2010. augusztus 26. csütörtök

aug. 26
13:00
Molnár Gyula: Majd a nyomozók eldöntik... (+videó) (HírTV)
Nyomozás indul a Hadik kávéház felújítása ügyében. A XI. és XXI. kerületi ügyészség jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanújával, ismeretlen tettes ellen indított eljárást. Molnár Gyula politikai támadást lát a nyomozás mögött.
aug. 26
13:00
Filmek őszi estékre (Éva Magazin)
Ha az idő szomorkás, nincs jobb, mint filmekkel elütni azt a pár szürke órát..
aug. 26
13:00
Így is támadhatnak a baktériumok (WebBeteg)
A baktériumok az eddig ismert fertőzési mód mellett más stratégiát is követhetnek: nem fertőznek egyből, hanem a sejt külsején megkapaszkodva kivárják a támadásra legalkalmasabb pillanatot.
aug. 26
13:00
Folytatja emelkedését a hazai piac (Portfolio)
A tegnapi szép teljesítménye után ma megint emelkedni tudott a hazai piac, ezúttal 1.5%-kal kerültünk feljebb. Az OTP 2.5, a MOL 1.2, a Richter 1.1, az MTelekom pedig 0.9 százalékkal ér ma többet. A...
aug. 26
13:01
Fotókon a leplezetlen Audi A6 (Auto Pult)
Megjelent az első garnitúra kémfotó az új Audi A6-ról, amely szemmel láthatóan az A7 Sportback stílusában készül - az ingolstadtiak minden bizonnyal igyekeznek mihamarabb gyártáskész állapotba hozni az 5-ös BMW riválisát.
aug. 26
13:02
Dunaharasztit pusztító rengés rombolta le (Blikk)
Magyarország — Történelmünk két legnagyobb erejű, komáromi és móri földrengés után most a XX. századi földmozgásokat vesszük sorra.
aug. 26
13:02
Uniós vizsgálat a rakpart ügyében – 15 milliárdtól eshet el a főváros? (+videó) (HírTV)
Európai uniós vizsgálat indult a budai alsó rakpart felújítása ügyében. A Budapest Világörökségéért Alapítvány szerint a beruházás sem a hatályos szabványnak, sem a világörökségi elvárásoknak nem felel meg.
aug. 26
13:02
Fogadósné aranyvirág (Éva Magazin)
Egy főállású anya rendhagyó karriertörténete. Birkin Teodóra öt gyerek mellett a vendégeinek is anyja egy picit...
aug. 26
13:04
Télen-nyáron Gárdony (Éva Magazin)
Egyszer egy barátnőm aggódva kérdezte, hogy télen van-e Gárdonyban orvosi ellátás, és működik-e az utcákon közvilágítás. Akkor kérdőn néztem rá, mert nem tudtam, hogy komolyan beszél-e.
aug. 26
13:09
Német világcégnek szállít a Videoton tagvállalata (ProfitLine)
Az egyesült államokbeli Eatonhoz tartozó, német Moeller céggel kötött üzletet elektromos vezető alkatrészek és kiegészítők gyártására Videoton Metal Kft.; a projekt éves szinten mintegy 400 millió forint forgalmat biztosít a Videoton cégcsoport tagvállalatának.
aug. 26
13:11
Mérsékelt érdeklődés mellett, de elkeltek az állampapírok (ProfitLine)
Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) csütörtöki aukcióján a megszokott 50 milliárd forint értékben hirdetett meg jegyzésre 3, 5 és 10 éves államkötvényt és viszonylag alacsony túljegyzés mellett a meghirdetettnek megfelelő összeget értékesített. A hozamok emelkedtek a másodpiaci referencia hozamhoz képest, az előző aukcióhoz képest pedig vegyesen alakultak.
aug. 26
13:18
MSZP: a kormány tönkreteszi a forintot (Privátbankár)
Az MSZP csütörtöki közleményében azt követeli, hogy a kormány ismerje fel végre a felelősségét a forint tönkretételében, valamint tisztázza: van-e köze a magyar valuta elleni folytonos spekulációkhoz,...
aug. 26
13:18
Így gyógyítják orvosai az Afganisztánban meglőtt magyar katonát (Infostart)
Életveszélyes állapotban van az Afganisztánból hazaszállított katona. A Honvédkórház - Állami Egészségügyi Központ megbízott főigazgatója az InfoRádiónak adott nyilatkozatában azt mondta: a zászlóst állandó orvosi felügyelet alatt, kómában tartják, műtétet nem terveznek, de az ellátó személyzet így is nehéz helyzet előtt áll.
aug. 26
13:19
Pintér Ádám a Zaragozában folytatja (HírTV)
Pintér Ádám az MTK-ból a spanyol élvonalba igazolt. Az U21-es válogatott labdarúgó a Zaragoza együttesénél folytatja pályafutását.
aug. 26
13:19
Etikai kódex - 24 órán belül lehet megállapodás az MSZP szerint (Alternatív Energia)
Szanyi Tibor szerint a választási etikai kódexről tartott csütörtöki megbeszélés résztvevői a lényegi kérdésekben megállapodtak, így akár 24 órán belül elkészülhet a végleges, aláírható dokumentum. A szocialista kampányfőnök hozzátette: az MSZP 13 pontja mellé az LMP három másikat javasolt.
aug. 26
13:19
Irodaházat húznak fel a modernkori építészeti csoda elé (Pénzcentrum)
Az Empire State Bulding (ESB) tulajdonosának tiltakozása ellenére egy új felhőkarcoló megépítéséről határozott tegnap New York város tanácsa. A testület 47-1 szavazati aránnyal döntött az építkezésről, miután Michael Bloomberg polgármester elvetette az ESB részéről megfogalmazott kifogásokat....
aug. 26
13:19
Regionális központot hoz létre Budapesten a Crédit Agricole (Portfolio)
Új szervezeti formában Budapesten állította fel cash management üzletágának közép- és kelet-európai regionális központját a Crédit Agricole Corporate and Investment Bank (CA-CIB). A bank...
aug. 26
13:19
"Szeretni kell, ennyi az egész" Elhunyt a híres magyar dalszövegíró (ATV)
Szeptember 3-án temetik.
aug. 26
13:21
Hogyan készítsünk otthon lábfürdőt? (Édenkert)
Egy főzéssel, vagy más lábon állással járó tevékenységgel töltött nap után lábaink megfájdulhatnak estére. Sokan ilyenkor elmennek, és nyugtató lábfürdőt vesznek, de nem mindannyian tehetjük ezt meg.
aug. 26
13:21
Franciaország folytatja a romák kitoloncolását (HírTV)
Franciaország folytatja a romák kitoloncolását – jelentette ki Nicolas Sarkozy államfő – annak ellenére, hogy az európai igazságügyi biztos szerint uniós alapelvet sérthet a párizsi gyakorlat. Franciaországból eddig mintegy 600 romát utasítottak ki.
aug. 26
13:21
Budapest díszpolgára lesz a dalai láma (ATV)
A kitüntetéseket már az új vezetés adja át.
aug. 26
13:36
Commodity: Ezüst- Erösödés (HírTV)
Az ezüst új mozgási csúcsot ért el 19,09-nél, amivel megerösíti a konszolidációs terület átlépését. Tovább javultak a kilátások, fokozódik az emelkedés intenzitása. Ellenállás 19,22-nél, míg támogatás 18,65/18,55-nél található. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
aug. 26
13:36
Franciaország uniós megrovását sürgeti a szocialista EP-frakció (Gondola)
A romákkal szembeni francia bánásmód elítélésére sürgette az Európai Unió központi intézményeit csütörtökön az Európai Parlament szocialista frakciója
aug. 26
13:36
Megszüntetné a pazarlást Rogán kihívója (Alternatív Energia)
Kiváló marketingpolitikus Rogán Antall, aki pontosan tudja, hogyan kell a nyilvánosság előtt lányt kérni, mikor szülessen a gyereke, a kerület dolgaival azonban nem törődik eleget - véli Pásztor Tibor, a szocialisták belvárosi polgármester-jelöltje. A politikus szerint ha a helyben élők októberben felmérik, hogy ki mit tett illetve kíván tenni értük, az MSZP helyben akár legyőzheti a Fideszt.
aug. 26
13:38
Gyakorlatorientált szakképzést szorgalmaznak (+videó) (HírTV)
Gyakorlatorientált szakképzés bevezetését tartja szükségesnek a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikai államtitkára. Czomba Sándor a német modell alapján alakítaná át a magyar rendszert.
aug. 26
13:38
Megkezdődött az új felsőoktatási törvény kidolgozása (Gondola)
Új felsőoktatási törvény kidolgozásának munkálatai megkezdődtek - közölte Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár csütörtökön Budapesten; a tervek között szerepel a felsőoktatási integráció újratárgyalása is
aug. 26
13:40
VEKE: A BKV-s szerződés felülvizsgálata elkerülhetetlen (Gondola)
A BKV pénzügyi helyzete körül kialakult helyzet kapcsán elkerülhetetlen a Kormány és a Főváros közötti szerződés felülvizsgálata.
aug. 26
13:42
Az elektronikai gyártóipari a hazai GDP gerince? (ProfitLine)
Az elektronikai gyártóipar a magyar gazdaság legnagyobb ágazata, hozzájárulása a hazai össztermékhez (GDP) 15 százalék - állítja csütörtökön bemutatott tanulmányában a magyarországi Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham).
aug. 26
13:42
Tarlós: 15 év után "ez sült ki belőle" (Gondola)
15 éve vannak hatalmon a szocialisták a fővárosban, végrehajthatták volna a programjukat, mégis ez sült ki belőle – mondta Tarlós István.
aug. 26
13:54
400 milliós kiesést okozott a Red Bull Air Race elmaradása (Privátbankár)
A Magyar Szállodaszövetség felmérése szerint az idei Red Bull Air Race elmaradása összesen 4.500 szobaéjszaka lemondását okozta a budapesti szállodapiacon; így összesen mintegy 400 millió forint forga...
aug. 26
13:54
Elindítják a pedagógus életpályamodellt (+videó) (HírTV)
Csökkentené a tananyag mennyiségét és differenciálná az iskolák profilját az oktatási kormányzat. Hoffmann Rózsa szerint néhány év múlva csökkenhet az engedélyezett tankönyvek száma is. A tervek szerint a jövőben két-három, kötelezően előírt kerettanterv közül választhatnak majd az iskolák a jelenlegi 46 helyett.
aug. 26
13:54
Két balesetben három gyalogos sérült meg a fővárosban (Gondola)
Három gyalogost ütöttek el csütörtökön délelőtt a főváros két pontján; egy ember súlyosan, kettő könnyebben sérült meg - közölte a BRFK sajtóügyeletese az MTI-vel
aug. 26
13:56
NMK: újra kell tárgyalni a médiatörvényt (Privátbankár)
A Nemzeti Média Kerekasztal (NMK) szerint el kell halasztani a Fidesz által benyújtott, a sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvető szabályairól szóló törvénytervezetet, annak kidolgozását, nyuga...
aug. 26
13:56
400 ezer embernek kellett menekülnie (HírTV)
Újabb három várost, 400 ezer embert kell kimenekíteni a megáradt Indus folyó miatt Pakisztánban, ahol a folyó átszakított egy gátat.
aug. 26
13:56
Szállodaszövetség: 400 milliós kiesést okozott a Red Bull Air Race elmaradása (Gondola)
A Magyar Szállodaszövetség felmérése szerint az idei Red Bull Air Race elmaradása összesen 4
aug. 26
13:58
NZD/USD 0,70 fölött (HírTV)
Az NZD/USD 0,70 fölött konszolidál. Az új-zélandi pénzügyminisztérium szerint nem terveznek szeptemberi kamatemelést, azonban a stabilizáció jelei mutatkoznak a hazai gazdaságban. Ha 0,70 fölött véget ér a konszolidáció, ellenállások 0,7080-nál és 0,7150-nél található. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
aug. 26
13:58
Készül az új felsőoktatási törvény (Gondola)
Új felsőoktatási törvény kidolgozásának munkálatai megkezdődtek - közölte Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár.
aug. 26
14:03
Eltitkolt történelem (Éva Magazin)
Előfordul, hogy a múlt nyomasztó családi titokká csontosodik, és generációkon keresztül arra késztet, hogy ne beszéljünk róla. Pedig nagyon is kellene. A legfrissebb adatok szerint ötszáztizenhétezerre tehető világszerte a holokauszt-túlélők száma.
aug. 26
14:05
Gyere hozzánk vendégszerkesztőnek! (Éva Magazin)
Hónapról hónapra meghívjuk az olvasót, hogy betekintést nyerjen a szerkesztőség munkájába, és mi az ő gondolataiba. Márciusi vendégeinkkel az élet értelméről beszélgettünk.
aug. 26
14:07
Ingyenesen a Fővárosi Állatkertbe (Éva Magazin)
Szeptember 11-én és 12-én üres tejes- és italos kartondobozértgyerekbelépőt adnak. Feltételek alább:
aug. 26
14:09
Egy csepp luxus (Éva Magazin)
Van, amire érdemes sokat költeni. Például amit méretre csináltatunk. Vagy ami egyszerűen státuszszimbólum.
aug. 26
14:12
Mobilinternet: a több előfizető nem jelent nagyobb adatforgalmat (Privátbankár)
Az év hetedik hónapjában az egy hónappal korábbi 1 millió 37 ezerről, 1 millió 88 ezerre nőtt Magyarországon a mobilinternet-előfizetések száma, míg a teljes előfizetői táboron belül az aktív – ...
aug. 26
14:12
Visszavonták a másfél milliárdos támogatást a hévízi gyógyfürdőtől (HírTV)
Visszavonta a hévízi gyógyfürdő másfél milliárd forintos támogatását a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség. A fürdő üzemeltetője ugyanis másfél év alatt sem teljesítette az előírt feltételeket.
aug. 26
14:12
Júliusban tovább nőtt a mobilinternet-előfizetők száma (Gondola)
Júliusban 1 millió 88 ezerre nőtt Magyarországon a mobilinternet-előfizetések száma az előző havi 1 millió 37 ezerről
aug. 26
14:12
Nemzeti Média Kerekasztal: el kell halasztani a médiaalkotmány elfogadását (Alternatív Energia)
A Nemzeti Média Kerekasztal (NMK) szerint a Fidesz által benyújtott, a sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvető szabályairól szóló törvénytervezet kidolgozását -nyugati minták alapján- újra kell kezdeni.
aug. 26
14:12
Ötven százalék alá esett az EU támogatottsága a tagországokban (Kripto Akadémia)
Az Európai Unió lakosságának kevesebb mint fele, 49 százaléka értékeli úgy, hogy hazája európai uniós tagsága "jó dolog" - derül ki egy tavasszal végzett átfogó közvélemény-kutatásból, amelynek eredményeit csütörtökön tették közzé Brüsszelben.
aug. 26
14:12
A McDonald's-é a legnagyobb hazai kávézólánc (Pénzcentrum)
Az erősödő piaci verseny ellenére a McCafé továbbra is uralja a kávézópiacot: 15 százalékos forgalomnövekedéssel és 2,9 milliós vendégszámmal zárta a 2009-es esztendőt. 2010 első hat hónapjában már 1,5 millióan látogatták meg a kávézólánc 34 egységének valamelyikét és a január-júniusi időszakban 6,54 százalékkal növekedett a McCafék forgalma az előző év hasonló időszakához képest. A…
aug. 26
14:12
Decembertől az autósok is használhatják a Margit hidat + videó (ATV)
Később készül el a tervezettnél.
aug. 26
14:12
Zsebcirkálók harca: Peugeot 208 GTi-vel a Renault Clio 220 ellen (Auto Pult)
A hírek szerint a Peugeot és a Renault emléket szeretne állítani a 205 GTi-nek, valamint a Clio Williamsnek, így a franciák két új modell jövőre esedékes piacra dobását tervezik.
aug. 26
14:14
Százmilliót kap a Vidámpark (Privátbankár)
A Fővárosi Közgyűlés csütörtöki ülésén úgy döntött, 2011. szeptember 30-ig elhalasztja a Budapesti Vidámpark Zrt. szervezeti átalakítására vonatkozó döntést, a felszámolási eljárás elkerüléséért 100 m...

Keresés