2010. augusztus 21. szombat

aug. 21
11:39
LMP: nem épít adatbázist a párt, dolgozik a kampánystáb (Gondola)
Nem mondott le az LMP kampánystábja, a párt nem épít adatbázist sem - közölte Karácsony Gergely kampányfőnök az MTI-vel
aug. 21
11:39
Tengervízzel akarják a vízhiányt pótolni Ausztráliában (Blikk)
aug. 21
11:42
Megint több német autót lopnak kelet-európai tolvajok (hirado.hu)
A tolvajok elsősorban a keleti határ menti térségben aktívak, ahonnan Lengyelországba, Litvániába és a Szovjetunió más utódállamaiba szállítják a márkás autókat
aug. 21
11:42
Megkezdték az első iráni atomerőmű feltöltését (ATV)
Az üzemanyagot Moszkva biztosítja.
aug. 21
11:54
Gyanúsítottként hallgatták ki a Magyar Nemzeti Gárda kapitányát (Infostart)
Egyesülési joggal visszaélés miatt gyanúsítottként hallgatta ki a rendőrség a Magyar Nemzeti Gárda új kapitányát. A Budapesti Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint Ináncsi Józsefet azért vitték el a Jobbik augusztus 20-i kampánynyitó rendezvényéről, mert jogerősen feloszlatott társadalmi szervezet nevét, valamint jelképeit viselte a pólóján, és a rendőrök felszólítására sem vette le azt.
aug. 21
11:56
Egyórás várakozás Röszkénél (Infostart)
Egyórás várakozás alakult ki a röszkei autópálya-határátkelőhely belépő oldalán a személyforgalomban; ennek oka, hogy a szabadságukról hazatérő vendégmunkások tömegesen jelentkeznek belépésre az országba - tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság az MTI-t.
aug. 21
11:57
150 ezer pakisztáninak kellett magasabb helyre költözniük az áradás elől (Gondola)
Mintegy 150 ezer pakisztáninak kellett magasabb helyre költöznie az áradás elől, miután a megduzzadt Indus folyó további kisvárosok és falvak tucatjait öntötte el a déli Szindh tartományban - közölte szombaton egy helyi kormányszóvivő
aug. 21
11:57
Fűnyírás közben halálos áramütést ért egy nőt Kunszentmiklóson (Blikk)
aug. 21
12:00
Nyolcvan késszúrással végzett gyerekeivel (Metropol)
Először élettársát, majd annak két gyermekét ölte meg az a 28 éves férfi, aki ezt követően önmagával is végzett a Komárom-Esztergom megyei Ácson. Minden családtagjával külön késsel végzett, összesen 92-szer szúrt a családját kiirtó férfi.
aug. 21
12:00
Baleset történt az őrbottyáni vasúti átjáróban - még nem járnak a vonatok (hirado.hu)
Egy sorompó nélküli vasúti átjáróhoz érkező gépkocsi vezetője nem adta meg az elsőbbséget az átjárónál áthaladó vonatnak, ezért ütköztek
aug. 21
12:00
Kajak-kenu vb: egy arany, három ezüst, egy bronz a mérleg eddig (ATV)
Vasárnap még lesz esély további fényes érmekre is.
aug. 21
12:03
Az oroszok senkivel nem tárgyalnak importról (Privátbankár)
Az orosz mezőgazdasági tárca szerint, még ha jóval kisebb is lesz az idei gabonatermés a tavalyinál, akkor sem szorul az ország behozatalra
aug. 21
12:05
A Gazprom nem mond le az ukrán házasságról (Privátbankár)
Az orosz gázipari óriás hamarosan újabb tárgyalási fordulót kezd az ukrán Naftogazzal arról, hogy vegyes vállalattá alakuljon a két társaság - a tervet Putyin vetette fel áprilisban
aug. 21
12:12
Újra játszanak a nyertesek (BorsOnline)
Átvette a két Mistsubishi Coltot a Bors Bankó két boldog nyertese. Mindkét játékosunk kihasználja, hogy nyerőszériában van, így természetesen indulnak hétfőn kezdődő új játékunkon is.
aug. 21
12:12
Tizenkét év után tért vissza (Blikk)
BUDAPEST—ATHÉN  —  Tizenkét év után tért vissza Czipper Ágota (39) Görögországba, ahol egykor ártatlanul börtönbe zárták. Mint megírtuk, a nőt 144 napra egy elszámolási vita miatt csukták le a mediterrán országban.
aug. 21
12:12
Vitatható eszközöket vetett be az LMP (HírTV)
Vitatható eszközökkel gyűjtött adatokat szimpatizánsairól az LMP – írja a Népszava. A lap a birtokába került dokumentumokra hivatkozva azt írja: az LMP belső levélváltásaiból kiderül, hogy a pártban saját ismerőseiket, barátaikat listázták ki közösségi oldalakról, és megjelölték politikai nézeteiket és személyes adataikat.
aug. 21
12:12
Mégsem lesz orosz gabonaimport - máris esik a búza ára (ProfitLine)
Csökkent az európai malmi búza ára pénteken arra az aznapi orosz bejelentésre, hogy nem terveznek gabonaimportot az idén, és hogy egyetlen gabonatermelő országgal sem folytatnak tárgyalásokat esetleges vásárlásról.
aug. 21
12:15
Vonat és autó ütközött az őrbottyáni vasúti átjáróban (Gondola)
Vonattal ütközött egy személyautó az Őrbottyán belterületén lévő vasúti átjáróban, az autó vezetője súlyosan megsérült - közölte a rendőrség
aug. 21
12:18
Irán szálkája megakad ellenségei torkán? (Kripto Akadémia)
Iráni és orosz mérnökök szombat reggel megkezdték a dél-iráni Busehrben épült nukleáris erőmű üzemanyaggal való feltöltésének műveletét - jelentette be az iráni atomenergia-ügynökség.
aug. 21
12:18
A kutyaeledel között bújt meg 36 afgán és iraki (Metropol)
A kutyaeledelek mellett 36 iraki, illetve afganisztáni állampolgárt találtak a Vám- és Pénzügyőrség Dél-alföldi Nyomozó Hivatalának munkatársai egy kamionban a 44-es számú főútvonalon, a gyulai határátkelőhely közelében szombatra virradó éjszaka - közölte a rendőrség az MTI-vel.
aug. 21
12:18
Csak a saját választókerületben lehet érvényes ajánlást adni (hirado.hu)
Amikor a választópolgár élni akar az ajánlás jogával, az értesítő lapon megtalálhatja, melyik választókerületben jogosult erre. Ezt kell összevetnie a jelölőszervezetek, illetve független jelöltek megbízásából bedobott szórólapokon szereplő adatokkal
aug. 21
12:18
Kovács: "A Fidesz igazi feketelevese csak ezután következik" + videó (ATV)
Orbánék taktikája az, hogy semmi lényeges információt ne áruljanak el a választásokig - mondja Kovács László.
aug. 21
12:20
Túlhajtja magát: speciális kezeléssel óvják a Megasztár zsűritagjának egészségét (ATV)
Kollégái is féltik.
aug. 21
12:21
Luxusautókkal csípné el vetélytársait az Audi (Privátbankár)
A német autógyár világelső szeretne lenni a prémium szegmensben, ezért a következő években jelentősen bővítené luxuskocsi eladásait
aug. 21
12:30
Recept: Kolbászhússal töltött karaj (Mindmegette)
Hozzávalók: 4-6 szelet csontos karaj (legalább 1 cm vastag) 50 dkg meggyúrt kolbászhús vagy sütnivaló kolbász 1 mokkáskanál só 1 kávéskanál őrölt feketebors 3-4 evőkanál zsír
aug. 21
12:30
Önkormányzati választás: amit a jelöltek ajánlásáról tudni kell (Infostart)
A választópolgárok csak a lakóhelyüknek megfelelő választókerületben induló jelöltekre, illetve listákra adhatnak le érvényes ajánlást, egyébként az ajánlás érvénytelen. Így például a fővárosi kerületeken belüli egyéni választókerületek között sem lehet a szelvényekkel "átajánlani" más választókerületben induló jelöltet.
aug. 21
12:30
Rég nem látott izgalmak az ausztrál választáson (HírTV)
Megkezdődtek szombaton a parlamenti választások Ausztráliában, ahol évtizedek óta nem volt ilyen szoros a verseny. A közvélemény-kutatások adatai szerint a kormányzó balközép Munkáspárt, és az ellenzéki konzervatív koalíció fej-fej mellett áll.
aug. 21
12:32
Recept: Grízgaluska húsleveshez (Mindmegette)
Hozzávalók: 3 db tojás 1 csipet só 1 késhegynyi szódabikarbóna 3 csepp étolaj gríz (búzadara) - amennyit felvesz
aug. 21
12:32
Életveszélyesen megsérült (HírTV)
Egy ember életveszélyes sérüléseket szenvedett, amikor összeütközött egy autó és egy személyvonat Őrbottyán közelében.
aug. 21
12:33
Aranyérmes a női kajak kettes 1000 méteren (Blikk)
aug. 21
12:33
Kajak-kenu vb: két magyar aranyérem (Metropol)
Egy arany-, három ezüst- és egy bronzérmet szereztek a magyar versenyzők a szombat délelőtti 1000 m-es döntőkben a poznani kajak-kenu világbajnokságon. A kajakos Folláth Vivien aranyérmet szerzett 5000 m-en.
aug. 21
12:34
Recept: Házisajt túróból (Mindmegette)
Hozzávalók: 1 liter bármilyen /1.5, 2.8, 3.6 %/ tej 50 dkg túró 6 dkg vaj 1 teáskanál szódabikarbóna 1 egész tojás
aug. 21
12:36
Kínában több mint 50 ezer embert telepítettek ki árvíz miatt (hirado.hu)
Három ember eltűnt, és mintegy 51 ezret kitelepítettek szombat reggel az északkelet-kínai Liaoning tartomány Tantung (Dandong) városában, miután a megduzzadt Jalu (Yalu) folyó elöntötte a város egyes részeit - közölte a helyi önkormányzat
aug. 21
12:36
Orbán elkerüli a Dalai Lámát (ATV)
Fontosabb a Kínával való jó kapcsolat.
aug. 21
12:36
Vádirat Indiából (Metropol)
A Gettómilliomos óta a modern (?) Indiára úgy is gondolhatunk, mint a huszonegyedik századi tündérmesék világára.
aug. 21
12:39
Zéró tolerancia vár a görög adócsalókra (Privátbankár)
Fokozza az adóellenőrzést Görögországban a pénzügyi bűncselekmények felderítésével megbízott különleges osztag; az adócsalók zéró toleranciára számíthatnak a hivatal részéről. Elsősorban a görög szig...
aug. 21
12:41
Matolcsy három céggel kivételt tesz (Privátbankár)
Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter - mint az adópolitikáért is felelős miniszter - három társaságnak engedélyezte, hogy  augusztus 1-től bármely, általuk kezdeményezett bírósági eljárás illeték...
aug. 21
12:48
Gulyással gyűjtenek az őssejtkezelésre (Blikk)
BUDAPEST  —  Jótékonysági gulyáskóstolást szerveztek Kőbányán az őssejtbeültetésre váró Kovács Bence (3) javára. A felállított gyűjtőládában szépen gyűltek a vendégek által felajánlott 200 forintosok.
aug. 21
12:51
Ne megszokásból töltsük ki az ajánlószelvényeket! (Alternatív Energia)
A választópolgárok csak a lakóhelyüknek megfelelő választókerületben induló jelöltekre, illetve listákra adhatnak le érvényes ajánlást, egyébként az ajánlás érvénytelen. Így például a fővárosi kerületeken belüli egyéni választókerületek között sem lehet a szelvényekkel "átajánlani" más választókerületben induló jelöltet.
aug. 21
12:57
Év végére kifullad a német gazdaság tempója (Privátbankár)
A német gazdasági tárca prognózisa szerint a második félévben már nem bővülhet az első félévihez hasonló ütemben a gazdaság
aug. 21
13:06
Mostantól csak a rendőröknek beszél (Blikk)
KECSKEMÉT – Ezentúl nem hajlandó nyilatkozni, csak a rendőrségen beszél majd a  kihallgatásán  -  ezt mondta  munkatársunknak B. Andrea, aki eddig előszeretettel fordult magánélete válságával nyilvánossághoz.
aug. 21
13:06
Megvan az első magyar arany (HírTV)
Megszületett az első aranyérem a poznani kajak-kenu világbajnokságon. 1000 méteren kajak kettesben a Szabó Gabriella, Csipes Tamara páros hatalmas fölénnyel nyerte a finálét.
aug. 21
13:09
Semjén: maximális támogatás a szentföldi magyar zarándoklatoknak (Gondola)
Magyarország és a Szentföld kapcsolatait tekintette át Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Fouad Twal jeruzsálemi latin pátriárka szombati budapesti találkozóján
aug. 21
13:09
Több mint 50 ezer embert telepítettek ki a kínai Tantungban (Blikk)
aug. 21
13:09
Húgyúti fertőzést okozhat a katéter (WebBeteg)
Nemcsak az urológiai osztályon, hanem sok más kórházi részlegen is a betegek nem kis hányadát ápolják úgy, hogy átmenetileg hólyagkatétert viselnek.
aug. 21
13:11
Kajak-kenu vb: megvan az első arany (Gondola)
A Szabó Gabriella-Csipes Tamara kajak kettes aranyérmes lett 1000 méteren a poznani kajak-kenu világbajnokságon.
aug. 21
13:12
Újra rengett a föld Mikolcon (ATV)
Károkról nem érkezett hír.
aug. 21
13:14
Hajnal nem kell a Dortmundnak (ATV)
Csütörtökön világossá vált, hogy a tréner nem számít rá.
aug. 21
13:15
A Kossuth tér és a Fő utca lesz a kormány bázisa (Privátbankár)
Újragondolja a kormány a közjogi méltóságok és a kormányzati intézmények elhelyezését. Gál András Levente, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium közigazgatási államtitkára a Heti Válasz legutób...
aug. 21
13:18
Igencsak megdrágult az arabica kávé ára - megint a spekik? (ProfitLine)
Az arabica kávé ára 12 és fél éve legmagasabb szintre emelkedett pénteken késő délután az Intercontinental Exchange (ICE) New York-i jegyzésében, alapkezelők erőteljes vásárlására.

Keresés