunyt énekes, Cseh Tamás életműve előtt tisztelegnek a hazai könnyűzenei élet olyan meghatározó alakjai, mint Palya Bea, Péterfy Bori, a Csík Zenekar, vagy a Quimby. A közel ötórásra tervezett eseményen csaknem 20 egykori dal hangzik el, miközben a Nagyszínpadon Bob Marley egykori bandája zenél majd.
Június helyett csak ősszel írják ki a gyerekek kötelező oltásával összefüggő vakcinatendert. A szaktárca szerint a csúszás ellenére nem lesz fennakadás az ellátásban, és nem kell pluszköltséggel számolni - olvasható a Napi Gazdaságban
Hát ilyen értelemben énekeljük el azt, hogy vége - ezt üvöltötte több tízezer rajongó hétfő este 11 óra körül az utolsó szám előtt a Kispál és a Borz búcsúkoncertjén. Látványosságban nem volt hiány, alaposan felkészültek a rendezők, ahogy a csapat játékára se lehetett panasz. A gondolatot mindenesetre szokni kell: élőben nincs már több Szőkített nő.
Rossz kérdőíveket kaptak a kórházak, emiatt a szakállamtitkár nem tudott megfelelő adatokat prezentálni a kormányfőnek az intézmények adósságállományát illetően. Orbán Viktor ettől függetlenül támogatja Szócska Miklós rendszerjobbító lépéseit, egyelőre azonban semmit nem tudni azokról - írja a Népszabadság
Akadnak bűnözők, akik éveken át képesek kijátszani a törvényt, hiába körözik őket, képesek szinte „láthatatlanul” tevékenykedni. A harmadik részben egy máig tisztázatlan bankrablásról olvashatnak.
A tervezettnél később, június helyett csak ősszel írja ki a gyerekek kötelező oltásával összefüggő 35 milliárd forintos vakcinatendert a Nemzeti Erőforrás Minisztériuma. A Napi Gazdaság azt írja, hogy a csúszás miatt a gyártók és az orvosok is aggódnak.
Nem volt olcsó vicc a székesfehérvári fiatalok hirtelen ötlete: világgá kürtölték, hogy felveszik a hétfőn feloszlott Kispál és a Borz nevét. Hamar visszavonták közleményüket, mégis per elé néznek.
Déri Miklós fotós állításaival szemben a megsemmisítésre szánt fényképeken kívül eddig semmilyen más Gyurcsány-fotót nem találtak a kancellárián. Vagyis jelenleg úgy tűnik: nem léteznek az állítólagos biztonsági másolatok, és ez azt a feltételezést erősíti, hogy az előző kormányzat a képi nyomokat is el akarta tüntetni maga után – írja Magyar Nemzet.
Philip Crowley külügyi szóvivő közölte: mintegy száz külképviseleti alkalmazott hagyja el az orosz fővárost a kánikula, illetve az erdő- és tőzegtüzek okozta füstköd miatt.
Ska és reggae, különleges koncertek, csápolás és persze sok sör pörgeti a Szigetet. A bulizók a nulladik napon elözönlötték a sátrakat. A hazai zenekarok pedig műsorral emlékeztek Cseh Tamásra.
MAGYARORSZÁG — Úgy tűnik, egyre népszerűbb a wellnesselés, ami szerencsés választásnak bizonyulhat az olyan „finn típusú" nyarakon is, mint a mostani. Aki idén óvatos volt – és persze megengedhette magának –, az ezzel a megoldással bebiztosíthatja a pancsolós nyaralást a Balatonon is.
Elképzelhető, hogy hazánk példáját alapul véve a közeljövőben több térségbeli állam is bevezeti a bankadót. Romániában és Lengyelországban már felmerült, hogy közterhet vessenek ki a pénzintézetekre. Az Európai Unió is hasonló lépést fontolgat - írja a Magyar Nemzet.
Az amerikai külügyminisztérium engedélyezte az oroszországi nagykövetségén dolgozó diplomatáknak és családtagjaiknak, hogy ideiglenesen elhagyják Moszkvát a főváros környékén uralkodó kánikula, illetve az erdő- és tőzegtüzek okozta füstköd miatt.
Feltehetően kurd lázadók felrobbantottak kedden egy olajvezetéket Délkelet-Törökországban; biztonsági források szerint a szabotázsakció két emberéletet követelt, egy ember megsebesült, és leállt a nyersanyag továbbítása.
Minden mexikói szövetségi államnak el kell ismernie a fővárosban, Mexikóvárosban köttetett melegházasságokat - így foglalt állást kedden a mexikói legfelsőbb bíróság.
Emelte bruttó három forinttal a gázolaj nagykereskedelmi árát a Mol Nyrt., a benzin ára nem változott. A Mol utoljára július 21-én változtatott az üzemanyagok árán, akkor bruttó 2 forinttal csökkente...
A 2010-es önkormányzati választás egyik legnagyobb kérdése, hogy képes lesz-e a Fidesz győzni Szegeden és megszerezni a közgyűlési többséget. A megyei jogú városban az utóbbi két voksolást nagyon simán nyerte meg Botka László, de idén tavasszal vereséget szenvedett. Az előző évek választásai alapján a megyei közgyűlésben vélhetően megmarad a jobboldali többség.
Az amerikai külügyminisztérium engedélyezte az oroszországi nagykövetségén dolgozó diplomatáknak és családtagjaiknak, hogy ideiglenesen elhagyják Moszkvát a főváros környékén uralkodó kánikula, illetve az erdő- és tőzegtüzek okozta füstköd miatt
Várhatóan közel húsz százalékkal csökkenti saját fizetését Mark Thompson, a kormánybírálatok szerint túlköltekező BBC brit közszolgálati műsorszóró vezérigazgatója.
Az amerikai külügyminisztérium engedélyezte az oroszországi nagykövetségén dolgozó diplomatáknak és családtagjaiknak, hogy ideiglenesen elhagyják Moszkvát a főváros környékén uralkodó kánikula, illetve az erdő- és tőzegtüzek okozta füstköd miatt.
Veszélyeztetheti Európa egyik legkedveltebb turistacélpontjának közúti biztonságát a spanyol csendőrség (Guardia Civil) közúti ellenőreinek párját ritkító tiltakozása.
Nem haladja meg a környező kerületekben a Sziget fesztivál zajszintje a határértékeket - mondta Gerendai Károly, a fesztivál főszervezője a szerda hajnali zajszint mérést követően.
A Work Force Kft. kölcsönzött munkavállalói állományának dinamikus növekedése szervezeti struktúrájának fejlesztésére késztette a személyzeti tanácsadó céget, ezért új pozíciót hozott létre a kölcsönzési üzletágban. A hatékonyabb kiszolgálás érdekében Hortobágyi László országos vezetővé lépett elő.
Árnyalatnyit gyengült a forint az euróhoz képest reggel: egy euró nem sokkal ezelőtt 280,03 forintot ért a londoni bankközi devizapiacon, míg tegnap késő este 278,80 volt az euró árfolyama. A befekte...
A visszértágulat kezdeti állapotban még nem okoz a bőrön is látható tüneteket, ugyanakkor a keringési zavar már károsítja az érfalakat, alapot teremtve a későbbi, súlyosabb tüneteknek. Figyeljen oda a kezdeti tünetekre!