A második negyedévben 4,6 százalékkal nőtt a szlovák gazdaság éves összehasonlításban, az első negyedévi 4,8 százalékot követően - közölte a szlovák statisztikai hivatal pénteken.
Balatonalmádiban eltemették a 29 éves Gamauf János főtörzsőrmestert, akit augusztus 4-ére virradóra szolgálatteljesítés közben gyilkoltak meg Alsóörsön.
Új baktérium jelent meg Indiában. A tapasztalatok szerint egyelőre semmilyen antibiotikummal sem gyógyítható. A kórokozót azoknál a brit állampolgároknál fedezték fel, akik Indiában gyógykezeltették magukat. A szuperbaktérium a véráramba kerülve több létfontosságú szerv működését módosíthatja, ami halállal is végződhet.
Nem egy kisfiú, hanem egy idős ember merült el a Balatonban pénteken Révfülöpnél; a 70 éves férfi holttestét azóta megtalálták - mondta Tar Mihály, a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának (VMSZ) szóvivője
Délelőtt temették el az alsóörsi kettős gyilkosság rendőr áldozatát. A 29 éves Gamauf Jánost Balatonalmádiban, a vörösberényi temetőben helyezték örök nyugalomra. A gyászszertartásra a család kérésére nem engedték be a sajtót.
A gyanúsított többször megütötte, megrúgta a nőt, élettársa kezét és arcát megvágta késsel, s a sértett ruháját, arcát ismeretlen maró anyaggal öntötte le
A parlamenti képviselők és a miniszterek fizetésének csökkentésében egyezett meg a szlovákiai jobbközép kormány. A megszorítások az állami hivatalnokok elbocsátását is maguk után vonják majd - adja hírül az InfoRádió.
Idén már év elejétől megélénkült az érdeklődés a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatása iránt, de a vállalatok HR csapatai jellemzően még nincsenek minden szükséges információ birtokában - derül ki a Work Force friss felméréséből.
OTP Egészségpénztári tagság esetén számos gyógyfürdőben akár 7 százalék kedvezményt is igényelhetnek a tagok. A szolgáltatások igénybe vétele esetén megéri az önrészt egészségpénztári keretből finanszírozni - áll a lapunknak eljuttatott sajtóközleményben.
Carla Bruni testvére lecsúszott bugyiban sétált a tengerparton és kilátszott az intim testrésze. Az általa cipelt kislány tolta le a bikini alsóját, de eszébe sem jutott visszahúzni.
Az EUR/USD az 1,2800-as szintet teszteli. A pozitív EU-s illetve német és francia adatok sem tudták megállítani az euró gyengülését. Az eurót a gyenge olasz kötvénykibocsátások is megterhelték. Az euró további jelentős gyengüléséhez az árfolyamnak át kellene lépnie az 1,2770/80-as támogatási szintet. A piac most a délutáni amerikai adatokat várja. Ellenállásokat 1,2835 és 1,2865 körül találh...
Nem egy kisfiú, hanem egy idős ember merült el a Balatonban pénteken Révfülöpnél; a 70 éves férfi holttestét azóta megtalálták - erről Tar Mihály, a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának szóvivője tájékoztatta a korábbi közlést pontosítva az MTI-t
Megpróbált kirabolni egy szekszárdi szórakozóhelyet egy fegyveres férfi, de az alkalmazott ellenállása miatt zsákmány nélkül volt kénytelen távozni – értesült a HavariaPress.
A rengeteg olajbogyómag, amelyet egy Kr.e. 400 táján elsüllyedt ókori kereskedelmi hajó maradványai között találtak Ciprus partjainál, bepillantást enged az antik világ tengerészeinek étrendjébe
Az elsődleges információk szerint két maszkos ember lépett be a kereskedésbe nem sokkal dél után, majd feltehetően fegyverrel megfenyegették az alkalmazottakat és készpénz átadásra szólították fel őket.
Óriási káosz övezi az új egészségügyi kormányzat első intézkedéseit. A Szócska Miklós által vezetett szakállamtitkárság ugyanis például a kórházi adósságállomány felmérésekor nemcsak azzal szembesült, hogy az intézmények eddig "trükköztek" az adatközléssel, hanem, hogy az utólag módosítgatott adatlap, és a gyorsösszesítés kiszivárogtatásával "valaki módszertani kötözködést végez". Az államtitkár…
A mentőalakulatok továbbra is túlélők után kutatnak az északnyugat-kínai Kanszu tartományban, ahol egy héttel ezelőtt sárlavina temetett be több falut. A természeti csapásban több mint 1100-an vesztették életüket, több mint hatszáz embert eltűntként tartanak nyilván.
Kiraboltak egy autókerekedést Budaörsön pénteken - közölte a rendőrség. Az elsődleges információk szerint két maszkos ember lépett be a kereskedésbe nem sokkal dél után, majd feltehetően fegyverrel megfenyegették az alkalmazottakat és készpénz átadásra szólították fel őket - mondta el Kovács Viktória, a Pest Megyei Rendőr főkapitányság sajtóügyeletese
A szemes tükrösmoly (Spilonota ocellana) gyümölcsfákon élősködik, főképp alma és cseresznyefán. Nézzük, hogy hogyan ismerhetjük fel őket, illetve mit tehetünk annak érdekében, hogy csökkentsük az álatuk okozott károkat.
A júniusi új-zélandi kiskereskedelmi forgalmak +0,9 %-os értéket hoztak a várt +0,5 % helyett. Az előző havi érték +0,4 %-on állt. A második negyedéves német GDP 4,1 %-os értéket hozott, a várt 2,6 % helyett. Az előző érték 1,7 % volt. A júliusi svájci termelői és importárak mutatója -0,5 %-os értéket hozott a várt -0,2 % helyett. A júniusi EU-s kereskedelmi mérleg mutatója -1,6 mrd eurós ér...
A sukorói King's City projekt gazdái továbbra is bíznak abban, hogy a kormánnyal együttműködve, egy átlátható folyamat keretében megvalósulhat a projekt
Fegyverrel vagy annak látszó tárggyal megkíséreltek kirabolni péntek hajnalban egy szórakozóhelyet Szekszárdon, a rendőrség keresi az elkövetőt - közölte a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság
Már akkor tudtuk, hogy nincs gondja a külsejével, amikor expasijával sétálgatott a tengerparton. Erre erősít rá az a felvétel, amely Marc Jacobsról az egyik amerikai divatmagazin számára készült.
Szórakozásból rombolt le egy elhagyatott afganisztáni házat három lengyel katona az egyik varsói napilap honlapján pénteken közzétett videó tanúsága szerint
Az elsődleges információk szerint két maszkos ember lépett be a kereskedésbe nem sokkal dél után, majd feltehetően fegyverrel megfenyegették az alkalmazottakat és készpénz átadásra szólították fel őket.