Az amerikai és az ázsiai piacokon tapasztalt mérsékelt emelkedés után Európában is szünet következhet a napok óta tartó esésben, és várhatóan emelkedéssel indulhat a nap a tegnap elért 5-hetes mélypont után.
A tulajdonos megszüntette a Dél-Dunántúli Regionális Vízmű Zrt. (DRV) igazgatóságát, annak feladatait a vezérigazgató veszi át, amitől hatékonyabb döntéshozatalt és olcsóbb működést remélnek a cégnél, amelyben a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) a tulajdonosi jogok gyakorlója.
A BÉT-en különösen jól teljesített tegnap a Richter, amelynek ára több, mint 2 százalékkal emelkedett. A Richter papírok árfolyama 955 forinttal, 2,17 százalékkal 44.900 forintra emelkedett, a részvények forgalma 1,8 milliárd forintot ért el. Mit mutat a folytatásról a technikai elemzés?
A német GfK-fogyasztói bizalom mutatója 4,0 pontról 4,1 pontra emelkedett, miközben az elemzök változatlan értéket vártak. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
Az amerikai részvénypiacok nap végére sikeresen a pozitív tartományba küzdötték fel magukat, ami felfele segítette ma reggel az ázsiai börzék többségét. A japán piac 0.5%-kal került feljebb. Bár...
A kereskedelmi forgalomban is kapható kézfertőtlenítő szerek használatával - különösen a nagy ügyfélforgalommal rendelkező hivatalokban - jelentősen csökkenthető a betegállományban töltött napok száma.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 145,67 pontos, 0,67 százalékos emelkedéssel, 21.743,62 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 24,838 milliárd forint volt szerdán, a vezető részvények közül az OTP-t kivéve valamennyi növelte értékét, a Richter papírja kifejezetten jól teljesített.
Biomassza-fűtőművel készül kiegészíteni rendszerét a Miskolci Hőszolgáltató. A városi szolgáltató és a WIS Zrt. által tervezett 780 milliós forintos beruházással egy 3 MW teljesítményű faaprítékot...
Elutasította a cégbíróság azt a keresetet, amelyet a Magyar Telekom egyik kisrészvényese indított a cég feletti törvényességi felügyeleti eljárás megkezdésére, de a végzés nem jogerős - közölte a társaság csütörtökön a tőzsde honlapján.
Tudósok és az alkalmazottak százai tüntettek szerdán a Nukleáris Kutatások Európai Tanácsának (CERN) genfi központja előtt, hogy így tiltakozzanak a megszorítások ellen
Közölték a föld alá rekedt chilei bányászokkal, hogy kimentésük hónapokig is eltarthat. A 33 férfi állítólag nyugodtan vette tudomásul a hírt. A bányászok augusztus 5-én rekedtek a föld alatt egy bányaomlás miatt - 700 méter mélyen, egy 50 négyzetméteres menedékhelyen húzták meg magukat.
A diplomás fiatalok jelentős része nem tud felsőfokú végzettségének megfelelő munkahelyen elhelyezkedni, és pályaelhagyásra kényszerül - írja az Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. felmérésére hivatkozva a Magyar Nemzet....
Szigorú kivárás ajánlott a hazai tőzsdei befektetőknek a mai és holnapi amerikai makroadatok előtt, véli Szatmári Tamás, a Raiffeisen üzletkötője. A szakértő meglehetően pesszimista a jövőbeli...
Bár az Autó Pult már az új generációnál tart, a Ford azért még egy kört „szalad” a jelenlegi Mondeóval. A legfrissebb verziót már idén, a Moszkvai Autószalonon láthatjuk.
Az amerikai piacok nyereséges zárása után nyitásban emelkedést várnak a Budapesti Értéktőzsdén az MTI által megkérdezett szakértők, akik szerint a nap nagy részét a délutáni amerikai munkanélküliségi ...
Az elmúlt napok fokozottan borús hangulata enyhült tegnap délután óta, ez pedig mérsékelt forinterősödést okozott ma reggelre, aztán belevettek a magyar fizeteőszközbe. 9:02 Az európai...
Nagyot fordult tegnap Amerika, és a nap végére sikerült pluszba zárnia a tengerentúli piacoknak, ami egy kis jókedvet varázsolhat ma reggel a magyar tőzsdére is. Ma reggel az S&P500 és BUX indexeket,...
A Potash mellett további akvizíciós lehetőségeket keres a BHP Billiton a társaság vezérigazgatója szerint. A cég jó készpénztermelő képességgel rendelkezik és csak minimális hitele van és most...
Mást várnak el a nők saját maguktól és mást vár el tőlük a környezetük. És vannak azok az elvárások, amelyekről a nők azt feltételezik, hogy a környezetük ezt szeretné, ha megtennék. A három elvárás sémáiból kell tudatosan összerakni egy olyan képet, ami segíti a boldogabb, teljesebb élet kialakítását.
A Magyar Telekom Nyrt. tájékoztatása szerint elutasította a cégbíróság azt a keresetet, amelyet a Magyar Telekom egyik kisrészvényese indított a cég feletti törvényességi felügyeleti eljárás megkezdésére, de a végzés nem jogerős - olvashat a BÉT honlapján.
Jogszerűtlenül mentette fel az Észak-magyarországi Regionális Munkaügyi Központ főigazgatóját a szakminisztérium, ezért a regionális munkaügyi tanács kezdeményezi az eredeti állapot helyreállítását - jelentette be Gúr Nándor, a tanács soros elnöke miskolci sajtótájékoztatóján, szerdán.
Németországban emelkedett és várhatóan tovább is fog növekedni a fogyasztói bizalom a vártnál erősebb gazdasági bővülés, a csökkenő munkanélküliség nyomán. A GfK piackutató intézet szeptemberre vonatkozó előremutató fogyasztói bizalmi indexe 4.1 pontra emelkedett a felülvizsgált augusztusi 4.0 pontról. A várakozások 4.0 pontra történő emelkedésre számítottak az előzetesen nyilvánosságra hozott…
Pál Tibor, az MSZP IX. kerületi polgármesterjelöltje arra vár választ Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkártól, hogy mi lesz a közfoglalkoztatással, hogyan tervezzenek az önkormányzatok.
A Mol részvénye a tegnapi kereskedésben 150 forinttal, 0,74 százalékkal 20.350 forintra erősödött, 2,7 milliárd forintos forgalomban. Mai elemzésünkben a várható folytatást tekintjük át.
Nagy a várakozás az ingatlanpiacon a kormány őszi terveit illetően - mondta az InfoRádiónak a Lakásvásár csoport elnöke. Borsi László hozzátette: amíg a kereslet nem válik élénkebbé, a lakásárak az átlagos szint alatt 20-25 százalékkal stabilizálódhatnak.
Tudósok és az alkalmazottak százai tüntettek szerdán a Nukleáris Kutatások Európai Tanácsának (CERN) genfi központja előtt, hogy így tiltakozzanak a megszorítások ellen
Ugyan a világgazdasággal kapcsolatos aggodalmak nem csillapodtak, de a napok óta tartó csökkenést a befektetők már inkább a relatív olcsóvá váló részvények megvásárlása mellett döntöttek mind az amerikai, mind pedig az ázsiai piacokon. A korrekció Európában és a magyar piacon is megmutatkozik, melynek nyomán a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 370,45 pontos, 1,70 százalékos emelkedéssel,…
Farkas tizedeli a juhokat a Bükkben - olvasható a Heves Megyei Hírlapban. Az állatot többen látták, köztük Leen de Hoog holland állattenyésztő, akinek három jószágát ragadta el az ordas Szilvásvárad határából.
Beszállított terményeik árát követelve demonstrált tucatnyi gazdálkodó csütörtök kora reggeltől a felszámolás alatt álló Gabona-Komplex Kft. ügyvezetőjének szeged-tápéi háza előtt.
Az AUD/JPY 75,25-ig összeszedte magát. A részvénypiaci nyereségek a jent, míg az emelkedö nyersanyag-, és nemesfémárak az ausztrál dollárt viselik meg. Az elemzök a héten megjelenö adatokra való tekintettel a jent favorizálnák. A 75,25-ös ellenállás megmutatta, hogy csak szalmalángról volt szó. Az ausztrál dollárra negatív hatással van az ausztrál választási helyzet. Az AUD/JPY valamivel a…
Moszkvában folytat tárgyalásokat Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter, ahol a MOL-Surgut ügy is szóba kerül a Napi információi szerint. A ma kezdődő tárgyalásokon érintik majd a paksi...
Az utóbbi időben több esetben is előfordult, hogy a bankok gyanútlan magánszemélyeknek küldték el SMS-ben az ügyfeleik számlatranzakcióiról szóló értesítést, de arra is volt példa, hogy a szintén banktitoknak minősülő számlaegyenlegek kerültek ki mobilüzenet formájában....
Amint azt 2010. május 7-én a Magyar Telekom közzétette, a Társaság egyik kisrészvényese, aki a korábbi és a 2010. évi közgyűlésen meghozott határozatokat is megtámadta, törvényességi felügyeleti eljár...
Utoljára ül a Városháza dísztermének pódiumán Demszky Gábor, a két évtized után leköszönő liberális főpolgármester. A Fővárosi Közgyűlés a ciklus utolsó ülését tartja ma.
Az alábbiakban a Buda-Cash Brókerház külföldi részvénypiaci és makrogazdasági kitekintője olvasható. KÜLFÖLDI PIACI ÖSSZEFOGLALÓ USA: NEM IJEDT MEG A PIAC A ROSSZ MAKROADATOKTÓL -a...
Részt venne az elöregedett magyar buszállomány frissítésében a szinte kizárólag exportra dolgozó NABI Kft. A cég rövidesen bemutatja kifejezetten a hazai piacra tervezett új modelljét - írja a Világgazdaság....
A tegnapi napon Angela Merkel is megszólalt a kilenc tagország kérését illetően, miszerint a nyugdíjreform költségeit el kellene ismerni a hivatalos statisztikákban. A kancellárnő bizonytalanságának...
Az USA nem ülhet ölbe tett kézzel, ha meg akarja őrizni AAA minősítését - nyilatkozta John Cambers, az S&P hitelminősítésekért felelős bizottságának elnöke a Dow Jonesnak. Az S&P szerint igen sok...