Egyes elemzők arra számítanak, hogy a német kancellár még a 2013-ban véget érő törvényhozási időszak befejeződése előtt átadja a kormányrudat olyan személynek, akit politikája legméltóbb folytatójának és megvalósítójának tekint - hangzott el pénteken a ZDF televízióban.
Eltemették a 29 éves Gamauf János rendőrt Balatonalmádiban. A főtörzsőrmestert augusztus 4-ére virradó éjszaka szolgálata teljesítése közben lőtték le Alsóörsön.
A gyengeség jelének értékelhető, hogy csupán két óráig bírtak korrekciózni az európai piacok, a BUX is csökkenésbe váltott és alacsony 5.9 milliárdos forgalom mellett 0.4%-os mínuszban áll. A fejlett...
Egyszerűsítené a kabinet a szociális intézményekbe történő bekerülés szabályait és növelné a férőhelyek számát is. Ezzel - a szaktárca szerint - vissza lehetne szorítani az illegális idősotthonok terjedését és javulhatna az intézmények kihasználtsága is. Jelenleg 17 olyan intézmény ellen folyik eljárás Magyarországon, ahol illegálisan, rossz körülmények között gondoztak időseket.
Ez a lényege a Kaposvári Nemzetközi Kamarazenei Fesztivál Jam-Session koncertjeinek. Miről is van szó? A fellépők arra biztatják a zene szerelmeseit, hogy ne csak a megszokott módon vegyenek részt a koncerteken, hanem hozzák el hangszereiket, és társuljanak be a színpadon állókhoz egy közös muzsikálás erejéig.
A második negyedévben 4,6 százalékkal nőtt a szlovák gazdaság éves összehasonlításban, az első negyedévi 4,8 százalékot követően - közölte a szlovák statisztikai hivatal pénteken. Az előző negyedévhe...
Az idén tovább csökkenhetnek az adóbevételek a gazdasági válság hatására, egyedül az egyszerűsített vállalkozói adó (eva) bizonyult "válságállónak" a fontosabb adónemek közül - derül ki az utóbbi évek adóhatósági adataiból.
Ismét kötelezővé válhat a kamarai tagság Magyarországon. Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke vetette fel az ötletet, de maga is érzi, áthidaló megoldásokat kell keresniük - írja a Világgazdaság.
Ebben a részben azokról az árulkodó jelekről lesz szó, amelyeket a csótányok maguk után hagynak. Gyakran nem is vesszük észre, hogy a lakásunkban vannak, csak miután már elszaporodtak. Most megtudhatjuk, hogy hogyan fülelhetjük le őket!
A Credit Suisse bejelentette, hogy megválik 75 munkatársától Nagy-Britanniában. A leépítések a befektetési banki egységet és egyes támogató részlegeket érintenek - írja a Világgazdaság.
A neve alapján, állítólag a Blatta orientalis a leggyakoribb csótányfajtája, bár erről megoszlanak a vélemények. Elég az hozzá, hogy sok van belőlük, és az olyan helységekben fordulnak elő, ahol magas a hőmérséklet, pl. konyhákban, mosodákban, kórházakban, stb.
Meghalt egy férfi, aki alatt beszakadt a tető, miközben annak javításán dolgozott a Zala megyei Pötrétén csütörtökön - közölte a megyei rendőrfőkapitányság sajtóügyeletese az MTI-vel.
A vasárnapi budapesti futamra készülő Overdose pénteken reggel egy 400 méteres frissítő futást végzett, ami során elhagyta a bal első patkóját, így újra kell patkolni.
A viszonylag kedvező EU-s adatok ellenére 1,28-ig esett vissza az EUR/USD árfolyama. Az eddigi mai mélypont 1,2794-nél volt. Az 1,28-as szint alatt 1,2780 és 1,2730-20 körül találhatunk támogatási szinteket. (OT-www.globalfx.hu)
A tizennégy legnagyobb magyarországi műsorterjesztő hálózatában, 2010 júniusában közel 18 ezerrel 1,258 millióra nőtt a digitális televíziózásra előfizető háztartások száma - közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság
Két alkalommal is megtámadott, s kifosztott az elmúlt hetekben egy mozgássérült férfit az a szegedi nő, akit csütörtökön fogtak el a rendőrök – értesült a HavariaPress.
Eltemették a 29 éves Gamauf János rendőrt pénteken Balatonalmádiban; a főtörzsőrmestert augusztus 4-ére virradó éjszaka szolgálata teljesítése közben gyilkolták meg lőfegyverrel Alsóörsön.
A konzervatív francia kormánypárt (UMP) élesen bírálta az ENSZ faji megkülönböztetés megszüntetésére létrehozott bizottságát (CERD) pénteken, miután annak szakértői kritizálták azt a módot, ahogy Franciaország bánik a kisebbségeivel.
Az Out című meleg magazin címlapjára került a varázslótanoncot megszemélyesítő Daniel Radcliffe, ezzel újabb okot adva a találgatásokra szexuális beálítottságát tekintve
A német főváros vezetése úgy döntött, nem hagyja annyiban sugárútja, az Unter den Linden fáinak lassú pusztulását, így az egyre forróbb nyarakhoz alkalmazkodva hársfák helyett júdásfákat és császártölgyeket telepítenek Berlin utcáira....
A gyengeség jelének értékelhető, hogy csupán két óráig bírtak korrigálni az európai piacok, a BUX is csökkenésbe váltott és alacsony 5.9 milliárdos forgalom mellett 0.4%-os mínuszban áll. A fejlett...
Továbbra is Robert Fico előző miniszterelnök pártja a legerősebb Szlovákiában, ahol a legfrissebb felmérés szerint csak azok a politikai erők jutnának a parlamentbe, amelyek a júniusi választáson is bekerültek.
Nyakába kötött zsinóron vezette az utcán élettársát egy szegedi férfi, aki ellen emberölési kísérlet bűntett megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást a rendőrség.
Mint ahogy tegnap, ma is az ázsiai és a délelőtti európai kereskedésben korrigált az EURUSD, ám ahogy közeledünk az amerikai nyitás felé ismét a napi mélyponton van az árfolyam. (Solar Capital)
Ebből a részből azt tudhatjuk meg, hogy milyen vegyszerek hatásosak a körtelevélbolhák ellen. Továbbá arról is szó lesz, hogy melyik évszakban, mit ajánlott használni annak érdekében, hogy megóvjuk a környezetünket.
A szlovák miniszterelnök szerint a pozsonyi kormány mellett más EU-tagállamok kormányai is fontolgatták, hogy nem járulnak hozzá a bajba jutott Görögország megsegítéséhez.
A mézharmat, illetve a fekete penészgomba megjelenése mind a leveleken, mind a fakérgen a körtelevélbolhák jelenlétére utalhat. Ez a penészesedés a mézharmaton jön létre. Nézzük meg, hogy mi utalhat még ezeknek a kártevőknek a jelenlétére!
Williams nem sokáig bánkódott a szakítása után. Az amerikai teniszsztár összejött edzőpartnerével, a szerb származású, korábban német színekben versenyző Sasa Bajinnal.
Ma van a strandok éjszakája. A Fürdőszövetség elnöke az InfoRádióban elmondta: a kezdeményezéshez 40 strand csatlakozott így nemcsak a fővárosban, hanem több vidéki nagyvárosban is lehet ma éjjel fürdőzni.
Nem is olyan rég adtunk számot a ráncfelvarrott Mercedes CL-ről, valamint egy külön cikk keretében annak felpaprikázott változatairól. Eközben a S-osztályról sem feledkeztünk meg, így olvashattak már a tekintélyes szedán orrában duruzsoló friss dízel erőforrásról, valamint az új S63 AMG adottságairól egyaránt.
A második negyedévben 4,6 százalékkal nőtt a szlovák gazdaság éves összehasonlításban, az első negyedévi 4,8 százalékot követően - közölte a szlovák statisztikai hivatal pénteken.
Balatonalmádiban eltemették a 29 éves Gamauf János főtörzsőrmestert, akit augusztus 4-ére virradóra szolgálatteljesítés közben gyilkoltak meg Alsóörsön.
Új baktérium jelent meg Indiában. A tapasztalatok szerint egyelőre semmilyen antibiotikummal sem gyógyítható. A kórokozót azoknál a brit állampolgároknál fedezték fel, akik Indiában gyógykezeltették magukat. A szuperbaktérium a véráramba kerülve több létfontosságú szerv működését módosíthatja, ami halállal is végződhet.
Nem egy kisfiú, hanem egy idős ember merült el a Balatonban pénteken Révfülöpnél; a 70 éves férfi holttestét azóta megtalálták - mondta Tar Mihály, a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának (VMSZ) szóvivője
Délelőtt temették el az alsóörsi kettős gyilkosság rendőr áldozatát. A 29 éves Gamauf Jánost Balatonalmádiban, a vörösberényi temetőben helyezték örök nyugalomra. A gyászszertartásra a család kérésére nem engedték be a sajtót.
A gyanúsított többször megütötte, megrúgta a nőt, élettársa kezét és arcát megvágta késsel, s a sértett ruháját, arcát ismeretlen maró anyaggal öntötte le