Kissé erősödött a forint pénteken kora délelőtt a bankközi devizapiacon; az eurót 279,33 forinton jegyezték 9.30-kor a reggeli 280,55 és a csütörtök esti 280,30 forint után.
Útjára indult a Halra Magyar, Halra Bor! mozgalom, a szervezők így kívánják népszerűsíteni hazánkban a halfogyasztást, az erre vonatkozó adatok ugyanis elkeserítőek
Az újonnan folyósított hitelek 80 százaléka már forint alapú, ami többek között a csökkenő kamatkülönbözettel magyarázható - mondta el a Magyar Nemzeti Bank szakigazgatója. Tabák Péter hozzátette: a bankok hitelezési politikája az utóbbi időben tovább szigorodott, enyhítésre a közeljövőben sem számítanak.
Elkerülhetetlen az orvosi bérek tisztességes emelése, azt követően pedig a könyörtelen szigor. Mindkettő szükséges ahhoz, hogy leszámoljunk a hálapénzzel - közli a Világgazdaság.
Az ész megáll. A Manchester United egy kisebb vagyonért megvette Bébét, akiről szinte csak annyit tudunk, hogy korábban játszott a hajléktalanok világbajnokságán.
Robert Gates amerikai védelmi miniszter úgy gondolja, hogy a betegeskedő Kim Dzsong Il legkisebb fiának és várható örökösének bele kell tanulnia a "katonásdiba", és ezzel állnak kapcsolatban a Dél-Korea elleni provokációk.
Megállt a magyar gazdaság növekedése a második negyedévben a KSH és az Ecostat gyorsbecslése szerint. A GDP áprilistól júniusig stagnált az első negyedévihez képest, továbbra is 0,6 százalék. Az előző év azonos időszakához mérten viszont egyszázalékos bővülést mutat.
Franciaország bruttó hazai terméke a várakozásokat meghaladó mértékben nőtt. A francia statisztikai hivatal jelentése szerint a GDP 0,6 százalékkal bővült a második negyedévben, főként az erősödő lakossági fogyasztás hatására
A német kormány ellenzi az Európai Bizottság által tervezett, új nemzetközi bankszámlaszámok bevezetését, és nemzeti szinten ragaszkodik az eddigi, rövidebb számsorokhoz - írta pénteken a Süddeutsche Zeitung. (MTI)
Vannak, akik ma ki sem mernek mozdulni: babonás nap van, péntek 13-a! Nem is gondolnak rá, hogy éppen ők maguk teremtik meg gondolataikkal mindazt a rosszat, ami történik velük.
A gyorsváltóval csütörtökön aranyérmes Verrasztó Evelyn és Mutina Ágnes bejutott a 200 méter női gyors délutáni elődöntőjébe a margitszigeti úszó Európa-bajnokság pénteki versenynapján.
A Lexus LFA mellé újabb csábító, modellspecifikus apróságokat kínálnak a japánok, hiszen az autó mellé a híres "Tumi" nevű vállalattal készíttetnek kiegészítőket. A New Jersey-ben székelő manufaktúra - a Louis Vuittonhoz hasonlóan - utazó bőröndök és táskák gyártására szakosodott, és most a 90 milliós LFA
Új vezetőket választott a Magyar Villamos Művek (MVM) Zrt. július 30-i rendkívüli közgyűlése, amely a fő tulajdonos MNV Zrt. előterjesztésére visszahívta a vezető testületek tagjait - írja a Világgazdaság.
Az AUD/USD benézett a pszichológiailag is fontos 0,90-es szint fölé. Egyre nő a vásárlói kedv, ami részben a kedvező új-zélandi adatoknak is köszönhető. A következő ellenállásokat 0,9040 és 0,9080 körül találhatjuk. (OT-www.globalfx.hu)
Füle Norbert, a Gorenje Budapest Kft. cégvezetője vette át a stafétabotot Belényesi Zsolttól, az Electrolux Lehel Kft. értékesítési igazgatójától. A következő két évben ő tölti be a CECED Magyarország Egyesülés igazgatói tisztségét - közli a Világgazdaság.
Két borsodi házba is villám csapott a péntek hajnali vihar közben. Ózdon egy családi ház tetejébe csapott a villám, a tüzet a tűzoltók oltották el, jelentős anyagi kár keletkezett – mondta a Független Hírügynökségnek Mezei Péter, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei katasztrófavédelem szóvivője.
Robert Gates amerikai védelmi miniszter úgy gondolja, hogy a betegeskedő Kim Dzsong Il legkisebb fiának és várható örökösének bele kell tanulnia a "katonásdiba", és ezzel állnak kapcsolatban a Dél-Korea elleni provokációk.
Tegnapi erősödésével még szembement az árral a forint, ma viszont már legalább három ok is van, amiért 279-es szint alá vitték reggel a forintot, a magyar és a német GDP és a lengyel kamatemelés...
Nem készül a Vám- és Pénzügyőrség a jelenleg a rendőrségnél lévő határrendészeti feladatok átvételére. A szervezet - mint arról már korábban is beszámoltunk - az APEH-hal tervez egybeolvadni....
A Lehman ügyvédei új pert indítanak, meggyőződésük szerint egy fedezeti alap olyan hamis pletykát terjesztett vagy indított útjára 2008 júniusában, ami végül a bankóriás összeomlásához vezetett. A...
Az államnak nincs keresnivalója a családon belüli vagyonmozgás esetén, ha az öröklés, vagy ajándékozás útján valósul meg - mondta Orbán Viktor, s ennek szellemében döntött az illetéket érintő módosításokról a parlamnet. Összefoglaltuk, hogy az év elejétől milyen változások történtek.
Az elmúlt napok jelentős esései után megnyugodtak a nyugat-európai piacok, bár az utóbbi pár percben újra egy kisebb megingás mutatkozik. A német DAX 0.4, a francia CAC-40 0.3, angol FTSE-100 0.1%-os...
"Nagyon boldog vagyok, el sem tudom mondani, hogy mennyire" - kezdte Hosszú Katinka az InfoRádiónak adott interjút, miután előbb a 200 méteres vegyes úszásban, majd a 4x200-as gyorsváltó tagjaként lett Európa-bajnok a Margitszigeten.
A Katonai Biztonsági Szolgálatnak tudnia kellett a romagyilkosságok elkövetőiről – ezt állítja a Magyar Hírlap, a romagyilkosságok egyik gyanúsítottjának vallomására hivatkozva.
Az EUR/JPY lepattant a 111,10-20-as ellenállási szintről. A pozitív német adat kevés volt a tartós erősödéshez. A negatív ír és spanyol hírek erősebbek voltak. A következő támogatási szintek 110,00 és 109,30 körül találhatók. (OT-www.globalfx.hu)
Reggeli bréking, hogy a Megasztár 5 beelőzte az X-faktort. A TV2 három nappal azután, hogy az RTL Klub kedden bejelentette, augusztus 28-án indul az X-faktor, a Blikkben kiszivárogtatta: egy héttel beelőznek a Megasztár 5-tel. A TV2 állítja, az augusztus 21-ei premier már régóta kőbe vésett dátum volt. Részletek az Indexen. Augusztus 15-én startol a Jóban Rosszban. A TV2 napi szappanoperája…
Robert Gates amerikai védelmi miniszter úgy gondolja, hogy a betegeskedő Kim Dzsong Il legkisebb fiának és várható örökösének bele kell tanulnia a "katonásdiba", és ezzel állnak kapcsolatban a Dél-Korea elleni provokációk.