Az utóbbi hónapok csökkenése után ismét nőtt a munkanélküliség Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, júniusban közel ezren kerültek az álláskeresők közé a térségben.
A BKV egyik legnagyobb szakszervezete szerint az Alstom metrókocsijai kisebb módosításokkal megkaphatnák a típusengedélyt és ezzel több milliárd forint kiadástól mentesítenék a közlekedési vállalatot. Így nem kellene ismét megtervezni az egész rendszert, és újra kiképezni a szakembereket.
Elsődlegesen a forráshiány enyhítésére használják fel az Európai Unió társadalmi programjaiból lehívható anyagi támogatásokat - derült ki az ELTE TÁTK és a Soteria Alapítvány közös kutatásából. A szakértők szerint Magyarország rendkívüli mennyiségű pénzt hív le, ezek felhasználása azonban nem hoz javulást a megcélzott társadalmi csoportok helyzetében.
Dunaújváros – Tanár-diák viszonyként indult, mégis véres dráma lett a vége K. Alexandra (35) és K. Diána (16) kapcsolatának. A fiatal lány kedd délutánra már túl volt az életveszélyen, ám a szülők kérésére állapotáról a kórház nem adott ki ennél több információt.
PHILADELPHIA — A philadelphiai hajóbalesetben elhunyt két magyar diák családjának ügyvédei levélben fordultak a parti őrséghez és a városhoz arra kérve az illetékeset, a további tragédiák elkerülése érdekében ne engedjék, hogy a kétéltű „kacsahajók" újra közlekedhessenek a Delaware folyón.
Legalább harmincheten meghaltak keddre virradóra Pakisztán legnagyobb városában Karacsiban azután, hogy néhány órával korábban meggyilkoltak egy városi képviselőt. Raza Haider, az Indiából érkezett bevándorlókat tömörítő Muttahida Kaumi Mozgalmat képviselte.
Komoly gondban vannak a szocialisták országszerte az önkormányzati jelöltállítás miatt: több városban civilekkel együtt tudnak csak indulni, míg máshol egyesületek mögé bújva igyekeznek szabadulni a párt népszerűtlenségének terhétől. Akad sok olyan város is, ahol az MSZP-nek nincs is polgármesterjelöltje - olvasható a Magyar Nemzetben.
Hatalmas felvásárlásra készül a Sanofi-Aventis, a CNBC értesülései szerint a gyógyszergyártó 18.4 milliárd dolláros ajánlatot tett a Genzyme Corp. biotechnológiai vállalatra. Az ajánlat...
A projekt elindulása után közel két évvel, kilenc hatóság közreműködésének eredményeként megvalósult az egyablakos vámügyintézés - derül ki a PricewaterhouseCoopers (PwC) hírleveléből....
A pénteken kezdődő matyófesztivál 1970-es évekre nyúlik vissza, eleinte kétévente, később pedig évente rendezték meg a nemzetközi hagyományőrző találkozót
Az érzékeny fogakat mindenképpen kezeltetni kell, és nem csak azért, hogy a kánikulában elnyalogathassunk egy finom fagyit vagy elkortyoljunk egy hideg üdítőt
A világ tőzsdéin uralkodó általános optimista hangulat közepette Ázsiában erősödtek kedden a vezető tőzsdemutatók, ugyanakkor Európa kis visszalépéssel kezdhet a hétfői ralli után, és Amerikában is lefelé mutattak a határidős indexek reggel.
A Mol 1095 forinttal, 5,58 százalékkal 20.715 forintra erősödött, 3,7 milliárd forintos forgalomban. Mai elemzésünkben a várható folytatást tekintjük át a technikai elemzés eszközeivel.
Delhusa Gjoni párkereső felhívására még Svájcból is jelentkezett egy magányos hölgy. Valéria szerint ő az a férfi, akiről mindig is álmodott. Dalai hallgatása közben egész teste megremeg.
LOS ANGELES — Most már egészen biztos, hogy Gábor Zsazsa (93) „mindent túlél", a napokban még kómában volt, a következő hét végét viszont már otthon töltheti.
Nem jelenti az Új Magyarország Fejlesztési Terv azonnali eltörlését az Új Széchenyi Terv, nem szűnik meg a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség és a közreműködő szervezetek sem.
Öt rendőrt öltek meg feltételezhetően az al-Kaida nemzetközi terrorszervezethez tartozó fegyveresek kedd reggel egy nyugat-bagdadi ellenőrzőpontnál - közölte az iraki belügyminisztérium egyik illetékese.
Teljesen felborítja a Nyugdíjbiztosítási Alap egyensúlyát és a jelenlegi nyugdíjrendszer stabilitását, ha valóban bevezetik a 40 év szolgálati idő utáni szabad nyugdíjba vonulást a nők számára - mondta a Népszavának a Nyugdíjbiztosítási Ellenőrző Testület elnöke.
Irán visszautasította Luiz Inácio Lula Da Silva brazil elnök ajánlatát, miszerint Brazília politikai menedékjogot adna egy halálra ítélt iráni asszonynak. Ramin Mehmanparaszt külügyminisztériumi szóvivő kedden kijelentette: Lula elnök jólelkű, humanista ember, de valószínűleg nem elég tájékozott ebben az ügyben.
Jó hangulatban vannak a sterlingbikák. Május óta a befektetök figyelmének középpontjában áll a font. A piaci szereplök szerint a deviza profitálhat az eurózóna erösödéséböl, amely a britek legnagyobb felvevöpiaca, így az EU-ban tapasztalható enyhülés a fontra is hatással van. A GBP/JPY 137,70 fölött 138,65-re kúszhat fel. Támogatások 136,80-nál találhatók. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
Zárt ajtók mögött, válogatott közönség előtt bemutatta emlékiratait Fidel Castro volt kubai kommunista elnök, aki a kötetben megosztja az olvasókkal, hogy gerillatársaival miként aratott "stratégiai győzelmet" Fulgencio Batista diktátor hadserege felett.
Amellett, hogy két héttel ezelőtt igen pozitív kilátásokat fogalmazott meg a BMW menedzsmentje és közölte, hogy a korábbi prognózisoknál jóval kedvezőbb eredményeket vár mind a második negyedévre,...
Felháborodott vásárlók ostromolják hetek óta a bezárt debreceni Euronics műszaki áruházat, mivel nem tudják elszállítani onnét az általuk korábban már kifizetett termékeket....
A magyar kormány döntése a Nemzetközi Valutaalap kiutasításáról precedenst teremthet. A döntést több olyan ország is követheti, amelyektől megszorításokat vár el az IMF a kölcsönért cserébe - nyilatkozta Mark Weisbrot, a washingtoni székhelyű gazdasági és politikai kutatóintézet vezetője a Washington Post napilapnak.
Az ok váltóhiba, az utasoknak a Budapest-Székesfehérvár-Gyékényes és a Budapest-Székesfehérvár-Tapolca vasútvonalon 15-20 perces késésre kell számítani
Tegnap normál forgalom mellett kitört a BUX, ma ennek a folytatását várja ma Nyári Zsolt, a KBC Securities üzletkötője. Az OTP-re érdemes leginkább figyelni, az elkövetkező napokban 5,950-ig is...
Még mindig pozitív tartományban kereskedik Ázsia, azonban a kezdeti növekedésből mostanra visszaadott egy keveset. A korai lelkesedés főként a tegnapi kirobbanó amerikai teljesítménynek köszönhető,...
318 bankfiókja eladására készül a Royal Bank of Scotland (RBS), és már ma bejelenthetik a vevő személyét, mely várhatóan nem lesz más, mint a nagy ütemű külföldi expanziót végrehajtó spanyol Banco...
Alicia Keys, az r’n’b egyik legnépszerűbb előadója vasárnap állt oltár elé és mondta ki az igent párjának, Kaseem Deannek, aki Swiss Beats néven rapkarrierjét bontogatja.
ZALABÉR – Fekete Pákó (32) legyőzte víziszonyát. A nemrég drogbotrányba keveredett didikirály sikítozott, amikor a Zala folyóra szállt a gumicsónakban, de pár perccel később rájött: nem fog elmerülni.
A kereskedők szabadon megszabhatják a termékeik árát, a hatóságok csak azt vizsgálhatják, hogy a vásárlókat megfelelően tájékoztatták-e - mondta az InfoRádiónak az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület szóvivője, miután a hétvégi Formula-1-es Magyar Nagydíjon irreálisan magas árakon lehetett ételt és italt venni.
Megharapta egy kutya a lányom. A gazdái szerint be van oltva veszettség ellen, de én mégis aggódom. Hogy veszem észre, ha baj van? - Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.
Akár csak egy csésze tea megfázáskor, egy darabka jég a leégett bőr gyógyítására ugyanolyan jó megoldásnak tűnik mindazok számára, akik sok időt töltenek a napon ezen a nyáron.
Még egy hétig jelentkezhetnek a diákok a pótfelvételi keretében meghirdetett képzésekre. Akik az általános eljárásban nem kerültek be felsőoktatási intézménybe, azok most egyetlen helyet jelölhetnek meg a felvételi kérelmükben.
Nyolcezer kagylóból és gyöngykölesszemből szőtték azt a "szemfedőt", amelyet 1600 évvel ezelőtt egy magas rangú maja személyiség sírjába helyeztek Calakmul ősi városában
Bérlakásaikat kérik vissza a Kanadát megjárt, nyíregyházi romák, akik egy éve hagyták el az országot. A korábbi önkormányzati lakásaikat már kiutalták másoknak, ráadásul nem is jelentették a hivatal felé a távollétüket, így nincs mód arra, hogy ugyanazt a lakást kapják vissza....
A BP tegnap az amerikai zárást követően bejelentette, hogy kénytelen késleltetni a korábban bejelentett kútelfojtási kísérletet, mert a július 15-én időlegesen megoldásként a kútfejre leeresztett...