A német kormány ellenzi az Európai Bizottság által tervezett, új nemzetközi bankszámlaszámok bevezetését, és nemzeti szinten ragaszkodik az eddigi, rövidebb számsorokhoz - írta pénteken a Süddeutsche Zeitung. (MTI)
A gyorsváltóval csütörtökön aranyérmes Verrasztó Evelyn és Mutina Ágnes bejutott a 200 méter női gyors délutáni elődöntőjébe a margitszigeti úszó Európa-bajnokság pénteki versenynapján.
A Lexus LFA mellé újabb csábító, modellspecifikus apróságokat kínálnak a japánok, hiszen az autó mellé a híres "Tumi" nevű vállalattal készíttetnek kiegészítőket. A New Jersey-ben székelő manufaktúra - a Louis Vuittonhoz hasonlóan - utazó bőröndök és táskák gyártására szakosodott, és most a 90 milliós LFA
Új vezetőket választott a Magyar Villamos Művek (MVM) Zrt. július 30-i rendkívüli közgyűlése, amely a fő tulajdonos MNV Zrt. előterjesztésére visszahívta a vezető testületek tagjait - írja a Világgazdaság.
Az AUD/USD benézett a pszichológiailag is fontos 0,90-es szint fölé. Egyre nő a vásárlói kedv, ami részben a kedvező új-zélandi adatoknak is köszönhető. A következő ellenállásokat 0,9040 és 0,9080 körül találhatjuk. (OT-www.globalfx.hu)
Füle Norbert, a Gorenje Budapest Kft. cégvezetője vette át a stafétabotot Belényesi Zsolttól, az Electrolux Lehel Kft. értékesítési igazgatójától. A következő két évben ő tölti be a CECED Magyarország Egyesülés igazgatói tisztségét - közli a Világgazdaság.
Két borsodi házba is villám csapott a péntek hajnali vihar közben. Ózdon egy családi ház tetejébe csapott a villám, a tüzet a tűzoltók oltották el, jelentős anyagi kár keletkezett – mondta a Független Hírügynökségnek Mezei Péter, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei katasztrófavédelem szóvivője.
Tegnapi erősödésével még szembement az árral a forint, ma viszont már legalább három ok is van, amiért 279-es szint alá vitték reggel a forintot, a magyar és a német GDP és a lengyel kamatemelés...
Nem készül a Vám- és Pénzügyőrség a jelenleg a rendőrségnél lévő határrendészeti feladatok átvételére. A szervezet - mint arról már korábban is beszámoltunk - az APEH-hal tervez egybeolvadni....
A Lehman ügyvédei új pert indítanak, meggyőződésük szerint egy fedezeti alap olyan hamis pletykát terjesztett vagy indított útjára 2008 júniusában, ami végül a bankóriás összeomlásához vezetett. A...
Az államnak nincs keresnivalója a családon belüli vagyonmozgás esetén, ha az öröklés, vagy ajándékozás útján valósul meg - mondta Orbán Viktor, s ennek szellemében döntött az illetéket érintő módosításokról a parlamnet. Összefoglaltuk, hogy az év elejétől milyen változások történtek.
Az elmúlt napok jelentős esései után megnyugodtak a nyugat-európai piacok, bár az utóbbi pár percben újra egy kisebb megingás mutatkozik. A német DAX 0.4, a francia CAC-40 0.3, angol FTSE-100 0.1%-os...
"Nagyon boldog vagyok, el sem tudom mondani, hogy mennyire" - kezdte Hosszú Katinka az InfoRádiónak adott interjút, miután előbb a 200 méteres vegyes úszásban, majd a 4x200-as gyorsváltó tagjaként lett Európa-bajnok a Margitszigeten.
A Katonai Biztonsági Szolgálatnak tudnia kellett a romagyilkosságok elkövetőiről – ezt állítja a Magyar Hírlap, a romagyilkosságok egyik gyanúsítottjának vallomására hivatkozva.
Az EUR/JPY lepattant a 111,10-20-as ellenállási szintről. A pozitív német adat kevés volt a tartós erősödéshez. A negatív ír és spanyol hírek erősebbek voltak. A következő támogatási szintek 110,00 és 109,30 körül találhatók. (OT-www.globalfx.hu)
Robert Gates amerikai védelmi miniszter úgy gondolja, hogy a betegeskedő Kim Dzsong Il legkisebb fiának és várható örökösének bele kell tanulnia a "katonásdiba", és ezzel állnak kapcsolatban a Dél-Korea elleni provokációk.
Tovább folytatódott a második negyedévben a cseh gazdaság kilábalása. Az előző negyedévhez képest 0,8 százalékkal javult a teljesítmény, az előző évi adathoz képest pedig 2,2 százalékos volt a GDP...
Bepanaszolta egy rokkant nő a fapados EasyJet légitársaságot a diszkriminációellenes francia hatóságnál csütörtökön. Azt állítja ugyanis, hogy az állapota miatt nem engedték fel a repülőre. „A kapitány utasítására és az utasok tiltakozása ellenére a légikísérő nem engedett be a gépbe, arra hivatkozva, hogy nem tudok körbefordulni magamtól” – mondta a nő, aki deréktól lefelé mozgá...
Javában zajlanak a fesztiválok, ráadásul a nyár vége a nagy szabadtéri sportesemények időszaka is. A jelentős számú látogatót vonzó rendezvények azonban biztonsági kockázatot is rejtenek magukban
Németország és Franciaország gazdaságának második negyedéves teljesítménye nyomán emelkedéssel nyitottak pénteken a nyugat-európai tőzsdék, és erősödött az euró
2013-tól kezdve 22 karakterből álló betű-és számkombinációval lehetne átutalást indítani az EU államaiból, a németek azonban ezt túl bonyolultnak tartják
Fekete-Győr Andrást nevezte ki az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) ügyvezető igazgatójává 2010. augusztus 12-i hatállyal az alap igazgatótanácsa, megbízatása öt évre szól - közölte az OBA pénteken az MTI-vel.
A fűzlevelű napraforgó (Helianthus salicifolius) egy elragadó növény, amely nagyszerűen díszíti a kertünket. De nemcsak színt visz a kertünkbe, hanem életet is, mivel vonzza a madarakat és a pillangókat. Ismerjük meg közelebbről ezt a csodaszép növényt!
A vártnál valamivel gyorsabban nőtt a második negyedévben a magyar gazdaság, amelyet elsősorban az exportvezérelt ipari termelés hajtott az MTI által megkérdezett elemzők szerint.
Nikki Leet (25) akár ki is kiálthatnánk a női Casanovának, ugyanis saját bevallása szerint több mint 5000 pasival bújt ágyba, mióta 16 évesen elvesztette a szüzességét.
Az egész életen át tartó tanulás a versenyképesség fontos eszköze, mi azonban sereghajtók vagyunk ebben a tekintetben. Csapnivaló foglalkoztatási mutatónk is ezt igazolja.
Egy orvost, negyvenöt cég vezetőjét és két volt politikust gyanúsítanak az ügyben, melynek során hamis orvosi papírokkal, színlelt betegségekkel "rokkantosított" dolgozókat közvetítettek ki olyan cégekhez, amelyek akkreditáltatták magukat az Út a munkába programra - írja a Magyar Hírlap.
Tizenkét vajdasági magyar civil szervezet és négy párt levélben fordult Répás Zsuzsanna nemzetpolitikai helyettes államtitkárhoz azzal a kéréssel, hogy a Szülőföld Alap pályázati rendszerének átvilágítását terjesszék ki Vajdaságra is
Nagy eséllyel újra jelentkezik a terhességi cukorbetegség azoknál a nőknél, akiknél előző várandósságuk során kialakult az állapot - mutatták ki amerikai kutatók egy nagyszabású tanulmányban.
Egy hónapon belül kétszer rabolt ki egy mozgássérültet egy szegedi nő, akit csütörtökön sikerült elfognia a rendőrségnek – tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság pénteken az MTI-t
Rátámadt a jegyét kérő ellenőrre egy nő az egyik miskolci buszmegállóban. A rendőrség eljárást indított a körmeivel támadó nővel szemben - értesült a HavariaPress.
Az Aon Corporation vállalati tanácsadó cég legújabb felmérése szerint leginkább napsütötte tájakra, a tenger mellé szeretne költözni nyugdíjas éveire az európaiak tekintélyes hányada, kivéve persze azokat a szerencséseket, akik eleve ilyen helyen laknak már aktív éveikben is....
Kissé erősödött a Ft, az euró 279,33 Ft, a csütörtök esti 280,30 Ft után, a dollár 216,73 Ft-ra gyengült, a svájci frank 206,41, száz japán jen 252 Ft.
A megkérdezett elemzők szerint a magyar gazdaság bővülését továbbra is főleg az exportorientált ipari termelés húzza felfelé, a jövő évi kilátások ezért bizonytalanok
A szabadságukról Nyugat-Európába visszatérő vendégmunkások miatt egyórás várakozás alakult ki a röszkei határátkelőhely belépő oldalán péntek délelőtt, a kilépésnél folyamatos a forgalom - mondta a rendőrség.
Kína repülőgép-hordozók ellen bevethető rakétát fejleszt ki - olvasható a China Daily című angol nyelvű kínai napilap pénteken megjelent írásának címében, de a cikkben a védelmi tárca nem erősíti meg az értesülést, csak egy szakértő tesz ilyen tartalmú kijelentést.
A sásliliom (Hemerocallis) illatos virágaival igazán vonzóvá teheti a kertünket. Júniustól októberig virágzik, ilyenkor környezetét nemcsak illatával, de citromsárga virágaival is vonzóbbá varázsolja. Tudjunk meg még többet erről az illatos virágról!
Informatikai hiba lassítja az átkelést hat szabolcs-szatmár-beregi határállomáson: Barabáson, Beregsurányban, Lónyán, Tiszabecsen, Csengersimán és Vállajon - közölte a megyei rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.
Horvátország is a bankadó bevezetését fontolgatja. A horvát miniszterelnök elképzeléseit – bizonyos feltételekkel – támogatják a kormánykoalíció kisebb pártjai is. Azt szeretnék, hogy a bankadóból befolyó pénzt ne a költségvetési hiány csökkentésére, hanem fejlesztésekre fordítsák.